HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44596

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Magdus MelindaFeltöltés dátuma: 2017-02-26

Egy "utolsó mohikán" emlékére

Minden van valamiért, semmi sem történik véletlenül. Mindig tiszteltem az idős embereket, valahogy közel állnak a szívemhez. Nemrég elment közülük egy, akinél átszellemültebb, felsőbb erőben rendíthetetlenül bízó lénnyel én még nem találkoztam.
Mélyen megérintett embersége, egyszerűsége ellenére is nagyszerű teremtménye volt e Földnek. Nem volt benne semmi hamisság, rafináltság, sőt néha azt éreztem, mintha túlzottan is naiv lenne. Sajnos ez a világ már nem értette meg őt. Sőt inkább kiközösítette magából, de ő ezt sem bánta. Élte csendes kis életét, szívében csupa szeretettel. A jóhiszeműséget és a jó szándékot tőle csak tanulni lehetett. A fiatalok iránt érzett szeretetét édességek osztogatásával fejezte ki, már néha túlzásba is esett e téren. Az ember restellte elfogadni a "mindennapi" cukorkákat és csokikat, amiket szerény nyugdíjából vásárolt és erővel is a zsebébe tette mindnyájunknak, akik kapcsolatba kerültünk vele. Nem kért egyebet érte, csak azt, hogy valaki meghallgassa az ezredszer is elmesélt életmorzsáit, régi szép napjainak történetét. Kívülről tudtam már én is, de mindig úgy reagáltam rá, mintha először hallanám. Odahaza már senki sem hallgatta meg, nem értek rá vele foglalkozni. Csak addig volt fontos a családja számára, amíg adni tudott, amikor már neki lett volna szüksége legalább egy kis szeretetre, akkorra már elfordultak tőle. Ígérgetést persze azt kapott. Egyik fiától és a másiktól is. Hogy majd egyszer, majd télen, majd nyáron hozzájuk költözhet, csak most éppen nem. Ő pedig elhitte, a kis naiv lélek. Mindig várta a napot, hogy majd eljön a költözés ideje, de csak nem virradt fel az a nap. Élete vége felé már bezárva tartották, mondván, hogy mindig el akar szökni. Hát hová is akart volna elszökni nyolcvan évesen? Egy vágya volt csupán, minden reggel szeretett volna elmenni a templomba a hajnali szentmisére. De a lánya szerint ezt sem érdemelte meg. Persze, hogy nem. Mert ugye egyszer-kétszer leesett a vérnyomása, vagy lement a cukra és megszédült, néha el is ájult. De mindannyiszor egy kis pofozgatás, egy pohár víz és kockacukor után helyrejött. Csakhogy minden esetben telefonáltak a lányának, hogy jöjjön az anyukájáért. Ez már nem derogált a lányának, elfelejtette, hogy érte hányszor kellett elmenni az iskolába, amikor beteg volt és nem tudott egyedül hazamenni. Olyan eset is volt, amikor azt mondta a telefonba, hogy ő bizony nem megy érte, hívják ki inkább a mentőt és vigyék be a kórházba. A nyugdíja viszont jó volt. No, nem a néninek, hanem a családjának. Csak az kellett már belőle, mindig csak kapni akartak általa, adni neki soha.
Mindenkihez volt egy-két kedves szava. Érdeklődött a családtagjainkról, jó egészséget kívánt ismeretlenül is nekik. Istenbe vetett hite csodálatra méltó volt. Biztos, hogy többször közel érezhette magát a Teremtőhöz és állt a halál küszöbén is, súlyos betegségei miatt meg is műtötték. Mesélte, hogy egyszer bordatörést szenvedett saját műtétjének másnapján, mert segített a nővérkének megemelni egy holttestet a kórteremben, mivel nem volt más segítsége az ápolónőnek. Jól le is szidták utána ezért, de ő ezt sem bánta. A segítőkészség a zsigereiben volt, nem tudott ellene tenni.
Utolsó hónapjaiban hetente egyszer a veje autóval elvitte a reggeli istentiszteletre a templomba és fél óra múlva ment is érte. Ezért nagyon hálás volt. Irénke, mert így hívták a nénit, mindig kedvesen mosolygott, simogatott még a szemével is. Igazi öröm csillant fel a tekintetében, amikor találkoztunk. Boldog volt a lelke, örült minden percnek, amit még kapott a jó Istentől. Emberséget tanultam tőle, önzetlen szeretet áradt az egész lényéből. Rám hagyta imádságos füzetét, amit évtizedek óta saját kezével jegyzetelt le. Igazi értékként őrzöm. Kár, hogy az ilyen emberek lassan kihalnak közülünk és utánuk már csak a "kütyük" világában felnőtt nemzedék következik, akik még beszélgetni sem tudnak egymással gépek nélkül.
Olyan volt ő a mai modern korban, mint egy "utolsó mohikán" az embertelen, szeretet nélküli világban. 82 évet élt, nagyon fog hiányozni. Kár, hogy senki sem viszi tovább szellemi örökségét, mert inkább "új istent" szolgálnak, a mammon istenét, mint sem a szeretet útján járnának. Tisztelet a kevés és ritka kivételnek.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Magdus Melinda
Regisztrált:
2017-02-20
Összes értékelés:
185
Időpont: 2017-03-01 20:04:31

Kedves János!
Örülök hozzászólásodnak. Az általunk nyújtott segítség nem csak a másiknak ad örömet, hanem nekünk is. Néha még nagyobbat is, mint gondolnánk. Ez a néni akiről szól az írás egész életében csak adott, de amikor neki lett volna szüksége segítségre nem kapta azt meg. És itt kezdődik a baj a mai emberekkel... A sok fölösleges dolog és az énközpontúság miatt a segítségre szoruló ember nem kap segítséget.
Örülök, hogy olvastál és véleményt nyilvánítottál. Továbbra is segítsd az idős házaspárt, ha majd Te szorulsz segítségre bizonyára visszakapod a gondoskodást. Bár tudom, hogy nem ezért segítesz. :)
Üdv.: Melinda
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
229
Időpont: 2017-03-01 08:32:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Melinda!
Megható történeted engem mélyen megérintett. Magamat hasonlónak érzem Irénke nénihez. Kéretlenűl megpróbálok mindenkin segíteni, há máskép nem, legalább jó szavakkal.
Panelben lakom, és talán ebben az összezárt környezetben érezhető legjobban, hogy mennyire eltávolodtak egymástól az emberek. Ha én rájuk nem köszönök a lépcsőházban, akkor úgy mennek el mellettem, mint az aluljáróban a hajléktalanok mellett.
Él a lépcsőházban egy idős házaspár (mind a ketten 80 fölött), igyekszer hetente kétszer-háromszor benézni hozzájuk, ha kell bevásárolok nekik. Az idős asszony minden alkalommal megkönnyezi látogatásaimat, és nem győz hálálkodni, hogy néha rájuk nézek.
Gyerekük nincs, de húga van, aki sajnos nagyon ritkán látogatja, pedig gyerek korában nagyon sokat kapot a nővérétől.
Bocsánat, a hosszú szövegért, tetszett az írásod, jó lenne, ha sokan olvasnák.
Üdv: FJ.
Alkotó
Magdus Melinda
Regisztrált:
2017-02-20
Összes értékelés:
185
Időpont: 2017-02-27 17:56:25

Kedves Ida!
Megörvendeztettél látogatásoddal és véleményeddel. Figyelemfelhívásodra hallgatok, legközelebb szellősebb formában írom majd és adom közre a prózáimat.
Melinda
Alkotó
Magdus Melinda
Regisztrált:
2017-02-20
Összes értékelés:
185
Időpont: 2017-02-27 16:59:02

Kedves Laca!
Hát én inkább loser legyek, mint szívtelen ember. Teljes mértékben egyetértek gondolataiddal. Valahogy én sosem tudom elfelejteni, hogy honnan indultam és hogy mennyit segítettek rajtam a szüleim.
Köszönöm, hogy olvastál!
Melinda
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2017-02-27 15:00:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Melinda!

Nagyon tetszik az írásod. És sajnos, abban is egyet kell értenem veled, hogy az ilyen Irénke néniket egymás után dobja le a hátáról a föld, mert nincs rájuk szükség, legalábbis olyan, mintha nem lenne...

Egy dologra szeretném felhívni a figyelmed. A prózát kicsit szellősebbre szoktuk hagyni, mert gépen nehezen olvasható, ha így egy tömbben van az egész. Arra kérlek, hogy a jövőben egy-egy bekezdés után nyomj két entert.

Szeretettel
Ida
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
759
Időpont: 2017-02-27 14:50:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Melinda!

Amiben "utolsó mohikán" volt Irénke néni, az a ki nem hunyó kedvessége, a benne lakozó jóakarat, egy olyan világban, ahol a saját családjától kapta abból a legkevesebbet. Sok idős ember megkeseredik hasonló helyzetben, s napjaik meg is rövidülnek emiatt.
Szép tőled, hogy - ha már a családja nem - te megemlékeztél róla, s megörökítetted őt ezzel a kis gondolatsorral.
Igen, ez a világ egyre hidegebb, a kerítések egyre magasabbak, az arcok úgy fordulnak el egymástól, mint a szélkakas, és a fiatalság- és erőkultusz mindent átitat. Aki kedves - az loser, aki jóindulatú - az is loser, aki nem öl már a pillantásával is - az is loser, aki (urambocsá!) képes egy gyönge pillanatában felhagyni a mások semmibevételével és valaki más érdekeit a magáé elé helyezi, arra meg úgy néznek, mint akinek máris kényszerzubbonyra lenne szüksége. "Tisztelet a kevés és ritka kivételnek."
Én örülök, hogy megírtad ezt a kis megemlékezést.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
Magdus Melinda
Regisztrált:
2017-02-20
Összes értékelés:
185
Időpont: 2017-02-27 10:19:17

István!
Köszönöm, hogy megálltál e kis "szösszenetem"-nél. Elég szomorú a helyzet, ha a "tegnap"-ban élt embertársaink fölött csak úgy átnézünk. A jövőképem nagyon szomorú, mert úgy néz ki, hogyha majd ebbe a korba kerülök engemet is semmibe néznek majd és csak teher leszek még a családom számára is. Én nem ilyen emberi sorsot szeretnék.
Melinda
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2017-02-27 06:38:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szerintem embersors a neve annak, amit itt leírtál kedves Melinda, a modern időké. Előbb-utóbb sajnos mindenki e sorsra jut akár hívő, akár hitetlen. Ma már a múltért nem jár tisztelet, természetesen tisztelet a kivételnek. István

Legutóbb történt

túlparti alkotást töltött fel Lázadozós címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Június 18. Apák napja című alkotáshoz

Poós Gergely alkotást töltött fel Rítusok címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A hegymászó hócica című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Csend című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel A hegymászó hócica címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Bűnöm csak szótlan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Amikor majd elmegyek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Shakespeare búcsúja című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)