Háború vagy béke? Persze, hogy békét akarunk, micsoda kérdés? De ha a csúnya és gonosz ellenség megtámadja a hazánkat? Akkor harcolunk, az utolsó csepp vérig! De a háborúban lerombolják a házadat, megölik a fiadat, megerőszakolják a lányodat. Jól van, na, akkor mégis béke. De ha egy idegen zsarnok ül a nyakunkra, és kiszipolyoz? Azt már nem, akkor legyen harc! Ne beszélj mellé, mondd meg világosan, háború vagy béke? Melyik a jobb?

Nem könnyű válaszolni, és a Kr.e. 5. században sem volt az, amikor csak nem akart véget érni a peloponnészoszi háború. Az athéniek egy része azt mondta: Emberek, ne hagyjuk, hogy a spártaiak győzzenek! Mások belefáradtak a küzdelembe, és elegük volt az öldöklésből. Hát nem sokkal jobb enni-inni, cicalányok és cicafiúk társaságában élvezni a zenét?

Arisztophanész (Kr.e. 446-386), az athéni darabgyáros, a békekötést szorgalmazta, és mivel hatékonyabb eszközei nem voltak, megírta az Akharnabeliek című vígjátékot, a békeidill magasztalását.

Ma már nehéz megérteni, miért rettegtek annyira Arisztophanész csípős nyelvétől, de akik részt vettek Kr.e. 425-ben, a Lenaia ünnepségen, bizonyára értettek minden poént.

Milyen ez a színdarab, amely elnyerte az első díjat? Hát, furcsa. Ma is nevetünk, ha jó színészek bohóckodnak a színpadon, de nem igazi komédia ez, inkább csak komikus jelenetek füzére. Fő értéke az aktualitás volt, vagy milyen lehetett a többi?

Dikaipolisz a főszereplő, nem is titkoltan maga Arisztophanész. Torkig van a háborúval, szeretne már hazamenni a falujába. A piactéren nagy csődület van, Dikaipolisz azonban hiába várja a békekötés hírét. Megjelennek az akharnabeli szénégetők, ők a kórus. Fellép Amphiteósz, aki Démétér istennő fiának mondja magát, és nyolc drachmáért különbékét ajánl Dikaipolisznak. A megfáradt harcos boldogan fizet, de a szénégetők nem értenek egyet. Szívből gyűlölik a spártaiakat, akik feldúlták a falujukat. Dikaipolisz túszul ejt egy kosár faszenet, aztán meggyőzi a kórus felét. Az akharnabeliek összeverekednek, és csak az athéni generálisnak, Lamarkhosznak sikerül lecsillapítani őket, aki történelmi személy, és véletlenül éppen a szomszédban lakik.

Szénégetők meggyőzve, Dikaipolisz arra használja fel a különbékét, hogy vásárt rendez Athénban. Felvonulnak a komédiák szokásos szereplői, például egy éhező megarai kereskedő, aki fokhagymáért és sóért adja el a malacoknak álcázott lányait.

Az utolsó felvonásban kerül sor a leghíresebb jelenetre. Dikaipolisz és Lamakhosz párhuzamosan készülődnek, az egyik egy piknikre, a másik a háborúba.

Lamakhosz fegyvereket hozat, Dikaipolisz egy nagy kosarat.

Lamakhosz: Hozzatok sóval eldörzsölt kakukkfüvet!

Dikaipolisz: Töltsétek meg a kosarat hallal, fenyőrigóval, vadpecsenyével!

Lamakhosz: Rabszolga, ott lóg a lándzsám, nyújtsd ide.

Dikaipolisz: Rabszolga, ott lóg a kolbászom, nyújtsd ide.

Lamakhosz: A pajzsom!

Dikaipolisz: A sörös kriglim! - stb.

Végül hazaérkeznek a hősök, a sebesült Lamakhoszt két katona támogatja. Dikaipolisz részegen tántorog, karján két táncosnővel.

Általános vidámság, egyedül Lamakhosz szenved.

Persze a dolog mégsem ilyen egyszerű, mert hamar vége lesz a vidámságnak, ha nincs, aki legyőzze a spártaiakat.

Most akkor döntsük el, hogy mi legyen: béke vagy háború?