HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49205

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum
Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: GrigorIllyanichFeltöltés dátuma: 2016-09-09

Szörnyeteg

A sáncok és lövészárkok hálózata hosszú, kanyargós folyosókat alkottak. Zord vidék volt ez, még a keselyűk sem merészkedtek az oszló tetemek közelébe. A lövések zaja miatt elkerülték ezt a környéket. Habár a bunker komplexumot védő katonák nem tudták, mit védenek a saját nyomorult életükkel, mégsem kérdezősködtek.

Lassan egy hete már, hogy csend honol a vidéken. Egy puskalövés sem dördült el. Szokatlan volt, hiszen hónapok óta védik az épületet az ellenséges haderőtől. Nem támadtak, csak védekeztek. Éppen ezért volt vészjósló a csend, mert
nem pusztították el őket, mégis abbahagyták a rohamot. A katonák csak ültek a magasfalú folyosókon és várták az ellenséget. Azonban az nem jött.

Miller közlegény külön ült a többiektől. Másfél méter széles, és majdnem két méter magas árkokban élték eddig az életüket. Ő volt az egyetlen, akit érdekelt, miért harcolnak, de sosem kapott választ. A hosszú folyosókon körbenézve látta bajtársait kártyázni, dohányozni, és voltak olyanok is, akik különböző tudatmódosítókkal ütötték el az idejüket.

A háború mindenütt egyforma. Kivéve ezen a helyen. Itt a katonákat a saját feletteseik lőtték le, ha nem védték meg az objektumot, amiről még csak azt sem tudták, hogy mi az. Miller sokszor látott fehér köpenyes embereket ki és be
járkálni a központi bunkerbe. Oda nem engedtek be egy védőt sem. Egyszer próbált belesni, mikor a közelben őrködött, de csak annyit állapított meg, hogy a két hüvelyknyi vastag acél ajtó valami titkos projekt védelmére szolgálhat.

Az egyetlen hobbija a menekülő keselyűk bámulása volt. Emlékezett arra az életre, amikor még az emberek a flancos autóikkal furikáztak a nagyvárosok fényes utcáin, de az már évekkel ezelőtt elmúlt. Ez a világ a háború világa lett.
Nem gyógyszereket gyártottak, hanem hatékonyabbnál hatékonyabb fegyvereket. Nem voltak nagyhatalmak, akik irányították volna a bolygó két felét. Milliónyi frakció esett egymásnak, hogy egyedüli uralkodóként égethesse el a többiek iszapba taposott mocskos tetemét. A közlegény is tagja volt ezen csoportosulások egyikének.

Nem tudta, hogy kire lőtt eddig vagy hogy kire fog ezután. Zsoldosok egymás hegyén-hátán özönlöttek, hogy bevegyék a bunkert, de mind ezidáig hiába. Szellősnek tűntek a folyosók, hiszen sokan elestek a csaták alatt, de rá nem volt
hatással a morál csökkenése. Sokkal félelmetesebb volt Reinhardt őrmester Python revolvere. Tudta, hogy ha nem az ellenség lövi agyon, akkor majd az öreg felettese fogja.
Így teltek a napok és egyre több embernek tűnt fel, hogy nincs már kire lőni egy ideje.

Többnyire nem bánták, hiszen az
életük legalább nem most ér véget. Persze voltak, akik ingerültebbek lettek a halálos csend miatt és néha a levegőbe
lövöldöztek, hogy ne őrüljenek bele az unalomba. Miller a szokás szerint az egyik folyosó sarok fordulójában ült,
amikor a végzetes eset történt.
A sziréna zaja zavarta fel nyugalmából, majd nem sokkal utána lövések dördültek. Felismerte a hangot.

Reinhardt őrmester pisztolyából jött, ezt bárki felismerte volna, aki alatta szolgált. Tompán, de mintha úgy hallotta volna, hogy az
utasítás szerint mindenki vegye fel a gázálarcot. Gondolta, biztos rajta is maszk van már, azért nem értette olyan
tisztán, ahogy szokta általában, ha az öreg felordít. Azonnal felugrott és felhúzta magát a peremen, hogy kinézzen.

Sokszor előfordult már, hogy könnygázt vagy hasonlót dobtak a vájatba, ezért nem lepte meg a riadó. Azonban a füst, amire számított a bunker felől jött. Sárgás felhő fedte haloványan a masszív betonépület látványát, ami gyanússá vált
számára. Emberek kiáltoztak és lövöldöztek nem messze a tartózkodási helyétől. Mielőtt felhúzta volna a gázmaszkot, szúrós, kellemetlen szagot érzett az orrában. Tudta, hogy nem könnygáz volt, de ezt a bűzt még soha nem érezte azelőtt. Stabilan felcsatolta az eszközt, majd M1-es puskáját kibiztosítva elindult a füst irányába. Gyűlölte a maszkot,
mert térlátása igen lecsökkent a hordása alatt. Márpedig ő nagyon jó lövész volt és a szeme volt a mindene.

Alig egy perc alatt a háttérzajok alábbhagytak, amitől kissé maga is megijedt. Már majdnem elérte a kanyart, amikor egy alak jelent meg előtte. Bár a lencsén át sosem lehetett tisztán látni, ami előtte bukkant fel, attól elállt a lélegzete is.
Az övéhez hasonló fekete zubbonyt és álarcot viselő alak felé közeledett, de valami szörnyű dolgot vélt felfedezni rajta. A maszk alól vörös csápok vonaglottak elő, melyek némileg beterítették arcát és vállát. A lencse tompította a fényt, ami
a szeméből áradt, azonban még így is tisztán látta, ahogyan borostyán szemei pulzálva őt fürkészik, mint leendő áldozatát. Miller émelyegni kezdett, de valahogy felülkerekedett szédülésén és hátrálni kezdett. A lény látványa letaglózta végtagjait, de próbált ellenállni. Száraz, hörgő hang hagyta el a szörny torkát, miközben a közlegény irányába vonszolta magát. Miller úgy érezte, mintha a szemei égnének, de úgy gondolta, hogy talán a förtelem látványa miatt érzi így. Mielőtt az iszonyat hozzá érhetett volna, a férfi bajonettjével indult neki, miközben tekintetét a földre sütötte. Nem akarta látni, ahogyan pengéje átdöfi a szörnyeteg torkát, hiszen már az sok volt neki, hogy látta maga felé közeledni azt. Csatakiáltása segítette a mozdulat elvégzésében. Bár lövész volt és többnyire csendes embernek tartotta magát, most úgy látta jónak, ha félelmén felülkerekedik egy kiáltással. Bátorságot és erőt adott neki az a kétségbeesett üvöltés. Célpontja azonban minden hang nélkül puffant a földre. Mikor sikerült észhez térnie, Miller ismét elindult célja felé, de érezte, hogy újra szédülni kezd. Tisztában volt vele, hogy katona volt.

Gyakorlatilag egy kegyetlen gyilkos, aki bárkire lő, csak teljesítse a parancsot, de a lény, amit az imént látott, kissé kizökkentette egyensúlyából.
Hamarosan meg is érkezett az egyik bunkerhez. Hirtelen éktelen morajlás csapta meg a fülét, amitől csaknem térdre zuhant. Fejébe hasított a fájdalom, de tovább kellett mennie. Belépett az ajtón, ami hangos nyikorgással tárult fel előtte.
Azonnal megpillantotta a hang forrását maga előtt. Egy, az előzőhöz hasonló iszonyat támaszkodott a rádió asztalnak és a kommunikációs eszközt bütykölte. Észrevette a betoppanó férfit, ezért azonnal nekiiramodott.

Hasonlóan csápok lógtak róla és a szemei azzal a számára furcsa színnel égtek, miközben felé közeledett. Pillanatok alatt cselekednie kellett, ezért vállhoz szorította puskáját és három golyót eresztett a szörny mellkasába. Úgy tűnt, elégnek bizonyult az a néhány, amit rálőtt. Megpillantotta a rádiót is, ami a morajlás forrásának tűnt. Azonnal
odaszaladt, hogy szemügyre vegye. Fejfájása nem csillapodott és úgy gondolta, ezek az ormótlan lények átvették az uralmat a bázis felett, miközben ő ebből semmit sem vett észre. Nem kockáztathatta, hogy a kommunikációs csatornákat is megfertőzzék, ezért jobbnak látta, ha tönkreteszi a készüléket. Két lövés után az éles kattanás jelezte,
hogy a tár üres. Azonnal feleszmélt és újratöltött. Megbizonyosodott róla, hogy a rádió már nem használható többé, majd elindult az épület másik szárnya felé. Séta közben az járt a fejében, hogy miként lehetséges, hogy egyedül ő maradt életben. A szörnyetegek mindenkit megöltek vagy ami még rosszabb, megfertőztek mindenkit. Átkozta a balszerencséjét, amiért itt kell neki is megrohadnia. Senki sem szólt neki, hogy inhumán teremtmények is megtámadhatják a támaszpontot és ez lehet belőle. Még mindig émelygett, amikor kilépett az ajtón, ami kivezetett a kommunikációs toronyból. Egyre dühösebb lett az érzéstől, amit nem tud csillapítani. A sárgás felhő halványodni látszott az árokhálózat felett.

A Nap már nagyon alacsonyan szállt az égen, közeledett az alkony. Mielőtt elindult volna
a központi bunkerhez, tucatnyi lábdobogásra lett figyelmes. Vállhoz szorította M1-esét, majd várt. A fal peremei felől újabb alakok ugrottak az árok mélyébe, pontosan előtte. Hirtelen nem a számolásra koncentrált, csak szerette volna mindet elpusztítani, hogy mehessen tovább. Lövések dördültek, majd éles kattanás. Nem látta a támadók sorának végét, ezért nem akart hibát ejteni azzal, hogy újratölt. A bajonett pont ilyen helyzetekre volt kitalálva. Egyre több vér kenődött a maszk lencséjére, ezért dühből lerántotta arcáról, majd eldobta. Erejét fokozta az érzés, ami mélyen a fejében fészkelt. A szédülés és fejfájás hatására úgy döntött, őrült hadakozásba kezd, hogy enyhítsen rajta.

Eszébe jutott, amit annak idején az apja mondott neki a fájdalomról. "A sérült felületet szorítani kell. Annál erősebben, mint ahogy fáj, s majd elmúlik." Ennek tudatában őrjöngve lódult neki egyetlen megmaradt eszközével támadóinak.
Minél hangosabban kiabál, annál kevésbé fogja érezni, hogy hasogat a feje. Amennyire neki fájt, olyan erősen döfte ellenfeleibe a bajonettet. Már maga sem tudta, mennyit mészárolt le belőlük, amikor megpillantotta a sötétkék eget.
Rémisztő csend telepedett a környékre. Miller levegő után kapkodott, miközben a pengét próbálta kihúzni az egyik szörny bordái közül. Egy idő után feladta a próbálkozást, hiszen az nem engedett.

Felelőtlenül visszalökte azt, majd megpróbált kimászni a folyosó falán. Előre nem tudott átkelni, holttestek borították az egész utat. A csizmájától egészen a feje tetejéig véres és mocskos volt. Ereje lassacskán elhagyta, amitől hanyatt esett a felszínen, miután kimászott az árokból. Már lassabban vette a levegőt, mint azelőtt. Hunyorítva nézett az ég felé, miközben azon elmélkedett, miféle gáz lehetett az, amit látott. A legfontosabb kérdést is feltette magának.
-Miért éltem túl?

Tudta, hogy senki nem fog válaszolni a kérdésére, mégis amennyire csak bírta hangerővel, az ég felé szegezte azt. Mielőtt úgy döntött, végleg lehunyja a szemét, gépzajra lett figyelmes. Felismerte saját tankjaik jellegzetes motorzaját, amitől erőre kapott. Felült, majd a reflektorok irányába nézett. Integetni kezdett. Kiáltani szeretett volna, de túl száraz
volt a torka és az ellenség alvadt vére is teljesen ellepte már. Mikor megérkeztek a páncélosok, megálltak előtte, majd az egyikből a tetőn kimászott egy férfi. Ezredesi rangjelzést viselt, amennyire látta. Az alak leugrott a tankról, majd Miller elé lépett.
-Jézusom, fiam. Mégis mi tette ezt?

A férfi felállt, majd körbenézett, immár a reflektorokkal megvilágított bázis területén. Egyenruhás holttestek hevertek szanaszét. Már nem érezte a szúrós szagú gázt, már nem fájt a feje, mint azelőtt. Szemei még kissé égtek, de teljesen összeszedettnek érezte magát. Abban a pillanatban megvilágosodott. Persze nem a Hold fényétől és nem is a ráirányuló lámpák káprázatától. Tudta, mit kell mondania az ezredesnek, hiszen ő volt az egyetlen, aki tisztában volt a történtekkel és ő volt az, aki immár biztosra vette, ki vagy mi tehette, ezért határozottan válaszolt.
-Egy szörnyeteg.

2014.05.16.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Pillangószárnyak című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Földből nőtt címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A Halál című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Advent idejére címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A Halál című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)