HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46960

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2016-12-28

Julia 10/5

Tomas megmerevedett, miközben igyekezett megfejteni a gyermek szavait.
‒ Én téged? Hisz nem is láttalak. Azt sem tudtam, hogy a közelben vagy.
A kislány rosszallóan csóválta meg kis copfos fejét, s felállt. Tomas önkéntelenül ugyanezt tette, mint férfi, megadva a tiszteletet a vele szemben álló nőnek.
A kislány hangja minden eddiginél komolyabban csengett.
‒ Hjaj, Tomas... Tudom, hogy a felnőttek már nem látnak, és nem hallanak úgy, mint a gyerekek. Valami bezárul bennük, amikor felnőnek. Pedig, hogy meghalljuk a másikat, hogy észre vegyük őt, ahhoz nem kell mindig a szemünk és a fülünk. Nem kell úgy látni és hallani. És tudni sem kell. Nem kell tudni semmit. Csak érezni... Te sírtál. Tudom, nem folyt a könnyed, meg ilyesmi, de sírtál; én hallottam. És nagyon magányos is voltál, én láttam... Nem azt láttam, amit te látsz a tükörben. Az a tükörképed, a kép, amit lát a világ... Én téged láttalak. Megláttalak egy olyan pillanatban, amikor épp csak önmagad voltál, se több, se kevesebb. Meghallottam, ahogy sírsz, és segítséget kérsz, árván csöndesen... Olyan halkan kérted, ott belül, hogy még te magad sem hallhattad. De én igen. Azért hallottalak, mert olyan voltál, mint én, olyan voltál, mint egy gyerek... S én épp itt voltam a közelben. Jöttem hát, hogy segítsek rajtad, ha tudok.
Tomas fátyolos szemekkel nézett le erre a kis csodalényre, s szeretett volna letérdelni hozzá, magához ölelni őt, megcsókolni a kis arcát. De félt, hogy elillan, és nem láthatja soha többé. Amikor megszólalt, inkább csak suttogott.
‒ Köszönöm! Nagyon sokat segítettél, Julia.
A kislány visszamosolygott rá.
‒ Szívesen, Tomas.
S valamit talán mindketten mondtak volna még a másiknak, de ekkor felharsant egy éles férfihang, valahol a közelben.
‒ Ki van ott?! Feleljen!
Tomas meglepetten kapta a hang irányába a fejét. Majd ijedten vissza a kislány felé, de Julia már nem volt sehol. Huss - elillant. Kétségbeesetten kereste őt a szemével, de se közel se távol nem látta jellegzetes alakját.
‒ Julia! - kiáltotta fájón. - Ne menj még el! Ne félj! Még... még van pár kérdésem. Julia!
‒ Ki a fene maga?! - förmedt rá a mellé toppanó mogorva alak.
A férfi éppen úgy nézett ki, amilyennek egy temetőőrt Tomas elképzelt volna. Csak ennek még valami különös illata is volt, ami még regényesebbé tette alakját.
‒ Maga vadbarom! Elijesztette! - förmedt rá a férfira, jó modorát veszítve.
A temetőőr megütődve nézett rá.
‒ Kit, az ördögbe is?!
‒ Hát, Juliát!
Tomas mindezt úgy mondta, mintha a temetőszolgának szent kötelessége lenne tudni, ki is az a Julia. Az persze egyre gyanakvóbban nézett rá.
‒ Nézze, uram! Itt nincs senki rajtunk kívül. És ami azt illeti, önnek sem kellene már itt tartózkodnia. A téli kapuzárási rend még él; hétköznapokon este hatkor zárunk.
Tomas meglehetősen ingerülten fordulhatott feléje, mert a férfi elbizonytalanodva lépett egyet hátra.
‒ Egye meg a kapuzárási rendjét! - vágta oda a fiatalember, s megindult kifelé.
De amint megpördült, a szemébe szökött valami. Azt hitte, káprázat, de miután becsukta szemeit, hunyorított, majd újra kinyitotta, az a valami még mindig ott volt.
Mit sem törődve a temetőőrrel, közelebb lépett a síremlékhez, s közel hajolva, elolvasta a reá vésett adatokat. Ez állt ott: Julia Emmanuelle Norton, 1881-1891. Maga is csaknem kővé dermedt. Az egyre idegesebb temetőszolga rekedt hangja rángatta vissza révedt döbbenetéből.
‒ Mi a fenét csinál?! Nem hallja?! Magához beszélek!
Tomas fölegyenesedett, s szúrós szemmel nézett rá.
‒ Fejezze már be a hisztit, jó ember! Máris magára hagyom, a bezárt kapujával együtt, ne aggódjon! Különben mit zavarja annyira, hogy itt vagyok? Épp a feleségem fejénél áll, maga széplélek!
‒ Hó-hó! Csak lassan a testtel! Ha nem hallgat a jó szóra, azonnal rendőrt hívok! - emelte meg a hangját a megszeppent temetőőr.
‒ Hívjon csak rendőrt, maga tuskó! - hagyta jóvá Tomas. - Hívjon csak! De ne felejtsen el mentőt is hívni! Mire ideér, én majd okot is adok neki, hogy itt legyen!
‒ Na, de, kérem! - hápogott a fontoskodó jövevény, de Tomas-ból csak a csalódott düh beszélt, nem gondolta komolyan. Mindössze félretolta őt az útból, búcsúzóul még megsimította felesége nyughelyének kőemlékét, s dühösen kimasírozott a kertből.
Azután sokáig nem tért vissza. Élete távol innen folyt a maga medrében, s nem volt miért visszatérnie a fájdalom e kicsiny kertjébe. Hacsak nem Julia miatt...
Julia adott neki valamit. Valamiféle hitet és reményt. Úgy érezte, talált valami nagyon meghatározót, valami nagyon fontosat. S ez a valami megindította lépteit. A lépteit előre.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1335
Időpont: 2017-01-02 16:30:13

Kedves Andi!

Bár nincs külön kifejtve - mert már így is elég terjedelmes az írás - de például az itt említett vidék hegyvidéki tájon fekszik, ahol akár vadon élő állatok is kárt tehetnének a síremlékekben éjjelente, ha nem lenne kerítés, és csak úgy bekóborolhatnának oda. S azon felül temetőőrre is szükség van helyenként azért, hogy a fosztogatók ne gyalázzák meg a sírokat egy-egy értékes aranyékszer megszerzéséért. Némely vidéken ez visszatérő probléma.

Amúgy azt hiszem, amíg ember él a földön, mindig lesznek kerítések, mindenhol.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
Hegedüs Andrea
Regisztrált:
2016-06-10
Összes értékelés:
398
Időpont: 2017-01-02 13:10:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Soha meg nem értem, miért kell kerítés a temető köré, s mi végre a burkolat.

Legutóbb történt

Bálint István alkotást töltött fel Őszi vágyakozás címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Vigaszt keresve című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Biztonság és otthon (Rögtönzések) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Szállás című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Szállás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Biztonság és otthon (Rögtönzések) című alkotáshoz

Fazekas István alkotást töltött fel Római vallomás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Biztonság és otthon (Rögtönzések) címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Alázat című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Elmúlás című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) A nyugalom vánkosa című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Szív vagyok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Szív vagyok című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A nyugalom vánkosa című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vigaszt keresve című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)