HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2016-05-22

Az öltöny 17. fejezet

17. fejezet

A kevés pénzből kijött még egy-egy zsömle, és mindegyikbe egy-egy vékony szelet párizsi. Ismét együtt üldögéltek a padon, egy darabig szó nélkül. Mind a ketten csendben élvezték a szájukban maradt párizsi ízét. Féltek, ha megszólalnak, elmúlik.
Jolán törte meg a csendet először, remélve, hogy már nem zavarja Péter, a kevés étel emésztésében.
- Miért kerültél bajba az öltöny miatt? - húzódott kicsit közelebb Péterhez. - Elkezdted mesélni, csak bele szóltam, aztán már nem folytattad.
- Hosszú történet. - nézett Péter Jolánra.
- Gondolod, ha sietnék valahova, akkor itt ücsörögnék veled egy padon? Úgy látom, neked sincs hova sietned, de ha nem akarod, akkor ne meséld el. Nem leszek erőszakos.
- Nem titok, - révedt a távolba Péter - csak, most, hogy bele gondolok, kicsit szégyellem.
- Csináltam, már én is sok hülyeséget, amit szégyellnem kellene, de rájöttem, ahogy elmesélem valakinek, már nincs is mit szégyellni rajta.
- Minden azzal kezdődött, hogy megvettem ezt az öltönyt, - emlékezett vissza Péter - fél évvel ezelőtt. Kinga le akart beszélni róla, de nem hallgattam rá. Két év alatt gyűjtöttem össze rá a pénz, nem is keveset. Meg sem merem mondani, hogy mennyit.
- Ha már elkezdted, ne hagy tudatlanul, a vallomás csak akkor hihető, ha nem hallgatsz el semmit.
Péter felkapta tekintetét Jolánra, és csodálkozva mondta. - Kinga is mindig ezt mondja.
- Nem ismerem, de nem lehet buta lány. Ő a barátnőd?
- Igen. - válaszolta Péter azonnal, de aztán átgondolta, hogy ennek a szónak így két értelme van. - Nem abban az értelemben barátnőn. - Magyarázta a kijelentését.
- Most a barátnőd, vagy sem. - nézett rá értetlenül Jolán.
- A barátnőm, de nem a szerelmem. A legjobb barátom. Mindent együtt csinálunk, még a hülyeségeket is.
- Olyat is szoktatok?
- Bevallom igen. Olyan erős jellem, hogy mindenbe bele tud rángatni.
- Értem. Ott tartottunk, hogy ellenezte az öltönyvásárlást.
- Igen, egyszerűen fölöslegesnek tartotta, pedig nekem, gyerekkorom óta ez volt az álmom. Az interneten találtam rá a használt ruhák között. 100.000,- forint volt az ára.
- Te, jó ég! - kiáltott fel Jolán - Az, rengeteg pénz, annyit én még nem is láttam egyben.
- Igen, én is csak akkor láttam egyben, amikor kifizettem, pedig Kinga mondta, hogy, ez egy tíz éves öltöny, nem ér annyit. Én tudtam, hogy megéri az árát, csak azt nem, hogy ez már nem viselésre való.
- Miért? Egy öltöny még mire lehet való?
- Mint kiderült, ez inkább már csak vitrinbe, de én azért vettem, hogy időnként bele öltözzek. Imádtam felvenni, de csak otthon. Már meg volt vagy három hónapja amikor, egy rossz mozdulatnál, bele akadtam a kilincsbe, azaz nem én, hanem ő, és elszakadt. Vagyis a zsebe leszakadt, szerencsére, csak a varrásnál.
- Nem akkora probléma ez. - szólt közbe Jolán. - elviszed egy szabóhoz, és vissza varja.
- Az én szememben, ez nem így megy, mert ehhez az öltönyhöz, csak olyan szabó nyúlhat, aki a BOSS öltönyök, szabását, javítását tanulta, és jelenleg is ebben a szakmában dolgozik.
- Akkor ezért jöttél Pestre. - mondta Jolán, nyugtázva, hogy már világos a történet.
- Igen. - folytatta a mesélést Péter - Kerestem az interneten egy szabót, aki ezeknek a feltételeknek megfelel. Minden pénzt kivettem a bankszámlámról, és ide utaztam vele. Első utam az állomásról a szabóhoz vezetett.
- Gondolom, túl sok munkája nem lehetett, ha azonnal tudott fogadni?
- Azt mondta, csak ezen a héten ér rá, utána Bécsbe megy, valamilyen munkára. Lényeg az, hogy megnézte a zakót, és rögtön kérte a nadrágot is. Sajnos megmutattam neki. Elmagyarázta, hogy annak a varrásai is el vannak öregedve. Szerinte az egész öltönyt újra kellene varrni, akkor még egy darabig akár hordható is lenne.
- Ezt akartad...nem? - kérdezett közbe Jolán.
- Alapjában véve igen, de nem jött össze, - folytatta Péter - mert, nagyon vastagon fogott a ceruzája.
Ezt valahogy sejtettem, - dünnyögte maga elé Jolán - akinek ilyen a szaktudása az nem olcsó.
- Az egész öltöny átvarrásáért elkért volna, annyi pénzt amennyiért vettem.
- A mindenit. Erre azért nem gondoltam volna. Remélem otthagytad az embert, és kerestél mást.
- Nem. Megmondtam neki, hogy harminckétezer forint az összes vagyonom, de azt nem tettem, hozzá, hogy akkor ételre sem marad.
- Gondolom lecsapott az összes pénzedre?
- Átszámolta az ajánlatát, és azt mondta, ebből a pénzből visszavarrja a zsebet, és ahol nagyon fontos, ott a zakón kijavítja a varrásokat.
- Belementél, gondolom?
- Mint a mellékelt ábra mutatja, igen, csak akkor az, nem jutott eszembe, hogy nem retúrjegyet vettem, amikor Pestre jöttem.
- Így most itt ragadtál, és úgy nézel ki, mint egy hajléktalan, persze nem külsőre.
- Sajnos ez az a hülyeség amit említettem, és most már szégyellem. Mellesleg olyan gyorsan dolgozott, hogy meg is várhattam, amíg elkészül, és közben, még egy kávéval sem kínált meg.
- Ezen már kár bánkódni, visszacsinálni úgysem tudod. - veregette meg Péter kezét, - fel a fejjel bátorság, valahogy csak megoldódik a problémád.
- Valahogy keresnem kell annyi pénzt, hogy a vonatjegyet megvegyem, otthon a szüleim már, segíteni fognak.
A hosszú történet alatt el is felejtették, hogy nem sikerült reggel jól lakniuk, de ekkor Péter gyomra akkorát mordult, hogy még a villamos megállóban is meghallották.
- Hamarosan ebédidő, hallom jelez a gyomrod.
- Azon kívül, hogy hallgatom, nem sokat tudok ellene tenni, mint mondtam, nincs egy fillérem se, és ha lenne, akkor sem az evésen járna az eszem.
- Tudod mit, - állt fel Jolán, és kezét nyújtotta, Péternek, - menjünk ebédelni.
- Nem fogadhatok el több áldozatot magától, Jolán, már így is erején felül segített. Megmentett az éhhaláltól.
- Ez azért túlzás, - fogta meg a kezét, és talpra húzta. - gyere velem, nem bánod meg, és megígérem, nem költök több pénzt rád. - mosolygott Péterre, hozzá tette - mert nincs több.
- Hova megyünk? - hajolt le Péter a hátizsákjáért, és az öltönyért. - magára bízom, magam, jobbat úgysem csinálhatok.
- A Báthory utcában ebédet osztanak a hajléktalanoknak, de sietni kell, mert csak hatvan adagot készítenek, és aki előbb odaér, annak még jut a javából.
- Én nem vagyok hajléktalan. - erősködött tovább Péter.
- Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Te itt Pesten hajléktalan vagy, hiába is tagadod. Szükséged van egy meleg ebédre, mindjárt más színben látod a világot.
- Mit főznek? - kérdezte, egyre jobban rákészítve a gyomrát a meleg ételre.
- Az étlapot nem én készítem, de mindig finom, és jól lehet lakni vele.
- Akkor induljunk, - szólt vissza Péter.
Akkor tűnt csak fel neki, hogy Jolán milyen nehezen mozog, és még a tele lévő Tescós szatyrát is cipelnie kell. Visszalépett mellé kivette a csontos kezekből a meglepően nehéz szatyrot, és ismét elindult, de rájött azt sem tudja, merre induljon. Jolán ekkor szólt rá.
- Másik irányba hamarabb oda érünk, - mosolygott rá, és a karjáért nyúlt. - engedd meg, hogy beléd karoljak, és ha lehet kicsit lassabban, és már nem tudok szaladni.
- Elnézést, erre nem is gondoltam, de azt hittem sietni kell, nehogy lemaradjunk a jó falatokról.
- Ne izgulj, időben vagyunk. Gyalogosan, még ilyen lassú tempóban is fél óra alatt oda érünk, és csak akkor kezd majd gyülekezni a társaság.

Finom gulyásleves illata terjengett a nem túl nagy helyiségben. Négy és hatszemélyes asztalokkal volt telezsúfolva, hogy minél többen le tudjanak egyszerre ülni. A közlekedés így már nehézkes volt, a szűk hely miatt, de ügyesen megoldották a feladatot a kézben egyensúlyozott mély tányérokkal a hajléktalanok. Péter mélyen a tányérja fölé hajolva, szinte habzsolta, az ízletes gulyáslevet. Jobb kezében a kanál, ballal fogta a még langyos ropogós héjú fehérkenyér szeletet. Nagyot harapott a kenyérből, majd kanalazott rá egy nagy adag levest. Otthon kicsit sűrűbbre főzik, vagyis több benne a hús, de így is nagyon finom volt. Evés közben észre sem vette, hogy Jolán feláll az asztaltól, és sorba látogatja a többi asztalt, sugdolózva az ott ülőkkel, mint aki valamilyen összeesküvést sző.
Péter arra riadt az ételbemélyedéséből, hogy koppan előtte az asztalon egy száz forintos pénzérme, és aki leteszi, csak annyit mond.
- A hazaútra.
Meg sem tudta figyelni, hogy ki volt az adományozó, ezért csak késve a már távolodó után szólt.
- Köszönöm. - továbbra sem értette a dolgot, de aztán a meleg étel illata visszatérítette, az evéshez. Hamarosan koppant a következő pénz, majd a következő, és a következő. Péter nem tudta folytatni az evést, csak nagy szemeket meresztett a történtekre, és kezdte elcsépeltnek érezi az egy szót, amit hajtogatott.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Amikor már nagy kupac pénz volt előtte, elfogytak az emberek. Péter nem tudta mi a teendő ilyenkor, ezért körülnézett a teremben, és csak annyit mondott: Köszönöm.
A maradék leves, még ehető melegségű volt, ezért most már boldogan folytatta az étel kanalazását. Közben elmélyedt gondolataiban, de gépesen kanalazta a maradék levest.
Észre sem vette, hogy Jolán helyét elfoglalta valaki.
- Éva vagyok. - mutatkozott be Péternek.
- Üdvözlöm, én Péter vagyok. - válaszolt a lánynak, de nem zökkent ki az evésből és a gondolataiból, amikkel már valahol Jánkmajtis környékén járt. - Fazekas Péter. - tette még hozzá.
- Kovács Éva, - pontosította a nevét Éva. - van kedved velem beszélgetni?
- Én ma már mindenkivel szívesen beszélgetek. - válaszolt Péter, de még mindig nem emelte fel a fejét.
- Ízlik a leves? - próbálta valahogy felkelteni Péter érdeklődését.
- Igen, nagyon finom, - válaszolt Péter, és felemelte tekintetét Évára. Szájában megállt a falat, a kanalából visszacsorgott a leves, szerencsére a tányérba. A szája is tátva maradt volna, ha nem lett volna tele étellel. Azt hitte álmodik, mintha visszarepült volna az időben. Szőke enyhén hullámos vállig érő haj, búgó alt hang. Termete is hasonló, vagy ugyan olyan. Arcát eddig még nem látta, mert mindig álarc volt rajta. - Gombszemekkel. - ahogy Kinga mondta. Próbálta összeszedni magát a gyönyörű megrázkódtatásból, tekintetét a csodálkozásról átigazítani érdeklődésre, több-kevesebb sikerrel. - Valamit mondani kéne. - gondolta. Semmi okos nem jutott eszébe, ezért csak azt tudta kinyögni, hogy - Köszönöm.
- Ne nekem köszönd, hanem a többieknek. - nézett a pénzkupacra Éva.
- Te is hajléktalan vagy? - tette fel első értelmes kérdését Péter.
- Nem, de gondolom, nem is úgy nézek ki.
- Tényleg, de akkor mit keresel itt?
- Itt szoktam segédkezni az ebédosztásnál, és ha a konyhán már nincs munka, beszélgetek a rászorulókkal.
- Én nem vagyok rászoruló. - tiltakozott Péter.
- Azért jöttem ide, mert veled még nem találkoztam, és amit Jolán mesélt, felkeltette az érdeklődésemet.
- Jolán mesélt? - nézett csodálkozva Péter.
- Igen, és nem csak nekem. Ezért nőt ez a kupac az asztalon. - mutatott a pénzre.
- El sem tudtam volna képzelni, hogy ennyi együttérzés van az emberekben.
- Az a csomag az öledben, - mutatott a barna csomagolópapírra - az öltönyöd?
- Igen. Ezt is elmondta?
- Röviden, de szeretném tőled hallani. Szeretnél róla beszélni?
- Mi vagy te Pszichológus?
- Nem egészen, pszichiáterként végeztem tavaly.
- Az nem ugyan az? - kérdezet Péter.
- Nem, de hasonló. Akkor beszélgetsz velem.
- Nem nagyon van mit mondanom, Jolán szerintem minden fontosat elmondott.
- Amíg te is el nem mondod, nem tudom megállapítani, hogy valóban mindent elmondott-e nekem.
- Csak az a lényeg, hogy szeretem az öltönyöket.
- Miért? - kérdezte Éva, csak így röviden, nehogy megzavarja a történetet, de mégis arra felé haladjon, amerre szeretné.
- Amióta az eszemet tudom, szerettem.
- Miért? - tette fel ismét a kérdést, megnyugtatóan búgó alt hangján.
Péter még soha nem járt olyan embernél, aki megpróbált a lelkébe látni, csak filmekben látta, hogy fekszenek egy heverőn, és mesélnek. Úgy érezte, most könnyebb lenne, ha feküdne. Tagjai elnehezedtek, szemhéját mintha húzták volna lefelé. - Lehet, hogy csak a jóllakottságtól esne jól egy kis pihenő - gondolta.
- Eddig ezen nem is gondolkodta. - válaszolt Péter, és tekintettét, még most sem tudta levenni Éváról. - Talán, mert szerintem, jól áll nekem.
- Mikor kaptad az első saját öltönyt? - kérdezte Éva olyan hangszínnel, mintha jelentéktelen lenne a kérdés.
- Érettségire. - válaszolta Péter gondolkodás nélkül.
- Addig milyen öltönybe öltöztél?
- Apukámnak van öltönye, abban nézegettem magam a tükörben.
- Tetszett, amit láttál?
- Igen, nagyon jól állt nekem.
- Méretben, szerintem nem lehetett jó rád. - mondta ki egész halkan a véleményét Éva.
- A tükörben nekem pont jó volt.
- Ezt az öltönyt kaptad érettségire? - kérdezte, pedig Jolántól tudja már a választ, de Pétertől akarta hallani a választ.
- Nem, ezt én vettem. Sokáig gyűjtöttem a pénzt rá.
- Az előző öltöny nem tetszett?
- Az nem márkás darab. A szüleimnek nem volt annyi pénze, hogy BOSS öltönyt vegyenek nekem.
- Hova tudod felvenni a BOSS öltönyt? - kérdezet Éva, és már tudta, hogy ez hosszú beszélgetés lesz.
Nem lett igaza, mert ekkor fenyegetően föléjül tornyosult egy nagydarab agresszív ember. Az asztalra csapot, akkorát, hogy a pénzkupac elemelkedett az asztallaptó, úgy mintha össze lett volna ragasztva, majd ugyan abban az alakzatban, hangos koppanással esett vissza.
- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy az én pénzemre ráteszed a kezed. - kiabált Péter arcába. - Nem azért gyűjtögettem, hogy egy ilyen mániákus parasztgyerekre költsem.
- Senki nem kötelez rá Károly. - állt fel Éva, és két vállánál megfogva próbálta, a nála legalább egy fejjel magasabb, és vagy negyven kilóval nehezebb, dühöngő embert elvinni az asztaltól.
Szerencsére nem tanúsított nagy ellenállás. Éva a szemébe nézett, és megnyugtató alt hangján csak annyit mondott. - Minden rendben.

Nem sokkal az incidens után visszatért az asztalhoz Jolán, és leült oda ahol eddig Éva ült. Megfogta Péter még mindig remegő kezét.
- Ne foglalkozz vele. Minden idegennel ilyen.
- Nagyon váratlanul ért - nézett Péter a távolodó Károly után, akit Éva még mindi húzott maga után.
- Ő mindenkivel ilyen. - paskolta meg kedvesen Péter kezét. - Biztos rossz napja volt, amúgy bármit kérhet tőle, az, aki régóta ismeri. Csap pénzt nem szabad, arra nagyon háklis.
- A pénzről jut eszembe, köszönöm, amit értem tett.
- Semmiség, csak meggyőztem őket, hogy rajtuk az az ötven, vagy száz forint nem sokat segít, de neked meg tudja változtatni az életedet, és soha nem felejted el, amit itt tapasztaltál.
- Az biztos. - nézett körül Péter, és megakadt a szeme Éván. - Ő kicsoda? - kérdezte.
- Éva. - válaszolta Jolán, teljesen magától értetődően. - Gondolom bemutatkozott neked. Láttam, hogy beszélgettetek. Nagyon művelt kislány, rengeteget segít nekünk.
- Azt mondta pszichiáter, - tekintete továbbra is Éván nyugodott - úgy érzem, ismerem valahonnan.
- Sokan vannak így vele - nézett Jolán is Évára, - úgy tud beszélgetni mindenkivel, mintha már évek óta ismernék egymást. Megnyílnak előtte az emberek. Én is szoktam vele beszélgetni, nagyon megnyugtató tud lenni. Nyitott a szíve, minden tragédiára, borzalomra. Pár mondattal meg tud nyugtatni bárkit.
- Valószínű ezt tanulta, és oda figyelt az órákon.
- Mit kezdesz, a pénzel, - terelte más irányba a beszélgetést Jolán. - gondolom, haza utazol.
- Igen. - fordította Jolán felé a tekintettét, de így nem látta Évát. - Ez lesz a legjobb megoldás, hiszen nekem van otthonom, csak oda kell jutnom.
- Szedd össze a holmid, és indulj - szólt határozottan Jolán, mint aki már látni sem bírja. - egy óra múlva megy egy vonat, amelyik megáll Kőbánya-Kispesten, azzal haza tudsz menni, csak Nyíregyházán át kell szállnod.
- Ezt honnan tudja? - nézet kíváncsian Péter.
- Éva táskájában mindig ott van a laptop-ja megnézettem vele a menetrendet, még mielőtt ide ült hozzád beszélgetni.
- Már csak azt nem tudom, hogy elég-e ez a kupac a jegyre.
- Meg tudod, ha megszámolod. - válaszolt Jolán, nem túl kedvesen, és elfordította a fejét. - Jó utat, nekem mennem kell.
- Várjon. - fogta meg, a felállni készülő Jolán kezét Péter. Ekkor már ő is állt, és maga felé fordította a törékeny asszonyt, akinek az arcán megállíthatatlan patakként folyt végig a könnye. - Ne sírjon, ma csak jó dolgok történtek. - ölelte magához a pár órával ezelőtt, még ismeretlen asszonyt. - nem engedem, hogy így búcsúzzon el tőlem. Kísérjen ki az állomásra.
- Az én lábaim, már nem olyan jók, hogy ennyi idő alatt kiérjek veled a vonathoz. - próbálta elkerülni a megrázóbb búcsút a pályaudvaron.
- Na, elég pénz gyűlt össze az útra? - lépett hozzájuk Éva.
- Még nem tudom, - szabadkozott Péter, - még nem számoltam meg.
- Akkor számold gyorsan, mert indulni kell. - terítette szét az asztalon a sok aprópénzt, hogy könnyebb legyen szétválogatni a különböző címleteket.
Hamar végeztek ketten a számolással, és boldogan állapította meg Éva, hogy ebből még egy folyóiratra is telik, és akkor nem unatkozik a hosszú úton.
- Mindent köszönök neked - fogta meg Éva könyökét. A kezét nem merte, mert félt, hogy elhúzná. - Úgy érzem, hogy már többször is találkoztunk, és szinte biztos vagyok benne, hogy még fogunk is.
- Hagyjuk a búcsúzkodást későbbre, most indulnunk kell. Velünk jössz Jolán? - kérdezte az idős asszonytól.
- Nem vagyok én már olyan gyors, menjetek csak ketten. - próbálta elhárítani a lehetőséget.
- Autóval jöttem ma, mintha éreztem volna, hogy szükség lesz rá. Beférsz te is.

Hamar megérkeztek, szerencsére, mert a szerelvény érkezését akkor mondta be a hangosbemondó. Péter gyorsan megvette a jegyet, az újságot már a bejáratnál lévő bódéban beszerezte, így már indulhattak a peronra. Megölelte Jolánt, még egyszer megköszönte, amit érte tett. Tenyerével letörölte az asszony abba nem maradó könnyeit, és arcon csókolta. Évától nehezebben vett búcsút, bár ezt mályen titkolta, és szemei előtt ismét megjelent, ahogy álarcban látta, de nem merte neki megemlíteni. Éva nyújtotta a kezét búcsúzóul, Péter megfogta, majd Éva határozott mozdulattal magához húzta, és a fülébe súgta, kellemes alt hangján.
- Jó utat szépfiú.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-05-24 07:31:28

válasz Ylen Morisot (2016-05-23 20:06:26) üzenetére
Kedves Ylen
Köszönöm az értkelésedet. Örülök, hogy továbbra is tetszik, amit írok. Ha időd engedi, javaslom, hogy olvasd el korábbi regényemet is. Ne riasszon vissza a címe, nem horror. Mint azt eddig is megállapíthattad, érzékeny lélek vagyok, nem is vinne rá a lelkiismeret, csúnya dolgok leírására.

További jó olvasást.

Üdv: Fj.
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1743
Időpont: 2016-05-23 20:06:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Örültem, hogy egyszerre olvashattam el ezt a két részt. Na, ez olyan "papírzsebkendős" lett, nekem legalábbis kicsordult a könnyem.
Megható, ahogyan segítettek a hajléktalanok, akiknek semmijük sincs. de valahogy így van ez az életben is! És hogy Éva is felbukkant! Remek!
Gratulálok (ehhez a két részhez különösen), különleges érzékenységgel írtad meg!
Szeretettel:
Ylen

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)