Egy divatbemutatón, szemeim legeltetvén a legmenőbb fátyolruhák, vagy ruhafátylak alatt rejtőző, teltebb-laposabb idomokon, született az ötletem, amit most leírok.
Gyorsan nekihevesedtem, félvén attól, nehogy elfelejtsem, mert bizony a rövid távú memóriám úgy megtréfál néhanapján, akár egy röpke szélfuvallat, ha véletlenül szembe füttyentek vele.
Per pillant minden oké, de utána csak némi halvány körvonal marad valahol az agycikornyákban, a lényeg rövid időn belül elpárolog, akár a nadrágszárra csapódott vizeletcsepp.
A lényeg térve, tehát miután szemeim jól laktak már az összes modell szinte leplezetlenül leplezett formáinak feltérképezésével, és a színekre meg árnyalatokra is kezdtem figyelni, pattant ki a ragyogó ötletem.
Szinte felugrottam, amikor kipattant, szerencsére visszafogtam lelkesedésem, és ülve maradtam, így nem gyanúsíthatott senki azzal, hogy az épp akkor belibegő hölgyike pókhálóval eltakart bájai voltak agitált állapotom kórokozói.
Akkor egyébbel nem magyarázhattam volna lelkiállapotom felhevülését, hisz remek gondolatom elárulni nem akartam, remélvén, hogy feltalálóként legalább annyi zsetont szerzek vele, amennyiből vehetek egy frakkot meg cilindert hozzá. (Nem mintha sznob lennék, hanem mert szerintem ez lesz a jövő férfias divatja.)
De megtörténhet, hogy egy hét hálószobás házacskára is futja, ahol egyedül éldegélhetek, és minden éjjel más szobában kergetőzhetek a kísértetekkel, nappal meg siránkozhatok, hogy nem bírom a kísértetiesen nagy számlákat kifizetni.
Nos, amikor már a színekre is tudtam figyelni, észrevettem, hogy a kék dominált minden szinten, sötétebb, élénkebb, csillámporos, vagy csak matt, de mindenik manöken részei - kezdve a kis-lábujjacskája körmétől a szemhéjáig - a kék különböző árnyalataival voltak besötétítve.
Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire divatos vagyok, (nem voltam) és ezután elegáns mozdulattal emeltem poharam bal kézzel, hanyag arisztokrata eleganciával eltávolítva kisujjam, hadd vegye eszre mindenki a trend jelét rajtam.
Ugyanis gyönyörű sötétkékben pompázott, és pompázik ujjacskám körme legalább két hónapja, hála egy kalapácsnak, meg egy félresikerült ütésnek.
Elgondolkodván azon, hogy mennyi pénzbe és időbe kerül a sminkelés, körömfestés, no meg annak megőrzése, nehogy lekopjon, elmaszatolódjon a verejtéktől, könnyektől, esetenként elhalványuljon egy csóktól, villant eszembe, hogy eladhatnám saját kékítő módszeremet.
Igaz, véletlenül jöttem rá, de hát ez más feltalálókkal is megesett már, és bizonyára senki nem firtatja majd, hogy akaratos vagy akaratlan volt a kalapácsütés, főleg ha találok egy kiváló reklámszakembert, aki eszközöktől függetlenül felfuttatja kitalációmat.
Nem alantas, becsapós reklámeszközökre gondoltam, hanem például olyasmire, hogy a kalapács helyettesíthető egy becsapódó ajtóval körömfestés esetén, mely módszerrel egyszerre nyolc köröm is festhető egyetlen másodperc alatt.
Szemkékítés céljából alkalmazni lehetne egy-két jól irányzott pofont, minden segédeszköz nélkül, ennek nagy előnye, hogy idővel ez a smink színét változtatja, így más divatirányzatot is követhet viselője.
Nagy előny még az is, hogy csak pillanatok műve bármely módszer, ezt saját empirikus kutatásom eredményével alátámaszthatom.
Bevallom, nem sokat kutattam, csak véletlenül odakoppintottam, de az eredmény pillanatokon belül látható lett. Hisz alig vettem ki számból bizsergő kisujjam, és le a kék égről tekintetem, máris szép kékeslila árnyalatban pompázott a köröm. Igaz, utána sötétkékké változtatta árnyalatát, de hát Istenem a divat már csak ilyen, mindegyre változó.
Úgy érzem elméletileg minden szép és jó ötletem körül, csak nem tudom még gyakorlatilag piacra dobni, mert nem tudom eldönteni, hogy kit lehetne mellékhatásairól megkérdezni: a kezelőorvost, gyógyszerészt, vagy ügyvédet?