Közeledett a Forradalmi Ifjúsági Napok ünnepségsorozata. A hivatali KISZ-szervezet most már csak erre az eseményre összpontosított. Három nagy nemzeti ünnepet fogott egybe, március 15.-ét, az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepét, a március 21.-t, a Tanácsköztársaság, és április 4.-t, felszabadulásunk emléknapját.

Az ötlet, hogy Magyarország legfontosabb történelmi eseményeit egyetlen nagy ünnepségfolyamban ülje meg az ország, a Párt Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztálya 1967-es állásfoglalásában fogalmazódott meg. A KB határozata úgy szólt, hogy az ünnepek megszervezését KISZ hatáskörbe kell adni, megfelelő szintű párt-ellenőrzés mellett. Ennél bölcsebb, és előrelátóbb döntés nem születhetett volna, végül is a tavasz az ifjúságé, s az ifjúság forradalmi hevülete, és internacionalista elkötelezettsége a legfőbb biztosíték arra, hogy méltó módon folyjon le, s egyenrangúvá váljon a másik két nagy eseménnyel, az augusztus 20. Alkotmányunk, és a november 7.-én megrendezésre kerülő Dicsőséges Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepével.

Szóljunk néhány szót erről a három nevezetes történelmi eseményről. Nézzük most azon a szemüvegen keresztül, ahogy 1988-ban a kommunista fiatalok, Barna Roland, Székely Hajnalka, Csoknyainé Szegedi Kamilla, Csepregi János, Meredi Pali, Tandem Balu, és a Hivatal többi KISZ-es fiataljai látták. Bocsánat, Tandem Balut vegyük ki a sorból, róla tudjuk, hogy ő egészen más szemüvegen keresztül, konkrétan az ellenség szemüvegén keresztül nézett, és látott mindent, ami a Párttól, vagy a KISZ-től jött. Hozzátesszük: jól markírozott a srác, ha nem ezt tette volna, most nem lehetne egyik hőse regényünknek, amely a kommunista ifjakról szól. Tudniillik egykettőre kiebrudalták volna a munkahelyéről.

Az 1848-as magyar forradalom szerves része volt annak a forradalmi hullámnak, amely egész Európán végigsöpört. A munkásosztály és a szegényparasztság levetette magáról az úri rend által reárakott igát, fellázadt az elnyomás ellen. Kossuth, Petőfi, Táncsics, Jókai Mór, Bulyovszky, Vasvári és társaik a kommunista fiatalság előfutárai voltak, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet, sajtószabadságot, és törvény előtti egyenlőséget követeltek. És, bár, a március 15.-én elkezdett harcuk elbukott -a nemzetközi reakció túlereje végül legyőzte őket - a proletárok szívében tovább izzott a vágy egy jobb kor után.

70 évvel később, az első világháború végnapjaiban, amikor az imperialista világrend haláltáncát járta, megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, vezetője Kun Béla lett. Kun elvtárs személyes jó-barátja volt Lenin elvtársnak, hosszú ideig élt Moszkvában, s a nagy szovjet nép dicsőséges harcának, és győzelmének tapasztalatait megismerve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy itthon is sikerre viszi a proletáriátus harcának ügyét.
Az 1818-es őszirózsás forradalomban a nép akarata, évezredes törekvése testesült meg. A kispolgári, reakciós értékrendet képviselő, tehetetlen és tehetségtelen Károlyi Mihály lemondása után 1919. március 21-én Kun Béla és hős társai kikiáltották a Tanácsköztársaságot, megvalósult a nép régi nagy álma, a proletariátus osztályuralma. Dicsőséges harcuk örökre emlékezetes marad minden elkötelezett, kommunista számára. Bukásuk törvényszerű volt a kor viszonyai között.

Ez után Horthy Miklós ellenforradalma és a fehérterror legsötétebb évei jöttek. A Kommunista Párt tagjai illegalitásba kényszerültek, vagy az üldöztetések elől külföldön kerestek menedéket. Elszánt, bátor, tettre-kész kommunista fiatalok, Ságvári Endre, Szamuely Tibor, Szőnyi Márton, Hámán Kató és még jó-néhányan kétségbeesett kísérleteket tettek arra, hogy a revizionista, soviniszta úri osztály őrült tervét: Magyarország II. Világháborúba való belépését megakadályozzák, illetve, hogy az imperialista rablóháborúból való kiugrást elősegítsék -mindhiába. A horthysta, hitlerista körök a nyilasokkal összejátszva a nép akarata ellenére a szakadék szélére sodorták az országot.
1945 tavasza aztán meghozta a hőn áhított változást. Április 4.-én a feltartóztathatatlanul előre törő szovjet csapatok az egész ország területét felszabadították. A nemzetiszocialista Németország megszálló katonáinak kiűzése, és a fasiszta, nyilaskeresztes hatalom szétzúzása utat nyitott, hogy Magyarország elnyomott, urak által kizsákmányolt népe a nagy Szovjetunió segítségével és baráti támogatásával a szocialista fejlődés útjára lépjen. Lezárult egy sötét korszak, felvirradt a hajnal, s a békés, boldog építőmunka pirkadatfényének ragyogása adott reményt a jövőre nézve munkásnak, és szegényparasztnak.

Jelen összefoglaló egynéhány kifejezése, mint pl. "nemzetközi reakció", "imperialista világrend haláltánca", "proletariátus osztályuralma", "fehérterror legsötétebb évei", "revizionista, soviniszta úri osztály", "imperialista rablóháború", "feltartóztathatatlanul előre törő szovjet csapatok", "békés, boldog építőmunka pirkadatfényének ragyogása" bevett frázisok voltak akkoriban, az ünnepségek szónokai gyakran éltek ilyen, s ehhez hasonló szóvirágokkal. Aki nem hiszi, járjon utána, kerítsen egy korabeli újságot, s lapozzon bele. És, ha megteszi, és mosolyogva mereng el azon, milyen gyermeteg lelkűek voltak az akkori emberek, ne örüljön nagyon, hogy ma már ilyesmi hál' Istennek nem létezik. Kapcsolja csak be a televíziót, a rádiót, vagy vegyen kézbe egy mai újságot. Ordítanak belőlük az egy kaptafára gyártott, agyonszajkózott, oltárian nagy marhaságok!

Lehet, hogy a mindenre kíváncsi olvasó most haragudni fog. Nem megyünk ugyanis végig a Forradalmi Ifjúsági Napok ünnepségsorozatának összes állomásán. A korszellem felidézésére elég, ha csak az egyikről adunk rövid tudósítást.

Március 19.-én péntek délután zsúfolásig megtelt a Hivatal első emeleti díszterme. A pulpituson a vendég elvtársakon kívül ott ültek az elnökség, és igazgatóság jeles képviselői Tóth Dezső elvtárssal az élükön, valamint a Párt, és a KISZ vezető funkcionáriusai. Az Internacionálé eléneklését követően Csoknyainé Szegedi Kamilla mondott díszbeszédet, majd egy vers következett: Broniszlav Kezsuntól a "Petőfi szobor Budapesten". Komáromi Ervin szavalta el, egy karcsú, magas, karizmatikus fiatalember a Számítástechnikáról. Halkan kezdte, majdnem suttogott:
"Repesz-szilánkok szaggatták ruháját, felveti göndör fürtös szép fejét. Arcára szellő suhan a Dunán át, szól a szobor, elmondja életét."
Felcsattant acélosan zengő hangja a vers végén, betöltötte a termet
"A tiszta fényt korom, füst fojtogatja, de véget ért a szörnyű éjszaka, s felröppent a piros égboltozatra a szent szabadság hajnalcsillaga."
Fellépett a Hivatal néptánc-csoportja, és a nyugdíjasok énekkara, mindkét társulat nyíltszíni tapsot kapott.

A legnagyobb sikert azonban Barna Roland előadása aratta. Az ifjúkommunista vezető rámutatott arra a folyamatosságra, ami a három nagy magyar történelmi eseményt egy közös nevezőre hozza.
-Elvtársaink ők mindannyian - szögezte le mosolyogva, igazának biztos tudatában. -Kádár elvtárs, Kun Béla elvtárs, Szamuely Tibor elvtárs, Vorosilov elvtárs, Osztyapenkó, Steimetz kapitány, Martinovics Ignác, Dózsa György, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Bem Apó elvtársak. Egy tőről fakadtak. Ugyanazokért a célokért harcoltak mindannyian és haltak hősi halált. Ügyük, az emberiség egyetemes nagy ügye győzedelmeskedett. Mit is ír Petőfi? Előre hát, mind aki kommunista, a néppel tűzön vízen át! Átok reá, aki elhajítja kezéből a nép zászlaját!
Legyen ez a végszó, elvtársak! - kiáltotta. -A munkásmozgalom vörös zászlaja a mi kezünkben van, láthassátok! Emeljük magasra, hadd lobogjon!

Lefelé baktatva a lépcsőházban a rendezvény után, így szólt Csepregi János Székely Hajnalkához:
-Beszarok! Mekkora ökör ez a Barna Roland! Rákóczi elvtárs, Kossuth elvtárs, Petőfi elvtárs!
A lány vállat volt.
-Nincs igazad, csak kötözködsz, mint mindig. Képletesen kell érteni, amit mondott, nem szó szerint!
-Na, persze. Mit szólsz egyébként a március 15.-i tüntetéshez?
-Tessék?!
-Nem hallottál róla?
-És ha igen? Mert? Mi történt?!
Csepregi megállt a lépcsőfordulóban, s megállt mellette Hajnalka is. Mint a rendezvény főszervezői utolsók voltak, a lépcsőház már kiürült, a dolgozók elmentek.
-Állítólag több tízezres tömeg követelte a Bem szobornál Kádár János távozását, szabad választásokat, többpártrendszert, és új alkotmányt.
-Ez nem lehet igaz! Mekkora szemét állatkertek az emberek! Honnan tudsz te erről?
-Valaki mesélte, aki ott volt. Nem fogod elhinni, hogy ki. Az a Komáromi, aki a verset szavalta. Néhány embert letartóztattak, de nagyobb balhé nem volt.
-Komáromi? - Hajnalka elképedve nézett Csepregi Jánosra. -Azt mondod, hogy Komáromi ott volt egy rendszerellenes tüntetésen? Hát komolyan mondom, ezen tényleg be kell hányni!
Székely Hajnalka lassan elindult, Csepregi ment utána. A lány hallgatott, János nem tudta mire gondol, mi jár a fejében. Habozva szólalt meg:
-Mit szólnál egy pofa sörhöz? Ne ugorjunk be a Vízivárosi Pinceklubba?
A lány gyilkos tekintetet vetett rá.
-Na jó, most menj akkor a fészkes fenébe!