A meteorológiai előre jelzés szerint esni fog.
Esik.
A média, már árvizek, özönvizek lehetséges katasztrofális-utópiájára utal.
Nyugodt vagyok, van csónakom.
Ha holnapra sem áll el az eső, valóra válhat a jóslat és tényleg eljön az apokalipszis.
Nem várok tovább!
A csónakomat a Borároson, a Petőfi hídnál vízre bocsátom.
Hajózni kezdek.
Gondolom a parton mindenfelé segítségért könyörgő embereket találok, akiknek már a nyakáig ér a víz.
Csorgok tovább Paks felé.
Nyugodt vagyok. Tudom, hogy otthon minden rendben van. Víz, gáz, villany befizetve.
A kertet locsolni nem kell egy darabig.
Békésen csordogálok a Fekete-tenger felé. Vízkereszteződéshez érek, elsőbbséget adok a jobbról érkező hajónak. Valamit átkiabálnak egy földrésszel kapcsolatban, közben egy gyerek hátát mutogatják. Egy folt van rajta, azt hiszik valami térkép.
Koszos, csak meg kellene mosdatni.

Napok óta esik.
A csónakom orrán pózoló, napozni vágyó szőke nő feladja, és sikoltva a vízbe veti magát.
Szilikon melle van, és mentőmellénye is.
Nincs ivóvizem, söröm van.
A vízben delfinek, a levegőben albatroszok kísérnek.
Szembe jön egy másik csónak, két törpével. Ők egy hegyet keresnek, az egyik nyakában egy gyűrű lóg.
Nem segíthetek, nem ismerem a környéket.
Tovább csónakázom.
Vízállás jelentést hallgatok, Gönyűnél is árad, hajóvonták találkozása tilos!
Nehéz szívvel hajózom tovább, száraz-part felé....