HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44946

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2016-06-02

ELMÚLT IDŐK-PILLANATKÉPEK-Szilánkok 07

Táncmester és rendező lettem!

VIZSGA NAPJÁN
a nagyobb lánykák arra kértek, tanítsam őket táncolni. Azzal a feltétellel vállaltam, ha maradnak a szép népviseletükben, megbeszéljük, hogy foglalkozunk majd kézimunkával, beszélünk vallási kérdésekről, hazaszeretetről, helyes viselkedésről, háztartási- és egyéb témakörökről lehet még szó.
Ők csak a csárdást ismerik, azt is nagyon egysíkúan. Megtanítom őket a magyar tánc számtalan változatára. Igaz, ahogyan ők mondják az "úri"-táncra kíváncsiak. Társasági táncokat is fogunk tanulni.
A tanfolyamnak nevet adtuk: "Fehérrózsa-kör" lett. Mindenkinek tetszett. Remek! Roppantul meg voltam elégedve saját ötletemmel.
Kértek, hogy tanítsak be nekik színdarabot is. Nagyon lelkesek a kislányok.
Színdarabok után kutattam, alig van választék, csak rövid darabokat találtam.
Vasárnap litánia után jöttek a lányok a megbeszélt időben. Előbb az előadásról beszéltünk, utána felhívtam figyelmünket a tánccal kapcsolatos illemszabályokra (köszöntés, bemutatkozás, társalgás, tánc közbeni viselkedés, stb.), utána a magyar táncokból bemutattam néhány változatot. Hű, de botlábú némelyikük!
Estefelé jöttek a fiúk, kérték, hogy ők is szívesen tanulnák a modern táncokat, s szívesen vállalnak szerepeket is. Jó, ha ők is bővítik hiányos tánctudományukat. Emilt, akivel együtt jártam az elemi iskolában a hangjáról meg sem ismertem, amikor a sötétben beszélt. Azt mondta, bízzak rá nehéz és hosszú szerepet, szívesen megtanulja.
Esténként a megbeszélt napokon próbáltuk a színdarabot, Emil különösen szorgalmas, lehet rá számítani.

1945. augusztus 14.
TEGNAP ESTE elmaradt a próba, pedig már nagyon közel van az előadás napja. Szentkúti búcsúsok jöttek, a faluban telepedtek meg legalább 300-an, ebből 70-en az iskolában éjszakáztak.
Mivel időnk volt bőven, Emil elmesélte, hogyan fogták el őket a "ruszkik". Néhány barátjával elsétált a frontra, kíváncsiak voltak, milyen az? Elöljárósági igazolásra sikerült hazajutni. Isten megóvta a fogságtól, s ebben - a kérvény megírásával - nekem is részem volt.
Nagy kár, hogy nem taníttatták tovább, mert magasan kiválik a többiek közül. Udvarias, eredeti, jó gondolatai vannak, vállalkozó szellemű. Nagyon jól utánoz, kellemes a hangja, könnyen tanulja a szerepeket. Azt mondja, hogy otthon nincs ideje tanulni, mégis jól adja elő a szerepét. Még színész is lehetett volna belőle, ha tanul. Ehhez vannak adottságai: fellépése jó, megjelenése bizalomgerjesztő. Remekül táncol, könnyen tanul. Egyszóval: sokra vihette volna, ha nem cövekel le a falujában. Az biztos, ha apámat követő tanítónő is szívén viselte volna a tehetséges gyerekek sorsát, nem itt tartanának.
Összehasonlítottam a falusi fiatalokat a városiakkal. Kedvesek, vidámak. Romlatlanok és ragyog a szemük, arcuk, mikor foglalkozom velük, nyelik az új ismereteket. De velük senki sem törődött. A fiatal tanítónő letanította a kötelező óráit a kicsiknek, ezzel elvégezte a munkáját. Ezért kapott fizetést. De hogy foglalkozzon az ott élő fiatalokkal, felnőttekkel, biztosan eszébe se jutott.

Felépült a színpad 1945. augusztus 16. csütörtök
Nem éppen ragyogó, s nem is fényes a színpad, csak olyan, amilyen anyagot tudtunk hozzá szerezni. Majd ha feldíszítjük az omladozó termet, eltűnnek a hiányosságai. Jó lenne, ha összegyűjthetnénk nagyobb összeget, hogy az iskola javítására is tudnánk belőle valamennyit fordítani.

"Színházi premier"
NAPOK ÓTA készültünk az előadásra, a díszleteket, ruhákat kell még átnéznem. Kevés gyakorlatom van e téren. Pár éve Erdélyben - a Páván tanító Kálmán Ferivel - egy alkalommal közösen rendeztünk színielőadást iskolásokkal. De akkor ketten voltunk, most minden rám hárul. Itt a főpróba ideje, egész délután el leszek foglalva, de lehet, hogy estig is elhúzódnak az előkészületek. Fárasztó napra számítok.

1945. augusztus 22. szerda. Kint esik az eső. Az ifjúság, főleg a fiúk jöttek a színpadot szétszedni, mindent visszahurcoltak oda, ahonnan hozták. Örülnek, mert a pénzből összegyűlt - az iskolára szánt javítási költségeken felül - egy másik mulatságra is futja. A munka végeztével mind hozzám jöttek, igazán hálásan köszönték segítségemet, hogy annyi időt áldoztam rájuk. Megkérdezték, mivel hálálják meg mindezt? Azt feleltem, hogy semmivel se tartoznak, szívesen tettem, nem volt részemről áldozat. Jól éreztem magamat közöttük, velük "fiatalodtam". Jót nevettek mondásomon, hisz' voltak közöttük nálam idősebbek is.
Mégis, a sok munkát, éjszakázást - csak úgy - nem fogadhatják el. Azt mondták, hogy nem úgy gondolták, amikor kértek rá, hogy ingyen foglalkozzam velük. Nem mernek máskor megkérni. Én azonban biztosítottam őket arról, hogy amíg itt vagyok a faluban, bármikor kész vagyok velük foglalkozni.

Kedves nővérek 1945. augusztu
s. Még mindig álmos vagyok, egész héten nem tudtam kipihenni az éjszakázásokat. Délután belealudtam az olvasásba, a könyv kiesett a kezemből. Amikor fölébredtem, két kedves nővér vendéget találtam a szobában. Anyukámmal beszélgettek. Bementem hozzájuk, kéréssel fordultak anyámhoz, hogy engedjen engem hozzájuk, Ferences nővérnek. Talán ez volna a legjobb megoldás számomra. Nekem is eszembe jutott már nemegyszer. Nem lennék olyan egyedül. Csend és béke venne körül, nyugalom testben és lélekben.
Néztem a fiatal nővér szép arcát: nyugodt, békés vonásait, szeméből derű és tisztaság áradt, kisugárzik másokra. Kár, hogy nem neveltek engem zárdában. Apáméknak erről más a véleménye.
Mindig vonzódtam a szerzetesekhez, Marosvásárhelyen is bejártam a kedves nővérekhez - akik osztálytársnőimet tanították, s a barátok templomába jártam szentmisét hallgatni. Iskolatársaim közül sokan az alsó négy osztályt a zárdában végezték el, boldogan látogatták a nővéreket utána is.
Kicsit elkalandoztak gondolataim. Nem tudom, jó apáca lennék-e? Mindig jól éreztem magam köztük, szerettem a tiszta, fennkölt társalgást. Mégsem érzek magamban hivatást a pálya iránt. Úgy érzem, a mai világban nem volna okos dolog erre az útra lépni. Amilyen hangokat hall az ember, hogy üldözik a papokat, egyházi embereket, ki tudja, mi lesz ebből? Különben is, ott legfeljebb tanár lehetnék. Én pedig művészeti pályán érezném igazán jól magamat.

Öcsém és a sztrapacska, 1945. augusztus 29.
Gyorsan múlik az idő! Bandi 17. születésnapja! Vacsorára már előterjesztette kívánságát, hogy sztrapacskát főzzünk neki. (Brr... én meg se bírom enni!) Tudom, alaposan kifárad, mivel a család többi tagja a kertben tevékenykedik, s utána jó lesz az étvágya. Én maradtam otthon vacsorát készíteni.
Tisztálkodás után, vacsora előtt mindnyájan szeretettel köszöntöttük családunk legifjabb tagját. Apuka a pincéből felhozott egy üveg finom bort, s azzal koccintottunk az egészségére.
S én mostanában nagyon szorgalmas vagyok. Készülődöm a nagybetűs ÉLET-re! Minden munkát lelkesedéssel végzek. Ebéd után Bandi vagy Pityu szöveget diktál nekem, én meg "gyors-sírok" rengeteget, legalább 10-20 oldalt naponta, hogy ne essek ki a gyakorlatból.
Estefelé minden nap az iskolában legalább egy óra hosszat játszom a harmóniumon. Igaz, nem zongora, de legalább nem felejtek el mindent.
Esti tisztálkodás előtt pedig kimerítő tornagyakorlatokat végzek. Olyan jól sose tudtam leereszkedni "spárgá"-ba, mint most, pedig régen gyakoroltam.

A kenyér
Azért nekünk nem lehet panaszunk arra, hogy ne volna mit ennünk. Itt falun megvan legalább a mindennapi kenyerünk. Valahogy meg tudtuk oldani a legnehezebb hónapokat is. A front alatti időben jöttünk rá, hogy valamit mi is tudunk tenni azért, hogy legyen ennivalónk, mikor anyukámnak elfogyott a pénze. Pityu tanított, ugyan készült rá, hogy pénzt nem fog érte kapni, de a szülők pótolták nekünk, ennivalóval.
Ezen kívül Pityuval a kenyérsütéshez szükséges élesztő pótlására kovászt "gyártottunk". Ezért különféle élelmet kaptunk, kinek mije volt. Nem kellett nélkülöznünk ebben az ínséges időben, mikor főleg városokban gyakran éheztek az emberek. Igaz, nekik megmaradt a lakásuk, s élelemért cserébe ők is adtak, amit tudtak. Nekünk az már korábban elveszett. Azt hiszem, mindenki vesztes ebben a szörnyű világégésben.
Gyermekkoromban csak láttam, hogyan készül a kenyér, de háború után kenyértésztát magam is dagasztottam, mikor anyukám legyöngült, megbetegedett, de teljesen egyedül csak most került rá sor.
Mikor kisült a friss kenyér, oly finom. Jól sikerült, szép dombosak, magasak a kenyerek, ott sorakoznak a hófehér kenyérkendőkön... Jóízűen beleharapok. Gondolatom messze kalandozik. Eszembe jutnak a hadifoglyok, akiknek talán még száraz kenyér sem jut, biztosan éheznek. Miért nem lehet megosztani velük a falatot, hiszen nekünk még van mit ennünk.
Torkomon akadt a falat.

Megint búcsú szülőfalumtól
Végre, itt a várt nap! Tehát egy új állomáshoz érkeztem. De bármilyen súlyos napokat éltünk át az elmúlt esztendőben, mégis nehéz volt otthagynom szülőföldemet. Előző este kiálltam az esti ködös-párás szürkületben a folyosó végére, ahonnan gyönyörű mindaz, ami elém tárult: a Mátra hegyvonulatai. Csak álltam és néztem, nézem, és szívtam magamba a táj szépségét. Bámultam az ismerős tájat. Talán utoljára - így. Igen. Utoljára. A szemem ugyan megtelt könnyel, de nem fájt. Arra gondoltam: "Szeretem ezt a rongy kis fészket. Ismét búcsúzom tőled - kicsit kesernyés szájízzel - szülőföldem ismerős szépséges vidéke!"
Most visszagondolva, kicsit ijedten hallottam fuvarosunktól, aki beviszi holminkat, hogy újabb 700 orosz érkezett Tarjánba. Kellemetlen tapasztalataink voltak róluk a front idejéből. Mi akkor is megyünk, lesz, ami lesz! Most már nincs visszaút, holnap reggel hétkor indulunk.

Az új otthon Salgótarján, 1945. szeptember 29. szombat
Sokat jártunk utána, végül minden ismeretségünket igénybe véve - sikerült lakáshoz jutnunk. Pista bátyámmal együtt vettük igénybe a lakást. Ismét új helység, új lakás. Olyan az életünk, mint a kötöző madaraké... Egy év óta vándorolunk.
Első nap az új otthonunkban. De milyen? Túlzás "otthonnak" nevezni, legfeljebb szálláshelynek hívhatjuk. Ezt aztán igazán nem lehet a szép otthonunkhoz hasonlítani, amilyenben Marosvásárhelyen laktunk. Mégsem bánkódom, legalább van már egy hely, ahol meghúzódhatunk; lassan majd rendbe jövünk, otthonossá tesszük.
Tegnap nagyon fárasztó volt az út. Itt egy öreg, kiszolgált inas lakik a lakásban. Már látom az előjelekből, hogy sok baj lesz vele. Irtó nagy a rendetlenség, kosz mindenütt. Vagyis volt, mert már valamennyit kitakarítottam belőle. Nem értem, hogy lehetett ennyi szemetet, lim-lomot összegyűjteni, megtűrni... Előttem - rejtély.
Anyuka gyakran jön hozzánk látogatóba; szeret nálunk időzni, valami finomat mindig hoz nekünk. Olyankor jó, mert nekem munka után nem kell beszerzésekkel, főzéssel foglalkoznom. Ettük az általa készített, megszokott finom ételeket. Apukám el volt foglalva, mert - életében már másodszor - megbízták azzal, hogy iskolát szervezzen Bede-pusztán, még a világvégénél is távolabb helyen...

Luby-házban Salgótarján, 1945. december 24.
Karácsonyeste, már járt a Jézuska. Mindnyájunknak hozott valamit. Én egy pár szép harisnyát, egy kombinét kaptam Anyukámtól, játék kiskutyát Pityutól, és egy díszzsebkendőt Pali bácsitól. Az ajándékozás kölcsönös volt, én is készítettem vagy vásároltam mindenkinek apróságokat. Nekem a szeretet ünnepe mindig megható. Kisjézus születésnapja most mégis milyen szomorú. Az emberek önzők, kicsinyesek, szeretetlenek. Gizi még ma se tudta megállni, hogy ne bántson meg.
Lefekvés után elmondtam esti imámat:
"Istenem, adj mindenki szívébe szeretetet, ne engedd, hogy a gyűlölet uralkodjék el mindenütt. Segítsd haza a távollévő szeretteinket, hogy érezhessék az otthon melegét. Add, hogy a szerető szívek újra egymásra találjanak. Adj az emberek szívébe szeretetet, békét, melegséget. Amen."
Annyival tartozom azoknak, akik olvassák soraimat, hogy írásomban előforduló ismeretlen embereket bemutassam. Pali bácsival társbérletben lakunk. Ő a Luby-ház örököse. Egyedül élt egy nagy lakásban, vele előzetesen megbeszéltük, hogy lakásának egyik nagy szobáját (a mellékhelyiségek közös használatával) kiutalják nekem és bátyámnak. Így jutottunk egy lakáshoz, ami abban az időben igen nagy szó volt. Még ennek a megoldásnak is örültünk.
Idézetemben szerepel Gizi neve is, aki szomszédunk. Egy folyosóról nyílik mindkét lakás, ahol lakunk. Különös természetű vénlány volt akkor.

Ismét naplómból idézek: 1945. december 25. kedd
Közel lakunk a Ferences atyák templomához, ezért elhatároztuk anyukával, hogy együtt megyünk az éjféli misére. Láttam rajta, hogy neki is jólesik velem jönni. Nem is tudom miért, de ez az első éjféli mise, amin részt vehetek. Kisbárkányban nem volt a faluban templom, s szomszéd faluba jártunk misére. Marosvásárhelyen hiába volt sok templom, messze esett a lakásunktól, és nem volt kivel mennem. Ott sem járkálhattam egyedül az éjszakában.

Tényleg, én vagyok-e én? Salgótarján, 1946. május 31.
Különleges napom volt, mintha kicseréltek volna valakivel s nem én lennék én. Ez járt az eszemben, amikor mentem a hivatalba: tényleg én vagyok az, aki most itt megy, én járok erre? Én vagyok-e Finta Katalin? Ki vagyok én tulajdonképpen?
Eszembe jutott most Ősz Lajos, aki egyszer még "otthon", Marosvásárhelyen mesélt nekünk. Ültünk a rekamién Székely Klárival, és Lajos beszélt:
"Talán nem is valóság az élet. Mindenki csak álomban él. Valakinek az álma a mi életünk... Egy gyönyörű szép, furcsa álma ez a jó Istennek..."
Hogy kitől származik az idézet, nem tudom. De ha nem így volna, én ma mégis álomban élek... Minden olyan különösen, olyan nyomasztóan hat rám, mintha ólomsúly nehezedne a tagjaimra. Ugyanezt éreztem egész nap, a hivatalban, majd otthon is.
Délután átmentem zongorázni Manci nénihez. Nagyon jól ment ma, szinte el se hittem, annyira beleéltem magam, hogy minden másról megfeledkeztem, mintha körülöttem semmi és senki se lenne, csak én és a zongora hangja, amit magam varázsolok elő a billentyűkből...
Arra eszméltem, hogy ma még kóruspróbára kell mennem. Mire odaértem, már elkezdődött. Ott aztán olyan rossz érzés fogott el, hogy minden ok nélkül, minden pillanatban sírni tudtam volna. Hiába próbáltam elűzni kellemetlen gondolataimat, és valami kellemesre, szépre gondolni, nem sikerült. Külsőleg is meglátszott az arcomon az egész feldúlt lelkivilágom. Dudi megkérdezte, hogy mi bajom van? - Ha én azt tudnám!

Felvettek az Acélgyárba Salgótarján, 1946. július 1. hétfő
Üzenetet kaptam: fölvettek az Acélgyárba, bármikor kezdhetem a munkát!
Bementem a városházára bejelenteni - mivel oda is pályáztam, hogy nem tudom elvállalni a felajánlott állást, mert állást kaptam az Acélgyárban.
A főjegyző nagyon haragudott. Nekem viszont rosszul esett, amit mondott: - Tudja, hogy elronthatom a gyári állását?
Ennyi rosszindulat! Csak azt válaszoltam: - Ha a főjegyző úrnak kedve telik abban, hogy elvegye valakinek a kenyerét, tessék, rontsa el. Jó napot kívánok! - és kirohantam az irodájából. A sírás fojtogatott. Kellett nekem ez a figyelmesség? Jobb lett volna, ha feléjük se megyek.
Időközben arról értesültem - hogy nagyon kellemetlen ember a főjegyző, a női dolgozókkal igyekszik közelebbi kapcsolatot létesíteni. Ezért különösen féltem közelében elhelyezkedni, - ez is befolyásolta döntésemet.

Békekölcsön 1946
Háború után az ország romokban állt, s hogy hamarabb helyreálljon a rend, az állam a dolgozó emberekkel békekölcsönt jegyeztetett, s mint a nevében jelezték azzal a feltétellel, hogy azt mindenki visszakapja.
Az egyik irodában a következő eset történt. Fiatal gépírólány mellé leül a megbízott agitáló, és elkezdi a mondókáját:
- Marika! Nagyon fontos mindenkinek békekölcsönt jegyezni, aki munkaviszonyban áll, hogy hamarabb felépüljön az ország.
- Minek az? - veti oda flegmán a fiatal nő, és tovább folytatja a munkáját. Elhiheti: nekem a kis fizetésemből nincs arra pénzem!
- Higgye el, nagyon fontos, mivel a háború alatt lebombázták az iskolákat, kórházakat. Képzelje el, milyen más lesz, ha felépül egy modern kórház, magácskát is abban fogják gyógyítani.
- Ki mondta magának, hogy én kórházba akarok menni?

Papírvágó 1946.
Egy hétfői napon kedves meglepetés ért a gyárban. Az üzemen áthaladva, Fekete bácsi ma is ott egyengetett egy lapátot a szokott helyén. A nagy zajban hangosan köszöntöttük egymást.
Mosolyogva intett, és közölte, hogy mindjárt bejön az irodába, meglepetése van számomra.
Nemsokára benyitott, s átnyújtotta az ajándékot. Annyira meghatott és nagyon örültem, mivel igazán nem számítottam rá.
Papírba csomagolva, egy, a szomszédos szögüzemben készült hatalmas szögből (legalább 30 cm), igazán szépen megmunkált papírvágót rejtett a kis csomag, amelyre motívumokat vésetek, nevem kezdőbetűivel. Az ajándékot az üzem nevében adta át nekem. Annyira meghatott és nagyon örültem neki, mert ezzel a szeretetüket fejezték ki.

**

Folytatása következik, még 10-ig

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11529
Időpont: 2016-06-14 11:37:41

Folytatás:
novellák és versek is. Ugyanis amit életem folyamán tapasztaltam, azt mind szeretném másokkal is megosztani. Ezért most abc-sorrendben a legnagyobb méretben minden prózát, majd utána a verseket is kötetbe foglalom és fölteszem a Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár "polca": oldalra, ahol a saját anyagom olvasható, hogy az utódaink is lássák, mik történtek korábban.
Nem írok többet, a tegnap, amit ide írtam, kétszer is eltűnt, és most, másnap ismét hiányzott.
Köszönöm az érdeklődésedet, én is szívesen olvasom a föltett írásaidat.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1262
Időpont: 2016-06-13 23:47:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Finta Kata (2016-06-13 23:39:11) üzenetére
Kedves Kata!
Ha tehetném, az iskolákban tanítanám a gyerekeknek a naplóírást, hogy szokásukká váljon.
De lehet, akkor gondolkodó felnőttekké válnának, s az nem lenne annyira kívánatos.
Szeretettel:
Ildikó
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11529
Időpont: 2016-06-13 23:39:11

válasz inyezsevokidli (2016-06-12 13:07:21) üzenetére
Kedves Ildikó
Örömmel olvastam, hogy érdeklődsz a visszaemlékezéseim iránt. Azért, hogy ezeket én úgy tudom közölni, ahogy valaha történt, valóban a naplóimnak köszönhetem, hiszen menekülésünk idején mindenünk odaveszett, már a vonatozás fél útján, csak egy kis úti-táskában megőrzött fiatal lány kincsei, köztük a naplók maradtak meg számomr, aminek főleg nyugdíjas koromban, vettem hasznát, mert irodalommal komolyan tudta, foglalkozni. Mert a naplót tőmondatokban írjuk, de eszünkbe juttatja az akkor történt apróságokat, ezért hitelesek az írásaim, és szinte három évszázadot tudok követni, ugyanis szüleim a 19. század végén születtek, sokat meséltek életükről, az első világháborúról, majd a nehéz válságos időkről. A második világháborút pedig én éltem meg,a 20-adik évszázadban, minden borzalmával és érdekes fordulataival, majd most mindnyájan élvezhetjük a válságot, ki tudja meddig tart még. Nagyon sok, mondhatnám, rengeteg anyagom van már internetes kötetekben,
Folytatom
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1262
Időpont: 2016-06-12 13:07:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Nagy érdeklődéssel olvastam visszaemlékezéseidet, vagy talán, naplódat.
Azt hiszem, a részleteket, az elejétől el fogom olvasni.
Eddig, csak a szüleimtől hallottam, a régi időkből, valóságosan megélt helyzeteket.
Nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas lehet egy "idegen", vagy inkább ismeretlen, vagy még inkább, alig ismert ember életébe belehelyezkedni, beavatottnak lenni.
Hálásan köszönöm a lehetőséget neked.
Szeretettel:
Ildikó
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11529
Időpont: 2016-06-08 15:43:50

Kedves Ida!
Igen, sokfélét megéltem életem során, de akkor olyan idők jártak, hogy sokaknak is el kellett viselni azt, ami akkor volt. De azért kellemes perceket is átéltünk, ami megmaradt nekünk szép életnek. Apukámnak volt jó természete, optimista volt, s tőle örököltem, hogy inkább csak a szépre emlékezzünk...
Viszont a kellemetlen, rossz emlékek nem szépültek el soha, csak azokra inkább optimista módra nem emlékezünk vissza olyan sokszor.
Köszönöm, hogy érdekelnek a régi szép és nem szép emlékeim.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5056
Időpont: 2016-06-06 15:10:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Sok mindent megéltél, életed során, de túlnyomórészt optimizmusod kerül előtérbe.
Bizonyára rendkívül jó természeted van/volt, vagy a múlt, visszanézve rá, megszépül...
Mindegy is, nagy érdeklődéssel és mély tisztelettel olvasom soraid, és köszönöm, hogy olvashatom.

Szeretettel
Ida
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11529
Időpont: 2016-06-04 19:22:11

válasz Bödön (2016-06-03 10:23:50) üzenetére
Kedves Laci!
Napló nélkül pontosan, nem lehetett volna megírni. A naplót csak rövid tőmondatokban írjuk, de arra nagyon jó, hogy a részletek miatt a történt események eszünkbe jut abból is. Mindenünk odaveszett, én is csak egy kicsi úti-bőröndben hoztam néhány értéket, közte a rengeteg oldalt tartalmazó öt naplómat. Azt hittük, hogy néhány nap alatt elérjük úti-célunkat, 1944. szept. 10-én ültünk vonatra, október 6-án értünk a lebombázott Budapestre, a feladott hatalmas csomagjaink elvesztek, később tudtuk meg, hogy egy romár rendőr költözött a házunkba, és onnan soha nem kaptunk jóvátételt az értékeinkért.
Nos, a kötelezően jegyzett Békekölcsönből nagyon sokára kaptunk vissza filléreket. Azonban én művészeti főiskola helyett azonnal munkába álltam, s a Starjáni Acélgyárban kaptam irodai munkát, ahhoz jó volt a végzettségem, jól fizettek, bár sok mindent csak jegyre lehetett kapni, de bizonyos dolgoktól eltekintve, könnyebb életünk volt, mint most.
Köszönöm kedves szavaidat: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11529
Időpont: 2016-06-04 18:54:18

válasz sailor (2016-06-02 19:52:05) üzenetére
Úgy igaz, ahogy írtam, s ahogyan Te is észlelted. Ezek csak rövid mozzanatok, s nekem minden megmaradt, szerencsére, ezért mások számára is át tudom adni. Ilyen az élet. Volt és van is benne
szép is, de kevesebb, mint az amin egy életen át keresztül mentünk - világháborús időben. S én mégsem panaszkodom, mert volt annyi szép és jó is az életemben, s inkább azokra szeretek visszaemlékezni.
S talán ez éltet engem.
Köszönöm kedves szavaidat
szeretettel: Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2016-06-03 10:23:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! Lenyűgözve olvastam a folytatást! Milyen jó, h naplót írtál, anélkül nagyon nehéz lenne visszaemlékezni a napi történésekre! Hogy milyen volt az élet a "felszabadulás" után, nagyszerűen szerkesztett naplóregényedből megismerhetjük! Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire tetszik ez a szerkesztési mód, igazi, ami, modern "internetes".
A Békekölcsönnek ma is van megfelelője: államkötvénynek hívják. Csak ez önkéntes. Ugyanaz az előnye, mint a Békekölcsönnek: az állam a saját lakosságának tartozik, s nem külföldi bankoknak. Ha megadja, megadja, ha nem tudja, akkor sincs túl nagy baj, csak nem perlik be? Szeretettel: én
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3831
Időpont: 2016-06-02 19:52:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Hihetetlen miken mentél kersztül...
meg még sokan!

Ez különösen tetszett:""Talán nem is valóság az élet. Mindenki csak álomban él. Valakinek az álma a mi életünk... Egy gyönyörű szép, furcsa álma ez a jó Istennek...""

Szeretette3l:sailor

Legutóbb történt

festnzenir bejegyzést írt a(z) Vándorló világ2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Emlékvölgyem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Tűnődöm című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Nem könyörgök én senkinek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Hárman az asztalnál című alkotáshoz

Delory Nadin alkotást töltött fel Az írás nekem címmel a várólistára

Hegedüs Andrea bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

Hegedüs Andrea alkotást töltött fel Fecnikre dörzsöltem címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Csak egy kis gondolat címmel

aLéb alkotást töltött fel Élekvesztő címmel

Bálint István alkotást töltött fel Tegnap találkoztunk címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyár kezében búcsúlevél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Hattyúcsalád címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)