Aztán elsétáltunk Bergen Fő utcájára, aminek az elején egy 7 méter magas, kocka alakú tengerészeti emlékmű látható.
Ez mutatja be a tengerészek szerepét Norvégia történelmében. Az emlékművön 12 szobor, és négy dombormű van.
A kocka egyik oldalán három Viking harcos áll, középen az a harcos, aki eljutott az új világba, ezért a feje fölött egy indián totemoszlop domborműve van, és egy viking sárkányhajóé, amikkel annak idején a tengereket járták.
A kocka következő oldalán már nem harcosok, hanem halászok, és kereskedők állnak, a fölöttük levő domborművön halászhajó, és a keresztre feszítés látható, mivel a Norvégok is felvették a kereszténységet.
A kocka harmadik oldalán nagytőkés, és bankár áll, akik a hajóépítéseket finanszírozták, közöttük egy bálnavadász tengerész. A fejük felett lévő domborművön már vas hajó készítése, és bálnavadászat látható.
A kocka negyedik oldalán a II. világháború norvég tengerészei láthatóak, akik ki tudtak menekülni a német megszállás elől, és Angliához csatlakozva harcoltak a német megszállóik ellen. A fölöttük lévő domborművet nem sikerült megfejtenem, hogy mit ábrázol, talán halottakat a felső, és sorban álló férfiak felé repülő /ugró?/ nőt az alsó, hogy ez mit jelképez, azt nem tudom.

A Fő utcáról elsétáltunk a városi parkba, ahol egy nagy tó közepén szökőkút csobogott, és a tó körül csodás virágok nyíltak.
Egy régi, fából faragott zenepavilon szolgál kilátóként a parkra, szintén csodás virágokkal körülvéve.
Itt is állt egy Vigeland szobor másolat egy kis szökőkút közepén egy kisfiú szobrát fröcskölték a szökőkút vízsugarai, aki egy gömbön állt, és sírt. Nem volt egy vidító látvány.

Amint az sem, hogy elkezdett cseperegni az eső.
Visszamentünk a Fő utcára, beszereztünk két szendvicset ebédre, és a tengerészet emlékmű melletti padon megettük.

Visszasétáltunk a rakpartra, és a Hanza házakat elhagyva, a Bergenhus erőd felé baktattunk zuhogó esőben.
Amikor felnéztünk, a kilátót - ahol reggel voltunk - teljesen eltakarták a felhők. Nagy szerencsénk volt, hogy délelőtt, a szép napsütésben voltunk ott fenn.
A Bergenhus erődöt a kilátóból néztük ki magunknak, hogy annak a tetejéről milyen szép lesz a kilátás a kikötőre, és a fjordokra. Aha, ahogy mi azt a napsütésben elképzeltük.
Mostanra már a gomolygó fellegek mindent eltakartak.

Visszagyalogoltunk az esőben a Bryggenre, és minden ajándékboltba /volt jó sok/ betértünk az eső elől. Addig sem áztunk, amíg ott nézelődtünk.

A nap végén visszamentünk Vossba a szállásunkra. Útközben, a buszból, a férjem szorgalmasan fotózta a régi faházakat, és a modern hidakat, meg a fjordok vize fölé belógó hasas felhőket, az esőben ázó erdőket.

Újabb büfé asztalos vacsora várt bennünket. Szerencsére most kisebb volt a tömeg, mint a reggelinél.

Ezen az éjszakán egy különleges álmom volt, amikor fáradtan bedőltem a kényelmes ágyba.
Mivel nyolc napja hallgattam az idegenvezetőnk hangját egyfolytában - néhány órás megszakításokkal - amint Svédország, vagy Norvégia történelméről, földrajzáról, gazdasági életéről, szokásairól, életéről, zenéjéről, felfogásáról a világban betöltött szerepéről, vagy az éppen meglátogatott helyekről mesél, álmomban is az ő hangját hallottam.
Amit éppen álmodtam, az mind hangalámondásos volt, és az ő hangja mesélte, hogy álmomban mit látok.
Időnként pár pillanatra felébredtem, és jót derültem rajta, aztán amikor visszaaludtam, megint folytatta az álmaim ismertetését az idegenvezetőnk hangja.
Egyik álmomra emlékszem csak a sok közül: egy sárga esőköpenybe, és esőkalapba, gumicsizmába öltözött két gyerekes norvég család egy üvegvázában lévő sárga tulipánokat szárát ásta be a tengerparti homokba.
Az idegenvezető hangja pedig konferálta az eseményt: "Ez a kedves norvég család a tengerpartot díszíti, tulipánokat ültetnek a gyerekeik segítségével."
Még soha nem álmodtam hangalámondással, jót szórakoztam reggel rajta. Úgy tűnik addigra már annyira eltelítődtem az idegenvezető hangjával, hogy még álmomban is azt hallottam.