Nyúlt a nyári délután, mint a rétestészta. A két férfi, a munkásmozgalomban megőszült, megöregedett Farkas Tibor, és a fiatal kommunista vezető Roth Emil, mint két birkózó, egymásnak feszültek. Birkózás volt ez a javából az öreg tudni szerette volna, mit tud a fiatal a háttérben zajló, egyre nyugtalanítóbb eseményekről, míg a fiatal meg akarta tartani magának azokat az értesüléseket, amelyek a titkos csatornákon keresztül jutottak el hozzá. Farkas elvtárs papírjai dacára, melyeket javarészt érdemei elismeréséért kapott, és nem a teljesítményért: érettségi bizonyítvány, egyetemi végzettség, kis, és nagydoktori oklevél, egyszerű ember volt, a nép gyermeke. Bár ülepén a nadrágot nem koptatták pókhálósra az iskolapadok, s eszének kereke sem forgott olyan briliáns gyorsasággal, mint hivatali NÉKOSZ-os kollégáinak, mint például Tarján elvtársnak, de megvolt a magához való jó dörzsölt esze. Ha szükség volt rá, tudott álnok lenni, mint a kígyó, és ravasz, mint a róka. Becsülete, kommunista öntudata azt követelte tőle, hogy nyílt sisakkal harcoljon, ha ez lehetséges, a körülmények viszont rákényszerítették néha az ellenkezőre. Roth Emillel szemben nem kellett alakoskodnia, a fiatal osztályvezető szintén kommunista volt, mégpedig a legjobbak közül való, a legrátermettebb fajta.
-Mondd csak Emil, te lehetségesnek tartod, hogy a Gorbacsov sok pöcs engedménye odavezet, hogy végül bedől a rendszer? -szegezte neki straight away.

Ez nyílt, egyenes kérdés volt, telibe talált. Egy ilyen kérdésre a választ adó csak igennel, vagy nemmel felelhet. Farkas elvtársról dőlt a víz, rövid-ujjas fehér inge elől már csatakosra ázott. Pokoli meleg volt az irodában, a sarokig kitárt ablakon egy árva leheletnyi levegő sem jött be, hogy felfrissítse a megülepedett, cigaretta füsttől, és testszagtól bűzös posványt.
-Nem tudom Tibor bátyám - fűzte Roth Emil óvatosan a szót. -Mosolyt erőltetett az arcára. Ő is izzadt, gyöngyöző homlokát folyamatosan törölgette a zsebkendőjével. -Kéne ide egy ventillátor. Megmondom őszintén, ezen még nem gondolkodtam. De remélem nem.
A főosztályvezető sóhajtott. Rágyújtott egy újabb cigarettára, az előzőt szinte még most nyomta el. A füst felfelé szállt, szétterült, megállt a mozdulatlan levegőben. Gondterhelten folytatta.
-Mit jelent szerinted ez, a...hogy is mondják, glasznoszty, meg a peresztrojka? Nem a magyar jelentését kérdem, azt tudom, a glasznoszty nyitottság, a peresztrojka pedig, változás. Az nem fér a fejembe ecsém, hogy kerül a cipő az asztalra, mi keresnivalója van ezeknek a fogalmaknak a mi szótárunkban? Nem voltunk talán elég nyitottak eddig is? Nem foganatosítottuk időben a szükséges változtatásokat, a párt, és a gazdaságirányítás rendszerében? Elég, ha csak a legutóbb életbe léptetett igazgatási törvényekre gondolok, vagy az új gazdasági mechanizmus bevezetésére. Ezen túlmenően, mi a f...ra van még szükség, szerinted? Milyen változásra? Vagy milyen nyitottságra, amikor abba' a rohadék TV-be már a s.ggünk lyukát is büntetlenül kibeszélhetik?

Roth Emil nem válaszolt, a fölfelé szálló, lustán szétterülő füstöt szemlélte. Szellő sem rebbent a szobában, hiába volt nyitva mindkét ablakszárny. A nap izzó korongja arrébb kúszott, már nem az épület homlokzati részét verte, a hőség a szobában mégsem csökkent. A záporeső nyomait odalenn az utcán, már csak a felszáradóban lévő pocsolyák jelezték. A főosztályvezető íróasztalán álló bronz-Leninnek gyöngyözött a homloka, Kádár János arcképe a falon elgyötörtnek látszott. Farkas elvtárs felállt, a hűtőszekrényhez lépett, whiskyt töltött magának, jeget, és szódát tett bele.
-Na, nem kérsz? Jó, te tudod, több marad nekem. -Belekortyolt az italba, nagyot nyögve leült. -Megmondom neked Emil, miért izgat ez a szarság, de nyugodtan nevezz vén, tökkelütött f.szkalapnak, ha azt gondolod, hogy hülyeségeket beszélek. Én attól félek öcsém - felhajtotta a whiskyt - attól félek, hogy ezek a hangzatos új jelszavak fellazítják a fegyelmet, és, tudod jól, hogy ahol az ellenség rést talál, ott támad. Mi lesz, ha így lesz? Befurakodnak véres szájú demagógok, közibénk gyünnek az imperialisták ügynökei, egyre azt harsogva, hogy demokrácia, szabadválasztás, többpártrendszer, piacgazdaság! Kell ez nekünk, mondd meg igaz lelkedre az őszintét? Szabad a népet ilyesmivel lázítani Emil? Egy kib... 56-ot akarunk újra? Hát vakok az emberek, nem lássa itt senki, hogyha eccer megint a csőcselék tarcssa a randalírozást az utcákon, becsületes kommunista embereket akasszanak!

Megcsörrent a telefon, villogott a kijelző: fontos hívás! A nagyfőnök ingerült arccal nézte a készüléket, meg se moccant, egyetlen mozdulatot sem tett, hogy felvegye. Tízszer, tizenötször csörgött, aztán elhallgatott.
-Na végre! Megmondtam Gajdosnénak, annak a vén boszorkának, hogy senkit ne kapcsoljon be!
Alig, hogy ezek a szavak elhangzottak, újra kukorékolni kezdett a készülék.
-Gajdosné!
Farkas elvtárs úgy ordított, mint a fába szorult féreg. Emil azt hitte, menten leszakad a karnis.
-Tessék! Mi a baj?
A takaros, nett kis asszonyka ijedt képpel ugrott be.
-Ki a f...mat kapcsolgat be maga? Nem megmondtam, hogy senki ne zavarjon!
-Bocsánat, főnök, de ez egy nagyon fontos telefon! Horváth elvtárs keresi a Pártközpontból!
-A kopasz Horváth, vagy a kancsal?
-A kopasz. Az Ádám.
-A kopaszt ne kapcsolja! Mondja meg neki, hogy meghaltam vidéken vagyok eltemetve, de nagyon mélyen...eh, majd később visszahívom!
-Értettem főnök! -Gajdosné kiment, becsukta maga mögött az ajtót. Farkas Tibor elkínzott arccal felnyögött.
-Piócák, tetvek. A véremet szívják. Nos mit mondasz továris?

Roth Emil könnyedén felnevetett. -Mit mondhatnék Tibor bátyám? Nekem az a véleményem, bárhogy alakulnak a dolgok itt nálunk forradalom nem lesz. Lehet, hogy időlegesen engednünk kell néhány dologban - folytatta most már komoly képpel, élénk, barna szemeivel az idős elvtárs arcvonásait fürkészve - lehet. Mit tudom én, én se látok a jövőbe. Nem érdekes. Aki akar, hadd játsszon demokráciát, mi kommunisták a helyünkön leszünk, és így vagy úgy, mi fogjuk majd a hajót irányítani!
-És a szóbeszédek, amiket lépten-nyomon hall az ember? A részeges Dombi például azt mondja...
-Ugyan, mit törődsz te azzal, mit mond Dombi! -Felállt. - Mennem kell bátyám!
-Rendben Emil fiam. -Menj csak. Köszönöm, hogy megosztottad velem.
-Nagyon nagy örömmel. Jó volt beszélni róla.
-Még egyszer köszönöm. Nyújtotta a kezét, lekezeltek. Habozott egy szemhunyásnyi ideig, fogta közben Emil kezét. - Mondd csak, te tudod, mit lehet kezdeni egy bibircsókkal?
Emil megállt rácsodálkozott.
-Egy mivel?
-Egy bibircsókkal. Evvel, ni, itt az orromon. Kenem mindenféle kenceficével, áztatom, gőzölöm, oszt mégse akar elmúnyi.
-Szilvapálinkád van otthon? -A fiatal férfi hátrébb lépett.
-Persze. Aszondod igyak több szilvapálinkát?
-Dehogy. Csak borogasd vele, az erős szesz elmulasztja, a nagymamámtól tudom!