XXVI.

THE NIGHT was wide, and furnished scant
With but a single star,
That often as a cloud it met
Blew out itself for fear.

The wind pursued the little bush,
And drove away the leaves
November left; then clambered up
And fretted in the eaves.

No squirrel went abroad;
A dog's belated feet
Like intermittent plush were heard
Adown the empty street.

To feel if blinds be fast,
And closer to the fire
Her little rocking-chair to draw,
And shiver for the poor,

The housewife's gentle task.
"How pleasanter," said she
Unto the sofa opposite,
"The sleet than May—no thee!"
___________________________________


XXVI.

Vak volt az éj, csillag csupán
Egy szórt le fényeket,
De ő is félt, felhők mögé
Gyakorta rejtezett.

A szél egy bokrocskát cibált,
Letépte levelét,
Mit rajt' hagyott az ősz, majd fenn
Az ereszt szedte szét.

A mókus mind lapult,
Egy eb plüss mancsokon
Üres utcákon átosont,
Alighogy hallhatón.

A háziasszonyé
A nemes feladat
Kis hintaszéken tűz mellé
Húzódni, s ezalatt

Sajnálni a szegényt...
A nő ágyára les:
"Május? Most szebb a hódara,
Ő sincs... Így kellemes!"

* * * * *