Történetemet végre, megírni kéne,
olvasva feleim szümtükkel, ne félve,
könnyiteket hagyjátok lyukas-peregni,
sós-kenyereteket mosollyal keresni,
míg csak nem lesz merszetek szeretni.

Hová lett szavatok kemény valósága,
emberségetek sebzetlen méltósága?
Hol vagytok mindazok: ki nem korszellemül?
Ragadozók vagytok, ki szíveken tort ül,
új prédára, pró-kontra lendül?

De jaj!

Vádszóm ne higgyétek feleim, Emberek!
Sorok között csak a rejtjeles üzenet!
Tudni akarjátok, ki, mikor, miért, kivel?
Az élet nem ilyen! A hideg víz kiver!
Események mögött lelkünk rostokol, mivel.

Próbára teszem magam, minden reggelen,
hogy igaz-e álmom, mint ahogy képzelem?
Van kulcs a zárba, mely szavakkal nyitható?
Kitárom egyszer ajtóm? Szépség is látható?
Nem csak a rút való?