HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48534

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Szabó István GáborFeltöltés dátuma: 2016-07-02

Betelgeuse - 3. rész

'részlet a könyvből 1'

Azt hiszed, csak bizonyos emberek álmodnak? Értelmetlennek találod a szemed előtt látszólag cél nélkül pergő éjszakai képeket? Lefogadom azt gondolod, az élményben tehetetlenül sodródva lehet (és kell) átvészelni életed legpihentetőbb óráit. Bármit is vallj, ideje, hogy átformáld az álmodásról alkotott eddigi elképzeléseidet.
Ahogyan azt megtapasztalhattad, álmunkban bármi megtörténhet velünk: ha kellemes dolog, akkor azt kívánjuk bárcsak ne ébredtünk volna fel belőle, ha kellemetlen, akkor meg azért fohászkodunk, hogy többé ne ismétlődjön meg ahhoz hasonló iszonyat. Álmaid irányítását a kezedbe véve megtapasztalod, hogy e létállapot izgalmasabb, mint azt valaha is hitted: e benned szunnyadó természetes képesség használatával végtelen lehetőségek nyílnak meg előtted. Talán nem hiszed el, hogy működik. Talán el sem tudod képzelni, miről is beszélek.
Igenis álmodsz, és ugyanolyan erőteljes hatással lehetsz álmaidra, mint ébrenlétedre. Ez egy játék; az életben elfelejtettünk játszani ugyanúgy, mint ahogyan igazán álmodni is, korábban senki sem emlékeztetett arra minket, hogy ebben a rejtélyesnek vélt közegben is képesek vagyunk alkotni. Időnként egyesek spontán megkapják az éber álmodás adományát, de többségük annyira megretten tőle, hogy nem meri használni továbbiakban, és a biztonságosnak vélt hagyományosabb utat választja az álmodásra.
Ez egy játék. Ha tudatos álmodást csupán szórakozásra használod, már akkor is pozitívan befolyásolja életminőséged: próbáld ki milyen a felhők felett repkedni, tegyél látogatást a Marsra, beszélgess álomlényekkel, egyél egzotikus ételeket, élj luxuskörülmények között, vagy bármi más, amit csak szeretnél átélni. Használd a képzeleted, kísérletezz és légy az, aki lenni akarsz!
Ugyan ezeket az ingyen kapott élményeket sajnos nem menthetők át a fizikai életbe, az álmok aktív megélése használható konstruktív célokra is: kreativitás kibontakoztatására (pl. épülettervezés, zenekomponálás), fóbiák leküzdésére (pókiszony, félelem a tömeg előtti beszédtől, stb.), rémálmok megszűntetésére és még sorolhatnám. Az álmodás alatti tanulási folyamatban mélyül az önismeret, e sík kitűnő terep éles helyzetek gyakorlására egy szimulált, biztonságos környezetben.
Aludni igazán élvezetes!

--------------------------

Első éjszaka

Kiszabadította a takaró összegubancolódott fogságából kezeit, hogy megvizsgálja azokat: átlátszóan csillogónak látta őket. Felült és hátranézett. Maga mögött az ágy üres volt, de akár láthatta is volna magát azon fekve. A szemközti ágyra tekintve még inkább elmosolyodott, látván hogy Tom - mintha úgy hívnák - még nem időzött eleget a cellában ahhoz, hogy ezen a helyen is látszódjon testlenyomata.
A cellában a tárgyak átrendezték helyüket, az ablak is keskenyebbé vált, a rajta beszűrődő fényáradat takaréklángon égett az eredeti éjszakaihoz képest. Ez, és a kiterjedt síri csend arról duruzsolt, hogy elkezdheti a mókát.
A vasajtónak feszült - ami még a félhomály e világában is örök akadályt képezett és kérlelhetetlenül ellenállt Albert erőteljes kísérleteinek. Kitalálta és újból rájött, hogy gondolatainak hatalmát kell bevesse a szabaduláshoz; tudniillik a "többet ésszel, mint erővel" elv univerzális és szférája válogatja, milyen módon használható ki ez az elv... És eltört a zár, recsegett a vas, olajozatlan hangon kesergett az illesztés, az ajtó kitárult előtte, hogy utat engedjen vágyainak.
Könnyebb megoldást is választhatott volna, de túl unalmasnak tartotta volna egy kézmozdulattal maga elé festenie azt a világot, amiben felfedezőútra indul. Ezért éjjeleit rendre ilyen körülményesen kezdte, és jelen esetben az acélajtó feletti győzelemmel, mint szimbolikus aktussal egyben láthatatlan győzelmet aratott az őt megbecstelenítő rendszerrel szemben.
Könnyedén szétfeszítette a folyosót elzáró ajtó acélrácsait. A nyikorgás visszhangjaiba zavarbaejtő eredetű neszek keveredtek. Keresztülpréselte magát a kitágított nyíláson és némán ujjongva folytatta útját a lélekvesztő labirintusból, lefelé tartó lépcsőkön, fordulókon és újabb hosszú folyosókon keresztül egyre közelebb jutva a "külvilág" felé. Sorban megadták magukat az izmos biztonsági ajtók, egy határozott lökésre kitárultak, még a riasztórendszer is engedelmes csendben maradt. A kihalt börtön zengett cipője kopogásától, még önnön belseje is.
A benti lámpák is hunyorogtak, őröknek nyomát sem látta. Csupán a kamerák árulhatták volna el jelenlétét ebben az óriási érzéki csalódásban, na meg egy távolról ismert elítélt, ki belülről, cellájából, a tátikán kémlelve követte merev, résnyire szűkült tekintettel.
- Rohadék! - Suttogta reszketeg tehetetlenségében. Albert elhaladva előtte megmosolyogta a szerencsétlen elfojtott belső dühöngését, csodálkozva állt volna meg az előtt, ha ez alkalommal sem tett volna rá efféle szívhezszóló megjegyzést. Mindazonáltal nem vetette meg irigységért, viszont azt sem árulta el neki, hogy jó úton van az ébredése és szabadsága felé.
- Nem is tudod, mit tudsz! - vetette oda
A kiábrándítóan unalmas szökés a főbejárat előtti grandiózus csarnoknál ért véget, ahol az éjszakai szolgálat teljesítette szolgálatát. A villódzó monitorok előtt fáradt tekintetű masszív férfiak őrködtek éberen a rend felett, félkörívben a falba épített fegyvertárolókba ágyazottan. A való életben még ebből az irányból soha nem hatolt az épületbe be vagy belőle ki (a rabokat a zsilipnek nevezett hátsó kapurendszeren keresztül mozgatják), tehát nem tudhatta, hogy a főbejárat csarnoka belülről valóban úgy nézett ki, ahogy azt álmában látta.
Az őrök észre sem vették, és emellett nem tudott szó nélkül elmenni.
- Kérem - fordult oda egy tiszthez -, azt hiszem odafent komoly dolgok történtek.
- Ki maga? - nézett rá meglepetten, nem a helyzethez és posztjához illően reagálva - És honnan került ide?
- Jobban tennék, ha intézkednének! - Albert áthajolt a férfi válla felett és az egyik képernyőre mutatott, ami egy nyitott cellaajtót mutatott - Látja? Egy rab megszökött a B blokk...
Albertet a pulthoz csapta az az erő, amivel a felüvöltő smasszer székét hátravágta.

Vészriadó. Trappoló egyenruhások özönlötték el a tágas teret, az aulát sziréna bömbölése repesztette szét és vörös fények villództak. Felvert börtönlakók üvöltözése és zajongása keveredett gumibotok, meg fémes ütődések zajával. Az események középpontjában állva Albert higgadtan szemlélete az úrrá lett káoszt, miközben egy lélek sem gyanakodott arra, hogy ő a felfordulás okozója, mi több, láthatatlannak érezte magát és kiüresedett a gondolatra, hogy ennyire emberszámba sem nézik...
Közben azon aggodalmaskodott, talán tréfája hatással lehet a fizikai szintre, és mint általában, emlékeztetnie kellett magát arra, hogy a látszat csal, mert teste békésen pihen, és ekkor ugyan hihetetlennek tűnt, de álomtetteinek következményei nem szűrődnek át a legmegfoghatóbb illúziók világába. Hogyan is lett volna lehetséges?
Csalódottan magára hagyta a börtönt. Leszegett fejjel sétált a börtönfal mellett párhuzamosan futó, még álomszinten is kihalt utcának járdáján, mikor egy autót látott közeledni felé. Leállította.
- Bevinne a központba, ha megkérhetem?
- Üljön be! - Invitálta a sofőr.
- Köszönöm. - Indultak el, és az autóból kitekintve a kertváros házai elkenődtek a sebesség látszatára. - Tudod, ma kirobbanó formában vagyok. És te... Hogy vagy?
- Dolgozom.
- Mivel foglalkozol?
- Taxisofőr vagyok.
- De erről nem láttam jelzést a kocsidon. Hol a "taxi" felirat? - Albert előszeretettel ugratta a látszólag létező álomalakokat.
- Sehol - válaszolta tömören, de az álmodó tovább provokálta.
- Ugye tudod, hogy álmodom?
A férfi nem válaszolt. Az utat figyelve lebiggyesztette száját, határozatlanul ingatta fejét, végül megvonta a vállait. Az anyósülésen ülő pedig válaszokat akart tőle kicsikarni, rendületlenül.
- Ki vagy valójában?
- Taxisofőr vagyok.
- Honnan származol?
- A garázsból jöttem.
Miért, gondolta Albert, miért ennyire infantilis az általa hagyományosnak gondolt asztrálsík összes álomszereplője? Megfoghatatlanságukat szórakoztatónak tartotta, egy pont után viszont bosszantónak. Hála az égnek, ennél is "beljebb", az Ideális Világban ilyen problémákkal sem kellett szembesülnie.
Albert a nagyváros főterén hagyta beszélgetésre alkalmatlan emberét, pontosabban amaz rakta ki, aki kocsijával együtt úgy tűnt el, mint aki soha nem is létezett. A város asztrálmásolatának főterén, ahol két sugárút futott össze, ahol a börtön sziluettjei sem magasodtak a többi épület fölé, elképzelt fejének középpontjában hallucinációként hallatszott a forgalom zaja, a belvárosi robaj. Álomszemei azt hitték látnak, még mindig áttetsző kezei piactér egyik standjánál matattak zamatos, ropogós szőlőszemek káprázatára éhesen. Nem fizetett a csemegéért, de minek, ha e káprázat múlandóbb még annál a bizonyos hírhedt, mocskos papírfecninél is?
Fellökött a tömegben néhány embert, ahogy nekiindult vágtatni. Futott, mert idős hölgy alakja tolvajt kiáltott, és azonnal feltűntek a színen hivatalos ellenségei. Ropogtak a helikopterek propellerei, űzték a nyomában csaholó rendőrkutyák, és a golyóálló mellényt viselő kommandósok egyre szűkülő gyűrűje szorongatta. Albert azt képzelegte: azért jöttek, hogy visszavigyék, mert a fizikai valóságban rájöttek a turpisságra és hajtóvadászatot indítottak utána az összes létező szinten, hogy aztán elragadják és visszaláncolják testéhez.
Badarság! Tompaság.
Ennek ellenére az egyenruhás osztódással szaporodó áradata kitartóan hömpölygött utána, az élethűek oly fenyegetve kergették, hogy lehetetlen feladatnak tűnt egyszerre menekülni előlük és semmivé oszlatni őket. Egy sikátorban aztán zsákutcába került, de ekkor segítségére sietett egy mellette "futó" jelenség ködszerű hologram formájában, miben egy másik álom játszódott, mibe nagy lendülettel fejest is ugrott, egy csapásra megszabadulva üldözőitől, kiket torz, kétdimenziós perspektívában látott ebben az új álomban, ami azon nyomban szétcsúszott és elenyészett körüle.
A zavaros közepén lebegve megelégelte a vergődést és úgy döntött, szívének leghőbben vágyott helyére távozik. Az Ideális Világra összpontosított, mire a zavaros csapóajtóként szétnyílt alatta, a mélyben zuhanva szivárványszínű gigantikus és pirinyó, összeölelkező fénynyaláb suhant el mellette; milliárdnyi alternatív realitás, kreált világok, leágazó és azokból is továbbnyíló álomrendszerek, melyek a végtelen szférában, a közös tudatóceánban kavarogtak és kavarognak az idők végezetéig.
Albert azt mondta nekem, hogy az Ideális Világ különbözik mindezektől; az szilárdabb valóság az asztrálok bármelyikénél, több mint egy álom, de kevesebb, mint az általunk ismert és felfogott valóság. 'Helyét' nem tudta soha behatárolni, de bizton tudta létezik, mert számtalanszor megfordult benne és soha nem változott egy hajszálnyit sem, és habár második otthonának tartotta, de legszívesebben nem ébredt volna fel belőle - azt kívánta, bárcsak ez lenne az eredeti élete! A stabil kapaszkodó volt neki ez a világ, ami megtartja,... jóllehet egy túl intenzív gondolat hatására akár... azonban az ilyen (kényelmes világképekbe nem beilleszthető) gondolatoktól rettegett, mint a tűztől, és keletkezésükkor eltiporta e rettegett szikrákat.
(Ha azt mondanád a hegynek, hogy vesse magát a tengerbe...?)

***

Az Ideális Világ megtalálását egy fehér nyúlnak köszönhette. Az álomszférában bolyongva vette észre az állatot, ahogy egy húsevő fenevad elől menekült, ami prédául szemelte ki magának. Albert könnyedén semmivé foszlatta a bestiát, megmentve a nyulat, aki megszólalt és hálája jeléül meglepőbbnél meglepőbb ajánlatokat tett csereszolgáltatás gyanánt.
Egyik lehetőség sem izgatta igazán, ezért az állat úgy döntött, megosztja vele nagy titkát: tudomása van egy kapuról, mely izgalmas világba vezet. Egy óriás vakond által kivájt járatrendszer mélyén meghasadt a valóság szövete, amivel átjáró keletkezett egy másik dimenzió felé. Bevallotta, át-átkukucskált és tetszett, amit abból a másik világból látott, de a féreglyukon nem mehetett át, mert megtiltották neki: örök szabály, hogy az álomvilágnál kézzelfoghatóbb világokban csak emberek beszélhetnek.
-- Hasonlatosan otthoni világodhoz, ezt is emberek lakják - a szövevényes alagúthálózat aljának szűkében szorongtak, mikor a nyúl a fénylő alakzat felé mutatott. - Menj, és teljesedj ki lehetőségeidhez mérten! Innentől kezdve nélkülem is boldogulsz.
Köszönetképpen Albert szájon csókolta a nyulat és fejest ugrott a nyílásba, majd egy vakító villanás kíséretében kilökődött a másik világban (melyért aztán odaadta volna másik fél életét) egy tó felett három méterrel. Nagyot csobbant a vízben, és e jelenetnek rémült tanúja volt egy arra sétáló szerelmespár, aki rögtön segítségére sietett...
Az általa Ideális Világnak elkeresztelt valóság bizony jócskán különbözött az Olvasó világától. Bostonban - ugyanúgy, mint az Ideális Világ többi részén - az emberek nyugodtak és kiegyensúlyozottak, konfliktusaik építő jellegűek. Lakóik nem dolgoznak: alkotnak, és mivel energiáikat nem fecsérlik el (a szó bármilyen értelmében), magas életszínvonalon élnek. A Föld népessége tizede a mienknek, ennélfogva az összes ember bővelkedik a javakban. Lakóik nem használják ki bolygójuk természetes erőforrásait, hanem felhasználják és visszaforgatják azokat, a betegségek igen ritkák és könnyen gyógyíthatók, az utak aszfaltjai is olyan tiszták hogy akár enni is lehetne róluk, és a közbiztonság teljes. Bűnözés nincs, így börtönök sem... Szabad emberek élnek itt, kik egymásba kapaszkodva valósítják meg önmagukat. Ideális, mint a nagykönyvben.
(Nem kívánhatod tőlem, hogy e felsorolás a teljesség igényével pompázzon! Te milyen világban szeretnél élni? Képzeld el, ideálisban... Sokszorozd meg, átlagold, vetítsd ki, és maradj a szeren! Bódítóan rózsaszínű!)

***

- Tudjátok, ha a világba ahonnét származom, valamely más dimenzióból vagy bolygóról egy ismeretlen lény toppanna be, minden bizonnyal a hivatalos szervek eltitkolnák érkezését. Elfognák és bebörtönöznék, vallatni próbálnák, talán kísérleteket végeznének rajta és a végén megölnék vagy hagynák elpusztulni... De nálatok... Mit is mondhatnék? A lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy az elérhetetlen messzeségben léteznie kell egy élhető világnak. Sokévnyi kilátástalan szenvedés után a szerencse mellém szegődött, és e csodás helyre kerültem ahol olyan szeretettel fogadtak, mitől sokáig földöntúli mámorban úsztam. Hálás vagyok barátomnak, kitűnő professzorotoknak, ki férjével megmentett engem és segített átvészelnem a kezdeti nehézségeket. Azon igyekszem, hogy viszonozhassam e kollektív szeretetet, és úgy érzem azzal, hogy előadást tartok nektek, univerzumkutatóknak, a legkevesebb amit e világért érdemben tehetek.
E hosszúra nyúlt ügyes bevezető segített feloldani kezdeti tanácstalanságát, ám hirtelen mégis úgy érezte, szavai elapadtak.
- Álomjáró vagyok. Tudom, nem értitek e szó jelentését. Hogyan is érthetnétek meg, ha még soha nem aludtatok? - A hallgatóság itta szavait, Albert ezt hiába érezte, mégis tovább küszködött a szavakkal. - Igen nehéz elmagyaráznom azt, hogy jelenleg a testem valahol a messzeségekben egy nagyságrendekkel sűrűbb térsíkban pihen.
- Jól értem, a tested? - Egy diák értetlenségét társai is osztották.
- Igen, van még egy belőlem. Az a sík ahol életem másik felét élem, sűrűbb és nehezebb. Emiatt szervezetünk könnyebben kopik és rövidebb ideig élünk, mint ti és bizonyos időközönként az alvásnak nevezett jelenségre van szükségünk, mely lehetővé teszi testünknek a regenerálódást. A ti feltöltődésetekhez képest ez mélyebb tudatszinten történik. Míg ti az agyatok egyik felét pihentetitek, addig a másikat használhatjátok, de mi erre képtelenek vagyunk, mert nekünk egyszerre pihen mindkét félteke. Ebben az állapotban kicsit halottak vagyunk, lelkünk elválik a testünktől, hogy egy, az én és a ti világotok - itt ujjaival idézőjelet imitált - közötti világban kóboroljon. E köztes világból jutottam közvetlenül ide, ami azt jelenti, hogy a test aki beszél hozzátok, az nem több léleknél, látsszon bármennyire megfoghtónak.
A kérdést feltevő kétkedő lelépdelt a nyikorgó padsorok között, és ámuldozva tapogatta meg Albert karját.
- Amit most fogok, az színhús! Letagadhatatlanul valódi ember vagy, hogy mondhatod, hogy csupán lelket látok magam előtt? Milyen felfoghatatlanul tömör anyag lehet az, amiben másik feledet éled?...
- Külsőd odaát ugyanez, mint itt? - bátorkodta kérdezni egy lány.
- Különbözik tőlem. Otthont adó testem csak árnyéka itteni kinézetemnek. Képzeljenek el egy beteges külsejű embert - az álmodó a beteges külsőt az Ideális Világ kicsattanó egészségnek örvendő embereihez viszonyítva értette - aszódó, sárgás árnyalatú bőrrel és fogakkal, erősen ősz hajjal és borostával. Amott az teljesen megszokott, de itt nem találnátok vonzónak... Az általatok látott megjelenési formát én választottam magamnak, még az utazás során...
- Mi történik, ha alvásodat megzavarják?
- Felébredve a fő valóságomat érzékelem. Lehetőség szerint folytatom az alvást.
- Mi ebből a váltásból szinte semmit nem érzékelünk - jegyezte meg a terem szélén, a hallgatósággal szemben ülő professzor egyben barát, Elvira.
- Köszönöm az észrevételt, erről is akartam beszélni. Igen érdekes, ha a fizikai szférán egy szemlélő az agyamba látna, akkor számára az itteni történések filmje felgyorsulva peregne le, felébredésemkor pedig azt látná hogy ez a film megáll, és az álom megszakadásának érzékelné. Érzékelése azonban hamis, mert valójában kimerevedik, csak ezt a kimerevedést az ébredés utáni pillanatokban elvesztjük, az álom, és ami vele együtt megteremtetett, visszacsobban a közös tudatóceánba. Érthetetlen, ugye? - nézett körbe lemondóan - Néha nekem is az, de már nem törekszem a megértésére.
- Alvás, álmodás - az első felszólaló aztán eltűnődve ismételte meg az ismeretlen szót - Álmodás. Olyan felfoghatatlan...
- Nekem meg a ti feltöltődéseitek jelensége érthetetlen. Ti a normál és egy intenzív mély tudatállapot közötti kiegyensúlyozott hullámzásban élitek mindennapjaitokat, jól mondom? Gondolataitok ereje tartósabban, egyenletesen fejti ki hatását. Az én teremtő erőm látszólag eltérő működése kuriózumszámba megy, mert nehezebb síkból jöttem át egy könnyebbe. Pont ezért kerül csekély erőfeszítésembe úgymond durrogtatni a tűzijátékot, ellentétben veletek, akik hozzászoktatok egy bizonyos, a mi szintünknél magasabb spirituális szinthez. Nekem ez szokatlan, ezért vagyok képes úgymond csodákat tenni... mint ahogyan a Holdon is magasabbra ugrik az űrhajós a Földtől gyengébb gravitációs tere miatt, nem tudom, világos-e...
Nem volt világos.
- Ezek szerint a puszta akaratoddal például fel tudnál forralni egy kanna vizet?
- Ha kedvem tartaná, bárikor megtehetném.
Képességeit demonstrálva egy vaskos könyvet lebegtetett, és a terem a diákcsoport elismerő tapsviharától és örömujjongásától zengett.
- Istenem! - Az imént felszólaló lány még mindig képtelen volt kivonni magát a látott varázslat hatása alól. - Hogyan is tudnánk ekkora energiát összpontosítani?!... Csodatévő!...
- Ne magasztaljatok fel és ne becsüljétek alá saját képességeiteket! Én a ti kételyek nélküli, ösztönös és pontos életvezetésetek előtt hajlok meg csodálattal. Cirkuszi látványosság, amit az imént műveltem. Teljességgel haszontalan.
- Ha neked lennék, én ezt az egyszerű megoldást választanám a problémáim megoldásához - szólt közbe egy nagyhangú lány.
- Az asztrálszférát bebarangolva sokat láttam és tanultam. Idővel unalmassá vált, hogy egy csettintésre bármit megkaphatok. Még a repülésre is ráuntam. Az egyszerű álomsíkból hiányzik az élet sója és ez az, amit megkaptam világotokban azzal együtt, amit eredeti világomban hiányolnom kell. Mert helyzetem bonyolult, épp ezért éri meg nekem ez a játék...
Eltűnődött. A légy zümmögését meg lehetett volna hallani.
- Talán a régmúltban a hozzánk látogató istenek még az enyémnél is sűrűbb világokból egy szinttel lejjebb érkező, szórakozni vágyó álomturisták voltak, kiknek csodái nyomán jöttek létre a különféle mítoszok és vallások. Megkockáztatom, hogy még Jézus Krisztus is egy szupermasszív létformából látogatott le a mi Földünkre, míg aludt...
- Biztosan nem emlékszik már arra a régmúlt álomra...
- Egy sűrűbb síkban élő egyszerű halandó rémálma lehetett... Gondolom a leghorrorisztikusabb jelenetnél visszadobta álmát a levesbe és otthagyott minket, mi meg továbbképzeltük... Ha kedve tartja, tán egyszer újból alászáll...
A kétkedő finoman elmosolyodott, amint megcsapta a szentimentalizmus lágy szellője. Makacs kérdései azonban továbbra sem maradhattak megválaszolatlanul.
- Egy másik helyen magatehetetlenül fekszel, ugyanakkor velünk beszélgetsz. Feloldhatatlan ez az ellentmondás.
- Még egy szubatomi részecske is lehet egy időben két helyen egy adott időpillanatban, nemhogy egy élőlény.
- Attól tartok, a körülményekneknek kiszolgáltatottan a legrosszabbak is megtörténhetnek veled.
- Igazad van. Bármelyikünkkel és bármikor, bármi. Ezért is jobb a tudattalan alvás. Aggodalmat spórol meg vele az ember.
- Érzed az összeköttetést az ottani tested és az itteni valód között?
- Nem, de folyamatosan tudomásom van létezésről.
- Hogyan találtál rá a világunkra?
- Megmutatták az átjárót - vallotta be sejtelmesen a látogató, részleteket nem ecsetelve.
- Miért inkább ezt a világot választod az életre, ha egyszer máshová születtél?
- Itt szabad lehetek.
- A világodban nem vagy az?
- Nem. A szabadságra kizárólag itt van lehetőségem. Otthonomban több száz embertársammal együtt tartanak bezárva egy kifejezetten a szabadság korlátozására fenntartott intézményben - e sarkított és hatásvadász mondat izgatott morajlást váltott ki a hallgatóságból. Albert feszengett és csak aztán folytatta, miután elhalkult a duruzsolás. - A mi kegyetlen világunkban az érzések érzékelése helyett írott szabályok a mérvadóak, az embereknek az szolgál zsinórmértékül. Az írott törvények és fizikai bizonyítékok alapján ítélnek, mégegyszer kihangsúlyozom, semmibe véve az érzelmi bizonyítékokat. A legtöbb vétség büntetése egyszerűen a szabadságtól való megfosztás. Velem is megtették...
Albert felvázolta, mi is a helyzet, mire a hallgatók felháborodott kérdéseket zúdították rá. Dühük nem ellene irányult.
- Miért kényszerülnek lopásra az emberek?
- Tifelétek úgy működik, hogy az erőszakkal elválasztott egyént végül életképtelenül visszalökik a társadalomba?
- A messzemenőkig helytelen e megszégyenítés! Gondolkodásmódotok egészét kellene átformálni, és hitelesen tanítani a társadalomra építően ható magatartásformákat, prevenciós jelleggel, ahelyett hogy retorziót alkalmaznátok!!!
Albert állta a sarat. Válaszaival kordában tartotta a százötven fős seregletet egészen addig, amíg fel nem tették a legkényesebb kérdést, és egy nagyot nyelt kínjában. A következő mondat hatására a hangzavar varázsütésre aláhagyott:
- Miért zártak be?
És a sokkoló válaszra felhördült a hallgatóság, és az eddig háttérbe húzódó Elvira felállt, hogy csendre intse diákjait, sikertelenül. Egy lány helyéről felpattanva összes társát túlüvöltötte:
- Hogy lehet emberrel ilyen szörnyen elbánni?!
Albertet az igazságtalan ítéletek érzékenyen érintették; kiviharzott a teremből, Elvira csak hosszan visszhangzó méterek után tudta utolérni a boltíves folyosón.
- Értsd meg őket, ezek nekik rémisztő részletek! Hogyan is foghatnánk fel, mi zajlik a világodban? Teljesen megérteném, ha itt hagynál minket, de tudod, segítséged felbecsülhetetlen... Ezután meghívlak ebédelni, mit szólsz hozzá?
Sóhajtott egyet. Visszamentek befejezni az előadást.
- Az utóbbi időben fejedbe szállt a dicsőség - fakadt ki Elvira. - Kedvellek, de azt hiszem te nem az vagy, akit régen megismertem. Mostanság időd legjavát féktelen szórakozás tölti ki, és érdekesebbnél érdekesebb emberek után hajkurászva cserélgeted a társaságot magad körül. Csodálom, hogy kettőnkkel egyáltalán szóba állsz... Éjt nappallá téve dolgozom, hogy... és épp én vagyok az, aki most... Sajnálom, de el kellett mondjam...
- Sejtettem, hogy ide lyukadunk ki - válaszolt Albert higgadtan. - Kevés időt töltünk együtt, és érthető hogy ez téged zavar. Legfőképp szeretem, hogy erről beszélsz is. De az én legnagyobb bánatom az lenne, ha itt is meg nem értett emberként vegetálnék. A fenébe a különlegességgel, én egy boldog átlagemberként akarok élni! Nem bűn, ha jól érzem magam, emiatt pedig nem fogok lelkiismeret-furdalást érezni.
- Kiforgatod a szavaimat. Másról beszéltem.
- Jól figyelj! Ott, a másik életemben a világ számomra bezárult. Élve eltemettek egy betonkoporsóba. Ha ezt látnád, tudnád és átéreznéd, és igazán értékelnéd a világot melyben élsz, megértenéd, hogy nekem csak ez a hely adatott a nagybetűs, szabad életre. Önzőségem jogos, és nincs más választásom.
- Igyekszem megérteni, bár a te súlyosabb valóságod számunkra elképzelhetetlen... - Elvira elfordította fejét. - Azt hiszem, most értünk el kapcsolatunk mélypontjára. És meg kéne oldani... Nem nekünk kellett volna megtalálnunk téged...
Albert kényelmetlenül mocorgott a székben. Ó igen, szívességet tettek azzal, hogy segítettek neki a beilleszkedésben. A nő ezt a kártyát előszeretettel húzta elő a pakliból, és a trükk működött.
Tudniillik egy valóságban sincs ingyenebéd.
Érkezett a pincér, hogy felszolgálja a következő fogást. Hatásszünet.
- ...elvégre ugyanolyan független társat érdemelsz magad mellé, mint te.
Albert kishíján félrenyelt és hangosakat köhögött, minek Elvira nem tulajdonított mögöttes jelentést, és a súlyos valóságról mit sem sejtve folytatta beszédét.
- Közös problémáinkat pedig el kell rendeznünk... Szeretem is, meg nem is. Tudod, így van ez...
Albert szájtátva csodálkozott az itteniek naivitásán, és kihasználva a nő gyenge pontját, az alkalmas pillanatot, kezébe vette az irányítást.
- Hogy e problémán többé senkinek ne kell rágódnia, legyen ez az utolsó találkozásunk kettesben.
- Mintha olyan könnyen menne... Ez a kedvenc asztalunk... Itt, a terasznak ebből a sarkából olyan Bostonra a kilátás, mint sehol máshol... Látod, annál az asztalnál kérte meg Gerg a kezem... És te... meg én... Játszottuk ezt a játékot lassan egy éve. Ez árulás.
- Sajnálom... Rajtad múlik, hogyan gondolsz vissza az emlékekre...
Elvira miértjére nehéz lett volna elárulni a lezárás igazi okát: szép számmal talált nála fiatalabb partnert a legkellemesebb időtöltésekhez. Az igazság azonban nem sugárzott át a nőhöz.
Kapcsolatuk e formájának lezárása érzelmileg gördülékenyebben történt, mint ahogy annak történnie kellett volna, de Albert nem gyanakodott e gyanús tünet miatt, észre sem vette azt, inkább a magában érzett űrrel foglalatoskodott. Ebben az űrben pedig oly sok mindennek jut még hely: tengerpart, tejszínhab, golfozás, hullámvasutazás, alkoholgőzös táncolás az Indo Silver Clubban, üvöltözés focimeccseken, ugrálás a Topfactsnewsandinfo nevű kultikus együttes koncertjén, kosárfonás, lemezlovaglás, szeretkezések, miegymás... Megunhatatlan nappalok és soha véget nem érő éjszakák.
Legalábbis itteni éjszakái végtelenek és időtlenek...
(Úgy megtenném, de nem vágom a fejéhez azt a tényt, hogy egy Ideális Világbéli nő nem tart szeretőt maga mellett, mert ez is egy tünet, ami jelzi a hibát. Különben is, a gyanú felébresztése Arcnélküli feladata.)
- Gerg mellett a helyem - nyomatékosította Elvira. - Jut eszembe, találkozni szeretne veled.
Boston legforgalmasabb sugárútján egy forgalmi dugó fogságában ragadt. Egy tapodtat sem haladt előre, miközben tudtán kívül felszarvazott ideális világbéli barátja már tűkön ülve várta, de az igazsághoz hozzátartozott, hogy a fizikai valóságban vészesen közelgett a reggel.
"Az idő! Vajon mi történik odafent? Álomban vagyok, ugye?"
Riadtan megvizsgálta magát autójának visszapillantó tükrében, ahonnan a derűsen megszokott az Ideális Világbéli karaktere pillantott vissza rá. Húsznak nézett ki, vagy harmincnak, akár egy jó formában lévő negyvenesnek is. Lényegében nem számított: a múlandóság fogalma, a gyorsan elhervadó ifjúság rémképei e dimenzióban nem tűrtek létjogosultságot.
- Kitűnő előadást tartottál...
- Észnél vagy?! - Kiáltott fel Albert. A meglepetés erejét az anyósülésen a semmiből megjelenő Arcnélkülinek köszönhette. - Tűnj innen, meglátnak!
Előttük a járműtömörületbe szorult zebrán átkelő járókelők nem szenteltek figyelmet nekik.
- Ízlett az ebéd?
- Irigykedsz. Szád sincs, amivel ehetnél.
- Bár tudnám, miért fecsérled az energiáidat evésre, mikor álmodban éhen sem halhatsz!?
- Ez a világ több egy álomnál! - erősködött Albert. A végtelen kocsisor megindult és szellős lett, elég hely kínálkozott arra, hogy a gázpedálba taposson.
- Vitatkozzunk?
- Kitűnően megvagyok a véleményed és a társaságod nélkül. Örülnék, ha békén hagynál és hagynál élni. Kolonc vagy a nyakamon, érted? Elképesztő, hogy még itt is állandó figyelem alatt tartanak... De ha kifejezett célod engem őrületbe kergetni, akkor jó úton haladsz.
- Soha nem ártanék...
- Akkor kopj le!
- Nem tehetem. Egy ígéretet tettem, teljesítenem kell a feladatomat. Neked is.
- Feladom... - Verte a kormánykerékbe a fejét. - Legalább rejtőzz el, de ne lássalak.
Az út maradék részében jobbára szótlanul ültek egymás mellett. Mintha negyvenéves házasokat látnék...
- Megérkeztem. Most rád zárom az ajtót.
- Veled akarok tartani...
- Szó sem lehet róla!
- Mielőtt megteszed, hadd kérdezzem meg: néztél ma tükörbe?
- Hülye!
- Elkaptad a tekinteted a tükörből, ugye? Attól félsz, ha hosszan nézel bele, megváltozik az ott látott kép?
Albert tanácstalan tehetetlenségében csupán arra volt képes, hogy halkan figyelmeztesse Arcnélkülit, mielőtt rávágja a kocsiajtót.
- Ne merj odabent feltűnni!
***
- Bizonyára feltűnt neked is, hogy ezek az emberek nem alszanak.
- Aludni csak a fizikai valóságban szükséges. Ez egy magasabb rezgésű világ, felfogtad?!?! - Albert tombolt, ami hidegen hagyta Arcnélkülit, aki hűvös megjegyzésével újfent a lényegre tapintott:
- Ahol mindenki békés és nyugodt.
Első és utolsó alkalommal támadt Albert Arcnélkülire. Alaposan helyben akarta hagyni, de forrófejűségéért azt az árat fizette, hogy felébredt, és az azt követő éjszakát is álmatlanul forgolódta át.

***

- Kalandtúra, ezúttal Dél-Amerikába.
- Ezért kellett eljöjjek idáig? Ezt telefonon is elmondhattad volna!
- Sejthetnéd, hogy nem egyszerű hátizsákos piknikre megyünk egy közeli dombtetőre! Az előzőektől eltérően, ennek a felfedezőutazásnak a tervét a többiek jóváhagyása nélkül, titokban dolgoztam ki, de úgy hiszem nem lesz ellenvetésetek a részletekkel kapcsolatban sem...
- Találjak csak benne kivetnivalót, nem tartok veletek.
- Azt kétlem. Te leszel a kulcsfigura, és... - Felkapták fejüket, jelzett a bejárati csengő. Gerg sietve ajtót nyitott, és beljebb invitálta a látogatót. - Ezt a pontosságot! Ott jártunk a beszélgetésben, hogy kitérjek az új tag személyére, mire megjelensz... Gyere! Albert, hadd mutassam be Roland... Albert, mi a baj?
- Mi ismerjük egymást... - Albert nem engedte el a felé nyújtott baráti jobbot. Elképedve meredt az új csoporttársra, aki tökéletes mása volt a börtönbéli Hatos Számú tisztnek.
"Ő nem lehet egyszerű projekció, az nem létezhet! A Hatos Számúnak is tudatos álmodónk kell lennie, aki szintén megtalálta az utat az Ideális Világba.'
- Nem hiszem - hidegzuhanyként érte a 'Második Hatos Számú' udvarias, mégis kimért válasza.
- Nincs értelme tagadnod, valld be, hogy te vagy a tiszt a blokkból, a fizikai valóságból!... Egek, milyen kicsi a vi... akármi!
- Tévedsz! Születésem óta itt, Bostonban élek, igaz Gerg? - Gerg pedig helyeslően bólintott. Albert ennek ellenére ragaszkodott álláspontjához:
- Hogyan találtál rá erre a...?
- Hol, hát hol? A Facebookon küldött Gerg meghívót a zárt eseményre.
Albert elnézően mosolygott és azt gondolta, ha ez a "valaki" bevallaná, hogy tudatosan álmodik, nappal is színt kellene vallania neki. Márpedig az éber álmodással egy olyan közös, veszélyes tényező, amivel fizikai szintbéli formális viszonyukat kockáztathatnák. A Hatos Számú az állásával játszana: a börtönben szabályellenes barátkoznia rabnak és őrnek. Esélytelen számon kérnie rajta füllentését (akár nappal, akár éjjel), de elhatározta, hogy így vagy úgy (itt vagy ott), sarokba szorítja a Hatos Számút. Lám, megannyi átálmodott éjszaka után is tartogatnak még kihívásokat az éjjelek óceánjainak kifürkészhetetlen Mariana-árkai.
Az éjszaka végét, az ólomhangú ébresztő rémisztő közelségét tompa zajok jelezték. Ültében megszédült. A kávéhoz - melyet ebben a pillanatban szolgált fel neki vendéglátója - hozzá sem tudott nyúlni (pedig lehet jól jönne a nappalhoz...).
Albert szemei elüvegesedtek, Roland ezt meglátván rémülten Gergre pillantott, ki nyugodtan elmagyarázta mi történik vele.
' Átmeneti rövidzárlat, ilyenkor tér vissza otthonába. Néhány pillanat, és tudata visszatér hozzánk'

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság V. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)