Búcsúzzunk Július, a poros utakon
elválunk egymástól, okát nem kutatom.
Tudom, hogy menned kell, nem tarthatlak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza...

Ott ragyogsz hevében égő nyári napnak,
éji kocsisa vagy Nagygöncöl-csillagnak.
Langyos zivatarban konok a szépséged,
s szép szivárvány dicsér a kék égen téged.

Békáknak vokálja hozzád kántál este,
tücskök zenéjére hajlong lombok teste.
Barackot érleltél és vérszínű meggyet,
mézédes dinnyéid enni kaptunk kedvet.

Búcsúzom Július elhagysz erdőt, rétet,
még szabad vizeknek tükrén látunk téged.
Elpirul mosolyod pipacsoknak képén,
s a lemenő napnál mi elválunk békén.

Ugye hogy visszatérsz? Esztendőre, várunk,
hogy kincseid hozzad, s maradj újra nálunk!
Még el sem utaztál s már hívnálak vissza,
bánatos könnyeim az út pora issza...