Olyan hatalmas a csend,
hogy tisztán hallom odabenn,
miként ver a nehéz szív:
dobogása hazahív.
Hallom halkan, szüntelen,
hogy sóhajt a végtelen;
lelkem tava most folyó:
ringatózik a hajó.
Olyan hatalmas a csend,
hogy hallom Isten hogy teremt
és az égi akarat
sorsba fonva tör utat,

Nagy csendemben figyelem,
hogy tükrözi két szemem
tó kékjén az álmomat,
mely éjjel nyugalmat ad.
Lágy szél fúj a tavon át;
érzem rózsád illatát:
Hétszín fénnyel hívogat
és hullajt csillag-szirmokat.

Látom, hogy a Hold ragyog:
fényében magam vagyok.
Látok ott egy gyermeket;
arcom ivén könny pereg.
Fűben ülök, s figyelem,
hogy lüktet az életem;
ajkad ízén elmerengve
várlak téged néma csendben.