A korán jött nyári forróság nem akart enyhülni. Az egyik nap óriási zivatar vonult át a fővároson villámlással, mennydörgéssel, az ég megnyíló ereszei jó félórán keresztül szakadatlanul öntötték a vizet a gőzölgő utcákra. A csatornák nem tudták elnyelni az áradatot, Budapest utcái folyókká váltak. A pesti oldal mélyebben fekvő részein, a vasúti töltések átjáróiban és sok más helyen majdnem az autók ablakáig ért a víz, míg Budán, a hegyi utakon sebes sodrású sárpatakok hömpölyögtek lefelé, mindenféle szemetet, és letört, leveles ágakat görgetve. Akik felfrissülést reméltek a hirtelen jött égi áldástól, azoknak csalódniuk kellett, nem sokkal a vihar után kisütött a nap, és, mintha mi sem történt volna, a megnyíló felhőzetből elkezdte bombázni sistergő sugaraival a kőrengeteget. Délután fél kettő volt, s a Koordinációs Hivatal fülledt levegőjű irodáiban fulladoztak az emberek a hőségtől és a párától. Kávé nélkül elviselhetetlen volt mindez, a meleg, a fülledtség, és a négy fal közé-zártság. Gajdosné bekészítette a kávéfőzőt, odatette mellé egy tálcára a csészéket, a kanalakat és egy kristálypohárban a kockacukrot. Míg arra várt, hogy az életet mentő drága nektár lefőljön, óvatosan kihúzta íróasztala fiókját és belekukkantott. Meztelen fiú és lány képe volt ott egy magazin címlapján félreérthetetlen pozitúrában. Lapozott. A következő oldalon két leszbikus lányt látott, ezeken sem volt semmi, selyempárnák közt henteregtek egy széles, baldachinos ágyban, az egyik lány a másiknak a mellét nyalta. Újra lapozott, ott meg egy teljes oldalt betöltő fotó volt, egy markáns arcú, pucér szőrös, fekete férfiról. Látott még csoport-szexet, különböző pózokat, anális és orális szexet, -ahogy gyorsan átpörgette az oldalakat.

Villányi Ica a gépet verte, Eszteriné, Éva a körmét lakkozta, és hátra-hátrasandított Gajdosnéra, unalmas, döglött délután volt.
Egyszer csak felpattant, és átrobogott a szobán. Odaállt Gajdosné mögé, s a válla felett megpróbált belesni a fiókba.
-Mit nézel Emmuci? Csak nem? Van megint egy ilyened? Jaj, muti, muti, könyörgöm, muti!
Sisteregve, gőzt lövellve bugyborékolni kezdett a kávéfőző masina, s már jött is a csövön kifelé a forró, fekete ital.
-Jól van, na, egy pillanat, te kis vérszopó!
Gajdosné visszatolta a fiókot és a kávéfőzőhöz szaladt. Kiöntötte a kávét a csészékbe. Öt adagot készített, egyet Farkas elvtársnak, egyet Szilasi elvtársnak, a többit pedig, maguknak.
-Ica, vigye be, kérem, Szilasi elvtárs kávéját - mondta a lánynak, aki vad dühvel verte a gépét.
A csúnya, csont-sovány, nagyorrú lány abbahagyta a billentyűk püfölését, felpattant, fogta a tálcát a csészével és indult Szilasi ajtaja felé. Hogy, hogy nem, megbotlott azonban a szőnyeg szélében és hasra esett. A kávé kiömlött a szőnyegre, a kockacukrok szétgurultak. Ica a földön feküdt teljes hosszában, szemüvege leesett, két keze, farmerba bújtatott hosszú lábai szanaszét. Olyan komikus látványt nyújtott, hogy Gajdosné, és Eszteriné hangos nevetésre fakadtak.
Villányi Ica feltérdelt, dühös ábrázattal nézte a két kolleganő vigyori képét.
-Nem kéne talán nevetni! - morogta megnyúlt képpel. -Egyáltalán nem vicces!

Ebben a pillanatban nyílott Farkas elvtárs párnázott ajtaja, s az ajtókeretben megjelent a főnök zömök figurája. Alacsony, ősz hajú, széles vállú férfi volt, már lefestettük egyszer, barázdált arccal, acélkék szemekkel, metszően éles tekintettel. Róla simán el lehetett képzelni még most 1988-ban is, hogy 1957 fagyos telén pufajkában, vörös csillagos orosz katonasapkában, dobtáras PPS géppisztollyal vadászik a sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárokra. Ha az ember ránézett, látta a képet: a Népköztársaságért, a fennálló, törvényes rendért, a proletárhatalomért végsőkig kiálló munkásőr hősi figuráját, aki a maga sziklaszerű darabos mozdíthatatlanságával, mintha a földkerekség összes proletárját személyesítette volna meg, és hallotta a pattogó ritmusú vérpezsdítő munkásőrindulót:

"Munkásőrnek egy baja, így van-e
Miért nincs három élete, élete
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja
Harmadikkal egy a fegyvere, hej!"

. A főnöknek a szeme sem rebbent, csak az egyik vastag szemöldökét húzta egy kicsikét feljebb
-Mi folyik itt? Behozná valaki végre azt a kib.szott, k.rva feketét? Szétmegy a fejem!
-Máris viszem, főnök!
Gajdosné maga rohant a tálcával. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Farkas elvtárs ráripakodott:
- Hívassa fel nekem Roth Emilt. Beszélni akarok vele. De, tüstént, ne keljen órákig várnom!
A "titkárnők gyöngye", ahogy a nagyfőnök szokta volt nevezni, kiperdült az ajtón és odakiáltott a magát éppen összeszedő Villányi Icának.
-Hagyja most a kávét, fiam, majd mi elintézzük, és hívja fel Roth Emilt!
-Igenis!
A lány a telefonhoz ugrott, tárcsázott. A piros lámpa villant fel, foglalt volt a vonal.
-Foglaltat jelez - szólt hátra a lány.
-Nem baj, hívja újra!
Gajdosné még most is magázódott a fiatal gépírónővel, ha hivatalos ügyről volt szó. Magánérintkezésben már tegezte néha, és elnézte, ha a lány egyszer-egyszer visszategezi. Szokatlan dolog volt ez a viszony kettejük között, mert hát a hivatalban korra való tekintet nélkül mindenki tegezett mindenkit, aki egynemű volt vele, az elnök elvtársat, a portást és a takarítónőt kivéve. De szó sincs arról, hogy Gajdosné különösebben rátarti lett volna, sőt, jó-szívéről, segítőkészségéről ismerték a hivatalban, valószínű, inkább a kettejük közt lévő nagy korkülönbség tette.
A piros gomb folyamatosan villogott, Emil beszélt valakivel.
-Jó, hívja akkor az osztályt! Valakit fentről, akárkit.
Ica engedelmesen tárcsázott, most Szereda Edit, illetve a lányok számát hívta, az a szám sem volt elérhető.
-Nem sikerül!
Gajdosné már tűkön ült, idegei vitustáncot jártak. Farkas elvtársat nem lehet megvárakoztatni!
-Tudja, mit? Hagyja a telefont, kapja magát és szaladjon fel a Területire! Szedje a lábát, ne kelljen a főnöknek a maga tehetetlensége miatt várni!

Ica elrohant. Eszteriné bevitte Szilasinak a kávét, utána visszaült a helyére. Béke és nyugalom honolt a titkárságon, a délutánba hajló nap széles fénycsíkot rajzolt a sötétítőfüggöny szegélye alatt a tükörfényes, lakkozott padlóra. Az aszparáguszok a cserepeikben bágyadtan bóbiskáltak a hőségben.
-Most van egy kis időnk, lécci - kezdett rá Eszteriné könyörgő hangon. - Pufók képe az izgalomtól és a hőségtől még a szokásosnál is vörösebb volt. -Belekukkantunk akkor?
Gajdosné mindig éber gombszeméből aggodalom sütött ki. Ő is ezt akarta, persze, hogy ezt. Alig várta már a percet, hogy zavartalanul tanulmányozhassa az új szex-felvételeket. Körülnézett, a párnázott ajtó irányába fülelt, nem mozdul-e valami?
Rossz érzése volt. A főnök ideges, őt is megviseli ez a fojtogató párás meleg, amitől az ember legszívesebben kiugrana a bőréből. Nem, most nem lehet, Farkas elvtárs bármikor kirobbanhat az ajtón, hiszen már több mint tíz perc telt el azóta, hogy kiadta az utasítást, beszélni akar Roth Emillel.
-Nyugi Évike, majd később! - mondta a sajtkukacként izgő-mozgó Eszterinének. -Roth elvtárs perceken belül itt lehet!