HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48271

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Emilly PaltonFeltöltés dátuma: 2016-08-20

Kivetettek - 1. A vallomás (2. rész)

Az elhangzottak után, pár percig minden csendbe borult a teremben. Seifer szárnyait még mindig rögzítő kötések borították, a válla sem gyógyult meg, még azon is látszott a sebesülés helye. A bírák hitetlenül néztek egymásra, utána pedig a vádlottra.
- Meg tudja erősíteni azt a feltevést, hogy valóban egy Warlord ezért a felelős? A szaván kívül van rá bármi más bizonyítéka? - tette fel a kérdést az öt tag közül a középen ülő. Hangja mennydörgésként csattant a csendben. Indulatosan felállt, és kezével csapott egyet az előtte elterülő asztalra. A vádlott meglepődött a kérdésen, hiszen egy angyal nem hazudik. És ezt ők is tudták.
- A szavam és a sérüléseim az egyetlen bizonyíték. Meg persze az a rengeteg jó ember, aki meghalt a faluban és a kolostorban.
- Ne felejtse, kikkel beszél! - üvöltött rá az egyik az emelvényről.
- Egyetlen bűnöm, hogy létezésem megkezdése óta először a szívemre hallgattam - mondta ki az első gondolatát.
- Igen. És mi lett a vége! - szólalt meg a jobb oldalon lévő, akinek rövidre nyírt haja és borotvált arca kedvességet, nyugalmat sugárzott. Eközben a középső elindult kifelé a teremből. Az ajtó előtt megállt, és háttal mindenkinek, még annyit odavetett.
- Holnap hirdetünk ítéletet. Addig a fény börtönében kell várakoznia.
Két őr jelent meg a vádlott mellett, és elkísérték a terem sarkába, ahol a földre négy kört festettek fel, melyekben angyali idézeteke szerepeltek. Ahogy Seifer átlépte az egyiket, fénycsíkok emelkedtek fel körülötte. Minden oldalról egy-egy vékony csík világított fényesen, melyek olyannyira élesen ragyogtak, hogy nem igazán tudott rájuk nézni, mert bántották a szemét. Miután meggyőződtek róla, hogy nem tud megszökni, mindannyian elhagyták a termet.
Leült a földre, és gondolkodni kezdett azon a furcsa helyzeten, amibe akaratán kívül csöppent. Még soha nem hallott róla, hogy egy angyal ellen eljárást kezdeményezzenek. Érezte, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem. Több kérdés is felmerült benne, melyre nem tudott válaszolni. Először is, miért ül össze egy öttagú bíróság egy sikertelen küldetés miatt? Aztán a másik fontos kérdés, ami foglalkoztatta, hogy miért keres egy Warlord három bestiával egy gyenge lányt? Egyszerűen nem értette. Annyira elmerült a kérdések megválaszolásában, hogy észre sem vette, ahogy ráesteledett. Az időközben besötétedett teremben, csak a börtön fénye adott némi világítást. A sötétségből hirtelen egy hang szólalt meg.
- A bukott hősöket nem szeretik, sőt, úgy alapvetően már a hősöket sem szeretik az angyalok világában. Azt értékelik, ha érzelem nélküli szolgák teljesítik a parancsokat. - Seifer, meglepődve kapta fel a fejét, és a hang irányába fordult, de nem látott senkit.
- Ki vagy te?
- Elfelejtetted az egyetlen személyt, akit a testvérednek tekintettél?
- Nell?
A kérdéssel egy időben berepült az ablakon egy szőke, rövid hajú, kék szemű fiatal angyal, akinek a szárnyait fekete tollak díszítették. Ahogy közelebb lépett a fény felé, melyek megvilágították ruháját, barátjának olyan érzése támadt, mintha a nappal és az éjszaka találkozott volna. Riadtan nézett egykori fogadott testvérére.
- Ha elkapnak itt egy bukott angyalt, akkor mindkettőnket kivégeznek! - állt fel, és közelebb lépett a börtönét szolgáló körök felé.
- Mindig ez volt veled a baj. Már régen is túl merev voltál, és most is az vagy.
- Szerinted, milyen fényt vet rám, ha a tárgyalás után egy bukott angyallal látnak?
- Hát, ennél fényesebbet már biztos nem. - Miközben beszélt, szemével végigpásztázta a cella vakító csíkjait. Majd megcsóválta a fejét, és a vádlottra nézett.
- Még mindig nem érted? - kérdezte.
- Mit?
- Valamit láttál, amit nem lett volna szabad.
Mindeközben Seifer arra gondolt, hogy Nell sosem fog változni. Mióta az eszüket tudják, azóta barátok, sőt, szinte már a testvérének érezte. Ő az első és egyetlen, aki mindig mellette állt. Habár, mindkettejüket különböző Istenek teremtették, mégis úgy érezte, mintha egy fából faragták volna őket. Igaz, Nell úgy döntött, hogy elhagyja az angyalok világát, és inkább menekül, mintsem szolga legyen. A fehér szárnyai apránként feketék lettek, de ez nem akadályozta abban, hogy megőrizze örökké vidám természetét.
- Egyébként is, még meg sem köszönted, hogy megmentettelek. Nélkülem már nem léteznél - mondta úgy, mintha ezen körülmények közt ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Ja, igaz is. Köszönöm, hogy nemcsak a sérült vállam, hanem az ép nyakam is bekötözted. Így legalább egy ideig nem volt gondom a normális légvétellel. Ilyen pocsék elsősegélyt is rég láttam már - szólalt meg gúnyosan. Pillanatnyi csend állt be a beszélgetésükbe.
- Egyébként, te mit kerestél ott?
- A szomszédos falu kocsmáját látogattam meg, információgyűjtés céljából. Az utóbbi időben furcsa pletykák kezdtek el keringeni a környékről. A pultnál álltam, mikor a mellettem ülő a két barátjának mesélte, hogy lángokat látott a kolostornál, és három angyalt is észrevett, amint épp arrafelé repülnek. Azt hittem, csak felderítők, de amikor azt kezdte el mesélni, hogy az egyiknél olyan kardot látott, melynek ezüst a nyele, és a két oldalán fekete csík fut végig, rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az. A kolostor felé vettem az irányt, hátha elkél a segítség. Már a kapunál harc nyomaira bukkantam a tetemek között. Na, meg a pontatlan tűzmágiád nyomai is ott voltak. Icram falán megláttam egy nagy lyukat, ezen keresztül indultam el körbenézni. Útközben megtaláltam a kardodat, amit magamhoz vettem, és követtem a nyomokat. Lelkileg a legrosszabbra készültem, azt hittem, nem élted túl. De az erdőbe beérve megpillantottalak. Háttal fúródtál egy kisebb földbuckába. Úgy gondolom, ennek köszönheted, hogy most itt vagy. Odasiettem hozzád, és megkönnyebbültem, hogy életben látlak. Úgy néztél ki, mint akit egy sárkány megevett, majd kiköpött. A komolyabb sérüléseid elláttam, és gyorsan leléptem, nehogy valaki meglásson minket együtt.
Beszámolója után, mosolyra húzta keskeny ajkait, előhúzta ezüst, vékony pengéjű kardját, aminek keresztvasa és a markolata fekete színt öltött. Seifer ijedten nézett rá, hisz' nem tudta, mit tervez. És tőle bármi esztelenség kitellett.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Nem egyértelmű? Kiszabadítalak!
- Ezt most komolyan gondolod, hogy egy négy körös fénycellát a gyenge mágiáddal és a kis bicskáddal megszünteted? - És elmosolyodott Nell vakmerőségén, hisz' mindketten tudták, ha elkapják őket, biztos kivégzés elé néznek. A bukott angyalok sorsa a menekülés vagy a halál.
- Akkor szerzek segítséget. Ismerek valakit, talán ő segít - állt elő egy újabb ötlettel.
- Hagyd, inkább menekülj! Nekem nem lesz semmi bajom. Kapok egy kis büntetést, és folytatom az emberek megmentését.
- Látom, még mindig nem érted. Az ítéleted biztos halál lesz! Nem engedik, hogy bárkivel is beszélj!
Erre a mondatára barátja hitetlenül nézett rá, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy komolyan gondolja azt, amit mond. Nell kitárta fekete szárnyait, kardját eltette a hüvelyébe, felszállt az egyik ablakpárkányra, és válla felett hátra nézett, és úgy mondta:
- Ne aggódj, nem engedem, hogy kivégezzenek. Megmentelek! - És ezzel elrepült.



****


Nell visszasietett a földre. Ismert ott egy híres varázslót, aki tartozott neki egy szívességgel. A mágus a hegyekben, egy kis kunyhóban, remeteként élt. Arra gondolt, hogy meglátogatja, elmondja neki a tervét, hátha tud neki segíteni. Talán még arra is ráveheti, hogy vele tartson.

Késő délután érkezett az emberek világába. A házikótól pár mérföldre lévő falu határán ért földet. Nem bízott semmit a véletlenre. Csak akkor akart közelebb menni, mikor már besötétedett.
Szárnyait egy nagy, piros köpeny alá rejtette, kalapját a fejére tette, majd elindult a főutca irányába. Megállt az egyik kirakat előtt, ahol tetőtől talpig végigmérte magát, és mint mindig, most is megállapította, hogy jól áll neki a piros szín. Közben a visszatükröződő üvegen keresztül azt is megnézte, hogy nem követi-e valaki. Amint meggyőződött róla, hogy csak átlagos emberek veszik körbe, továbbment, és befordult a második mellékutcába.
Egy helyet keresett, ahol elütheti az időt, míg teljesen be nem sötétedik. A sikátorban beljebb haladva megpillantott egy kocsmát. Belépett, odasétált a pulthoz, és rendelt egy korsó sört. Amint megkapta, a pultra dobott két gint, megfordult, és kiválasztott egy sarokban álló asztalt, ami üresen állt. Odasétált, a kalapját a lapjára tette, leült, és lassan kortyolgatni kezdte az italát. Közben, még egyszer átgondolta terve minden egyes részletét, nehogy valamit elhibázzon, hisz' az nemcsak az ő, de Seifer létezésébe is kerülhet. Amint úgy döntött, hogy minden eshetőségre felkészült, hallgatni kezdte az emberek beszélgetéseit, a legújabb híreket, pletykákat, amik őket foglalkoztatták. Annak ellenére, hogy több társa is kinevette ezért, hittel vallotta, hogy a kocsma a legjobb hely, ahol a leggyorsabban, és feltűnésmentesen szerezhetett információt. De semmi olyasmit nem hallott, ami őt érdekelte volna. Kezdett sötétedni, ezért úgy gondolta, ideje indulni. Felállt, a fejére tette a kalapját, és elindult az öreg kunyhója felé.

Kisétált a faluból, és az erdő felé vette az irányt. Jó egy óra séta után érte el azt a sziklát, melyet az emberek nem mertek átlépni. Úgy hitték, azon túl már csak démonok és lidércek laknak. Magában mosolygott azon, hogy néha az emberek, milyen babonásak tudnak lenni. Persze, ebben az öreg is közrejátszott, egy egyszerű, és mégis ijesztő mágiáival.
Lassan haladt, és minden kis neszre felkapta a fejét. Amikor már elég közel járt, felmászott egy fa tetejére és onnan kémlelte az erdőt, hogy megbizonyosodjon róla, nem követik. Amikor már biztonságban érezte magát, lemászott, és a kis viskó irányába indult. Pár perc elteltével megérkezett, de még egy kis ideig bóklászott a kunyhó közelében, mielőtt bekopogott volna a régi, nyirkos faajtón.
Többször kopogott, de egyikre sem érkezett válasz, így fennhangon is tudomására hozta az öregnek, hogy itt van. Bekiabált, de nem halott semmit, amiből arra következtethetett volna, hogy az öreg meghallotta, hogy ott van. Kezdte elveszíteni a türelmét, és azt sem szerette, ha szélfogónak nézik, ezért egyszerre kopogott és kiabált, majd a legvégén megtoldotta egy rúgással is. Semmiféle jelzés nem használt, ezért benyitott az ajtón.
- Koji, itt vagy? Bejövök! - És belépett.
A kunyhóban sötétség fogadta, leszámítva néhány varázskő halvány fényét. Megállt a konyhában, és onnan még kétszer- háromszor szólította a tulajdonost. Semmi neszt nem hallott, ezért beljebb ment a lakályos kis viskóba. A konyhából, balra nyílt egy ajtó. Azon belépve egy szobába ért, ahol rögtön meggyúltak a fáklyák. Körbenézett, és egyből szembetűnt neki, hogy valaki felforgatta az egész helyiséget. Mindenfelé szétdobált varázskönyvek és mágikus tárgyak hevertek szanaszét. A szoba egyik részén függöny lógott, ahonnan egy hang szólt ki.
- Te vagy az, Nell?
- Látom, megint betörtek.
- Nagyon vicces vagy bukott angyalhoz képest! - Ezzel kilépett a függöny mögül, álmos szemekkel, sötét, kócos, göndör hajjal egy alacsony, idős ember. Szája szegletében még látszott vacsorájának egy-egy apró morzsája, melyet a kezével törölt le. Másik kezével csipás szemét törölgette, miközben jóízűen ásított. Nell csak mosolygott az öreg nem mindennapi megjelenésén.
- Jól nézel ki, mi a titkod? - csipkelődött.
- Te, a létezésed folyamán voltál már komoly?
- Persze, egy párszor, amikor szorult helyzetbe kerültem. Mint például most is.
- Mi járatban vagy? Mi kellene?
- Miből gondolod, hogy bármi is kell? - kérdezett vissza.
- Abból, hogy csak akkor keresel, ha kell valami. Szóval?
- Adódott egy kis problémám.
- Neked mikor nem adódik egy kis problémád? - mosolygott huncutul Nellre.
- Ez most más!
- Akkor gyere ki a konyhába, ne itt álldogáljunk.
Kisétáltak, és leültek az asztalhoz. Koji odalépett a mosogatóhoz, ahonnan két piszkos poharat vett elő.
- Te is kérsz? - emelte fel a kezét, melyben egy üveget tartott. Az üvegben lila színű folyadék lötykölődött.
- Kösz, de leszokóban vagyok.
Koji értetlenül nézett rá, de nem szólt semmit, csak töltött magának, és leült Nellel szembe.
- Pontosan mit is szeretnél? - kérdezte.
Nell elmesélte Seifer történetét, és azt is, hogy meg szeretné szöktetni. Az erre elkészült tervet is felvázolta a varázsló előtt.
- A mágikus játékaidból szeretnék párat.
- Ezek nem játékok! - kiáltott fel mérgesen.
- Jól van, nem úgy gondoltam. Akkor a mágikus ereklyéidből szeretnék egy párat kölcsönkérni.
- Na, ez mindjárt másképp hangzik. De pontosan mire gondoltál?
- Valami olyanra, amivel feltűnés nélkül mozoghatok az angyalok közt. Olyan tárgy sem esne rosszul, amivel sakkban tudom őket tartani, vagy legalább lelassítani.
- Esetleg adhatok még valamit? - kérdezte gúnyosan.
- Á, jó hogy mondod, kellene még valami, amivel gyorsan leléphetünk. Kösz, hogy szóltál.
- Nem tesz semmit - gúnyolódott tovább Koji. Felállt, kihúzta az egyik konyhafiókot, és jó egy percig matatott benne, mire megtalálta azt, amit keresett.
- Meg is van! Azt hiszem, neked ezekre lesz szükséged. - És átnyújtotta Nellnek a kezében tartott tárgyakat.


****



Seifer egész éjjel semmit sem aludt. Még mindig azok a mondatok jártak a fejében, amit Nell mondott. Hiába a legjobb barátja, mégsem tudta elhinni a vezetőkről, hogy képesek legyenek kivégezni egy angyalt. Ezen gondolkozott, mikor a lábánál egy vékony fénysugárra lett figyelmes. A hajnal első, apró sugara, lassan elérte az ablakpárkányt. Az idő múlásával a napfény apránként lopódzott be az ablak szűk nyílásán. Hajnalodott, és tudta, lassan itt az ideje, hogy megtudja, hogyan döntöttek a sorsát illetően.
Pár óra elteltével egy magas rangú angyal lépett a terembe, és a börtöneként szolgáló fénycella elé sétált. Elővett egy tekercset, letekerte, és hangosan felolvasta. A vádlott felállt, kihúzta magát, és csendben végighallgatta.
- Seifer, a bírák meghozták az ítéletüket. Önt árulással, a bajtársai halálával, és egy egész falu kiirtásával vádolják. Ítélete: a fénykapun való áthaladás.
- Halálra ítélnek, mert mindenkit meg akartam menteni? - kérdezte hitetlenkedve.
- A kivégzést a holnapi nap folyamán, pontban délben, a nagy szirten tartják meg.
Seifer arcára kiült a döbbenet, most már nem vádlott, elítélt lett belőle. A lelke nem volt képes elfogadni a döntést. Mielőtt bármit mondhatott volna, a hírt hozó megfordult, és elhagyta a termet. Még ekkor sem tért magához a döbbenettől. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy az angyalok világában bárkit is halálra ítéljenek. Eddig még tárgyalásról sem hallott, nemhogy kivégzésről.
Ezernyi érzelem cikázott át rajta a másodperc törtrésze alatt. Egyszerre érzett dühöt, csalódottságot, kiábrándultságot és reménytelenséget. Megpróbálta lecsillapítani a lelkében dúló harcot, és logikusan átgondolni az eseményeket. Arra koncentrált, hogy összerakja a kirakó darabjait, és megértse, milyen bűnt követett el, amiért ezt érdemli. Habár Nell figyelmeztette, de álmában sem gondolta volna, hogy ez tényleg lehetséges, hogy ilyen megtörténhet. És mégis, igaza lett. Azért annak örült, hogy mielőtt meghal, még tudott pár szót váltani a mindig vidám barátjával. Ajkai mosolyra húzódtak, ahogy visszaemlékezett a legutóbbi találkozásukra.
Hátralévő idejében erőt gyűjtött, hogy legyen bátorsága a halállal szembenézni. Úgy érezte, ha számára ezt a sorsot szánták az égiek, akkor neki ezt alázattal kell viselnie.

Másnap, megjelent egy harcos talpig arany páncélban, oldalán aranykarddal. Őt három őr követte. Testüket és szárnyukat piros ruha takarta, míg arcukat ugyanilyen színű kendő fedte. Az aranyharcos közelebb lépett a cellához, mormolt néhány szót, és ezzel egy csapásra megszüntette a börtönt. Seifer közelebb lépett.
- Kérem, kövessen, elkísérjük a nagy szirtre! - Majd elindult előre. Az elítéltet két őr két oldalról fogta közre, míg a harmadik a háta mögé állt. Így indultak el a kivégzés helyszínére. Pár lépés után az egyik vörös ruhás tüsszentett egy hatalmasat.
- Rohadt sál!
Ahogy megszólalt, Seifer felismerte a hang gazdáját. Elképedve nézett rá. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni.
Nell, a meglepetés erejét kihasználva, a kezében tartott mágikus jégkockát az aranyszínben pompázó harcosra dobta. Ahogy a jég a páncéljához ért, az angyal rögtön megfagyott. Ezután a mellette álló kísérőt a könyökével odébb taszította, aki három méterrel arrébb ért földet. Majd kardot rántott, és annak markolatával a harmadik őr fejére egy kíméletlen ütést mért, aki úgy rogyott össze, akár egy rongybaba.
- Siessünk, ha kiolvad, nekünk végünk! - Futásnak eredt, és a karjánál fogva, maga után húzta legjobb barátját.
Kirohantak az épületből, egyenesen az udvarra, ahol a többi őrrel találták szembe magukat. Még időben lassítottak, hogy ne keltsenek feltűnést, és szerencsére nem vették észre őket. De nem akartak kockáztatni, így gyorsan irányt váltottak, és a legelső oldalfolyosónál balra fordultak. Jó pár száz méter után, amikor már úgy vélték, hogy nem követik őket, megálltak kifújni magukat. Seifer a falnak támaszkodva próbált erőt gyűjteni a további meneküléshez. A sebei még nem gyógyultak meg, és úgy tűnt, hogy a vállán lévő varrás is felszakadt.
- Így lehetetlen megszökni, alig bírok még járni is - fakadt ki.
- Gondoltam erre is. Csak valahogy vissza kell keverednünk az udvarra - mosolygott rá a társára.
- Te most szórakozol velem?! Azért futottunk idáig, hogy utána visszamenjünk? Mondd, te komolyan megőrültél?
Nell erre nem mondott semmit, csak kényelmes tempóban az udvar felé sétált, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Barátja nem tehetett mást, mint követte, és imádkozott, hogy senki ne szúrja ki őket. Nemsokára elérték az udvar szélét, ahol egy fal árnyékban kerestek fedezéket, és onnan figyelték az eseményeket. Mindenki, aki élt és mozgott, őket kereste. Pár perc elteltével, amikor Nell úgy vélte, hogy tiszta a levegő, elindult az udvar közepén helyet foglaló szökőkút felé. Seifer követte, bár nem igazán győzte meg barátjának szökési terve. Legalábbis az, amelyet eddig tapasztalt belőle. Barátja menet közben egy hatalmasat füttyentett, mintha csak egy jó csajt látott volna. Minden szem rájuk szegeződött.
- Szép napunk van! - köszönt oda Nell.
- Gondoltál erre is? - tette fel neki barátja a költői kérdést.
Nem volt több idejük beszélgetni, mert mindenki egyszerre indult meg feléjük. Rohanni kezdtek, de abban a pillanatban egy griffmadár kapta fel őket. Seifer a válla felett visszanézett, és akkor látta meg, ahogy csurom vizesen kilép az épületből a megfagyasztott aranypáncélos angyal. Egész testét sötétkék aura vette körül. Széttárta óriási szárnyait, és a legerősebb fehér mágiát összegyűjtve arra készült, hogy lecsapjon rájuk. Már elég messze eltávolodtak tőle, ennek ellenére érezték gigantikus erejét. Erre már Nell is hátranézett.
- Ebből még baj lesz! - állapította meg.
Az arany harcos meglebegtette szárnyait, felemelkedett a magasba. Amennyire csak tudott, közel repült hozzájuk, és egyik kezével célba vette őket. Ujjaiból fehér villámok törtek utat, melyek pár pillanat múltán eltalálták a két szökevényt. A madár az alatta elterülő folyó felé kezdett zuhanni. Nell ránézett legjobb barátjára, és örök vidámságát megőrizve, mosolyogva megnyugtatta.
- Bocsi, erre nem gondoltam.
Eközben az egyik katona felrepült a harcos angyal mellé, és megszólította.
- Gai parancsnok, megszöktek!
- Nem, fiam, ők meghaltak. Itt tisztulnak meg a lelkek, mielőtt visszatérnek a földre. Ez a lelkek folyója.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2016-08-05
Összes értékelés:
46
Időpont: 2016-09-01 16:48:28

válasz Bödön (2016-08-30 08:53:59) üzenetére
Kedves Bödön!

Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat!
Már öt fejezet kész van, most írom a hatodikat, úgyhogy nemsokára hozom őket.
Jelenleg arra várok, hogy az első rész lekerüljön a főoldalról, mert az oldal szabályzata szerint addig nem tölthetek fel új művet, míg... Á, érted mit szeretnék mondani.
Szóval, remélem a következő részek is tetszeni fognak.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám :)

Üdv.: Emilly
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8385
Időpont: 2016-08-30 08:53:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Emily! Most csak jelezni szeretném, h visszatérve a civilizációba, hosszú szünet után ismét itt vagyok. Elolvastam ezt a részt, tetszett, bár én nem szeretem a fantasyt. Jól írsz, gördülékenyen, olvashatóan - ez az első pillanatban látszik. Majd még jövök....Üdv: én
Alkotó
Regisztrált:
2016-08-05
Összes értékelés:
46
Időpont: 2016-08-24 17:11:25


Mivel, ez egy fantasy, és Koji egy varázsló (ami benne is van a szövegben), úgy gondoltam ebből egyértelmű, hogy a kinézetét, a tárgyak méretét stb. is varázslat.

A vége tényleg nem egyértelmű. Ebben igazad van. Ott a cselekményt ki kell bővíteni, hogy a parancsok csak lebegett egy helyben, és nézte, ahogy a Griff a folyó felé zuhan. És erre repülne mellé az egyik katona, hogy:
- Gai parancsnok, megszöknek!

Igazad van, abban, amiket kiemeltél, jobban meg kellett volna magyaráznom a dolgokat. Köszönöm szépen, hogy szóltál ezekért, mert így tudom, hogy mit és hogyan kell átjavítanom!

Üdv.: E. Palton
Alkotó
Regisztrált:
2016-08-05
Összes értékelés:
46
Időpont: 2016-08-24 17:07:42

válasz T. Pandur Judit (2016-08-22 17:42:49) üzenetére
Kedves Judit!

Először is köszönöm, hogy minden fenntartásod ellenére elolvastad a második részt. :)

De úgy gondoltam, hogy az angyalok világában még nem volt arra példa, hogy egy angyalt kivégezzenek, ennek ellenére ez is lehet egy büntetés. Pl. aki bukott angyallal kooperál, annak ez a büntetése. Szóval, akkor nem fogalmaztam elég egyértelműen a műben. Ezt javítani fogom.

Nell fára mászása szerintem egyértelmű. Az emberek világában inkább elrejti azt, hogy ő angyal, és nem repdes semerre. Kerüli a feltűnést, megpróbál elvegyülni.

A Griffet az amolyan vésztartalék volt Nell számára, hisz nem tudhatta, hogy mekkora ellenállásba ütközik, kell-e harcolniuk stb.

A harmadik őrrel azért nem történik semmi, mert az maga Nell. Seiferért egy aranypáncélos harcos, és három őr ment. Ebből az egyik, aki tüsszentet, az volt Nell.

Folyt. köv.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4889
Időpont: 2016-08-22 18:02:05

/folyt./

vagy egy fejbeverés is megteszi helyette. Jobb lenne, ha mind a három őr és a harcos is jégkockát kapna, és jéggé válnának, amíg eltűnnek az angyalok. Persze ehhez kissé át kell írni a történetet. Főleg, hogy a harcoson kívüli harmadik őrrel nem történik semmi!!!
Amin még megállt a szemem az az idős ember fekete haja volt. :) Már a mesében is festik a pasik a hajukat?
Kojitól tárgyakat kap Nell. Ha jól értelmeztem akkor az őrök piros köpenyét /bár ő előzőleg is piros köpenyben nézegette magát a kirakatüvegben/, a jégkockát, és a griff madarat. Ez utóbbit nehezen tudom elképzelni a konyhaszekrény fiókjában, a kacatok között. :D
A vége egy kicsit bonyolult nekem. Minek jelenti a katona a parancsnoknak, hogy megszöktek amikor ép ő üldözi őket, és tőle szöktek meg?
Érdekes a történet, de ahhoz, hogy jó legyen, logikusnak is kell lennie, vagy ami nem az, azt meg kell magyarázni!

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4889
Időpont: 2016-08-22 17:42:49

Kedves Emily!

Mivel azt írtad az első résznél a hozzászólásomra, hogy a továbbiakban nem lesz ilyen véres a fantasy, elolvastam a második részt is.
A fénybörtön nagyon ötletes volt számomra.
Azonban ott ellentmondást találtam, hogy "Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy az angyalok világában bárkit is halálra ítéljenek." és "Ha elkapnak itt egy bukott angyalt, akkor mindkettőnket kivégeznek." Miközben azt mondod, hogy példa nélküli az angyalok világában a halálbüntetés, a bukott angyalok tekintetében mégis létezik. Sőt ha egy angyal bukott angyallal beszél akkor őt is kivégzik.
A másik dolog, hogy Nell angyal, szárnya van, tud repülni, akkor miért mászik fára, ahelyett, hogy felrepülne az erdő fölé. Ugyanezért nem értem, hogy minek a griffmadár, hogy elrepüljenek.
Nem kell visszamenniük az udvarra, bárhol fel- és elrepülhetnek griffmadár nélkül.
A jégkockával fagyasztás jó ötlet, de kissé levon az értékéből, hogy egy könyökkel oldalba verés, vagy egy /folyt. köv./

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 03. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Egy szombati nap 01. címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Félálomban című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

inyezsevokidli alkotást töltött fel Mi szabdalja? címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Április című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Mindig rossz helyen című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Tengerparti találkozás címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Április című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hiába minden című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Kora tavaszi reggel című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)