HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2016-06-12

Az öltöny 24. fejezet

24. fejezet

Péter, a kicsit magasabbra emelt párnán nyugtatta a fejét, és Évát nézte szótlanul, már percek óta. Nem tudta, hogy tegye fel a régóta esedékes kérdéseit. Éva a pszichológusoktól elvárható nyugalommal várta, hogy megszólaljon. Neki megszokott volt ez a helyzet. A páciens fekszik, kényelmesen, ő pedig ül, igaz most nem volt nála jegyzettömb, és ceruza, amivel a beszélgetés közben, felírhatta volna a következő kérdést.
- Én, ismerlek téged. - szólalt meg végre Péter.
- Ezzel nem mondtál újat, - válaszolt Éva. - legutóbb, mikor az öltönyödet javíttattad Pesten akkor találkoztunk az ételosztó konyhán.
- Igen, de én nem arra gondoltam. - nézett tovább is fürkésző tekintettel Péter.
- Ne mond, hogy nem te vagy.
- Nem mondom. - válaszolt Éva, halk búgó hangján. Egyelőre nem akart vitába szállni Péterrel, mert még nem tudta mire gondol.
- Rögtön gondoltam, hogy te vagy az az Éva. - állapította meg Péter egyre szélesebb mosollyal. - Nagyon jó volt veled táncolni.
Éva egyelőre csodálkozó szemekkel nézett Péterre, nem akart ellenkezni vele. Az elszenvedett traumának tudta be értelmetlen mondatatit. Várta azt a mondatatot, amikor belekérdezhet a történetbe.
- Olyan szép voltál. - folytatta Péter. - Olyan csinos. A hajadnak az illatát soha nem fogom elfelejteni. Miért hagytál ott mind a két alkalommal egyedül, amikor már levehettük az álarcot.
Éva már nagyon elvesztette a fonalat, nem tudta miről beszél Péter. Itt már bele kellett kérdezni.
- Miért volt rajtunk álarc?
- Farsangi bál volt. - mondta Péter, csodálkozva a kérdésen. - Középiskolások voltunk. - tette, még hozzá.
- Ilyen ruha volt rajtam? - kérdezte Éva.
- Fehér, - nézett a távolba Péter, mintha ismét ott állna szeme előtt a régi partnere. - majdnem földig érő, testhez simuló. Nagyon jól állt neked. - tette még hozzá.
- És másodszor? - kérdezte Éva, még mindig abban a tudatban, hogy valami nagyon összezavarodott Péter fejében. - de ez nem ritka ilyen trauma után. - gondolta.
- Milyen másodszor? - kérdezte Péter értetlenül.
- Azt mondtad kétszer táncoltunk.
- Igen, de akkor is abban a ruhában voltál.
Éva nem akarta tovább folytatni ezt a történetet, ezért témát váltott, és ezzel kizökkentette Pétert is a visszaemlékezésből.
- Most is hoztad az öltönyödet? - kérdezte, mintha csak úgy mellékesen jutott volna eszébe. Azt mondja Jolán, hogy nagyon szép öltöny, és elég drága is. Megmutatod nekem is?
- Nem hoztam magammal. - válaszolt Péter, elfogadva a témaváltást. - Csak akkor hozom ki a lakásból, ha nagyon muszáj.
- Mióta szereted az öltönyöket? - tette fel a kérdést, ismét búgó alt hangra váltva.
- Amióta az eszemet tudom, ragaszkodom az öltönyökhöz.
- Miért? - kérdezet közbe Éva.
- Azt nem tudom. - gondolkodott el Péter. Rájött, hogy tényleg nem tudja a választ.
- Mikor találkoztál először öltönnyel? - kérdezte Éva, bízva benne, hogy neki sikerül megtalálni az okot.
- Még nagyon kicsi voltam, - nézett a mennyezetre Péter. Feje belesüppedt a párnába, érezte, hogy teljesen ellazul. - még alig tudtam járni. Álmomban időnként még előjön ez a kép.
- Mit látsz? - terelte a kérdésével, még mélyebbre az emlékekbe.
- Sok embert. - válaszolt Péter rövid gondolkodás után. - Nagyon nagyok voltak. Csak fekete öltönyt láttam mindenhol. A folyamatos felfelé nézéstől majdnem elestem. Megkapaszkodtam valamiben. Amikor, a kezemre néztem, láttam, hogy egy fekete öltönynadrág szárába kapaszkodom. Gyorsan elengedtem.
- Mit éreztél? - kérdezett ismét közbe Éva.
- Féltem. - válaszolta Péter. - Nagyon féltem.
- Mitől? - tette fel a következő kérdést Éva.
- Az öltönyöktől. - válaszolta Péter olyan hangsúllyal, mint aki most mondta ki először félelme tárgyát.
- Még most is félsz?
- Közben felnőttem. - válaszolta Péter. - Gyerekkoromban, sokszor felvettem, apu öltönyét. Hat, vagy hét éves lehettem mikor először meg mertem fogni. Nem történt semmi, ezen felbátorodtam, és lehúztam a vállfáról. Beesett a szekrény aljába. Ott hagytam.
- Milyen érzés volt? - terelte tovább az emlékekben Éva.
- Úgy éreztem, én vagyok a világ legbátrabb gyereke. - válaszolta Péter megkönnyebbülve. - Persze, hamarosan, szükségem is volt a bátorságra, mert anyukám rendesen megszidott, amikor megtalálta apu egyetlen öltönyét a szekrény aljában. Legközelebb, mikor sikerült ismét lehúznom a vállfáról, bele is öltöztem. Megnéztem magam tükörben, pont úgy néztem ki, mint a nagyok. Valószínű a zakó leért a földig, a nadrág szárán annyi ránc lehetett, hogy a vasalt éle nem is látszott.
- Mit láttál a tükörben? - szólt közbe halkan Éva.
- Úgy állt rajtam, mintha rám öntötték volna. - válaszolt, gondolkodás nélkül Péter. - Olyan voltam benne, mint egy nagyon fontos ember.
- Féltél még?
- Attól kezdve, már nem féltem, - nézett mosolyogva Évára. - amikor csak tehettem, öltönybe öltöztem. Pörölt is velem anyukám, minden alkalommal, de soha nem tiltotta, hogy felvegyem. Lassan az idők folyamán belenőttem, és egyre elérhetőbb közelségbe került a saját öltöny.
- Vártad már? - kérdezte Éva.
- Igen. - mondta Péter. és ismét a mennyezetet kezdte fürkészni. - Érettségire meg is kaptam, de én akkor már, valami márkásabbat szerettem volna. Bevallom, már magamnak is, hogy ezért nem mentem, középiskola után egyetemre, mert pénzt akartam keresni,a márkásabb öltönyre.
- Most, hogy megvan, meg vagy vele elégedve? - tette fel a következő kérdést Éva.
- Ha felveszem, érzem a különbséget, a konfekció, és a Boss öltöny között, de most a vele kapcsolatos probléma nagyon lehangolt.
- Mi változott?
- Nem is tudom, - gondolkodott el Péter. - mindenkitől azt hallom, hogy fölösleges pénzkidobás.
- Már te is így érzed? - faggatta tovább Éva.
- Az a baj, hogy nem, de bele kell gondolnom, hogy nem vagyok milliomos, és ha minden megtakarított pénzemet rá költöm, akkor mire jutok az életbe.
- Észrevetted, hogy mint egy személyről egyes szám harmadik személyben beszélsz egy ruhadarabról.
- Igen, de nekem ő egy családtag. - válaszolta Péter, mintha ez mindenkinek a legtermészetesebb dolog lenne. - Hány családtagra költ az ember ennyit?
- Azért remélem, nem ő az egyetlen családtagod? - kérdezte Éva némi éllel a hangjában, és most nyoma sem volt a kellemes búgó alt hangnak.
- Az öltönyömet jól kibeszéltük, - állapította meg Péter. - visszatérhetnénk az alapkérdéshez?
A kérdést már nem tudta megismételni, így válaszra sem számíthatott, mert kopogtak az ajtón.
- Szabad. - szólt ki Péter. Abban a pillanatban, már ki is tárult az ajtó mintha az érkező nem tudta volna kivárni a belépést engedélyező hangot. - Kinga, - nézett csodálkozva Péter. - hogy kerülsz te ide.
- Tudtam, hogy Pestre jöttél, - magyarázta Kinga. - a szüleid mondták, mikor tegnap este felhívtalak, hogy hirtelen, úgy döntöttél, meglátogatod a fővárost. Arra gondoltam, megkereslek az ételosztóban, amiről meséltél, onnan irányítottak ide, de azt nem mondták, mi történt veled, itt mesélte a nővér, hogy megkéseltek. Mit csináltál már megint? Ha nem vagyok, veled azonnal bajba kerülsz, - hadarta Kinga, olyan sebességgel, hogy Péter nem tudott a szavába vágni.
A régóta beidegződött reflexre hallgatva, arra várt, mikor vesz levegőt. Úgy látta elérkezett a pillanat.
- Örülök, hogy meglátogattál, - nézett mosolyogva Kingára. - azért ha jól emlékszem, együtt is sikerült párszor bajba kerülnünk. Az igazat megvallva, lehet, hogy tőled tanultam.
- Bocsánat, - kért elnézést Kinga. - de csak most hallottam az eseményről, és még nem sikerült lenyugtatnom magam. Mellesleg én is örülök, hogy életben találtalak.
Kicsit lehiggadva, csak most vette észre, hogy nem csak ketten vannak a kórteremben. Odafordult az ismeretlen lányhoz, de ahogy szemügyre vette, nem volt számára kétséges, kivel hozta össze a sors. - Ugye te vagy Éva, - nyújtotta a kezét Kinga. - már sokat mesélt rólad Péter. Én Kinga vagyok, Zoltán Kinga. - mutatkozott be.
Éva megfogta a felé nyújtott jobbot, és csak annyit mondott. - igen Éva vagyok.
- Milyen Éva. - nyúlt a zsebében lévő jegyzettömbért, és a ceruzáért Kinga, pedig már régen nem tett ilyet. A ceruza hegyét a notesz lapjához illesztve várta a választ.
Éva csodálkozva nézte Kinga előkészületét, ezért kicsit késve válaszolt a feltett kérdésre. - Kovács Évának hívnak, - válaszolta - de miért írod fel a nevem?
- Rendőr. - előzte meg a válasszal Kingát Péter.
- Rendőr nyomozónak tanulok, - helyesbített Kinga. - végzős vagyok a Rendőrtiszti Főiskolán. A jegyzettömb, már gyerekkorom óta a részemmé vált, és minden fontos dolgot felírok.
- Azt hittem, hogy már leszoktál róla, - mondta Péter. - régen nem láttam, hogy felírsz valamit.
- Nem szoktam le, csak az utóbbi időben nem kaptam olyan információt, amit fel kellett volna írnom. - válaszolta Kinga. - Különben is, ha elő vettem, mindig cikiztél miatta.
Éva úgy érezte felesleges ebben a társaságban, mert Kinga megérkezése óta csak egymásra figyelnek.
- Akkor én elmegyek, - szólt bele a beszélgetésbe. - mihamarabbi gyógyulást kívánok, remélem, hogy találkozunk még.
- Még kérdezni akartam valamit, csak megzavart, hogy megérkezett Kinga. - nézett Évára Péter.
- Majd legközelebb felteszed a kérdést. - mondta Éva, és elindult az ajtó felé - Viszontlátásra. - búcsúzott.
- Viszontlátásra. - köszönt egyszerre Kinga és Péter.
Alig csukódott be az ajtó Éva után, Kinga már neki is szegezte kérdését Péternek.
- Ő volt az az Éva?
- Nem tudom, - válaszolt Péter elgondolkodva. - olyan furcsákat mondott, majd elterelte a beszélgetést az öltönyökre, mintha az neki fontosabb lenne.
- Biztos próbálta kideríteni mennyire vagy "terhelt". - lépett közelebb széles mosollyal, és megölelte Pétert, két puszi kíséretében. - Örülök, hogy nem lett komolyabb bajod. - súgta a fülébe.
- Elhiheted, hogy én is. - viszonozta az ölelést Péter. - Úgy tudtam, hogy a hétvégén otthon leszel, hogy hogy itt vagy? - kérdezte Péter.
- Ezért kerestelek telefonon a szüleidnél, - magyarázta Kinga. - mert szólni akartam, hogy szombatra beosztottak a kispesti kapitányságra ügyeletesnek. A végzősöknél, ez olyan, mint egy szakmai gyakorlat.
- Kicsit furdalt is a lelkiismeret, hogy szó nélkül feljövök Pestre, de nagyon hirtelen határoztam így. - magyarázta Péter. - Nagyon meg akartam fejteni ezt az Éva dolgot, de eddig nem sokra mentem.
- Mert nem hagyod, hogy segítsek. - állapította meg Kinga.
- Amikor kértelek, hogy nyomozd ki, hogy ki az az Éva, aki mindig egyedül hagy, nem nagyon törted magad.
- Én arra gondoltam, hogy a kikérdezésben segítek.
- Nem akartam kihallgatást rendezni. - mondta Péter. - Te pedig, csak ahhoz értesz.
- Mikor engednek ki? - terelte másfelé a beszélgetést Kinga.
- Erről még nem beszéltem Seres professzorral. - válaszolta Péter. - Ő műtött. - tette hozzá magyarázatként.
- Szüleid tudják már, hogy mi történt?
- Hajnalban felhívtam anyut, azonnal ide akartak utazni. Lebeszéltem őket. - gondolkodott el Péter. - Lehet, hogy nem kellett volna?
- Biztos nagyon megijedtek, - állapította meg Kinga. - és megnyugtató lett volna, ha láthatnak. Majd felhívom anyukádat, és megnyugtatom, hogy meglátogattalak, és még nem vagy a halálodon. - nevetett Kinga.
- Ha ezt mondod, biztos, hogy azonnal megnyugszanak. - nevetett Péter is.
Nyílt az ajtó, Seres professzor lépett be rajta, mögötte pedig, egy másik, fiatalabb orvos és egy nővér, akit még nem látott Péter.
- Én majd kint várok, - állt fel Kinga, és indult az ajtó felé. - szia, Péter, viszontlátásra. - búcsúzott.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-14 08:07:27

válasz Ylen Morisot (2016-06-13 17:29:10) üzenetére
Kedves Ylen
Már féltem, hogy abbahagytad, valami oknál fogva a további olvasást. Örülök, hogy tévedtem.
Köszönöm a kedves szavakat, amilyen gyorsan haladok, teszem fel a következő részeket.

Addig amíg ez a történet nem halad tovább, javaslom, (de lehet, hogy már korábban is megtettem) hogy kóstolj bele a "Fekete vér?" címűbe is. Lehet, hogy elfogult vagyok, (ki tudja miért) de az nekem jobban tetszett, vagy tetszik. Persze ezzel nem akarom leminősiteni ezt a történetet.

További jó szórakozás kívánok.

Üdv. FJ.
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1743
Időpont: 2016-06-13 17:29:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Hát ez bravúros, ahogyan Kinga megjelenik a legrosszabb pillanatban! Az olvasó oldalát fúrhatja tovább a kíváncsiság!
Nagy élvezettel olvastam eddig minden részt!
Szeretettel:
Ylen
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-13 08:05:53

válasz inyezsevokidli (2016-06-12 14:23:21) üzenetére
Kedves Ildikó
Nekem is fontos mások véleménye, de mivel én sem írok elég bejegyzést, (már amennyi elvárható volna) ezért én sem kapok kritikát, pedig az segítene a fejlődésben.
Mindig szivesen olvasom az építő kritokákat, és várom is.

Mivel, csak hétvégén tudok írni, a vázolt lelkiállapot miatt, sem látogatom elég intenzíven a mások álltal felrakott műveket. Azért, majd igyeszem megerőltetni magam.

Üdv: FJ.
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1314
Időpont: 2016-06-12 14:23:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz F János (2016-06-12 14:02:47) üzenetére
Kedves János!
Ha ez így van, akkor neked nem annyira fontosak a visszajelzések mint nekem. Nem azok hajtanak!
Nekem is volt időszakom, amikor muszáj volt írnom, de csak egyvalakinek.
Aztán keservek és lelki fájdalmak között, átterelődött az írás, egy irodalmi oldalra, a Holnap Magazinra.
Az szerelem volt "első vérig".
Akkor kettészakadt az áramlás. Vannak írásaim, amiket csak erre az oldalra teszek fel.
Visszatérve a témánkhoz, az első fejezethez is írtam.
Olvasd el, mert nem csak én!
Szeretettel: Ildikó
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-12 14:02:47

válasz inyezsevokidli (2016-06-12 13:52:12) üzenetére
Kedves Ildikó
Én sem dicsekedhetem azzal hogy sűrűn olvasom más alkotók műveit, mert önző módon a saját művem írása nagyon leköt. Sajnos olyan vagyok akit a leírandó részek szétfeszítenek, amíg nem írom ki magamból addig aludni sem tudok.
Dolgozom rajta tovább, hogy minél hamarabb befejezzem.
Csak, jelezni szeretném, hogy van még egy-két fordulat a tarsolyomban, amit igyekszem minél hamarabb az, engem olvasok elé tárni.

Üdv: FJ.
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1314
Időpont: 2016-06-12 13:52:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz F János (2016-06-12 13:45:23) üzenetére
Kedves János!
Bevallom töredelmesen, hogy nem, de ma elolvastam az első részt is!
Szeretettel: Ildikó
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-12 13:45:23

válasz inyezsevokidli (2016-06-12 07:41:55) üzenetére
Kedves Ildikó
Örülök, hogy olvasod, de én azt hittem, már az elejétől követed a történetet.
Remélem az eleje is tetszeni fog.

Üdv: FJ.
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1314
Időpont: 2016-06-12 07:41:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Nagyon ritkán, ha belenéztem pl. egy folytatásos történetbe a TV-ben, azt vettem észre, hogy cseppet se leszek kíváncsi az előzményre.
De, most itt, a folytatásos történetednél, kíváncsi lettem.
Úgyhogy, folytatom az olvasást az elejével.
Kíváncsi üdvözlettel: Ildikó

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)