Érik a gesztenye, hajlik az ág,
fázik a völgyben a réti virág,
hajnali harmat már hűsen ölel,
borzong a fűszál, ha köd lepi el.

Koppan a gesztenye, fényes az ég,
ébred a természet, nyitja szemét,
szeptember végén még fehér lovon
nyár lánya vágtat a domboldalon.

Bőrünket érinti nap fénykeze,
délben még ránk tör a nyár érzete,
de látod, mily gyorsan száll le az est?
Álmos a szempár, elernyed a test.

Érik a szőlő, s a vadgesztenye,
merre jár szeptember tekintete?
Hófödte hegycsúcsok, távoli táj,
kémleli, merre is szállt el a nyár...

Nem nézek előre, szép ez az ősz,
tarka virágokon lelkem időz,
szépséges szeptember vége közel,
ám jó hogy nem siet, lassan jön el!