HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1832

Írás összesen: 45800

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2018-01-07 18:43:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2016-12-29

Julia 10/6

Húsz év telt el. Sok víz lefolyt minden mederben, mire Tomas visszatért. Már nem volt ugyanaz az ember. Már nem a fájdalom hozta vissza a kertbe, hanem a puszta emlékezés. A nő, aki a kezét fogta, mégis érzett benne fölbukkanni valamit, ami számára ismeretlen volt a férfiban. Ez a valami nyilván a múltból bukkant elő. A férfi múltjából, aminek ő nem volt, és a jövőben sem lehet a részese.
Fázósan húzta össze vállait, miközben jólesőn karolt férjébe, a szeretet és támasz biztonságot adó forrásába. Évek óta házasok már, de a férfi most először hozta el ide. Mi több, ő maga sem járt itt már két teljes évtizede. Mi hozta el ma erre a helyre, rejtély volt a nő számára. Egyrészt, mert a férfi nem osztotta meg vele, másrészt, mert ő tapintatosan nem firtatta azt. Ám, hogy férje magával hozta, s így ha az okot nem is, de magát az okozatot, e rendhagyó vizitet megosztotta vele, ez végtelen jó érzésekkel töltötte el, melengető, élénk színű érzésekkel.
Kemény dió - kizárólag így tudta jellemezni férjét. Amikor találkoztak csupán kedvességét, megnyerő kisugárzását észlelte. Csupán később - miután egyre közelebb kerültek egymáshoz - fedezte föl az ezek mögött rejtező dióhéj páncélját. Ám hamar fölismerte azt is, hogy e dióhéjat érdemes feltörni, érdemes megküzdeni e páncéllal, hogy hozzáférjen a belsejében lakozó kincsekhez.
S ma határozottan érezte, hogy egy újabb apró darabka tört le e kemény dióhéjból, s ő mind jobban hozzáfér a rejteményekhez, amelyekkel a férje azonos. Érezte, a beavatottság egy újabb, magasabb fokára hágott ma, s öröme határtalan volt. Kellett is iparkodnia erősen, hogy a hosszú utazás során mindinkább elkomolyodó férfi szemében nehogy érzéketlen szertelenségnek tűnjön az ő rejtett boldogsága. Így tehát csak magában örült.
Most már azonban itt voltak. A szép vadregényes táj, a sok zöld, a közelben kéklő hegyóriások, mind-mind elvarázsolták a nőt, s többé képtelen volt elfojtani romantikus hajlamait. Az utazás e mesébe illő végállomása teljességgel a hatalmába kerítette.
‒ Csodaszép itt minden, Tomas - sóhajtotta, miután hatalmasat szippantott a harapni valóan friss levegőből. - Miért nem jövünk ide gyakrabban? Miért nem jöttünk még soha?
Tomas lehajtotta a fejét, miközben az ódon kőkerítés mentén sétáltak mind beljebb a húsz esztendeje nem látott, mégis tökéletesen ismerős útvonalon, a síremlékek fegyelmezett sokasága között.
‒ Erre a kertre gondolsz? Netán szívesen látogatsz temetőket?
A nő elmosolyodott.
‒ A tájra, a vidékre gondoltam. Épp ideje volt fölfedezni, hisz ilyeneket csak természetfilmeken, úti filmekben látni. S egyébként nem hangolnak le a temetőkertek sem, ha már így rácéloztál. Legföljebb akkor, ha elhanyagoltak. De ez különösen rendezett és ápolt. Tudom, hogy ez itt elhunytak nyughelye, de mégis... szinte jólesik itt a séta. Mert ez a hely azt fejezi ki, hogy az emberek szeretik egymást. Törődnek egymással. Még a síron túl is. Ez nagyon megérint. Odahaza, nálunk ez sajnos nem jellemző. Még a síron innen sem, hisz magad is jól tudod. De, mit csacsogok itt?! Hiszen amúgy is pontosan tudod, mire gondoltam.
Így volt, Tomas valóban jól tudta, mire is gondol a felesége. Mindössze egy kis haladékra volt szüksége ahhoz, hogy összeszedje lélekjelenlétét, s a gondolatait.
‒ Nos, a vidék valóban csodás. S valóban kedvesebbek itt az emberek is, közvetlenebbek, érdeklődőek. De... ezt a szép vidéket sötét emlékek árnyékolják be, tudod? Legalábbis... én így érzem.
A nőnek csaknem kiszaladt a száján: "te így tekintesz az egykori szerelmedre? A nőre, ki egykor mindennél többet jelentett számodra? Egy sötét emlékként?" De még idejében magába nyelte a szavakat. Remélte, most, hogy itt vannak végre, talán újabb dióhéjdarabkák töredeznek majd le férje erős páncéljából.
‒ De, talán igazad van - folytatta a férfi, rövid hallgatás után, s elmosolyodott. - Nem, nem. Biztos, hogy igazad van. Húsz év túl nagy idő. Már hamarabb is eljöhettünk volna.
‒ Mi tartott távol? - bátorodott fel a nő, hisz férje nem azt mondta "eljöhettem volna". Nem, ő azt mondta "eljöhettünk volna". Tehát ő is szerves része férje minden gondolatának, bármi legyen is, bármihez is fűződjön az.
Tomas halkan nevetett egy rövidet.
‒ Mi tartott távol? Hm... Ha elmondanám, úgysem hinnéd el.
A nőnek kedve lett volna megtorpanni, s kikérni ezt magának, de semmit nem akart elrontani, s nem akart a főszereplő pózában sem tetszelegni, hisz jól tudta, s a helyén kezelte, hogy itt ma nem ő a főszereplő, hanem egy másik nő, s az ő személyéhez kapcsolódó emlékek. Ezért hát, angyali türelemmel csak ennyit mondott:
‒ Talán mégis.
‒ Nos - sóhajtott Tomas - mélyen elástam magamban mindent. Fájdalmat, félelmet, veszteséget, űrt. Mindent. Miért ásnám elő mindezeket időről időre azzal, hogy visszajárok ide, mint egy mazochista zarándok? De... volt más is.
‒ S mi volt az? - sietett a kérdéssel a nő.
‒ Tudod... történt itt valami. Valami meggyőző. Történt bennem valami, ami... segített továbblendülni. Ha az nem lett volna, én is itt halok meg akkor. De így egy élő távozott innen, s nem egy élőhalott. Mondd, érted, amit mondani szeretnék?
‒ Persze - simogatta meg férje ölelő karját a nő. - Minden szavadat értem. Kicsit úgy hangzik, mintha valami megvilágosodásról beszélnél, ami feltöltött téged.
‒ Hát - mosolygott Tomas -, én sosem használtam volna ezt a szót, de végül is valami hasonló történt, igen.
‒ Elmondod? - kérdezte a nő, s már erőlködnie kellett, hogy elfojtsa a remegést a hangjában.
Ekkor torpant meg a férfi, s vele együtt ő is. A férje minden eddiginél komolyabb ábrázattal nézett előre, ő pedig kicsit megszeppenve nézett föl rá.
‒ Itt vagyunk - szólt halkan Tomas. - Ő az.
A nő megrendülten nézte a gondozott síremléket. S csak most áramlott át rajta a tudat teljes valósága, ki és mi nyugszik ott. Mindez elnémította, s mélységes tiszteletre indította.
A férfi sokféle nyitást elpróbált magában a több napos út során. Tervezte, hogy könnyeddé, ízlésesen barátivá, tréfássá teszi ezeket az első perceket. Kitalált számos formulát, hogyan mutatja majd be egymásnak a két nőt. De minden benne rekedt, egy hang sem jött elő e tervezetekből. Csak állt némán, mozdulatlanul.
‒ Jól vagy? - kérdezte halkan a párja, amikor úgy érezte, immár kezd túlságosan hosszúra nyúlni e csöndes mozdulatlanság.
‒ Persze - felelt rezignáltan Tomas, majd át sem gondolva, mit is kér a mellette álló társától, a következőt motyogta: - Petty, drágám... Megengednéd, hogy egy percre magamban legyek?
A nő szomorkásan elmosolyodott. A dióhéj, meglehet, ma is sértetlen marad. Talán majd máskor...
‒ Hát, persze, Tomas. Itt leszek a közelben. Tudod, majd bóklászok, meg ilyesmi. Csak szólj, ha kellenék.
A férfi egy kurta biccentéssel köszönte meg mindezt, s várta, hogy valóban magára maradhasson.
Amikor ez megtörtént, oda-vissza pislogott két síremlék között. Az egyiken az egykori feleségének neve állt, az azzal szemközt lévőn pedig Julia Emmanuelle Norton-é. Melyiket szólítsa meg előbb?
Végül lehajtotta fejét, s csak úgy, az orra alá dünnyögte:
‒ Igazad volt, Julia. Mindenben igazad volt. Ha valaki visszatér ide, már igazából nem is ő az, nem a régi önmaga. Nem találom azt a régvolt fickót itt magamban, Julia. De te bárcsak most itt lennél, s elmagyaráznád, mit is érzek pontosan.
‒ Hozzám beszélsz? - szólalt meg mellette a kislány, aki figyelmesen szemlélte őt.
‒ Úristen! - kiáltott fel Tomas, s kissé meg is tántorodott. - Úristen! Hát, itt vagy! Te vagy az!
Julia állt mellette. A haja most ugyan nem volt befonva, s a ruhája is más volt, mondhatni modernebb, de, hogy ő volt az, arról Tomas minden kétséget kizáróan meg volt győződve. Ott állt, tőle pár lépésnyire, furcsán csillogó kék szemeivel fürkészve őt, s hozzá beszélt. Akárcsak húsz évvel azelőtt.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1038
Időpont: 2016-12-29 16:08:47

Kedves Bödön, üdvözöllek!

Örömömre szolgál érdeklődésed. Remélem, nem okozok csalódást a még hátralevő szakaszokkal, s kitartasz a végéig. :)

Üdvözlettel: Laca
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7663
Időpont: 2016-12-29 08:43:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Sas! A kísértetek visszajárnak, mondhatnám, ha így lenne, de nincs így, mert most a (meg)kísértett jött vissza! Érdeklődéssel olvasom....Üdv: én

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Követem az időjárást híven... címmel a várólistára

Őrő Emese alkotást töltött fel Szonett akart lenni címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Nem eszi meg a kutya a telet... címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Shakespeare búcsúja című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Dalszövet című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Dalszövet című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/10 című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/8. című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) A ma öröme című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) A ma öröme című alkotáshoz

Milton Gray bejegyzést írt a(z) Időnyom - Az első pályára állítási kísérlet című alkotáshoz

Sarlai Mózes alkotást töltött fel MI LESZ VELÜNK? címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Handabanda című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Dalszövet című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Diplomás ember lettem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)