Csoda az ecsetben, fény és árnyék,
mint egy többesélyes kockajáték.
Kristállyá dermed a festék, ragyog,
átázik, megszárad sokszor a vászon.
A festő fürkészve körbetekint,
álomarcát a tájnak szeme kettészeli.
Meghökken a zöld, a piros szirmokra
szétesik, könnyekre fakad az ibolya.
Ott lesz a képen az akácos nóta,
borvörös szédület úgy szüret idején a
rozsdabarna ősz, ahogy habzsolja az időt,
s keringőt ígér kék hópehely ezreinek.
Saját Napja van a festőnek, saját fellege,
úgy játszik vele, mint a gyermekek.
Ezernyi szín színhelye parázslik,
varázsol elhintett csodákból.
Az ördög rajzolja bele a titkos jelet,
vagy angyal szárnyain fénylik a képzelet?
Tűnődöm silány szavakkal felette,
megfejthetetlen az áldott adomány.