Nem születhettél meg soha, pedig nagyon vártalak;
álmaimnak palettáján Te, mint legszebb árnyalat
szivárványba vontad lelkem, úgy ragyogtál, fényesen...
De hullócsillag lett belőled nagyon korán, édesem.

Elképzeltem, milyen leszel, hogy nézel rám először,
hogy tartalak karomban, ha első könnyed előtör;
bár nem láttalak, minden arcban, ha gyermeké, azt lesem,
fellellek-e véletlenül, érzem-e, hogy ismerem?

De hiába, nem vagy sehol... Inkább angyal maradtál,
nincsen szó a fájdalomra - erősebb a szavaknál;
s azt, hogy voltál, én tudom csak, így kell megőrizzelek -
Drága kincsem, édes titkom, szerettelek... Ég veled!