Visszafele számolom a napokat,
ahogy a szárnyát feszíti a végzet,
ahol magányos panasz bolyong,
mint bohóc a sötét porondon.
Hányszor vetettem le páncélingemet,
bohócsipkát hányszor tettem
vajon hányszor, kenderkóc fejemre?
Aki itt szárnyal, vajon én vagyok
a trapézon a szenvedéstől kába,
aki a szívéhez kap, mert nincs levegő,
én lennék talán a nagy nevettető?
Torzít a kép, a manézs, a piruett.
A bohócon a fél világ csak nevet,
s két szemem két nagy könnycsepp.
Megrohannak a vádak, üldöz a zaj,
visszafele számolom a napokat.
A lét ma sem jobb, ma sem rosszabb.
A cirkuszban a bohóc a főattrakció.