HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 27

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 46521

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2016-11-19

Lélekpornó VIII.

történet -történések még további apró, fontos dolgokról - az egész álom már annyira nem érdekes

- Öcsém! Már azt hittem, valami baj lehet veled! Hiányoltunk ám a reggelinél. De látom, nincs már semmi gond, sőt. Hát jól le vagy amortizálva, és ne is tagadd! Elmeséled majd? - rákacsintott, őt meg nagyon zavarta a bizalmaskodás. Már arra gondoltam, adok neked néhány olyan újságot, olyan színes magazinokat, szóval tudod nna, hát pornót, nekem mindig használnak bevetés előtt. Csak hát most épp magamnak is szükségem van rájuk, mert tudod, kedves öcsém, én se tétlenkedtem ám! - folytatta, és annyira önelégült volt a mosolya. (Na és kit érdekelsz?)
Az ebédnél ültek, az asszony egyelőre sehol.
A férfi meg csak folytatta, és nem volt kímélet. Elmondta, mennyi kávét kellett eddig meginnia a presszós lánynál, (tudod öcsém, cél szentesíti az eszközt), és elmondta, hogy az a lány milyen pocsék kávét főz, hihetetlen, de ő mindig csak dicsérte, a kávé meg egyre csak pocsékabb lett, de ő csak itta, csak egyre dicsérte, dicsérgette csak, és mondta még: naponta már három-négy kávénál jár, utána meg marokszám szedi a szódabikarbónát. Ő meg unta, tapintatlannak, gusztustalannak tartotta ezt, és nem tudta elejét venni, valamilyen megoldáson törte a fejét, de más nem jutott eszébe: tán beszélgetőtársára kéne önteni az asztalra készített gondos-kancsó vizet... Tán a nadrágjára? Lehűthetné.


***



Épp csak szürkült még, ahogy aznap hajnalban az üdülőhöz ért. Leült a partra, nézte a vizet, jól esett a kellemes borzongás. Szerette, ahogy hajnalban, a tóról felszálló pára összeolvad kedves csönddel, összebújnak, óvják, vigyázgatják, szeretgetik egymást, aztán kedves csönd bújik a tóhoz, szerelmeskednek gátlástalanul, szemérmetlenül, végül csak megzavarja őket huncut szél, megcirógatja a tó sima tükrét, aki ettől megborzong, de ez olyan igazán kellemes borzongás, jól esik ám csapodár tónak nagyon, csalja csalódott csöndet, kedves széllel, dédelgetik, szeretgetik egymást... lustán kotyognak a hullámok a csónakok alatt, a nap meg egyre lustábban kel, sugarai nem győznek már elbánni a fűszálak hegyén csillogó, élni vágyó, életet adni kívánó harmatcseppekkel. De közel volt már az ősz nagyon...
Kivilágosodott már, hogy felment, fáradt volt nagyon, átaludta a délelőttöt, álmodni akart. (Különben is meg kellett javítania a csónakot, a tegnap éjszakai baleset után.)
Az utóbbi pár napban mindig ugyanazt az álmot álmodta, és szerette álmodni nagyon. Mert álmában minden éjjel a folyón evezett fölfelé. A lusta, méltóságteljesen hömpölygő folyót sűrű esőerdők övezték, és ő mindig betért a folyó mellékágaiba. Itt még lustább, még sárgább volt a víz, a fák a folyó fölé borultak, óvták a fénytől, lehet inkább elirigyelték tőle azt, mindenesetre eltakarták az eget, ő gyönyörködött, sose látott színes-tollú madarakban, ők is rácsodálkoztak, ember sose járhatott még erre, egyszer lehajtott egy orchideát dajkáló ágat, hogy közelebbről bámulhassa életét, színeit - megfogadta, az életbe sose próbálja ezt többé, óvatosabb lesz eztán, van még célja, vigyáznia kell magára nagyon, mer van még célja - mert akkor onnan tekergőző zöld halál csapott kézfeje felé, ettől fogva aztán jobban vigyázott, ezt megúszta, nézett körül, tarka pillangók röpködtek, kergetőztek, hogy aztán fáradtan, lustán, szeretetet, szerelmet kívánva, megpihenjenek magányos, vágyódó virágok ezerszín, csalogató szirmain, (kiverte a veríték), korhadt fák törzsei alól meg mindenféle különös lények másztak elő, és megborzadt ettől.
Csorgott róla a víz, ahogy evezett, mindig csak fölfelé. Várta az éjszakát. Várta nagyon. Kávét főzött, jó erőset, nem fázott, mégis borzongott, erősen lehorgonyozta a csónakot, hallgatta a dzsungel hangjait - voltak köztük olyan jó éjt kívánók, aztán menekülésre figyelmeztetők, meg vadászatra hívók, és szerelmet kívánók... Maga volt.
Lassan feketébe öltözött a csönd, próbálta legyőzni a dzsungel neszeit, lassan sikerült neki állomba ringatta őket, csak öklömnyi kajmán szemek világítottak lámpásként, ahogy kíváncsin figyelték a betolakodó csónakost.
Aludni akart már, várta őt. Tudta, álmában eljön majd, eddig is eljött minden éjjel. Ő meg vágyott rá nagyon. És kedves éjjeli látogató mindig kérdezte csak: "hogy szeresselek, hogy jó legyen neked"? Neki meg akkor mindig olyan kiszáradt szokott lenni a torka, mondta csak: "Kicsi! Kicsim! Szeretném, ha úgy szerethetnélek, ahogy jó neked." És együtt aludtak jó pár napja, minden éjjel.
De reggel, amint felébredt, mindig maga volt. Maga volt csak, magára maradt, megint csak maga lett, egyedül. És olyan hihetetlen, mindenre pontosan emlékezett, ami az éjszaka történt. Lehetetlennek tűnt, hogy csak álmodta volna. Apró jeleket keresett rögeszmésen minden reggel: egy szöszke tündér-hajhajszálat, akár kicsi, leszakított ruhafoszlányt... mindegy, akármit, bármilyen bizonyosságot adó kicsi üzenettel megelégedett volna, de soha semmit sem talált. Illetve a mellkasán egy reggel észrevett néhány kicsi karcolást, lehettek akár karmolások, olyan kedves, bújós, olyan kapkodós-kapaszkodós, eszeveszett, őrült szeretkezések nyomait, de rájött, csak a lusta, nagy folyó kis mellékága fölé hajló pálmalevelek karcolhatták meg valójában, mikor éjszakai szállást keresve evezett fölfelé. Csalódott lett ettől. Ettől a felismeréstől, nagyon. Mert csak tündérmosolyára emlékezett, de nem volt bizonyítéka semmi sem.
Előző éjjel karmok kaparásztak a csónak peremén, álkapocs csattant előttük, fenyegetőn, az asszony felsikoltott, ő meg akkor puskájával beleduplázott a két szem közé, nem szívesen tette ugyan, de rákényszerült erre, tisztázniuk kellett végre az erőviszonyokat. És aznap éjjel először, a parton kellett aludniuk...
Hát felébredt, felébredt az álomból, vagy az álombéli ébredésből is, szóval mindenből, az üdülő ablaka félig lehúzott spalettáin betolakodott csak a karistoló, tapintatlan fény, behallatszott a strandolók zsivaja, mindegy, fel kellett kelnie, az órájára pillantott tizenegy óra is elmúlt, hogy felébredt, felébredt mindenből, álomból, álom után, gyógyszert oldott pohár vízben, jól esett annak keserűsége, végre, végig gondolta dolgait. Lucskos volt, verejtékes. (Jó, de legalább a csónakot sikerült megjavítania. Sajnos minden készlete elázott.)
Gyorsan levetkőzött, a padlóra hajigálta a levetett ruhát ("szerencséjére" nem volt, aki figyelmeztesse arra, milyen rendetlen, meg arra se, hogy "ruhástul" aludt el, "mekkora szerencse"), szóval lehajigált magáról mindent, és végigcsapatta magát a zuhany hideg vizével. Jólesett a jéghideg víz nagyon, gondolatai tisztultak, fejfájása is múlóban volt már, megtörölközött, a tükörbe nézve, némi szomorúsággal állapította meg: borotválkozni is kéne (úgy nézett ki, mintha a dzsungelből bújt volna elő), mindegy: ha kell, hát kell, de közben meg is éhezett, sietnie kellett, nehogy lekéssen az ebédről, ugyanis megéhezett nagyon...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2016-11-26 18:36:27

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Haláli!
Valami egészen hátborzongatóan valószerűen álomszerű írás!
Tetszett, nagyon!

szeretettel:
Ildikó

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Kérdések című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egyszer volt... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kérdések című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) 36b. SZONETTKOSZORÚ - Hajnalokban kerestelek című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Zivatar után címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...HK IV/1,2,3. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ez nem vers című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Sírásó dala című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Gyász anyó című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mottó című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) a Keletiből... című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) a Keletiből... című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) /on című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Az élet című alkotáshoz

Janó Nataniel Dávid alkotást töltött fel Egy bölcs utolsó szava címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)