HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-01-23

Lyuk a falon










Totó hívott fel a minap. Olyan egykedvűen beszélt a telefonban, mintha minden nap hívnánk egymást, pedig nyolc év is eltelt már azóta, hogy utoljára beszéltünk.
-Igyunk sört délután,- mondta lényegre törően. -Bubunak is szóltam, ötkor találkozunk, ha neked is jó ez az időpont!
-Rendben van, -feleltem, -hová megyünk?
-Hová, hová?! Természetesen a Kárpátiába,- vágta rá, az a Klub törzshelye, nem?
-Ott leszek,- válaszoltam tömören, és sietve letettem a kagylót, mielőtt még a másik énem kifogásokat kezdett volna keresni.
Háromnegyed ötre értem a Ferenciek terére, esett az eső, s így nem éreztem különösebb lelkiismeret furdalást, úgyse lehetett volna edzést tartani aznap.
-Furcsa egy július, az biztos, -füstölögtem magamban,- minden nap esik.
Kint, a teraszon, a ponyva alatt senki nem ült, ide telepedtem az újságommal. Néztem a téren zajló forgalmat, s a hosszú esőt, mint a József Attila. Jött a pincér, rendeltem magamnak egy korsó sört, kortyolgattam.
Kisvártatva megérkezett Bubu, ballonkabátban, szakálasan, nagy fekete esernyővel. Hajszálra úgy nézett ki, mint húsz évvel ezelőtt, egyetemista korában, csak oldalt őszült kissé.
-Józsvafalvi Emőke itt lesz? -ez volt az első szava, azt követően, hogy elterpeszkedett a nádfonatú karosszékben.
Láttam rajta, kicsit már beszívott valahol. Beszélgettünk erről-arról, amikről szoktunk, leginkább a piálásról, a női mellek formájáról, aminek Bubu nagy szakértője volt, -és a bridzsezésről.
Észre se vettük, egyszer csak jött Totó. Konzervatív barna öltönyt viselt, a fején keménykalap, kiköpött zsidó rabbi a Dohány utcából.
-Hányra jön a Józsvafalvi Emőke,- tudakolta Bubu tőle is.
Totó megnézte a karóráját.
-Ha nem késte le a csatlakozását a fél négyes vodkához, mint a Tüskés Vanek,- akkor hatra biztos itt lesz! -mondta. -De ha lekéste, sincs baj, az értekezletet úgy sem kezdjük el nélküle.

Csendes mederben folyt tovább a társalgás a korábbi témakörökben, az eső közben változatlanul szakadt. Az átellenben lévő sarokasztalhoz fiatal nő ült le, tizenkilenc-húsz évesnek látszott.
Valami el nem mondható, meg nem nevezhető szomorúság áradt lényéből, ahogy csüggedten maga elé bámult. Nagyon szép lány volt, ilyeneket, csak filmen lát az ember. Diszkréten és elegánsan volt öltözve, s így is viselkedett.

-Odamegyek hozzá, és megvigasztalom, -motyogta maga elé Bubu, két korsó között mélabúsan, de tudtuk, soha nem tenné meg, nincs az a alkohol mennyiség a világon. Hármunk közül leginkább Totóról volt elképzelhető egy ilyen akció. Őt mindig mélyen megindította a női szomorúság látványa. Így ismerkedett meg egykor Balatonfenyvesen Líviával, Lívia is szomorú volt azokban a napokban, Totó megvigasztalta, s az ismeretségből a perc töredéke alatt lobogó szenvedélyű szerelem virágzott ki, ami aztán arra ihlette Totót, hogy megkomponálja azokat a szívbe markoló, örökzöld slágereket, amelyeket, még ma is, oly gyakran énekelgetek a forró zuhany alatt reggelente:

,,Lívia, Te vagy az álmom,
rólad álmodom, hozzád imádkozom.
Nem lehet téged elfelejteni,
szeretnék mindent újra kezdeni,
de ez nem rajtam múlik csupán.
Ha szemedbe nézek,
szerelmet érzek,
de szívednek titka
ma még talány!

-Jártam odakinn, -mondta Totó.
-Te is? -kérdezte Bubu. -Én Philadelphiában voltam, meg Ohióban. Te merre?
-Hülye vagy, -intette le Totó. -Félreértettél. Én ODAKINN jártam!
Misztikusan csengett a szájából ez a két szó: ODAKINN JÁRTAM.
Hallgattunk. Néztem az esőt, a siető embereket, ahogy felverik a vizet a sarkukkal, és a lányt a túlsó sarokban. Oldalvást ült, kissé előre hajolt ültében, mintha a szíve fájna. Hosszú barna haja a vállára hullott.
-Finom arcéle van,- állapítottam meg magamban önkéntelenül, meglepetten.

Nem tudom megfigyeltétek-e, hogy az úgynevezett ,,szép,, nők többségében csalódik az ember, ha profilból is megnézi őket, de ez a lány profilból is gyönyörű volt, -meiseni porcelán figura.
Bubu az órájára pillantott:- Józsvafalvi Emőkének már itt kellene lennie...
Nem válaszoltunk, mert mit mondhattunk volna?
Józsafalvi Emőke alapító tagja volt az L.S.C.-nek, ami több mint húsz évvel ezelőtt, éppen itt a Kárpátiában tartotta első, alakuló ülését. Józsvafalvi Emőke ezen nem vett részt, és sem előtte, sem pedig utána, nem látta őt soha senki. Persze azért úgy tekintettünk rá, mint rendes, állandó tagra, egy neves klub legyen hű a hagyományaihoz.
Az LSC egyébként azt jelentette, hogy Lassújárású Sörivók Klubja, felismertük ugyanis, hogy ha nagyon sok sört iszunk, akkor már csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem tudunk járni.

-Voltam odakinn! -ismételte meg nyomatékosan Totó.
-Mesélj róla, -kértem, mert beláttam, hogy úgysem szabadulunk. A Totó nagyon makacs és elszánt tudott lenni. Gondoltam, legyünk túl rajta minél előbb. Lélekben fel voltam készülve arra, hogy Totó most megint megszívat minket, mint annyiszor az évek során.
-Emlékeztek ti még arra, mit tanultunk az anyagról, -kérdezte kissé bárgyún vigyorogva. Mindig ilyen képet vágott, ha valami svihákságra készült.
-Na, mi az anyag, he?!
-A tudatunktól függetlenül létező objektív valóság,- adta meg a választ, a saját maga által feltett kérdésre. -Igen semmi kétség: a filozófia így határozza meg az " anyag " fogalmát. -De mi következik ebből? Na mi?
Kussoltunk.
-Hát az, tisztelt klubtársaim, hogy ha e meghatározás igaz, akkor minden, értitek, MINDEN DE MINDEN ami van, és ami létezik az A N Y A G. Így van? Jól mondom?!
-Jól, persze, hogy jól- hagyta rá Bubu, -de mikor jön már Józsvafalvi Emőke, kávébarna kosztümjében?
-Jőni fog, -nyugtatta meg a Totó. -Mint egy jobb kor. Ha ő egyszer megígérte, akkor tényleg jön. -De,....visszatérve....hogyan férnek bele az ,,anyag,, fogalomkörébe azok a lények vagy mik, akikkel, vagy amelyekkel odakinn találkoztam. Ezeknek nincs fejük, kezük, lábuk,-már legalább is, ahogy ezt köznapi értelemben használjuk. Egyáltalán nincs testük, s mint kés a vajban úgy mennek át a legvastagabb betonfalon.

-Mesélj róluk, -kértem újra Totót.

Totó hörpölt a söréből, a negyedik korsónál tartottunk éppen. Kissé spiccesek lehettünk már. A lány asztalához közben egy fiatal férfi ült le, veszekedtek, jobban mondva csak a srác veszekedett, úgy tűnt onnan, ahol ültünk, hogy heves szemrehányásokat tesz a lánynak valamiért.
-Elmondok mindent, -hergelte bele magát a Totó, -de akkor az elején kell kezdenem. Figyeljetek rám, s hallgassatok meg ügyem miatt. Higgyetek nekem becsületemért, s legyetek tekintettel becsületem iránt, hogy hihessetek.
-Nem pontos,- motyogta Bubu. -Összekevered a sorokat, te barom. Majd kölcsönadom a Shakespeare-t.

-Szóval, amint már említettem, az elején kezdem, -mondta Totó, figyelembe se véve Bubu megjegyzését. Azt tudjátok tik is, hogy gyerekkorom óta asztmás vagyok. Úgy tíz éve a szívemmel is baj van. Rengeteg gyógyszert szedek ezekre a nyavalyákra, néha olyan rosszul vagyok tőlük, hogy azt hiszem, meneten végem van. Két hete történt, fülledt meleg idő volt aznap, hazafelé battyogtam a munkahelyemről. Szédültem, forgott körülöttem a világ. A Szélestó-parkban, alig kétszáz méterre a lakásomtól, már nem bírtam tovább, le kellett ülnöm egy padra. Előszedtem gyógyszereimet, és beszedtem őket. Volt nálam egy üveg konyak, amit az ABC-ben vettem Vilmos unokaöcsém névnapjára, ismeritek őt, nem? Na mindegy ez nem lényeges. Egyszóval, kortyolgattam a konyakból, hogy kissé magamhoz térjek. Meg is ittam vagy fél üveggel, s tényleg jobban lettem tőle. Ekkor egy vadidegen férfi ült le mellém a padra, aki valahogyan, meg nem tudnám mondani miért, mégis nagyon ismerősnek tűnt. Galambszürke öltöny volt rajta, hófehér ing, s elegáns sötétkék nyakkendő, diszkrét fehér mintázattal.
Megszólított, beszélgetni kezdtünk.
De, ahogy visszaemlékezem, furcsa, egyoldalú beszélgetés volt ez, ő kérdezett, én meg válaszolgattam. Főleg az egészségi állapotom érdekelte.
Egyszer csak azt kérdezi váratlanul, nem tartanék e vele, szeretne mutatni valamit. Tudjátok, fél üveg konyak után az ember olyan hülyén könnyűnek érez mindent, én is habozás nélkül igent mondtam, mit sem törődve azzal, hogy kifoszthat, megölhet engem ez a jól öltözött idegen.
Felálltam, hogy induljunk, de a pasi megfogta a karomat, s arra kért, üljek vissza a padra. Gyanútlanul visszaültem, gondolván, majd később indulunk. Megkínáltam konyakkal, de mosolyogva visszautasította.
Jó, ha nem, akkor nem, -gondoltam,- több marad nekem. Az üveget a maradék konyakkal eltettem az aktatáskámba.
-Készen vagyok,- szóltam az idegennek, -bármikor mehetünk.
Furcsán nézett rám, nagyon érdekes szemei voltak, a szembogara apró fénylő csillagokkal volt tele. Elzsibbadtam, ahogy rám nézett. S akkor egyszerre, különös dolog történt. Hirtelen azt láttam, hogy a saját testem felett lebegek. Ijedtemben kiáltozni kezdtem, hangosan szólongatva a járókelőket, hogy jöjjenek és segítsenek.
A barátom mellém libbent, megérintette a könyökömet, és néhány halk szóval igyekezett megnyugtatni. A különös az volt az egészben, hogy az én testem ott maradt a padon, míg az övé, -mintha neki nem lenne igazi teste, olyan, mint az igazi embereknek, -nem maradt ott! Az övé mellettem lebegett, porhüvelyem fölött másfél,- két méterrel.
Persze, mondhatnátok:- részeges vén bolond, beszed egy félmaréknyi gyógyszert, megiszik rá fél üveg konyakot, aztán elájul, s mindenféle marhaságot össze-vissza fantáziál a delírium tremens-ben. De várjatok csak, ha elmondok mindent, látni fogjátok, hogy más a helyzet. Magatokhoz nyúltok, ha mindent megtudtok, abban biztos vagyok!

Míg Totó beszélt, egy másik férfi érkezett a teraszra, s leült ö is a lány asztalához. A srác nagyon meglepettnek tűnt, a két férfi jól érzékelhetően nem ismerte egymást. Korban nagy különbség volt kettejük között, az újonnan érkezett pasas jó negyvenes lehetett, nagydarab, kopaszodó erőszakos fráter, ez minden gesztusából kiviláglott. Majd fellökte az asztalt, ahogy leült, a poharak kellemetlen csörömpölése éles kontrasztot képezett a Kárpátia Étterem előkelő disztingvált világában drasztikusan jelenlévő, hófehér szárnyakon libbenő csenddel.
Ahogy elnéztem őket, az, az érzésem támadt, hogy ezek ketten szerelmi vetélytársak, de hallani természetesen semmit nem hallottam a beszélgetésükből.
A két férfi szenvedélyesen vitatkozott, ezt világosan láttam. Az idősebbik az asztalt csapkodta, és hevesen gesztikulált. Kedvem lett volna rászólni: -ne mutogass pajtás, mert rászoksz a lopásra, s igazán közel voltam ahhoz, hogy megszólaljak, de mielőtt megtehettem volna, a lány egyszerre csak sírni kezdett.
Táskájából apró, fehér zsebkendőt vett elő, abba rejtette az arcát. A fiatal és az öreg tovább vitatkoztak, mit se számított nekik, hogy sír a lány. Azt hittem, pillanatokon belül egymásnak esnek, de szerencsére ez nem következett be, szörnyű lett volna, ha ezt a szentélynek számító helyet Teleki térré változtatják egy valóságos, hús-vér torzsalkodással. A szócsata kellős közepén váratlan fordulattal mindketten felpattantak, s eltávoztak. A lány ekkor leejtette a kezét a zsebkendővel, és szinte segélyt kérő pillantást vetett a mi asztalunk irányába. Mielőtt meggondoltam volna, mit teszek, felálltam, s odamentem hozzá.

-Kisasszony, ha bármiben segíthetek, vagy segíthetünk, kérem, szóljon. Zaklatták Önt ezek az emberek?
Felém fordította finom metszésű e t r u s z k arcát, sötét szemei felsziporkáztak, de nem válaszolt. Hosszan néztünk egymásra.
-Bocsánat a tolakodásért, -motyogtam kissé ügyefogyottan, s visszatértem az asztalunkhoz.

-Pofára estél, mi?! - röhögött a Bubu kárörvendően, amikor leültem közéjük, majd még mindig vigyorogva és a fejét csóválgatva oda intette a pincért, rendelt még egy kört, s megkérdezte a derék főurat, nem látta e betérni Józsvafalvi Emőkét kávébarna kosztümjében?
Az idős, disztingvált főpincér tagadólag intett, és sajnálkozva közölte, hogy ma még nem látta a hölgyet.
Totó erre újfent megnyugtatta Bubut, Józsvafalvi Emese mostanra már bizonyára elhagyta elegáns budai villáját, melynek szuterénjében volt berendezve egyszerű, de ízléses kis otthona a szalmazsákkal, amin aludt, s a négy szöggel a falban, ami fogas gyanánt szolgált s már útban van ide hozzánk, a Klub törzshelyére. Mi Bubuval soha nem láttuk ezt a meghitt hangulatú kis lakosztályt, de Totó egyszer volt fent nála, s bár nagyon be volt rúgva, megjegyezte a részleteket.

-Térjünk most vissza még egy röpke percre az anyaghoz,- javasolta fesztelenül Totó, akit nem lehetett sem kizökkenteni, sem eltéríteni a témától. Igen eltökéltnek látszott, nem tudtam hányadán állunk vele, mi igaz abból, amit mesél, s mi a kitaláció.
-Térjünk, -egyeztem bele, mert hát mi mást tehettem volna?
Bubut jól láthatóan hidegen hagyta ez az egész izé a szellemekkel, vagy mikkel, amit a Totó előadott. Őt csak az érdekelte, mikor jön már a Józsvafalvi Emőke.
-Nos tehát, -mondta Totó, -ha mindaz, ami tudatunktól függetlenül létezik: a n y a g -akkor mik ezek az izék, ezek a szellemek, vagy mi a csodák? Akkor nyilvánvalóan ezeket is az ,,anyag,, fogalomkörbe kell sorolni, hiszen hát, ha v a n n a k, akkor objektíve léteznek, neeeem?? Tételezzük föl egy gondolatkísérlet erejéig, hogy léteznek szellemek. Nos?

-De meg is fordíthatom a kérdést, -folytatta, mert mi egy árva kukkot sem szóltunk,- ha ezek léteznek, mint izé...mint objektív valóság, akkor az a n y a g filozófiai értelemben valóban anyag-e, vagy valami más dolog, amit igazából nem ismerünk?

Nem válaszoltam és Bubu is csak a söröskriglijét tologatta az asztalon. Totó, gondolatkísérletével olyan magasságokba emelkedett, ahová már nem tudtuk követni Ez azért az ötödik korsó tájékán már nem olyan egyszerű feladat. Totót, azonban csöppet sem zavarta passzív hallgatásunk, nagy lendülettel vetette bele magát a folytatásba.
-Bizonyára azt is tudjátok, hogy az idő múlása, -pontosabban az, amit mi időnek hiszünk, teljes mértékben az anyag változásaival van összefüggésben. Az, az idő, amíg a Föld körbe fordul a tengelye körül, az egy nap, s ha egyszer körbe sétálja a Napot, egy év telik el. Ez teljesen kézenfekvő a mi világunkban. De el tudjátok e képzelni, hogy néhány ezer, vagy tízezer évet előre, vagy hátra futtok az időben, egy röpke pillanat alatt, rövidebb idő alatt, mint ahogy a galamb-szar lepottyan a negyedik emeletről az aszfaltra, -mert én ezt tettem!
Hát, ebben tökéletesen igazat kellett adjak Totónak, ezt tényleg nem tudtuk elképzelni. Én legalább is nem, azt biztosra mondhatom. Bubu nevében persze nehéz nyilatkozni, ám Bubu merev szemekkel bámult a poharába, és semmi jelét nem adta a megértésnek, de még az empátiának sem.
Míg Totó tovább ecsetelte a saját, külön bejáratú hipotézisét az anyagról, az időről, s az időutazásról, én az elegáns, szomorú leányzót lestem titokban, és azon töprengtem, hogy vajon miért tűnik annyira ismerősnek. Régi emlékek tolultak fel bennem, nem hagyott nyugton a gondolat, hogy ez a lány, -Ő.

-Nem, nem-ez teljességgel kizárt, -hessegettem el a valószínűtlen kényszerképzetet, ó de nagy marha vagy kisfiam!

Több mint húsz év telt el azóta, hogy azzal a lánnyal utoljára találkoztam, s húsz év rettenetesen hosszú idő. Az a lány, akire én gondolok, ma már közel járhat a negyvenhez, ez meg itt még húsz sincs talán, az azonosság tehát teljes mértékben kizárható.
Megpróbáltam kényszeríteni magam, hogy másfele nézzek, a szemem azonban nem engedelmeskedett, önállósította magát, akaratom ellenére mindig visszatért hozzá. Végül felhagytam a hadakozással. Tudtam, persze, hogy nem illendő dolog nyilvános helyen ilyen hosszan, kitartóan fixírozni egy ismeretlen nőt, furdalt is a lelki ismeret, ennél tovább azonban nem jutottam a cselekvés mezején.
A fiatal hölgy észrevehette, hogy nézem, naná, hogy észrevette, mert felém fordult, dacosan felszegte a fejét, mintha azt akarná mondani: -,,nézz meg hát bátran, én vagyok az, nem ismersz rám?,,
Szép metszésű ajkai szétnyíltak, látni engedték szabályos gyöngy-fogait. S ekkor teljesen váratlanul, valami megfoghatatlan csoda történt.
Az ismeretlen lány rám nevetett, majd, ajkait összecsücsörítve csókot intett felém!
Meglepetésemben majdnem leestem a székről, a sört is félre nyeltem. A lány még mindig nevetett, de nevetése egyáltalán nem volt frivol, semmi kihívó, nem volt benne, s azt is világosan érzékeltem, hogy nem úgy nevet, mint amikor valaki kineveti a másikat. Ó, nem, az ismeretlen lány boldogan, felszabadultan nevetett, a párját kereső, a párját megtaláló asszony magabiztos, felszabadult nevetésével!
Reflexszerűen hátrafordultam, azt hívén, áll talán valaki mögöttem, s annak szól a mosoly és a csók, de senki nem volt ott. El kellett fogadnom a tényeket, bármennyire is képtelennek, hihetetlennek tűnt mindaz, ami az előbbi pillanatokban történt. Társaim semmit sem vettek észre a közjátékból, Totó mondta a magáét, hülyített minket ezekkel a negyedik dimenziós marhaságokkal, Bubu, pedig lopva az óráját leste, jön e már a Józsvafalvi Emőke, őt csak ez érdekelte.
Én meg ki voltam ütve, le voltam taglózva, meg voltam semmisítve!

Gondolj csak bele, barátom, mit éreznél akkor, ha lazán slattyognál az utcán, s egyszer csak váratlanul, tillárom haj, elibéd toppanna az a lány, akivel húsz évvel ezelőtt jártál, előtted állna, ugyanolyan fiatalon, mint amilyen akkor volt?
Azt hiszem te is lepetéznél egy pillanatra, mint ahogy velem is ez történt!
Passzolnom kellett, nem tudtam új lapot húzni, a konstelláció megzavart, elvesztettem a lábam alól a talajt.
Totó már a bizonyítékainál tartott, arról beszélt titokzatos, lelkendező hangon, hogy megszűnt az asztmája, és a szíve is rendben van, amióta odakinn járt, -de már csak ímmel ámmal tudtam figyelni rá. Egyre csak az ismeretlen, szép, szomorú lányt néztem, s ahogy viszonozta pillantásomat, s tekintetünk összekapcsolódott, forróság áradt szét a testemben, éreztem, hogy most valami rendkívüli dolog megy végbe, olyasmi, mint amikor találsz egy titokzatos ládikót, s a fedelét fölfeszítve rábukkansz a kincsre.
De aztán, ahogy az élet -a nagy mágus- rendezni szokta a dolgokat, egy szempillantás alatt véget ért a varázslat: -az ismeretlen nő fizetett, felállt, és sietős léptekkel elhagyta a kerthelyiséget. Szerettem volna még egyszer elkapni a tekintetét, ahogy elhaladt kinn az utcán mellettünk, de nem nézett arrafelé, ahol ültünk. Elment, nagy-nagy ürességet, és sok kérdőjelet hagyva maga után.
Totó észrevette, hogy utána fordulok, és rezignáltan megjegyezte:

-Ne is törődj vele, a nő olyan, mint a villamos, az egyik megy, a másik jön!

Ez a banális régi bölcsesség, -bármi furcsa is -segített, hogy visszatérjek újra a józan ítélőképességemhez
Mert mi is történt? Itt ült az imént egy gyönyörű szép nő, -ez letagadhatatlan tény. Az is tény, hogy a megtévesztésig hasonlított arra a lányra, aki valamikor, nagyon régen a barátom volt, vagy talán több is ennél. Tény, hogy ez a mostani lány engem nézett, s rám mosolygott, s az is tény, hogy csókot intett felém. Igen, tagadhatatlanul így történt! Öt korsó sör ugyan elég sok sör, de azért annyira nem seggeltem be tőle, hogy képzelődjek! De mi lehet akkor a történtek egyszerű, józan magyarázata? Meglát engem egy tizenkilenc-húsz éves lány, vén majmot, ahogy illuminált állapotban a korsókat emelgetem, belém szeret, a nézésével, a mosolyával kitárulkozik, s azt mondja: -gyere, a tied vagyok, ne félj birtokba venni engem!
Lehetséges-e ez?
Ugye, nem!
De, akkor nincs más ésszerű magyarázat, csak az, hogy a kis nőcske csak szórakozott velem egy darabig, amíg meg nem unta, amíg el nem kellett mennie, hogy a barátjával találkozzon, talán ugyanazzal a korban hozzáillő sráccal, akivel az előbb itt vitatkozott. Vitatkoztak, vitatkoztak,- gondoltam magamban, de attól még nyilván egymáshoz tartoznak!
De, hátha nem így van?

Lehetséges, hogy mégis Totónak van igaza ezekkel a Földön- és Időn túli baromságokkal, a képtelenségnek tűnő ,,időutazással,,- és ez a lány mégis Ő, akire én gondolok!?
Totó váratlan fordulattal arról kezdett beszélni, hogy a fiatal srác a vőlegénye, vagy a férje lehet a lánynak, az idősebbik férfi pedig a főbérlő, aki az elmaradt lakbér miatt perlekedik velük, ezeknek meg nincs pénzük, és nem tudnak fizetni.
Elég meredek, és módfelett vulgáris okfejtés volt ez, nem is igen értettem, hogy váltott át Totó ilyen hirtelen a lányra, akire addig, amíg ott volt, ügyet se vetett. Amit mondott, azt semmiképpen nem tudtam magamévá tenni, s ebbéli álláspontomat ki is fejtettem.
-Barom!
-Mért, -pislogott rám, -ez tökre hihető, és megmagyaráz mindent!
Bubura néztem segítséget remélve, s kértem, fejtse ki ő is az álláspontját, ki a nő, s kik a veszekedő férfiak?
Bubu máshogy látta a dolgokat, mint Totó. Az ő verziója szerint az idősebbik úr a lány főnöke, aki szerelmével üldözi a lányt, a fiú pedig egész egyszerűen csak egy szomszéd, aki felmászott az eperfára, s megleste a nyitott ablaknál vetkőző lányt, titokban lefényképezte, s most az akt-fotókkal zsarolja.
Na ez aztán még nagyobb állatság volt, akkora, hogy a fülem is kettéállt tőle. Mégis, minden abszurditása ellenére szimpatikusabb elképzelés volt, a kettő közül inkább erre tippeltem volna. Akaratlanul is azon fantáziáltam, hogy megmentem a lányt, bármi veszély fenyegeti. De, hogyan lássak hozzá, -ha nem tudom kicsoda, és hol lakik, hogyan találhatom meg?
Halvány lila elképzelésem sem volt, hogy, s mint lássak neki. Végül aztán, szorult helyzetemben mentőötletem támadt, és hívattam a főpincért.
Az idős hajlott hátú főúr figyelmesen nézett rám aranykeretes szemüvege mögül, amikor a lány kilétéről faggattam és elhárító mozdulatot tett a kezével, mire én elővarázsoltam a zsebemből egy jó előre odakészített ezerforintost, és gyorsan és ügyesen a mellényzsebébe gyömöszöltem.
A pénz, ahogy várható volt, megoldotta a derék ember nyelvét, -elmondta, hogy a hölgy minden héten benéz egy vagy két alkalommal, általában szerdán és pénteken, megiszik egy kávét, vagy egy üdítőt, és távozik. Mindig egyedül van, soha nincs társasága. Ennyit tudott róla, nem többet.

-Azokról az urakról, akik ma vele voltak, tud valamit?- faggattam az ősz Lear királyt.
-Semmit, uram abszoluthe semmit, -ingatta a fejét, és a két karját is széttárta a még nagyobb nyomaték kedvéért.

Én meg, mintha varázsló lennék, hopplá, elővarázsoltam egy újabb ezrest, és két ujjam között lebegtetve elhúztam az orra előtt.

-Sajnálom,- mondta ténylegesen sajnálkozva, -de a szemét nem tudta levenni a pénzről. -Ha vissza tudnék emlékezni egy címre, vagy egy rendszámra, talán...de tudja, hogy van ez, fiatal barátom, ebben a korban már, he-he, nehézkesen megy az ilyesmi.
Hogy megkönnyítsem, egy ötezrest vettem elő, s az ezres mellé illesztettem Gyorsan és ügyesen elkapta a két aranyos kis papírdarabot, és a zsebébe csúsztatta. Csillogó, villogó arany töltőtollával felírt a számlatömbje hátoldalára egy zuglói címet, és egy gépkocsi rendszámot.
-A cím az idősebb úré,- súgta diszkrét képet vágva,- a rendszám pedig a fiatalabbik úr gépkocsijának a rendszáma.
Kitépte a lapot a tömbből, és a kezembe nyomta. -De aztán, senkinek, soha, semmit!
Eltotyogott a tálcájával, mi meg megdöbbenve bámultuk a papír fecnit a címmel, és a rendszámmal.
Bubu nyerte vissza legelőször a lélekjelenlétét, két ujja közé csippentette a lapocskát, s felolvasta, ami rá volt írva:
-Endelberg Jenő, Budapest, XIV. Művésztelep utca 3., és: TD 8342.

-Mihez kezdesz ezekkel, -nézett rám pápaszeme fölött, mint egy öreg bölcs bagoly. -Elég sokat fizettél értük!
-Kinyomozom kik ezek az emberek, rajtuk keresztül eljuthatok az ismeretlen lányhoz,- válaszoltam komoran. -Tik is láttátok, tanúi vagytok, hogy valami bajba keveredett, veszély fenyegeti. Ezért volt ennyire hajszolt, s ennyire zaklatott. Segítetek?
-Az csak természetes,- vágták rá szinte egyszerre, mintha csak arról lenne szó, hogy úgy mint a régi szép időkben, leszálljunk-e a HÉV-ről a szokott helyen Cinkotánál, s elmenjünk e autóstoppal Hatvanba a Kotász lányokhoz, vagy a Széki Marishoz.

Ó, édes Istenem, mikor történt már mindez? Hol vannak már a vidám egyetemi évek, a nagy bolondozások, és ivászatok?

,,Régi szép évek,,- mondom most arról az időről, pedig hát az azért nem volt egy kéjhömpöly, amikor az egyik alkalommal a Széki Maris faterja kisbaltával fogadott minket a kertkapuban, -mondván: -,,nem lehet már fiúk, férjhez ment a Maris!,,

Őszintén örültem annak, hogy a Bubu és a Totó nem hagynak cserben és segítenek, lelkem mélyén el is vártam tőlük, kiváltképp Totótól, akinek én is teljes odaadással segítettem, amikor fülig bele volt esve Líviába.
Jól emlékszem az esetre. Totó azokban a napokban egész egyszerűen meg volt veszve, őrült dolgokat művet. Líviát vártuk Gyöngyösről, s közben, hogy teljék az idő, vörösbort ittunk, nálunk. Egy óra után néhány perccel, Totó, ez a kergemarha, felhívta a rendőrséget, és hangosan kiabálva azt követelte, hogy azonnali hatállyal zárják le a pályaudvarokat, mert a lány, akit szeret nem érkezett meg, lehet, hogy valami baja esett. Az ügyeletes, a vonal túlsó végén végzetes dolgokat mondhatott Totó elmebeli állapotáról, mert Totó elsötétült arccal lecsapta a kagylót, és csak úgy póriasan felmarkolva a borosüveget, kiitta a vörösbor maradékát, amit eléggé zokon vettem, mert hiszen abban az üvegben még legalább három deci volt, és én arra számítottam, hogy ezt testvériesen elfelezzük.
A csalódottság érzése azonban nem zavarta meg tisztánlátásomat, és nem tántorított el attól, hogy segítsek, világosan láttam, hogy a barátomnak szüksége van rám, így hát, amikor arra kért, hogy hívjunk egy taxit, és kezdjünk el cirkálni a belvárosban, hogy Líviát megtaláljuk, habozás nélkül igent mondtam, nem hezitálva, és nem mérlegelve semmit!
Arról, persze már nem én tehettem, hogy a terv végül mégis füstbe ment: -a vörösbor megvásárlása után ugyanis kettőnknek összesen 7 forint 50 fillér maradt a zsebében, ebből pedig, sebtében kiszámítottam, maximum 225 métert tudtunk volna cirkálni.

A pincér kihozta a söröket, mohón belekortyoltunk, mert már nagyon szomjasak voltunk mind a hárman, s szomjunkat csillapítván lázasan tervezgetni kezdtük az akciót. Bubu vállalta, hogy utána jár a zuglói címnek, Totó, a gépkocsi azonosítására tett ígéretet. Megbeszéltük, hogy két hét múlva ugyanitt, ugyanebben az időben újra találkozunk, s meghányjuk-vetjük ki mire jutott. Ezt követően a klub-ülést bezártuk, s a jegyzőkönyv elkészítését elmellőzve megittuk maradék sörünket, s konstatálván, hogy Józsvafalvi Emőke ezúttal is távolmaradt, fizettünk, és ment mindenki a dolgára.
Én, miután az eső változatlan erővel szakadt, és így a pályára felesleges lett volna kimennem, horgonyt húztam, s hazafelé véve a kurzust, elvitorláztam.

Négy és egynegyed év telt el, mire újra találkoztunk. A késedelmeskedésnek, persze meg volt a magyarázata, Bubu például feleségével és fiával Madridba költözött, Totó, pedig,... hát bizonyára Totónál is voltak okok, vélhetően nem ért még el eredményt a kutatásban, vagy valami más. Az is lehet, de ezt csak én mondom, mert ő nem említett semmi ilyesmit, hogy Lívia bukkant fel újra, vagy a Józsvafalvi Emőke, akit ugyan egyikőnk se ismert, mégis e konstellációt figyelembe véve el tudtam volna képzelni, hogy estleges megjelenése és manifesztációja bármelyikünk életét, így természetesen Totóét is gyökeresen megváltoztatta volna.

A szokott időben találkoztunk újra, a Klub törzshelyén, a Kárpátia Sörözőben. A pincér kihozta a söröket, az ülést megnyitottuk. Bubu, mint ügyvetető alelnök megállapította, hogy Józsvafalvi Emőke kávébarna kosztümjében nincs jelen, -csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a kávébarna kosztüm azért volt annyira kávébarna, mert Józsvafalvi Emőke Totó szerint mindig ezen kávézott, -s indítványozta hogy a záródokumentumban ezt a tényt a bizottság állapítsa meg. Az indítvánnyal egyetértve Totó odaintette az asztalunkhoz a pincért, papírt kért és tollat, majd amikor ezek a kellékek megérkeztek, szépen, akkurátusan, ahogy a MOTOTOT főtitkárának titkárához illik, jegyzőkönyvbe foglalta Józsvafalvi Emőke távolmaradását, dátumozta a dokumentumot, mi pedig aláírásunkkal hitelesítettük.
Az ülésszak adminisztratív részén ilyeténképp túljutva, Bubu beszámolt arról, hogy mit intézett. Elbeszélése sok tekintetben alátámasztotta azt, amit én magam is megtapasztaltam. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy a XIV. kerületben nincs Művésztelep elnevezésű utca. Művész utca ugyan van, de a 3-as szám egy üres telek, térdig érő gazzal benőve. A szomszédos XV. kerületben ellenben, bármilyen furcsa is, van Művésztelep utca, de itt meg 3-as szám nem létezik, jobban mondva 1-3-as számozással TÜZÉP- telep van ott, pontosan a kereszteződésben.
Bubu logikusan gondolkodott, amikor feltételezte, hogy talán a TÜZÉP- telep vezetője, vagy valamelyik dolgozója az a férfi, akit keresünk, és aki elvezethet a lányhoz. Ő, mindig is a legkörültekintőbb, legpedánsabb volt az ilyen, ... hogy is mondjam diszkrét ügyekben, ezért, hogy ne keltsen feltűnést, vagy, hogy véletlenül fel ne ismerje valaki, bokáig érő ballonkabátot és kalapot vett fel ezen a napon, és hatalmas fekete esernyője alá húzódva fürkészte a telep nyitott kapuján át az udvart, s közben , hogy elterelje magáról a figyelmet, fagylaltot nyalt.
A dologban az volt csak a bökkenő, hogy e közben a hőmérő higanyszála árnyékban túlkúszott a 34 celsius fokon, ahol azonban Bubu állt, nem volt árnyék, csak 20-25-méterrel odább, onnan viszont nem lehetett volna belátni az udvarra. Na, egyszóval, ahogy így nézelődik, egy leírhatatlan külsejű, torzonborz figura lépett melléje, és hevesen felkiáltott:- ,,fúj, fagylalt,, -s nyitott tenyérrel belecsapva a tölcsérbe, kirántotta Bubu kezéből a fagylaltot, s egyazon lendülettel a földhöz csapta. Az ,,accident,,-ből ismeretség lett, Bubu és a torzonborz megittak a sarki kocsmában egy pofa sört, s ez alkalomból Bubu sok mindent megtudott a deviáns egyedtől a TÜZÉP-telepről, s az ott dolgozókról.
Leggyakrabban egy Mancika nevű hölgyről esett szó, az öreg lumpen mindig csuklott, ahogy a nevét kiejtette, amiből Bubu egy idő után rájött, hogy beszélgetőpartnerét heveny érzelmi szálak fűzik a hölgyhöz. Hogy ez tényleg így volt, ahhoz nem férhetett kétség, emberünk ugyanis a ,,Mancika,, szinonimájaként, csak a ,, büdös kurva,, titulust használta, ami számomra egyértelművé teszi a kérdés megítélését.
A Manci valami szörnyű bűntényt követett el az emberiség-, no és persze a torzonborz ellen, valami olyasmi történt, Bubu így tudta összerakni a szóáradatból, hogy a pasi a telepen csövezett, talán a fűrész árú alatt dekkolt, vagy máshol, s ezt a Manci egy szép nap felfedezte. Aznap -talán elmaradt munkák miatt -korábban kellett bemennie az irodába, s az udvaron belebotlott a Tüskésbe, amint éppen egy farakás mögött a dolgát végezte. A Manci, a biztonsági szolgálattal rúgatta ki szerencsétlen flótást az alkalmi szállásról, amit emberünk nem tudott sem elfelejteni, sem megbocsátani. Akárhogy is történt, a Torzonborz e perctől kezdve ádáz gyűlölettel viseltetett a Manci iránt, és mindent megadott volna azért, hogy bosszúját kiélve egyszer hanyatt dönthesse a gömbölyded fiatalasszonyt, erre azonban, vajmi kevés esélye volt. Bubu megtudta tőle, hogy a telep vezetőjét Nagy Bélának hívják, és nem Engelbert Jenőnek, és hogy ez a Nagy Béla egy cingár szemüveges emberke, úgy 50-év körül. Idáig jutott Bubu, s mindez maximálisan egybevágott azzal, amit nekem magamnak sikerült kiderítenem.

Ott jártamkor sikerült sort kerítenem, hogy beszélhessek az egyik biztonsági őrrel. Szívélyesen és segítőkészen elmagyarázta, hogy semmi keresnivalóm nincs ott, s a tájékoztatást befejezve udvariasan hozzátette:-,, húzz innen a faszba te paraszt,,- ám e finom célzás bőven elegendő volt, hogy felmérjem, nem kíván velem értekezni a felvetett kérdésekről.
Totó sem járt különbül a rendszám azonosítására tett kísérleténél. Titkárnőjével megnézette ugyan a rendszám-nyilvántartást, amit a rendőrség illetékes osztálya a MOTOTOT elnökének aláírásával és pecsétjével érkezett hivatalos megkeresésre reagálva telexen átküldött, ám de abban nem szerepelt az a rendszám, amit az agg főúrtól kaptunk.
Totó a kudarctól nem veszítette el a csüggedését, tartotta magát a szólásmondáshoz: -az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó, s ennek megfelelően további lépéseket helyezett folyamatba. Elhatározta, hogy végig látogatja a taxis drosztokat, hátha tévedett a pincér a címnél, vagy a rendszám egyik- vagy másik számjegyénél. Arra gondolt, hogy egy meghitt, személyes eszmecserében, kiderülhet a tévedés, hátha emlékszik valaki a taxizó fiatalemberre. A hadművelet eltartott egy ideig, s elég sok megpróbáltatással járt. Totó elmesélte, hogy egy ízben a nyomozás ügyének előmozdítása érdekében az Alkotmány- és a Markó utca sarkán beült egy várakozó taxiba, és kivitette magát Kispestre. Azért pont oda, mert úgy gondolta, ez elég jó messze van a városközponttól, s amíg autózgatnak a városban, majd csak megtud valamit a sofőrtől. Faggatózása gyanút keltett az emberben, és amikor az út végén kiderült, hogy Totónál egy árva peták sincs a vérmes kopasz rádió-adóján riasztotta a társait, akik kis híján tettlegesen bántalmazták Totót. Szerencsére a barátunk még idejében igazolta magát, hogy kicsoda is ő, s miután ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy másnap a Szövetségtől átutaltatja a meglehetősen borsos összeget, nem bántották, csak megrugdosták és a kalapját verték le.
Egy szó, mint száz, a Totónak sem sikerült semmiféle használható nyomot előásnia.
Itt tartottunk éppen, amikor hirtelen megvilágosodtam.

-Hívjuk ide az agg Lear királyt, kiáltottam diadalmasan a damaszt terítőre csapva, -lehet, hogy véletlenül ő írta le rosszul a címet, és a rendszámot!
Szóltunk a felszolgálónak, hogy az öreg főúrral akarunk beszélni. Először nem értette, kiről van szó, de amikor elmagyaráztuk, hogy néz ki, leesett neki a tantusz.
-Ottó bácsit keresik?- kérdezte lelkes szomorúsággal és leplezetlen szakmai gőggel a hangjában, -Ottó bácsi tegnap előtt meghalt!
-Mi történhetett szegénnyel, -döbbentünk egymásra.
-Leesett a létráról almaszedés közben, -adta meg a felvilágosítást a fiatal pincér. Nem szenvedett, rögtön kitörte a nyakát!
-Kitörte a nyakát?! -ízlelgettem magamban ezt a két nyomorúságos szót. Ó, Isten! Hát, ennyi csak az emberi élet? Előző nap még itt szorgoskodik a tálcájával és a blokkjával, jobb karján az elmaradhatatlan damaszt szalvéta, -és ma már nincs, megszűnt létezni s mindez végleges, és visszavonhatatlan! Jóságos ég. Íme hát az ember, aki van, és aki nincs, mert időközben megszűntette létezését, és elpatkolt!
Végtelenül szomorúan, letörten búcsúztam el Bubutól és Totótól a Ferenciek terén, a templom előtt.
Két igen komoly okom is volt arra, hogy szomorú legyek, az egyik a Lear király tragikus hirtelenséggel bekövetkezett elmúlása, a másik, hogy halálával az utolsó nyomot is elvesztettem, s ezzel a reményt is, hogy a szép ismeretlent megtaláljam.
A téren a szokásos délutáni csúcsforgalom zajlott, a minden irányból hömpölygő ember-áradatban árván, kifosztott lélekkel vártam a 7-es buszt, amikor váratlan dolog történt. Az Erzsébet híd irányából éppen feltűnt a buszom, amikor a beálló dugóban pont a megálló előtt fékezett egy kicsi autó. Az első pillanatban föl se figyeltem rá, az ember nem igen nézi meg az utcákon ezerszámra özönlő autókat, aztán valami mégis arra késztetett, hogy odanézzek.
A vezető mellett lévő -,,anyósülésen,,- az a lány ült, akit kerestem!
Egy szempillantás alatt felismertem, de ő is megismert, meg ám, mert ahogy tekintetünk összekapcsolódott, ugyanaz a felszabadult, örömteli mosoly ragyogott fel az arcán, amitől legutóbb a vendéglőben kis híján a falnak mentem.
Aztán meglódult a forgalom, a kicsi kocsi elpöfögött, mielőtt észbe kaphattam volna, s tehettem volna valamit. Kétségbe esve futni kezdtem a járdán, az összevissza cikázó emberek között a Múzeum körút irányába, abban reménykedve, hogy talán az Úttörő Áruház előtti lámpánál utolérem. Jó futó voltam világéletemben, s edzésben sincs elmaradásom: napi 8-9 órát teniszezek naponta, s ez, egyszer kiszámítottam, 10-15 kilométer, még akkor is, ha nem rohanok a tanítvány minden egyes csáléra sikerült ütése után, -egyszóval nem volt eleve esélytelen a próbálkozás. Már-már elkaptam a sárga kocsit, amelyikben a lány ült, de a lámpa elől szabadot jelzett, és az egész kocsisor meglódult. Beláttam, hogy a járdán, a tömegben nem tudom tovább üldözni, taxi után kezdtem kiáltozni, pechemre azonban egy se jött arra.

A remény, hogy egyszer még viszontláthatom, megmaradt, mert a rendszám négy betűjéből hármat le tudtam olvasni, és ez alapján van esély, hogy megtaláljam a kocsit és az ismeretlen lányt. Talán Bubu és Totó is segíteni fognak, bár Bubu jelezte, jövő hét közepén vissza kell repülnie Madridba.


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2012-12-05 11:30:11

Télleg? Köszi, köszi, h elolvastad!
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-03-16 13:58:00

Kedves Antónia!

Köszönöm, hogy elolvastad, és nagyon örülök, hogy tetszett!

Üdvözlettel: én
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2009-02-27 10:46:15

Remek történet, nagyon elnyerte a tetszésem! Gratu!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)