HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1847

Írás összesen: 46526

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Németh IstvánFeltöltés dátuma: 2016-04-03

Az élet parancsa

A tábor csendesen ébredezik a felkelő nap első sugaraiban. Már amennyire csendes egy tábor az ostrom harmadik hetében. A falakra hulló kövek mély döreje már senkinek sem tűnik fel, a katapultok éjjel-nappal szórják súlyos terheiket. A csigák nyikorgása, a kötelek sercegése, a becsapódó kövek robaja állandóan ott morajlik a fülükben.

Mint ahogyan a papok imája, mellyel a meghalt harcosok lelki üdvéért esdekelnek Istenhez. Ezek a temetési szertartások a hajnalok velejárói. Addigra gyűjtik össze az elhunytak porhüvelyét, addigra ássák meg a sírokat. Sokan adták már életüket az igaz hitért.

Odo de Lagery álmosan bújik ki a sátrából, keresztet vet, és csak utána nyújtózkodik egyet. Szippant a friss levegőből, felnéz a felkelő nap irányába, Isten szent egére. De a horizontot az erőd sötét foltja takarja, Damietta falai, amit a hitetlenek tartanak a markukban.

Odo tudja, ma lesz a napja amikor megtörik az erőd ellenállását. Már elég nagy rések tátonganak a falain ahhoz, hogy be tudjanak törni rajta keresztül. Ez lesz a harmadik roham.

Az első kettőnél Isten próbára tette őket, elég erős-e a hitük. Damietta erődje eddig ellenállt, de nem tudta megtörni őket. Ma lesz a napja a győzelemnek.

Odo lassan készülődött a harchoz. Felvette a csizmáját, vértjét, sisakját. A kesztyű felvétele előtt gondosan megnézte a fegyvereit, megtisztította, megélezte, kipróbálta azokat. Amikor biztos volt a dolgában, csak akkor bújt bele a kesztyűbe, fogta meg erősen a fegyvereket. Elindult a gyülekezőhelyre.

Gyalog ment. Tudta azt, amit sokan az első két roham alatt még nem. A falak, a leomlott kövek, a szűk rések legyőzhetetlen akadályt jelentenek lóháton. Odo már több ostromban részt vett, tapasztalatai voltak. Amikor odaért a csapatához, látta, a többiek is megtanulták a véres leckét, mindenki akinek volt lova, a sátránál hagyta.

A nap már erősen sütött le rájuk, amikorra a sereg felsorakozott a szerintük Isten akaratából utolsó rohamra. Ezt a hitüket a papok folyamatos áldása, zsolozsmálása is erősítette. A fegyverek, pajzsok fémes hangja, a katapultok robaja, a papok kántálása erősítette az amúgy is erős harci kedvüket, hitüket.

- Az Úr vezesse kezetek, fegyvereitek által sújtson le a hitetlenek hadára, akik megtagadták az ő igaz országát! - emelték kezüket égnek a papok, és mint vezényszóra, egyszerre megindultak mindnyájan az erőd felé, hogy kiűzzék onnan a gonoszt.

Lépteik nyomán a felszálló homok hatalmas porfelhőt alkotott. A katapultok már nem köpdösték köveiket a falakra, de az erőd ellen vonuló had nagyobb, félelmetesebb zajt keltett. Az erőd falairól csak a hatalmas, ijesztő porfelhőt lehetett látni, ami le akar sújtani rájuk.

*

Dübörögve, félelmetesen, ugyanakkor nehézkesen haladtak a falak irányába. Az íjászoknak kitűnő célpontot nyújtottak, és a páncélzatuk nem mindig védte meg őket. Odo gyakorlottan tartotta pajzsát, testét állandóan védve lépdelt előre, de nem mindenki tett így. Kevesen kaptak ugyan halálos sebet, de aki úgy sebesült meg, hogy elbukott, az is a halál fia volt. Az előretörő had egész egyszerűen agyontaposta.

A falak előtt már teli torokból üvöltötte mindenki: - Jézus!

Dübörögve, fanatikus hit által vezetve, hatalmas tömegével, mint egy élő lavina zúdult a sereg a falakon tátongó résekre. Megkezdődött az igazi, dühödt vérontás.

Az elsőnek érkezők vadul vágták a hitetleneket, kaszaboltak jobbra-balra, védekezni nem tudtak, a többiek súlyos tömege nyomta őket előre. Vágták a hitetleneket, amíg el nem buktak, több sebből vérezve. Újak törtek helyükre, akik a köveken, szétszórt fegyvereken, a vértől csúszós, ragacsos emberi testeken küzdöttek, amíg maguk is el nem estek. A falak előtt rekedtekre állandó nyíl, kő és tűzkarika zápor hullott.

Odo elől elhullottak a harcosok, amikorra az első sorokba ért, addigra már jelentősen benyomultak a falakon belülre. Irdatlan erővel vágta a hitetleneket, sújtott le Isten az ő keze által.

Az áthevült testéből dőlt az izzadság, ruhája, páncélja pedig tele volt vérfoltokkal, de tudta, a hit könyvében a betűket gyakran vérrel írják. És ő már sok betűt vésett bele a könyvbe, most is keményen írja a sorokat.

Egy mellkast hasított fel kardjának csapásával, érezte ahogy a csontok tőrnek, ahogy a hús enged a vágás erejének. A hitetlen, mint egy liszteszsák dőlt oldalra. Ilyenkor nincs idő, kaszabolni kell, különben téged vágnak le. Ahogy rántotta vissza a másik irányba kardját, egy hasat szakított ketté. Azonnal kidőltek a belek. A levegő már eddig is az emberi test nehéz, undorító bűzével volt tele, ez már nem számított.

Vadul kaszabolt, amikor az ő vérével is bekerült pár betű a könyvbe. Egy lándzsa fúródott az oldalába, hatalmas bőrcafatok lógtak rajta, amikor visszarántották a fegyvert. Még vágott, szúrt párszor, amire elsötétült előtte a világ. Azt gondolta, most kerül az Úr színe elé, tiszta lélekkel, az igaz hit védelmezőjeként, aki életét adta érte.

*

De az Úr még nem kívánta színe elé szólítani Odot.

Amire a nap alányugodott, az erőd elesett, megtört az utolsó roham ereje alatt. Éjjel nem csak a halottait szedi össze a sereg, hanem a sebesültjeit is.

Először Odot is majdnem a halottak közé vitték, de aztán észrevették, hogyha alig-alig is, de azért pislákol benne az élet. A súlyos sebeket kapott harcosokat, akik nem biztos, hogy megérik akár csak a hajnalt, nem viszik messzire. Egy nagy, árnyékos téren rongyokra terítik őket, tudva, a többségüket nemsokára eltemetik. A papok járnak köztük, keresztet vetnek rájuk, Isten kegyelmét kérik. És van akinek Isten megkegyelmez.

Odo csaknem egy hétig feküdt eszméletlenül, forró testtel az árnyékos téren. Aztán a láza csitulni kezdett, az élet lassan visszaáramlott a testébe. Addigra a téren alig páran maradtak, többségüket eltemették. De még sok hét telt el addig, amíg Odo lábra tudott állni.

Odo nem volt kalandor, nem a pénz vagy a hírnév csábította magával. És nem a keleti nők varázsa, amelyről legendákat mesélnek hazájában. Nem, mindezek hidegen hagyták, pedig a de Lagery család nem volt különösebben vagyonos, és kevés utóddal is büszkélkedhetett. Féltek a család kihalásától, sokan közülük Odoban látták a kiutat. Fiatal, életerős ifjú, aki által talán újra szárba szökkenhet, kivirágozhat a család. De Odo, ha nem is papként, inkább Isten útját választotta. Harcol a hitért, mert ez Isten parancsa.

Fiatal, erős teste viszonylag hamar kiheverte a majdnem halálos sebet. Egyetlen hatalmas forradás maradt csak az oldalán, ami emlékeztette a történtekre. Soha nem kérkedett vele, de soha nem is titkolta, a katonák többségének volt valamilyen kisebb-nagyobb sebesülése, ez természetes. Az övé begyógyult, de elveszett végtagokat, szemeket még Isten sem adhat vissza.

A következő évi hadjárat már soraiban tudhatta Odot, aki hitt abban, hogy Isten azért nem szólította magához hű szolgáját, mert még tartogat számára feladatot, amelyet el kell végeznie.

Részben igaza is volt. Az élet tartogatott számára feladatot, amelyet el kellett végeznie.

*

- Ez Isten parancsa - válaszolta Odo mindenkinek, aki arra volt kíváncsi, miért akar mindenáron részt venni a hadjáratban.

A sereg kietlen, kopár vidéken haladt keresztül. Az évek folyamán rájöttek, hogy a környéken mindenhol kopár, kietlen a táj. A kutak, oázisok ritkák, a növények, fák kis csoportokban nőnek. Pár kisebb falu van csak ezen a száraz vidéken, a lakói mind kecskepásztorkodásból élnek. A kecskék igénytelenek, minden ehetőt, a legkisebb száraz kórót is megeszik.

Odo már többször találkozott bennszülött kecskepásztorokkal, olyanok mint a táj. Szikárak, a nap égette bőrük ráncos, hallgatagok. Szemük rezzenéstelen, olyan, mint az éjszaka. Sötét, néma, mely a titkait magának tartja, kíváncsi tekintetek elől elrejti őket.

Ahogy haladt a sereg, többször láttak a környező köves, sziklás dombokon pár kecskepásztort akik őket figyelik. Nem törődtek velük, tudták, nem kell tartaniuk egymástól. Mindenki érdeke ezt kívánta. A sereg, ez az irdatlan tömegű ember, csak a pásztorok által juthatott húshoz, ezért nem bántották őket. Volt egy-két merész hajlamú katona, aki megpróbálta elfogni, vagy kirabolni őket, de mindig rajtavesztek. A pásztorok úgy ismerték a vidéket, mint a kérges tenyerüket, könnyedén eltűntek üldözőik elől. Azonkívül a vékony, inas testükben hatalmas erő rejtőzött, amit nem féltek használni. A próbálkozókat soha többé nem látták élve.

Időnként megjelent a táborban egy-egy pásztor, a vezetőikkel röviden tanácskoztak, majd eltűntek pár katonával egyetemben. A katonák mindig nagy málhákkal tértek vissza, és aznap este mindenki kecskehúst ehetett.

- Ezek az istentelen bennszülöttek túlélnek mindannyiunkat, meglásd! - mondta Odonak az egyik katona az esti tábortűz mellett. Odo nem válaszolt, némán ette a húst tovább.

Amikor a sereg elérte célját, tábort vertek. A katapultok elkezdték okádni köveiket a falakra. Gyorsan kellett elfoglalni, a felmentő sereg, ami szétzúzná őket, már úton volt feléjük.

Mindaddig, amíg a becsapódó kövek mély dübörgése nem zsongott ott a fülükben, idegesek voltak, féltek az elkövetkezendőktől. Amint az betöltötte a levegőt, ott morajlott mellettük, megnyugodtak, a hit betöltötte a lényüket.

Az első rohamot pár nap után indították, amikor a falakra zúduló kövek még nem üthettek megfelelően nagy réseket. A roham gyors volt, rendkívül véres. Viszont a falak előtt előtt élettelenül fekvő testeken, vagy a még nyöszörgő sebesülteken kívül semmilyen eredményt nem hozott.

Éjjel összegyűjtötték a holtakat, hajnalban eltemették őket. A papok reggeli imái az elesettek lelki üdvéért megint ugyanúgy hozzátartozott az életükhöz, mint ahogyan a csigák nyikorgása, a kötelek suhogása, a kövek becsapódó moraja.

Isten ismét próbára tette a hitüket, hatalmas feladatot állított eléjük. És most a hitük nem volt elég erős, elbuktak a feladat súlya alatt. A második roham még véresebb volt, még nagyobb áldozattal járt, de a hitetlenek erődjét nem sikerült elfoglalniuk. A sereg dolgavégezetlenül visszavonult.

Odo csak kisebb sérüléseket szerzett az ostrom alatt.

*

Több mint harminc év telt el az előbbi események óta. Ezalatt az idő alatt Damietta és a környező erődök többször cseréltek gazdát, állandó háborúk színterévé váltak. Ezeknek a harcoknak nem volt győztese, egyedül a kecskepásztorok nehéz életén változtatott némiképp. Mindig volt valaki, aki megvette tőlük a húst.

Fenn a dombok közt, az egyik öreg kecskepásztor, Abu Bakr házánál, a szabad tűz köré telepedett a családjának minden tagja. Heten ülték körül a tűzet. Az öreg Abu, aki ugyanolyan szikár, napégette arcú, hallgatag, mint minden más pásztor, az ugyanolyan felesége, és az öt gyereke.

- Apám! - fordult feléje legidősebb fia, aki már emberré, férfivá érett fiatal kora ellenére. Érezte, fia mit akar mondani neki, már régóta várt rá. De az arca, tekintete ugyanolyan kifejezéstelen maradt, mint annak előtte.

- Hosszú idő óta - folytatta a fiú - idegen katonák tapossák a földünket, vagdalják népünket.

Az öreg Abu némán nézte fia arcát, látta rajta a szenvedélyt, a szétáradó gyűlöletet.

- Allah népének fiai nem tűrhetik ezt! Holnap a felkelő nappal Damiettába megyek! - ellentmondást nem tűrő hangon mondta ezt a fiú.

Néma tekintet volt a válasz. Abu tudta, aki Allah nevében harcol ezen a vidéken, Damietta, vagy bármelyik más erődben, szinte biztos, fegyver által veszti életét. Minden bizonnyal ezen az estén látja utoljára legidősebb fiát élve.

Hosszú élete során sokat tapasztalt, rengeteget látott a világból. De fiának nem mondhatta, hogy nem az az erős aki a hitéért meg tud halni, hanem az, aki hittel vagy hit nélkül, de életben tud maradni. A csendet végül ő törte meg:

- Ez Allah parancsa.

Ott ültek heten a tűz körül. Az öreg Abu, a felesége, legidősebb fia, aki holnap elhagyja őket, és négy további gyereke, három lány és egy fiú. Őket nézte Abu Bakr, akit több mint harminc éve még Odo de Lagerynek hívtak.

***

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2015-01-25
Összes értékelés:
193
Időpont: 2016-04-05 21:06:30

válasz Ylen Morisot (2016-04-04 18:18:52) üzenetére
Szia Ylen!

Örülök, hogy olvastad az írásomat, és annak is, hogy találtál benne több érdekes, jó dolgot, ami gondolatokat indít.

Üdv: István
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1807
Időpont: 2016-04-04 18:18:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves István!
Aki már állt halál kapujában, az mindenáron élni akar. Ez nekem nagyon lejött a történetből. Jó a csattanó, ez így törvényszerű.
Az odavetett mondat, "Ezek az istentelen bennszülöttek túlélnek mindannyiunkat, meglásd!", sorsfordító gondolat. Jó!
A fiú szándéka itt nagyon karmikus igazságtételnek tűnik.
Szeretettel:
Ylen

Legutóbb történt

Ritcs bejegyzést írt a(z) Néma levél fiamnak című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Kortárs szó-net című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Helene Branco: A nap s az ibolyácska címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Címtelen című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Darázscsípés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Hűha címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 44. fejezet című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Kortárs szó-net című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Velencei-tavi körkép címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Programhiba című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hársfa-virágzás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hársfa-virágzás című alkotáshoz

Daniel bejegyzést írt a(z) Ez nem vers című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 44. fejezet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 41. fejezet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)