HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1841

Írás összesen: 46260

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-04-19 19:28:35

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2017-01-22

Ki vagy te? 5/4

A kérdés úgy hasított bele az erdő csöndjébe, mint egy mókusra leadott lövés, amelynél semmi sem megrázóbb, mit egy vadászpuska a torkából kiokádhat. A férfit eltalálta a néhány szó sörétszerűen rázúduló permetje, s összerándult. Nem bírta tovább a zsibongást a sarkaiban; föl kellett állnia.
− Tudod, ki vagyok - felelte, akaratlanul is keményre sikeredett hangon.
A csönd visszatért. Majd újra eldördült a lövés.
− Ki - vagy - te?!
A férfi újra összerándult, gyomrát forrongó fájdalom foglalta el zsarnoki hatalommal. Rátapasztotta a kezeit.
− A barátod vagyok. Emlékszel? A barátod mindenek fölött, és mindenek ellen. Az egyetlen, aki mindig megvédett, bármitől.
Az idegenül ismerős szemekben az őserő jeges tüze izzott. Az ajkak újra elnyíltak, s halkan, minden eddiginél halálosabban kérdezték:
− Ki... vagy... te?
Ez már leterítette a férfit; összeroskadt, lerogyott a nyirkos avarra, s csodálkozva zihált. Szemei tágra nyíltan meredtek a messzeségbe.
− Ki vagyok én? - suttogta.
Az őserő megtestesülése mintha megmozdult volna. Nem lehetett tudni, készül-e valamire, de a férfiban nem is maradt már erő, amely még felé is oszthatott volna némi figyelmet. Mintha látta volna a rebbenést, de a veszély érzete szinte kiszökött a testéből; csak a kérdés visszhangzott benne.
− Ki vagyok én? - suttogta újra, s a szinte már éji égboltra emelte tekintetét. - Az vagyok... akit soha nem ismertem. De valaki más fölismert. Jártam a bűzlő, dögletes ingoványban... Emlékszem, el is merültem. Igen, meg is haltam. De valaki értem nyúlt... Egy gyönge kis kéz, melynek gyöngeségében is több ereje volt, mint az egész létező világnak. Ő emelt föl. Angyalszárnyak...
A férfinak mintha elakadt volna a lélegzete. Az est mozdulatlanná dermedt a földvár romjai körül. De ebben a mozdulatlanságban mintha újra megrebbent volna a kövek között az árnyalak. A férfi mégsem félt. Hangja kissé földöntúlivá vált, amint emlékezett.
− Tőlem mindent elvettek. Boldogságot, hitet, életet... De Ő mindent visszaadott nekem. S nem kért érte semmit... Angyalszárnyak... Sokszor álmodom vele. Mindig mosolyog. S olyankor én is... A tükör...
Az árny mintha már jóval közelibbnek hatott volna. A férfi azonban mit sem törődött a pillanattal; múltjába veszett a figyelme.
− Tükröt tartott elém. S megtanított arra, hogy lássak. S én lassan látni kezdtem... Láttam Őt, és láttam magamat. Megláttam magamat...
A férfit mintha hideg rázta volna meg egy hosszú pillanatra.
− Én az vagyok... akivé Ő segített válnom. Az, aki nem fél semmitől. Az vagyok, aki nem vesz el, csak ad. Aki élni akar, és éltetni. Én az vagyok, akit Ő látni akar, és akit én is látni akarok... ott a tükörben. S ha ez így van... akkor Neki tudnia kell, mit teremtett. Tudnia kell, hogyan működöm. És csakis Ő kérdezheti meg, hogy ki vagyok én! Mert csak Ő méltó egyedül a válaszra! Tehát Ő itt van! Hiába rejtőzik! Megtaláltam!
Szinte már kiabált, amikor újult erővel fölugrott. Ekkor látta csak, milyen közel is került hozzá időközben az az ismeretlen lény, akinél ijesztőbbel még soha nem találkozott, s mégis, amely a legközelibb volt az ő lelkének. A félelem azonban meg sem lobbant benne, szikrája is ismeretlen távolságokban kószált. Mert e percben ő mindent megtalált, amit valaha keresett. S nem érzett még soha ennél teljesebb boldogságot.
Végbement benne az átalakulás. Benne is fölébredt valami, ami megmozdította lábait, s vitte előre. Oly könnyűnek tűnt minden lépés, oly könnyen legyőzhetőnek a távolság.
Közeledtére a kis lénygombóc is átalakult, mintha egy különleges kifejlés ment volna végbe ott az erdő mélyén. Egy alacsony, vékony alak emelkedett meg, egyenesedett ki a szürke kövek közül. Mintha élő serkent volna az élettelenek holt világának közepén. S mennyi erő, mennyi dac, mennyi elszántság sugárzott mozdulatából, puszta testtartásából. Maga volt a megtestesült ellenszegülés.
Ám a férfi már fölismerte Őt, s nem eresztette az egyre inkább derengő reményt. Csörtetett az avar hátán, s nem ismert többé bizonytalanságot.
− Én az vagyok, aki most hazavisz téged!
− Haza?! - ordított fel megdöbbentően démoni hangon a sebzett kis lény. - Hova haza?! Kihez haza?!
− Hozzám haza! Hozzád haza! Hozzánk haza! - tört előre rezzenéstelen tekintettel a férfi.
− Minek?! - üvöltött a világot magáról lerázni akaró bujdosó. - Kinek?!
− Nekem! Neked! Nekünk! - felelt a férfi, s elkapta a karját.
A csukló, melyre rázáródtak erős ujjai, vékonyka volt, mint egy gyermeké. De a fenyegető tekintet, amely rászegeződött, mintha századok fájdalmának tüzében edződött volna.
A férfi megérezte az erőt a lény tagjaiban, s erősebb akart lenni nála. Erősebbnek kellett lennie.
Magához rántotta a kis szökevényt, s az a mellének csapódott. Azonnal rázárta mindkét karját, s bárhogy rúgkapált, bárhogyan tiltakozott, magához fonta őt, magához, s egyszersmind a valósághoz, melytől oly elkeseredetten menekülni próbált.
Hosszú percig tartott a rég eldőlt küzdelem. Az őserő fogyni látszott a meggyötört, kiéheztetett testből, s már nem maradt erő a tagokban, hogy karmoljanak, üssenek, hogy a lélek tovább tiltakozzék.
S csakhamar nem maradt egyéb a férfi acélos akaratú karjai között, mint egy fáradt, gyönge leány, ki felsírt, mint egy újszülött, akit kiszippantottak meghitt világából, hogy olyanba kényszerítsék, ahol mások szerint jobb lesz neki. Már elfogadta rabságát, de még siratta az elveszett szabadságot.
A férfi már nem szorította oly erősen. Lazított a fogáson, így változott a béklyó öleléssé. S a lány maga is emlékezni kezdett arra, ki is ez a férfi. Hányszor álltak már ők ketten egymás mellett, amikor egyikük fájdalmat élt át. Hányszor beszélgettek már éjszakákon át egyetlen szó nélkül, s reggelre virradva mily megbékélésre ébredtek. S mennyit nevettek együtt a legmélyebb gyászban, s hogyan zokogtak a legnagyobb boldogságtól. Ő volt az, a legtisztább égbolt a legsötétebb vihar nyomában. Az egyetlen barátja mindenek fölött, örökké.
Fejét boldogan hajtotta a férfi mellére. Az gyöngéden simogatta kócos, csapzott haját, s halkan beszélni kezdett. A lány ismert minden szót, melyek követték egymást, mégis szomjasan vágyta a férfi hangjából megszületni őket. Az erdő is figyelt, a kövek is, a ködpermet s a szürke ég, mind figyeltek. S ha élnek tündérek abban az erdőben, s élnek angyalok valahol a légben, mind figyeltek, s akkor, ott tanultak is valamit, amit csak halandótól lehet megtanulni.
A férfi hangja lágyan, védelmezőn s vigaszt adóan suttogott:

Ölelj meg egy percre,
bújj hozzám, barátom.
Erőm el van rejtve,
de feléd kitárom
két szerető karom.
Érezni akarom,
amint elönt a nyugalom.

Szelíd arcod mögött
tombol a zivatar.
Lelked hajótörött,
révbe jutni akar.
Bújj csak ide hozzám,
szégyent sose hoz rám
egy kósza könnyfelhőfoszlány.

Sóhajts jó mélyeket,
itt más a levegő.
Nincsenek kételyek,
csak ez a lebegő,
láthatatlan erő.
Mélyről tolul elő,
s határa föl nem lelhető.

Itt már nem állhatta meg a pici lány, s Ő is bekapcsolódott a meghitt gondolatsor fölidézésébe. Közben átélte a vers üzenetét, s valósággá vált benne, mint az erő, az élni akarás.
Együtt suttogták:

Ölelj hát meg bátran,
ne szégyelld a könnyed.
Lelkem köréd zártam,
s (érzed?) máris könnyebb.
Itt csak önmagad vagy,
maszkod kívül hagytad,
így leled meg nyugodalmad.

Hosszú csend következett. Az értelem és belátás csöndje. A béke csöndje.

Igaz történet alapján. // A műben szereplő vers a szerző műve.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-02-12 19:54:15

válasz Susanne (2017-01-27 16:07:48) üzenetére
Kedves Zsu!

Őszintén örülök tetszésednek, remélem, tetszeni fog a befejezés is. Kíváncsi vagyok. :)

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-02-12 19:52:35

válasz Finta Kata (2017-01-26 12:34:43) üzenetére
Kedves Kata!

Nagyon örülök, hogy tetszett a beépített vers.

Üdvözlettel: Laca :)
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5487
Időpont: 2017-01-27 16:07:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca !

A verssel együtt remek, nagyon tetszett, kíváncsi vagyok a végére.
Szeretettel: Zsu
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11695
Időpont: 2017-01-26 12:34:43

Kedves Laca!
Őszinte leszek: Ebben a részben nekem leginkább a vers tetszett.
Szeretettel: Kata
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-01-23 18:15:38

Kedves Bödön!

Örülök, hogy tetszik. Izgultam a folytatásért.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7813
Időpont: 2017-01-23 08:47:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Sas! Ez igen! Nagyon jó! Megyek tovább a végére! Üdv: én

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Sors rap címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Mi kommunista Ifjak...MK IX/2. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hajnali álom című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Vagyok... című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Vagyok... címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Féltem a tojásaim, de semmi pánik című alkotáshoz

Sarlai Mózes alkotást töltött fel AZ EMBER TEREMTÉSE címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A láthatatlan kötél című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Bujdosó 8. - Baranta című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)