Évek tarka száma, a ráncaink mosolygása.
A gyerekkor viruló énje, akár a kacagó néne.
Fonja-fonja kosarát, maga elé idézi anyja mosolyát.
Suttogó kicsi szoba, valahol elveszett mostoha.

Nyaraink, izgalmas volta, talán ez nem az a nóta.
Mára lassabb, halkuló, a fiatalság nem megalkuvó.
Szanaszét hevernek a lapok, szürke ócska kacatok.
Mégis emlékei voltak, a dacos kislány kornak.

Nézlek titeket, hogy elszaladtak az évek.
Szemetek csillaga a régi, a fiatalkorom idézi.
Kezetek reszkető, hangotok, még az a szerető.
Maradásotok nem tudom kérni, mert a sors intézi.

Mikor minden elhagy, s tovaszáll, a szemetek a napsugár.
Holdon átsuhanó kis manó, ez leszek én egy altató.
Az élet mostoha, de a régi ház körül élni fog minden.
Szeretet hite, s reménye, emlékeim ezer fényképe.