Aki a szavaktól fél, előbb vagy utóbb, a puskaropogás, a puskagolyó találja meg!
Vagy ő maga ránt fegyvert!
A golyók, a kések a kardok, a robbanások, a legkeményebb kommunikációk!
Ha üvöltesz is, akár milyen mocskos szavakat, lágy vagy mint a tészta!
Vizsgáld meg magad!
Miért fájnak a szavak, ha úgy érzed, eltalálnak?
Hisz nem hagynak nyomot rajtad, mint ahogy a hamutartó szóra sem tudsz hamut szórni!
A fájdalmat, a dühöt, a töltést minden szóhoz magad adod hozzá!
Magadból meríted!
Régi testi fájdalmakból, amikről nem is tudod, hogy vannak.
Még mindig!
Nem fog rajtuk az idő!
Sőt, nem tudod, hogy nem tudod, hogy vannak.
S ezért, azt hiszed, a szavak hatnak rád!
Képzeletben, tekerd le egy feléd irányuló dühös ember hangerejét.
Hat rád az indulatja?
Igen, lehet, hogy így is!
De csak azért, mert hozzátársítod, azt az élményt, mikor fizikailag ütköztél, valami keménybe.
Hogy nem hallod, amit mond?
Lehet, rád tör a nevetés?
Vagy próbálj megbántani egy csecsemőt szavakkal!
Mondd neki, milyen csúnya! Vagy, hogy hazaáruló!
Vagy nem ír jó verseket!
Gőgicsélve fog rád mosolyogni!
Vedd észre! A szavak nem tudnak vágni, mint a kések.
A szavak, csak előhívnak valamit belőled.
Hajdan volt "kések" lenyomatát, amik tényleg bántottak egyszer!
Ezek a lenyomatok, mint egy kabát, vagy egy billentyűzet gombjai, be vannak varrva, ragasztva.
Le vannak tapadva!
S mint idegen, gyengeelméjű idióták, mint a marionett bábút a zsinór, elkezdnek rángatni téged.
S Te nem veszd ezt észre!
Felhívják valamire a figyelmedet! De Te, nem arra figyelsz! Elkezded megmagyarázni.
Mert azt hiszed, kívül van az, ami belül.
Hogy mi van belül?
Nem tudod!
Sőt! Többet mondok! Nem tudod, hogy nem tudod!