HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 20 Tagok összesen: 1889 Írás összesen: 49246 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: AlixeMichelFeltöltés dátuma: 2016-08-13
Küzdelem a démonnalFélek, a szívem majd' kiugrik a helyéről. Erősen verejtékezem és teljes légszomjban szenvedek. Úgy zihálok, mintha többezer kilométert futottam volna le. Érzem, hogy elvesztem a kontrollt önmagam felett. Már nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Zokogva a fürdőszoba kövére hajtom a fejem. Kezemben a konyhakés, elmémben teljes a káosz. Egész testemen végigvonaglik a belső remegés. A fogaim másodpercenként koccannak össze, panaszos nyikorgást hallatva minden egyes ütődés után. Számomra nem létezeik mentség, egy lélek sincs körülöttem; akár le is írhatnám magam. Szánalmas emberi teremtmény, botor s gyönge. Vesződni sem kéne vele. Ekkor észreveszem, valami nyomja a zsebem; egy mobiltelefon. Semmirekellő, hasztalan kütyü... vagy... ez lehet a mentőövem! Tárcsázom a pszichiáterem számát. Most mégjobban szorongok, mint eddig, de tudom, hogy egyedül nem vagyok képes megbírkózni a démonjaimmal. A vonal kicsörög, majd egy lágy női hang szól bele. - Tessék, itt dr. Evelin - mondja, de nem merek felelni. Rettegek tőle, hogy szembesüljek a problémával, önmagam suicid démonjával. Viszont meg kell tennem. Le kell győznöm, és tudom ehhez szakember segítségére van szükségem. De olyan nehéz belátni. Mindig is jobb volt tagadni. - Halló, ki beszél? - Hallom a doktornő hangját. - Az egyik páciense vagyok, Amy Craven - mondom remegő hangon. - Azt mondta hívhatom, ha... - Nem bírom befejezni a mondatot. Szinte fuldoklom a zokogástól. Pedig annyira elszeretném mondani, hogy mire határoztam el magam, és miért akarom annak ellenére megtenni, hogy pusztán a gondolatától is viszolygok. Tudnia kell, hiszen joga van hozzá, de én még olyan gyenge vagyok, olyan fáradt. Legszívesebben aludnék, már ha a történtek után nyugodtan tudnék. - Valami baj van, Amy? - A pszichológusnő hangja rejtett feszültségről árulkodik. - Én-én nem tudom... Minden olyan zavaros... Mintha álmodnék... Pedig tudatomnál vagyok... Nem őrültem meg, de mégis azt érzem, hogy-hogy... - Jól van, figyeljen rám. Először is meg kell nyugodnia. Menni fog? - kérdezi. - Igen - felelem rekedten. - Vegyen egy mély levegőt - utasít engem. - Most pedig, kérem mondja el a legelejétől kezdve, hogy mi történt Önnel. - Igyekszem összeszedetten fogalmazni. Megosztom dr. Evelinnel a félelmeimet, minden kételyemet. A doktornő a vonal másik végén figyelmesen hallgat. - Rendben, értem. Hol van most? - kérdezi végül. Hangján érezhető az erőltetett nyugalom mögött megbúvó aggodalom. - A lakásomban, a fürdőszobában - válaszolom. - Mondja el, kérem, hogy mi a szándéka. - Nem tudom... csak itt van ez a kés... - Milyen kés? - szúrja be a kérdést óvatosan a doktornő. - Amy, megsebezte magát? Tudnom kell, ha kárt akar magában tenni! - Én nem akarok öngyilkos lenni... Meg szeretnék gyógyulni... - Ne féljen, rendbe fog jönni. Azt kell csinálnia, amit mondok. Figyeljen, ez nagyon fontos. Le kell győznie önmagát. Tegye le szépen a kést. Megtette? - Igen... Sikerült - mondom őszintén meglepődve a saját szavaimon. - Nagyon jó - helyesel dr. Evelin. - Most megszeretném kérni rá, hogy menjen ki a fürdőszobából. Meg tudja tenni, anélkül hogy visszakozna és a késért nyúlna? - Igen. Azt hiszem, menni fog. - Amy, bármi baja van azonnal szóljon és értesítem a mentőket. - Minden erőmet bevetem a művelet végrehajtásához. - Egy kicsit mintha szédülnék - mondom a telefonba. - Fogyasztott alkoholt esetleg valamilyen tudatmódosító szert? - kérdezi aggódva a pszichiáter. - Azt hiszem, nem - felelem kissé bizonytalanul. - Rendben. Bízzunk benne, hogy ez így is legyen. A legjobb lenne, ha aludna egy keveset. Próbálja meg altató nélkül. Csak akkor alkalmazza a gyógyszert, ha nagyon muszáj. Amint felébred, kérem hívjon fel és értesítsen az állapotáról - mondja a doktornő. Megköszönöm a segítségét és leteszem a telefont. Érzem, lassan megnyugodok. A szívverésem fokozatosan lassul, majd a nappali kanapéján elalszok. Egyelőre minden rendben van. Most, hogy segítséget kaptam, már sokkal jobban érzem magam. Nem szégyellem a betegségem. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 4
|
túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |