HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1817

Írás összesen: 45236

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2016-05-06

ELMÚLT IDŐK - PILLANATKÉPEK - Szilánkok 06

Háborús karácsony

MÉG ILYEN KARÁCSONYUNK SEM VOLT! Eddig együtt voltunk mindnyájan (kivétel az elmúlt év, amikor Apukám a katonaságtól nem jöhetett haza). Akkor még meghitt volt az ünnep, karácsonyfa állt a legnagyobb szobában, asztalunkra sok finomság került.
Most semmi, csak a félelem és reménytelenség. A falu rettenetes látványt nyújt, a kamrák üresek, szinte mindentől megfosztottak a megszállók. Alig lehet ép házat látni, a kis faluban mindig rend volt, most mindenütt romhalmaz, szemét.
Három civil halt meg a háborús események alatt ilyen kicsi községben! Nem gondoltuk, hogy ez haditerület lehet! Milyen szomorú karácsony jutott mindenkinek, főleg azoknak, akik elvesztettek valakit a családjukból.
Karácsonyeste, karácsonyfa nélkül.
Szerény vacsoránkat fogyasztva, kicsit beszélgettünk, távollévő szeretteinkre gondoltunk. Élnek-e? Gondolnak-e ránk? Hol lehetnek most, és ők hogy ünnepelnek? Tudják-e, hogy mi most milyen napokat élünk át? Így telt el Kisjézus születésnapja az Úrnak 1944. esztendejében!

Hazajött apuka
Kisbárkány, 1945. április 7.
MA NAGY ÖRÖM és meglepetés ért bennünket! Végre hazajött Apukám! Igaz csont-soványan, holtfáradtan toppant be a lakásba. Egyik falusi ember találkozott vele a falu szélén, ő segített neki, hozta a hátizsákját.
Utoljára 1944. szeptember 10-én láttuk kedves otthonunkban, Marosvásárhelyen, amikor kikísért bennünket az állomásra az utolsó menekülteket szállító vonathoz. Milyen boldogság mindnyájunknak! Nagyon fáradt, kimerült és lesoványodott.
Később elmondta, milyen viszontagságok között jutott haza, végig gyalog, a nyugati határról. De végre, itthon van!
Jó hírt hozott, Guszti bátyámról. Március elején kapott tőle levelet, akkor Siófokról írta, hogy oroszok tartják fogva. Közölte, hogy jól van, és reménykednek, hátha hazaengedik őket, ami sajnos, hiú ábránd maradt, mivel csak három év után szabadult orosz hadifogságából, igazán nem kellemes emlékekkel.

Falun - Kisbárkány, 1945. május 30.
SZERETEM A FALUSI ÉLETET, de a sarat nem. Szeretem a virágos rétet, a zöld erdőket, a madárdalt, a csendet, a szép láthatárt, a távoli nagy hegyvonulatokat. A sok-sok aranyos állatot: a pelyhes csibéket, gömbölyű és játékos kiscicákat, a báránykákat, meg sok mást, ami a városban viszont nincs.
Ha időm engedi, és csak leülök a szabadban, a kertben, nézem a tájat, egy kis állatot, egy fűszálat vagy virágot, a madárkákat, órákon át tudnám nézni és gyönyörködni a természet páratlan szépségében.
Ilyenkor érzem: mennyi csoda van körülöttünk, csak észre kell vennünk. Elmerengek azon, hogyan keletkezett mindez? Igen, kell lennie valakinek, aki ezt a csodás világot létrehozta, megteremtette. Aki onnan föntről vigyázó szemmel néz le ránk, csak most kissé elhanyagol bennünket. Hogy miért? Ez az, amit nem tudhatunk.
És milyen bölcsen rendezte be a világot. Most éppen egy olyan könyvet olvasok, ami e témába vág. Feliczián Vilmosnak a Csodálatos természet c. művében mélyedek el olykor. Mennyi minden található körülöttünk, ami szép, ami jó, amivel hasznosan lehet az időt kitölteni. És mégis akad olyan ember, aki unatkozik? Annak nincs érzéke a széphez, a jóhoz, vagy egyszerűen csak nagyon ostoba lehet.

Cirmoskánk (Megjelent Anyai gondoskodás címen, a Válogatás magazin 2004. július számának 27. oldalán)
GYERMEKKOROM óta szerettem az állatokat. Csodálatos teremtmények. Cirmoskánk, kedves anyamacskánk nem mindennapi gondoskodásról tett tanúságot. Három kiscicát hozott a világra. A konyha védett sarkában készítettünk családjának puha fészket. Egy nagy kosárban élték boldog cicaéletüket. Cirmos ott szoptatta, tisztogatta a kis jószágokat, később onnan gurultak le, egymásba kapaszkodva játszottak békességben.
Ekkor történt, hogy a tyúkanyó kiköltött egy fészekalja kiscsirkét. Hogy, hogy nem, az egyik tojásból késve bújt elő a csibe, de a kotló nem fogadta el. Szegény pici bolyhos lény magára maradva, állandóan csipogott.
Anyukám egy kis kosárkát kibélelve, fészket készített neki, hogy ne fázzék a kis árva. A kosarat a sütő mellé tettük, hogy jó meleg helye legyen.
Igen ám, de szörnyen unatkozhatott, és egyre kétségbeesettebben csipogott.
Nem messze pihentek a cicák saját kosarukban. A cicamama felfigyelt az állandó csipogásra, szemmel láthatóan zavarta a kis állat kétségbeesett siránkozása.
Egyszer észrevettük, hogy otthagyja a cicáit, óvakodva megközelíti a csipogó jószágot, és csendben figyeli. Aztán gyors mozdulattal melléugrik, szájába veszi.
- Óh jaj, azt hittük, véget ért a kiscsibe élete, de nem!
Mit ad Isten? odaviszi a szájában, és lerakja kiscicái mellé. Utána ő is kényelmesen melléjük telepedik.
A kiscsibe elhallgat, megnyugszik, az anyacica is. Ezt követően ott melengeti, nyalogatja, mintha saját kölyke lenne. Biztosan csak azon csodálkozott, hogy miért nem szopik úgy, mint a többi három macskakölyök?
A kiscsibe később is mindig ott téblábolt a játékos kismacskák között. Amikor csipogni kezd, Cirmoskánk odamegy hozzá, nyávogva hívja, nyalogatja, úgy terelgeti őt is, mint saját cicakölykeit.
Talán sokan nem is hiszik el, hogy egy macska képes volt ápolni a kiscsirkét!

Cirmoskánk kimúlt - Kisbárkány, 1945. június 2. szombat
AZ ÉN ÉDES KISCICÁM ma reggel váratlanul kimúlt. Szegénykémnek szörnyű fájdalmai lehettek, de olyan szépen viselte. Nem simogathattam, nem vigasztalhattam, hogy szenvedéseit enyhítsem. Féltünk, hátha megkarmol, s ki tudja, talán veszettségben szenved? Csak az ajtó üvegén keresztül láttam, együtt szenvedtem vele. Olyan fájdalmasan, nehezen vette a levegőt, hogy ajtón keresztül is áthallatszott. Kínjában a rongyokat harapdálta és néha belekapott a láda szélébe. Nagyon sajnáltam, de nem tudtunk rajta segíteni. Annyira szerettem, amiért mindig olyan hálás volt. Már tegnap fájhatott valamije, mert furcsán nyávogott, de nem gondoltuk, hogy komoly baja van, mert este olyan jóízűen nyalogatta a tejet, és ette kezünkből a molnárkalácsot. Szokása volt, hogy kézből veszi el az ételét. Kedves állatkánk szenvedése bennünket nagyon megviselt.
A kiscicái árván maradtak. Olyan szeretettel ölelte magához őket, s ő fogadta örökbe, majd nevelte és ápolta a kiscsirkét.
A kis fehér cica már eszik valamit, de a szürkék még nem, csak az ujjamról szopogatják a tejet. Nagyon fáj, hogy Cirmos cicánkon nem tudtunk segíteni, de itt a közelben nincs állatorvos, akit elhívhattunk volna hozzá. A kertben temettem el, mellé virágot tettem, szépen betakargattam. Nyugalmas helyen pihenhet, a virágos kertben, közelünkben.

Iskolai kirándulás 1945. június 7. csütörtök
TEGNAPI SÉTÁNKON elhatároztuk Pityuval, hogy kirándulni visszük a gyerekeket. Reggel kicsit borús időben indultunk a Sötétvölgybe. (Egy gyönyörű kirándulóhely a közelben.)
Később az idő kiderült, gyönyörű volt minden körülöttünk. A friss erdővágásban rengeteg virág nyílt és piros szőnyeggel terített asztal várt; erdei szamócából. Ettük a finom gyümölcsöt, csak úgy tömték szájukba a gyerekek.
Egy tisztáson tízóraiztunk, játszottunk, pihentünk. Aranyosak a gyerekek. Kipirult arccal, boldog mosollyal élvezték az erdő szépségeit. Látszott rajtuk, hogy örülnek a törődésnek, hiszen eddig senki sem vitte őket a szabadba. Fényképeket is készítettünk.
Délfelé nagy hőség lett, majd beborult az ég. Jónak láttuk indulni. Éppen időben érkeztünk haza. Alig tettük le a holminkat, megmosdottam, máris megeredt az eső.

Út közben -1945. június 19. kedd
VISSZAGONDOLOK az eltelt napra. Apukával indultam Salgótarjánba. Szép volt a hajnali napkelte, ami már az első hegyen túl talált bennünket. Gyönyörködtünk a hegyekben, melyek egymás mögött húzódnak a távolban.
Szemben, Kelet felé, a közelben egy kis fenyőerdő húzódik. A zöld háttérből kikandikál egy-egy piros tornyocska, és az iskola piros fedele. Mindezt aranyrámával keretezi be a felkelő nap sugárkévéje. Az elővillanó fényben, a szellőktől megremegő fűszálakon, mint megannyi könnycseppek, úgy ragyognak a harmat gyémántszemei.
Ó, szép természet,Teremtőnk csodás alkotása! Minden Téged dicsér!

Szeretem az állatokat - 1945. június 22. péntek
ÁLLATSZELÍDÍTŐ LETTEM. Újabban csirkéket szelídítek. Leülök melléjük, odajönnek hozzám, ott csipegetik az ennivalót. Szelídek. Megsimogatom, becézem őket. Mindegyikben kedvességet fedezek föl. Érzik, ki hogyan közeledik hozzájuk. Nem értem azokat az embereket, akik durvák az állatokhoz, bántják, vagy éheztetik őket. Szeretettel mindent, az egész világot széppé lehetne tenni. Mindenki a boldogságot keresi, csak rossz helyen kutat utána.
Most találtam e rövid följegyzésre. Lám, akkor is, mindig szerettem az állatokat.

Baleset
HIÁBA ért véget a háború, nyomai még vissza-visszatérnek, mint a rémálmok. Olyan gyönyörű napra ébredtünk, hogy mise után azonnal átöltöztem fürdőruhába és olvasgattam. Aztán mi történt? Egyszer csak látom, hogy jön Szili. (Egyik iskolás fiú)
Szegénynek csupa vér a keze, csöpög utána a vér. Mit tett ez a gyerek? Az arca is véres. Megkérdeztem tőle, mi történt?
Ijedten, akadozva mondta el, hogy játszottak a határban, s valamilyen háborús szerkezetet találtak, Ő a kezébe vette és felrobbant. Még jó, hogy nem ütötte agyon őket. Elég nagyfiú, és tessék, miket babrál, s lehet, hogy nyomorék marad a keze.
Elő a mentődobozzal, ami elég hiányos, hiszen semmit se lehet kapni. Kitisztítottam a sebeket, bekötöztem, ahogy tudtam, még egy vékony tiszta lepedőt is fel kellett szabdalni, hogy elég legyen, annyira vérzett.
Közben szülei megtudták, szaladtak utána. Lelkükre kötöttem, hogy azonnal vigyék orvoshoz. Befogták a faluban maradt egyetlen lovat, s indultak Mátraverebélybe, mert a körorvos ott lakik.

Gyönyörű falusi este -.1945. június 24. vasárnap
Valóban, GYÖNYÖRŰ volt az este, mikor írtam a naplómat holdvilágnál. Idehallatszott a falusi lányok éneke és távolról a békák brekegése, a tücskök ciripelése és csodás a sötétbe borult táj, amit csak a hold világít meg. Olyan valószínűtlen, mesebeli szép minden körülöttem, csak a szívem nehéz, de nagyon!

Milyen szép az erdő... Kisbárkány, 1945. július 1.
KORÁN fölkeltünk, már hajnali ötkor kinn voltunk a Csapástetőn, gombázni megyünk, mert sok eső esett, éppen megfelelő idő gombaszedésre. Már jó ideje jártuk az erdőt, amikor felkelt a nap. Milyen szép az erdő. A fák között beszűrődő napkévék sugarai a harmatos fűre hullva olyan látványban részesítettek, mintha gyémántokkal lenne teleszórva az egész erdő. A madarak hangos csiviteléssel üdvözöltek bennünket, a felkelő napot és az Egek Urát, aki minden jóval ellátja őket.
Eleinte alig láttunk gombát, később azonban Pityuval egy remek helyre bukkantunk. Egy tisztás szélén gombával volt terítve a környék. Egészen frissek, még csak a fejük teteje látszott ki az avarból. Azt se tudtuk, hova szaladjunk a szebbnél-szebb gombákért. Már megtelt minden kosár, hátizsák. Az enyém ugyan kicsike volt, de a gombától nehéz lett. Még a pulóveremet is összekötöztük, hogy abba is gombát gyömöszölhessünk. Hazafelé alig bírtuk cipelni zsákmányt, jól kifáradtunk, mégis szép kirándulásban volt részünk.

Vizsgáznak a gyerekek
SZORGALMAS tanítás után végre eljött a vizsga ideje. Bátyám olyan nyugalommal készült rá, mintha ki tudja, mióta végezné hivatását. Jó természete van az én kedves bátyámnak, szorgalmas és türelmes. Nem emlékszem olyan esetre, hogy kijött volna a sodrából, pedig a gyerekek gyakran huncutok, nem mindig engedelmesek. Olyan szépen le tudja őket szerelni.

Kisbárkány, 1945. július 10. kedd
VÉGE A TANÍTÁSNAK, Pityu megtartotta a vizsgát. Büszke vagyok rá, nagyon jó eredményt mutatott föl a viharos esztendő ellenére. Sokat bepótolt, neki köszönhetően nem veszítettek évet a gyerekek. Tisztelendő úr hozott szentképeket, jutalmul a legjobb tanulóknak.
Pityut szerették a gyerekek, mert nyugodt, kiegyensúlyozott. A kis nebulók most is figyelmesen, ragyogó szemmel, bizalommal néznek rá. Nem örülnek a vakációnak, inkább tovább is járnának iskolába. Ez azért érdekes, mert Pista bátyám tulajdonképpen nem készült tanítónak, csak véletlenül lett ilyen oklevele. Alatta csak az iskola változott. Ő meg közben - vakációkban - egészen más pályára készült. Most mégis, milyen szeretettel, jól bánik a gyerekekkel, és jó eredményt ért el velük.

Hadifogság - Kisbárkány, 1945. augusztus 8. szerda
SZOMORÚ HÍRT hozott a postás. Kegyetlen valóságról értesültünk. Gyugyitól jött levél; vonat vagonjából dobta ki valahol és egy jószívű ember adta postára. Ettől rettegtem. Kivitték a messzeségbe, a világ végére, a pokolba: orosz hadifogoly lett, szegény, drága testvérem.
Hogy készültetek az esküvőre, és ki tudja, meddig sínylődik ott? Bár meg tudna szökni!
Bennünket ismét elszakítottak szeretteinktől, honfitársainktól, édes magyar hazánk szerves részétől. Erdélyben, apám szülőföldjén megint üldözik azokat, akik ott születtek, akik odatartoznak, kiket gyökereik oda kötnek. Szomorú levelek érkeznek hozzánk a rokonoktól.
Miért, kinek kellett ez a háború? Mennyi vér omlott ki, mennyi otthon dőlt romba, mennyi család szakadt szét? Hányan sínylődnek fogságban? Akik élő-holtak. Mennyi ember lett földönfutó? Miért? Szegény bátyám, téged is beraktak egy vagonba, betereltek, mint az állatokat, talán egy kis vízzel, netán anélkül beszorítva a hőségben, nagy kínnal utaztok a messzeségbe!
Ránézek anyámra. Mit tett vele ez a háború? Ez a sok megpróbáltatás. Nem, nem fogja kibírni sokáig. Közel áll az őrülethez. És most még ez ráadásnak nem hiányzott neki, hogy Gyugyit elhurcolták Szovjet-Oroszországba. Isten, ne hagyj el nagy bajainkban, szörnyű bánatunkban, adj erőt, elviselni a lehetetlent.
Eddig is aggodalommal gondoltunk rá, minden imámba belefoglaltam, ostromoltam az Egek Urát, könyörüljön rajta, hogy túlélje a borzalmakat, és mielőbb visszajöjjön közénk.

**

Folytatása következik

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-28 18:13:56

válasz T. Pandur Judit (2016-05-17 16:04:59) üzenetére

Kedves Judit, köszönöm szépen kedves szavaidat. Örülök, hogy itt jártál
szeretettel: Kata
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2016-05-17 16:04:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Életed kaleidoszkópját, kedves, szerető, tanulságos történeteidet most is nagy érdeklődéssel olvastam.

Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-11 21:29:36

válasz efmatild (2016-05-11 15:07:18) üzenetére

Kedves Matild!
Te is nagyon jól látod Te is, hogy: "Szeretettel mindent, az egész világot széppé lehetne tenni." Mert akkor nem lenne háború, az emberek békességben élnének, ezért még az egészségünk is mindig jobb lehetne, senkinek nem lennének rossz napja, senki nem éhezne, mert igazságosan el lehetne osztani mindent. De itt e földön ez sohasem fog megvalósulni. Kinek kell a háború? Csak nagyon kevés dúsgazdagnak, akik ebből is a vagyonukat szaporítják, helyette inkább élvezhetnék a jólétüket.
Köszönöm, hogy itt jártál és elolvastad korabeli történeteket.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-11 21:19:00

válasz Ylen Morisot (2016-05-08 19:02:30) üzenetére
Kedves Ylen!
Jól látod, hogy még abban az időben is lehetett valaminek örülni, valami szépet és jó meglátni és annak örülni. Mindenkinek az a jó, csak úgy lehet a kellemetlenségeket feledni, egyébként az ember mindig csak szomorú lehetne.
Köszönöm, hogy ezt is elolvastad, szeretettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-11 21:14:25

válasz sailor (2016-05-07 21:08:44) üzenetére
Kedves Salior, sajnos, mind igaz, amit leírtam. Ez a válasz, de mint ifú, abban az időben, bizony még megláttam a szépet, aminek akkor is, most is, mindig örülni tudok.
Annál kevésbé értem a folytonos háborúkat, amik most is sok helyen dúlnak, s s tönkreteszik az embereket, a családokat, nem beszélve ártatlan emberek haláláról.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvastad szerény írásomat.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-11 21:10:01

válasz Kőműves Ida (2016-05-07 20:07:33) üzenetére
Kedves Ida!
Az biztos, hogy a háborús történeteket soha nem lehet elfelejteni. S hogy miért nem lehet egyszer s mindenkorra békességben élni, azt mi soha sem tudjuk eldönteni. Akik azt kezdeményezik, azok még abból is hasznot húznak. Most is mi van? Az emberek milliós nagyságrendben menekülnek olyan helyekre, ahol háborúsdit játszanak a nagyok! Sokan százával vesznek el - menekülés közben - a tengerekben, vagy út közben is olyan hosszú utakon gyalogolva tönkremennek! Egyébként már olyan sokan érkeznek, hogy Európa népessége - ha így megy, megduplázódik. S mindig csak annyi a kérdés: Miért? Miért, ki tudná erre a jó választ megmondani nekünk.
Köszönöm, hogy olvastad, mert aki nem élte át, bizony, azokon az eseményeken lehet csodálkozni.
Szeretettel: Kata
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
371
Időpont: 2016-05-11 15:07:18

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Csodálom azt az életerőt, ami már fiatal korodban is megvolt, hiszen a háború borzalmai mellett megláttad az élet szépségeit. Naplójegyzeteidet olvasva hol mosolyog, hol szomorkodik az ember. Sokféle állatszeretetről, illetve különlegességről hallottam, de hogy egy cica a kiscsirkét szeretetébe vegye, anyáskodjon felette, még nem. Egy mondatod különösen megtetszett: "Szeretettel mindent, az egész világot széppé lehetne tenni." Ha ez megvalósulhatna, nem kellene feltenni a sok "miért" kérdést.
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1661
Időpont: 2016-05-08 19:02:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Megható a Cirmos és a kiscsirke története!
Azt szeretem az írásaidban, hogy mindig meglátod a szépet, a nagyszerűt, az igaz emberit a nehézségek közepette is, és ezt tudod megmutatni! Jó volt olvasni!
Szeretettel:
Ylen
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3829
Időpont: 2016-05-07 21:08:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Két dolgot különösen nagyon értékelek írásodban!
"Falun - Kisbárkány, 1945. május 30.
SZERETEM A FALUSI ÉLETET, de a sarat nem. Szeretem a virágos rétet, a zöld erdőket, a madárdalt, a csendet, a szép láthatárt, a távoli nagy hegyvonulatokat. A sok-sok aranyos állatot: a pelyhes csibéket, gömbölyű és játékos kiscicákat, a báránykákat, meg sok mást, ami a városban viszont nincs."
Nagyon sokat elmond´róalad!
ÉS
"Miért, kinek kellett ez a háború? Mennyi vér omlott ki, mennyi otthon dőlt romba, mennyi család szakadt szét?"

Szeretettel:sailor
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5103
Időpont: 2016-05-07 20:07:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Bizony a háborús évek sok embert nyomorítottak meg, és tették tönkre az idegrendszerüket... csak azt nem értem, miért nem tanul az ember a múlt hibáiból? Miért háborúznak folyton valahol? Miért nem tudnak békésen megegyezni egymással az emberek? Sok a miért, csak éppen válasz nincs rá, mert a háború az nem megoldás, mikor értik már meg a hatalmasok, hogy soha többé nem akarunk háborút.
Nagyon beleéltem magam az emlékezésedbe, közben felidéződött bennem az, amit a szüleimtől hallottam...
Köszönöm, hogy visszavittél bennünket a múltba barangolni, gondolom, ezek az évek számodra is kitörölhetetlenek.
Szeretettel
Ida
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11596
Időpont: 2016-05-07 15:59:55

válasz Bödön (2016-05-07 09:21:42) üzenetére

Kedves Laci! Valóban csak segélykiáltás lehet, még most is, miért van háború? Kinek kell az, kinek jó az emberek nyugalmát ellopni, a békében is sokszor nehéz életet is megszomorítani... Én ezért érzek együtt azokkal, akik kétségbeesésükben hozzánk menekülnek, mert én átéltem egy háborút, amikor mindent elvesztettünk. De ez nem igaz, mert a családunk minden tagja épségben túlélte, csak a legidősebb bátyám élt három évig orosz fogságban, ahol olyanokat is átélt, amiről soha nem beszélt...
Köszönet a kedves szavakért, annak örülök, hogy tetszettek az rövid történetek, az apró életszilánkok.
Szeretettel várlak a még következő részletekhez is.
Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7489
Időpont: 2016-05-07 09:21:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! Mint egy fájdalmas segélykiáltás: miért van háború! A kérdés megáll a levegőben ég és föld között, s nincs válasz! Fájdalmas dolgokról írsz, naplószerű, szándékosan töredékes előadásmódod felvillant képeket a múltból. Fájdalmas, de szép, és megható, mert egy fiatal lány szemével láttatja az akkori borzalmakat, és így egészen különleges módon vegyül a sok rossz, a mindennapi élet kedves, szép, és megható eseményeivel. Nincs benne keresettség, kimódoltság. Egyszerű és természetes, mit a fiatal lány optimizmusa és életigenlése! Elbűvölve olvastam, s ezek most itt nem csak szavak! Szeretettel üdvözöllek: én

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/1 című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Apeva 1-4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égi éj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Örök szerelem című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szemtől szembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szemtől szembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szemtől szembe című alkotáshoz

Poós Gergely alkotást töltött fel Halandó élet, halhatatlanságba ágyazva címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Útikalauz című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku-haj címmel a várólistára

barnaby alkotást töltött fel Egy nemzet nevében (ünnep előtti gondolatok) címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Mikor még nem voltam címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)