HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2016-06-05

Az öltöny 22. fejezet

22. fejezet

Hamar beértek Péterrel a kórházba, mert csak az Istvánig kellett menni. Azonnal betolták a már előkészített műtőbe. Jolán a folyósón mászkált fel-alá, olyan ideges volt, mintha a saját fiát műtenék, pedig nem volt neki. Nagy fájdalommal járt a mászkálás, de most észre sem vette, nem tudott leülni. Gondolatai össze-vissza kalandoztak, úgy érezte, legalább egy órája betolták Pétert, pedig, még alig telt el fél óra. Végre kinyílt a műtő ajtaja, egy műtősruhába öltözött nővér lépett ki rajta. Jolán megszaporázta lépteit, hogy elég közel kerüljön. Még legalább három méterre volt, amikor már megszólította.
- Nővérke! - igyekezett még közelebb. - Nővérke, túl van a műtéten, hogy sikerült, minden rendben volt? - sorolta a hirtelen feltoluló kérdéseit.
A nővér levéve a maszkot a szája elől, kedvesen Jolánra mosolygott. - Igen vége a műtétnek, de többet, majd Seres professzortól fog megtudni. - próbálta ezt olyan hangsúllyal, hogy eloszlassa Jolán aggodalmát. - Ő az osztály főorvosa, és a legjobb sebész a kórházban. - tette még hozzá. - Ön az édesanyja? - kérdezte Jolánt.
- Nem. - válaszolta Jolán. - nekem, nincs gyerekem. - nézett bánatosan a nővérre, mint aki most döbbent rá, hogy mit veszített. Pedig régóta tudta. Nem lehetett gyereke, de férjével így is harmonikus életet élt.
A beszélgetés itt megszakadt, mert ismét nyílt az ajtó, és most már egy guruló ágy jelent a szárnyak között. A nyakig betakart test kissebnek tűnt, mint Péter, de más nem lehetett, mivel csak őt műtötték. A takaró által szabadon hagyott arc sápadtnak és beesettnek látszott. Szeme csukva volt. Az ágyat toló betegszállító mögött, egy magas egyenes tartású, majdnem teljesen ősz hajú férfi lépett ki az ajtón. Jolán határozottan odalépett a guruló ágy mellé, nehogy valaki úgy gondolja, hogy neki nincs joga ott lenni. A takaró alá nyúlva megfogta Péter kezét, és bízva abban, hogy hallja, amit mond, feltette, az ilyenkor szokásos egyetlen kérdést. - Hogy vagy? - Péter feje kezdett kitisztulni a nem túl mély altatásból. Jolán felé fordul, lassan, álmosan kinyitotta a szemét, és körbe jártatta tekintetét. Mikor már Jolánra nézett, csak annyit mondott, szinte hang nélkül. - Rosszul.
Ekkor már Seres professzor is ott állt Jolán mellett. Könyökénél megfogta a karját, és kicsit távolabb irányította az ágytól.
- Ön a hozzátartozója? - kérdezte Jolánt.
- Nem, én csak egy ismerőse vagyok. - válaszolta Jolán őszintén. - A barátja vagyok, ha ez számít valamit. - tette még hozzá.
- Én dr. Seres vagyok, - mutatkozott be. - én műtöttem. A szülei hol vannak?
- Jánkmajtison. - válaszolta Jolán. - Péter egyedül jött Pestre. Engem jött meglátogatni. - hazudta, félve attól, hogy lebukik, de ebben a helyzetben, ezt a választ érezte a legjobbnak, ahhoz, hogy Péter mellett maradhasson. - Hogy sikerült a műtét? - kérdezte Jolán a szülők helyett, bízva abban, hogy ő is megkapja a választ.
- Tudja, van az orvosi titoktartás, - kezdte a magyarázatot Seres professzor. - idegeneknek, vagy bárátoknak, nem volna szabad beszélni a beteg állapotáról.
- De én nem vagyok idegen. - nézett könyörgő tekintettel a professzor szemébe.
- Nem olyan súlyos esettel állunk szemben, - kezdett enyhülni dr. Seres. - talán ebben az esetben félre tehetjük a titoktartást. Szerencse a szerencsétlenségben, - magyarázta. - hogy benne hagyták a kést, ami sajnos átszúrta a combütőér, első és hátsó falát is. Ezért kicsit hosszabb volta műtét, de Péter nagyon jól viselte. Elég sok vért vesztett így is, de ha kihúzták volna a kést, akkor el is vérezhetett volna. Maradandó károsodása biztos, hogy nem lesz, de egy pár hétig el fog tartani, amíg sántítani fog.
- Én vagyok a hibás. - közölte Jolán, lehajtott fejje.
- Már miért lenne hibás? - kérdezte a professzor.
- Nem beszéltem le arról, hogy velünk jöjjön, - magyarázta. - pedig tudtuk, hogy nem veszélytelen.
- Ennek, semmi értelme, - nyugtatta a doktor. - semmi szükség, a bűnbak keresésére. Szerintem Péter sem fogja hibáztatni. Felnőtt ember, egyedül is el tudta volna dönteni, hogy önökkel tart, vagy nem. Ő választotta, hogy megy.
- Lehet, hogy igaza van, - kezdett megnyugodni Jolán. - és köszönöm, hogy ilye jól ellátták. Nagyon szeretném valamivel meghálálni.
- A köszönöm, pontosan elég volt, - nyújtotta a kezét Jolán felé. - de most már búcsúzom, mert van még egy-két betegem.
- Még egyszer köszönöm. - rázta meg a felé nyújtott kezet.
Távozóban még annyit mondott Jolánnak. - Ha elhelyezték a kismegfigyelőben bemehet hozzá.
Alig távozott a professzor, nyílt az ajtó, ami mögött eltűnt az ágy amin Péter feküdt, és a már üres ággyal távozott a betegszállító.
- Szeretne bejönni? - szólt ki az ajtón a nővérke.
- Igen, ha lehet. - szaporázta meg fájdalmas lépteit Jolán.
- Oda készítettem, az ágy mellé egy széket, - irányította Jolánt. - jobb, ha leül, mert úgy látom, maga sincs a legjobb színben.
- Köszönöm. - mondta Jolán, és leroskadt a kényelmetlen székre.
Péter szeme csukva volt, ezért Jolán egy darabig csak csendben üldögélt mellette. Gondolataiba mélyedve várta, hogy felébredjen. Lehet, hogy kicsit el is bóbiskolt. Hosszú volt a nap, és főleg fárasztó. Az ilyen izgalmakhoz sem volt hozzászokva. Arra ébredt, hogy valaki megfogja a kezét. Felemelte tekintetét Péterre, és örömmel nyugtázta, hogy felébredt.
Péter szólalt meg elsőnek. - Jolán, még itt van, miért nem megy haza? - tette fel az amúgy helyénvalónak számító kérdést, de rögtön eszében jutott, hogy Jolánnak nincs olyan, hogy haza. - Bocsánat, nem úgy érettem. - szabadkozott.
- Nem kell bocsánatot kérned, - nyugtatta meg Pétert. - tudod, hogy nincs hova mennem, és különben sem akartalak itt hagyni, amíg nem győződtem meg róla, hogy minden rendben van veled.
- Köszönöm, - paskolta meg Jolán kezét. - kezdem jobban érezni magam.
Beszélgetésüket a belépő nővér szakította meg. Határozott mozdulatokkal végezte a dolgát.
- Kérsz egy kis vizet? - tegezte le Pétert, mivel úgy érezte, hogy hasonló koruk miatt ez a helyénvaló.
- Kérek, nővérke, - válaszolta Péter. Eddig nem is érezte, hogy milyen szomjas. - köszönöm. - tette még hozzá.
- Kriszta nővér vagyok, - mutatkozott be Péternek. - és nyugodtan tegezz, nem vagyok sokkal idősebb, mint te. Hamarosan villanyoltás, - jegyezte meg Jolánra nézve. - van hova mennie éjszakára? - kérdezte, a lehető legtapintatosabb hangon Kriszta.
- Nincs, - nézett fel Jolán, és szemében a szégyenkezés látszott. - hamarosan elmegyek, megkeresem a szokásos padomat.
- A szomszéd kórterem, háromágyas, de pillanatnyilag, egyik sem foglalt, ha gondolja, hozok ágyneműt, ott alhat. - javasolta kedvesen mosolyogva Kriszta nővér. - Csak annyit kérek, hogy reggel, ha beszólok, húzza le az ágyat, és jöjjön vissza Péterhez. Nem szeretném, ha Seres professzor észrevenné, nem mintha, ő nem engedné meg, de most nem tud róla, és nekem nem volna szabad egyedül döntenem ebben az ügyben.
- Köszönöm, - nézett hálás tekintettel Jolán. - mindent úgy csinálok, ahogy mondta, nem szeretnék önnek bajt okozni.
Péterrel közben itatott pár korty vizet, majd visszament az ajtó mellett lévő mosdóhoz, és ismét telel engedte a poharat, amit Péter éjjeliszekrényére tett.
- Időnként igyál belőle, - tanácsolta - sok vért vesztettél, szükséged van a folyadékra, de egyszerre mindig csak keveset.
Távozóban az ajtóból még visszaszólt. - Szép álmokat mindenkinek, én egész éjjel itt leszek, ha valamire szükséged van Péter, jelezz nyugodtan a csengővel.
- Jó éjszakát, nővérke, és mindent köszönök. - búcsúzott Péter.
- Jó éjszakát. - csatlakozott Jolán is. - Nagyon kedves, - jegyezte meg Jolán, de ezt már csak Péternek. Örülök, hogy itt alhatok, így legalább még egy kicsit beszélgethetünk.

Csak negyedóra telhetett el mikor a folyósón éjszakaira váltott a világítás, Kriszta beszólt az, hogy villanyoltás. Péter is nagyon fáradtnak érezte magát, elbúcsúzott Jolántól, aki távozás előtt még megigazította rajta a takarót, esti puszit adott a homlokára.
- Jó éjszakát, aludj jól. - köszönt el az ajtóból.
- Magának is. - mondta Péter, egy ásításon keresztül.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-14 08:14:45

válasz Ylen Morisot (2016-06-13 17:12:25) üzenetére
Kedves Ylen
Ismét köszönöm a kedves szavakat.

További jó olvasást.

Üdv: FJ.
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1743
Időpont: 2016-06-13 17:12:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Szimpatikus asszony karakterét rajzolod meg Jolán személyében. Úgy tűnik, egyre nagyobb szerepe lesz Péter életében, de ez tetszik nekem.
Szeretettel:
Ylen

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)