HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46951

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2017-03-09

Emelj föl! 3/2

Napok múltán már annyira megerősödött az asszony, hogy saját lábán kísérte új urát. A férfi már megunta a tiltakozást a "jó uram" és a "te szolgád" véghetetlenül visszatérő formulái ellen, s ráhagyta a dolgot. Tudta, nem csupán alázat ez, de görcsös kapaszkodás is.
Tirzah minden nap újra könyörgött - forduljanak vissza. De Szabthékah konokul menetelt előre, egy csodálatos gesztenyebarna állat mellett, amilyenhez foghatót Tirzah még soha nem látott. A barátságos lény az első napokban a hátára vette őt, s napi járóföldeken keresztül hordta. Szabthékah lónak nevezte az állatot, s azt mesélte, ott, a hatalmas hegyek messzi birodalmában népes, tarka csoportokban élnek.
A sokadik alkonyon Tirzah mind szorongóbbá vált, s fádalmak kezdtek rátörni. Szabthékah megértette - itt az idő. Nem, nem a szülés ideje. Útjuk az, mi immár a végéhez közeledik.
Megálltak, letáboroztak. Tirzah ál-vajúdása azon nyomban megszakadt. Úgy tűnt, csak félelmei kínozták.
‒ Neked adom Hunort - bökött Szabthékah a ló felé, mire az kíváncsian rápillantott a gazdájára értelmes szemeivel. - Vidd magaddal! Légy szabad! Szüld meg gyermekedet szebb vidéken. Menj oda, ahonnan én visszajöttem. Ott a holtak is élnek.
‒ Ugyan hová mehetne a te szolgád nélküled, viselősen? - pihegte Tirzah. - Csak halálra szülném magzatomat. S én is vele mennék a nemlét birodalmába. Hová lenne akkor a derék Hunor egymaga?
Az értelmes jószág most az asszony felé nézett.
Szabthékah egy bevizezett szövetdarabkával törölgette a nő verejtékben fürdő arcát, homlokát. Majd keze megállt, képzete elkalandozott, s halkan szólalt meg.
‒ Látod ezt a kis ruhavéget, Tirzah?
A nő nem felelt; persze, hogy látta.
‒ Ez az én múltam. Ennyi és nem több.
Tirzah továbbra sem szólt; a férfi szavain csüngött.
‒ Én is kőházban nevelkedtem, mint te. Én is színes ruhákban jártam. Anyám szőtte mind. De az élet... letépte rólam. Ennyi maradt.
Tirzah keze akaratlanul megindult; forró tenyerét a férfi arcához érintette. Így néztek egymás szemébe - halott a halottéba. A fiatalasszony jól ismerte Szabthékah történetét. S a férfi megérezte ezt. Milyen furcsa fintora a sorsnak - egyetlen élő sem tudhatja, mi történt az egykori gondtalan ifjúval, hová lett, s milyen körülmények között. Egyetlen lélek tudta csak, de ő éppúgy halott volt, mint maga a férfi, kinek a holtak végeláthatatlan mezeje őrzi titkát.

‒ Mi ez a bűz? - fintorgott Szabthékah.
‒ A szurokégetők - mondta undorral Tirzah.
Órák óta sűrű növényzet között törtek előre. Húsos levelű végtelen indák lógtak alá füzérekként a terebélyes lombú fák ágairól. Emberderékig érő páfrányok zöldelltek mindenfelé. Tirzah óva intette a férfit.
‒ Bottal az utat! Mindig bottal!
Szabthékah szót fogadott. Tirzahot lóra ültette, ő maga pedig egy hosszú bottal minden óvatos lépést megelőzően, gondosan széthajtogatta maga előtt az aljnövényzetet. Egy kígyó marása volt most az, amire a legkevésbé vágyott.
Már percek óta megérezte az erős, nehéz szagot. Azóta csak az vezérelte.
‒ Minek nekik a szurok? - kérdezte.
‒ Az építéshez - felelte Tirzah, s a férfi figyelmét nem kerülte el, hogy a nő immár suttogva beszél.
Nem szólt hát többet ő sem.
Nemsokára azonban halk kiáltás szakadt fel a torkáról, amikor kibukkanva az egyre ritkább erdő fái közül, megpillantotta azt, ami idevonzotta, s húzta-vonta őt mind erősebben a messzi távolból.
A látvány letaglózta, megdermesztette. Egy hatalmas hegyet látott, de nem olyat, ami maga nőtt ki a földből valamely rettentő gyűrődés vagy vetődés által. Nem. Ezen az elképzelhetetlenül gigászi hegyen apró hangyák százai nyüzsögtek. Emberhangyák, kik eddig csak falvakat, városokat építettek. De most oly vállalkozásba fogtak, amilyet lélek még nem látott a föld színén. Nem várat, nem is várost építettek; egy lábon álló ország bontakozott ki a messzeségből. Körötte házak százai álltak, mint apró morzsák, s az erdő köröttük letarolva, leigázva. Az ember itt valóban a Föld uralmára tör!
‒ Ne menj oda! - könyörgött Tirzah, hisz jól látta, mint remeg minden ízében Szabthékah. - Most már láttad, mit művelnek itt Noé elfajzott fiai. Vésd eszedbe, vésd lelkedbe, okulj általa, s kerülj innen minél távolabb! Menj még azon is túlra, ahonnét visszajöttél! Ez itt az őrület birodalma!
Szabthékah nem tudott most ránézni. Megbabonázott tekintetét mágnesként vonzotta a gigászi, ember alkotta hegy. Fölindultságában remegő ajkakkal felelt.
‒ Maradj itt! Visszajövök érted.
S megindult az egeket ostromló építmény felé, sietős léptekkel. Tirzah siránkozása még sokáig kísérte, mígnem végleg elmaradt mögötte a növekvő messzeségben.

A sok-sok izzadó, görnyedő ember mind csodálkozó tekintettel bámult a közeledőre. A férfi bőrtunikát viselt, és szíjakból fűzött bőrtalpú sarut. Homlokát csak egy vörös pánt futotta körbe, s jobbjában emberhosszúságú botot tartott. Ki lehet ez? Élhet olyan ember a Föld kerekén, kit ők nem ismernek? Hisz mind együtt vannak, számuknak egyetlen híja sincs. Mind ismerik egymást, mint atyafiakhoz illik. Ők egy nép. S e tornyot is azért építik, hogy benne legyen lakásuk, s erejük össze legyen fogva. Ki hát ez az emberfia, kit senki sem ismer? Léteznek emberek rajtuk kívül is? Talán valakik valahol mégiscsak túlélték a vízözönt, s most rájuk törnek majd?
Százak között masírozott át, s ők mind féltek tőle. Szabthékah nem félt sem egyiküktől, sem összesüktől.
A munka teljesen leállt, a harsány zsibongást halk pusmogások egyre terjedő moraja váltotta fel. Soká tartott mindez, szédítő tágas térségen folytak a munkák. Amint Szabthékah közeledett az épületszörny felé, az mind hatalmasabbnak tűnt. Mintha rá akarna omlani, mintha meg akarná félemlíteni őt. Mintha sejtette volna szándékát - amit még maga a férfi sem sejtett.
Az épület körül valóságos hangyanép nyüzsgött. Izzadságtól fényes, csaknem mezítelen dolgozók; közöttük dölyfösen lépkedő, szigorú tekintetű, fehér tunikás katonák, ostorral a kezükben; s mindenfelé asszonyok is éppúgy a munka hevében, amint téglát vetettek, iszapot hordtak, fortyogó szurkot öntöttek; s meztelen gyermekek - a nagyobbak vizeskorsókkal, a kisebbek anyjuk szoknyájába kapaszkodva, vagy egymás között visongva, nyüzsögve.
Hirtelen megállt Szabthékah, mert megérezte magán valakinek a pillantását. Valakiét, a sok-sok árgus szempár közül. Egyszeriben fölnézett, s akkor meglátta. A férfi szálas alakja ott tornyosult a szédítő magasságban, az épület külső szerpentinútjának peremén, egy hatalmas, sötéten tátongó ajtónyílás előtt. Vaskos lábai szétvetve, kezei a háta mögött pihentek.
‒ Ki vagy te ott, emberformának látszó?! - szólt le a mélybe.
‒ S ki vagy te ott, istenfélének látszó? - kérdezte éppoly szilárd hangon a jövevény.
A halk moraj fölerősödött - miféle őrült pimaszság ez? Ki az, aki nem ismeri ennek a népnek, ennek a birodalomnak, s így az egész Földnek egyetlen urát?!
A magasban cövekelő férfi szótlanul állt, majd kisvártatva eltűnt a mögötte tátongó sötétségben. Mindeközben katonák fogták közre Szabthékahot, s ostoraikkal rátámadtak. Az egyik ostor a férfi egyik kezére, másik a másikra tekeredett. Majd a lábait is foglyul ejtette egy-egy bőrfonat. Végül az utolsó a torkára tekeredett. Így fogták, így állt lenyűgözötten, s így érte a robosztus férfi, ki nagy sokára leérkezett a falakon túl, az épület belsejében sorakozó lépcsők megszámlálhatatlan sokaságán.
Díszes ruhája ékes hímzésekkel, élénk színekkel kápráztatta a puszta lakóját. Fejét pánt futotta körbe, ám aranylemezből, melynek csillogása ismeretlen volt Szabthékah előtt. A ruházat alatt domborodó-feszülő szilaj izmok minden élőt elborzasztottak volna. S a férfi öblös hangja, mint a barlangba fúvó szélvihar söpört végig az emberek között.
‒ Már csak egyszer kérdezem! Ki vagy te, embernek látszó?!
Szabthékah levegő után kapkodott, kevés sikerrel. Alig tudta kinyögni szavait.
‒ No, lám csak... Innen nézve... már te is... csak embernek látszol... Te azt kérded, ki vagyok... Én azt kérdem... ki az... aki kérdi? ...
Mindenki elsápadt, csupán az emberek félelmetes vezére vörösödött el.
‒ Ki az, ki nem ismer engem?! Ki az, ki nem ismeri, s nem féli Nimródot, Khús fiát, Khám életfájának legerősebb ágát, Noé legdicsőbb sarjadékát?!
Szabthékah fuldokló nevetésre fakadt.
‒ Bolond... voltál mindig... Az is... maradtál...
A korbácsok mind ropogva feszültek meg végtagjain és a torkán, vérkeringése lassan elhalt e részeken, tagjai mind élettelenebbül lógtak.
A magát Nimródnak nevező rettentő férfi furcsán elvigyorodott. Valami oly módon, amiképp egy gonosz bestia elvigyorodna az útjába tévedő zsenge húsú áldozata láttán, kinek már nyelvén érzi az ízét.
‒ Eresszétek! - rendelkezett, mire Szabthékah zsibbadtan omlott végre a lábai elé.
‒ Mégiscsak ismerni vélsz hát - hajolt fölébe Nimród. - Ám mégsem lehetsz népünk sarja, hisz nincs itt olyan lélek, kit ne ismernénk. Hisz mi egyetlen nagy család vagyunk.
‒ S te vagy... eme család... feje? - köhögte Szabthékah.
‒ Bolondnak nevezel - szólt Nimród -, miközben magad oly bolond vagy, hogy mindezt nem látod?
‒ Látom... amit látok - nyögte Szabthékah, s keserves mozdulatokkal feltápászkodott. - De te látod-e, ki áll előtted?
Nimród először volt zavarban. Haragvó tekintettel méregette a megtermett férfit, ki legerősebb katonáinál is szemlátomást különb szerzet volt, s jócskán föléjük magaslott. Közelebb lépett hozzá. A szép szál Szabthékahnak így már meredeken fölfelé kellett néznie; Nimród termete messze meghaladta még az övét is.
S Nimród egyszeriben mintha víztükörbe nézett volna. Önmagát látta, önmaga finomabb, szelídebb mását. Hátrahőkölt.
‒ Halott! Távozz tőlem!
Mindenki felhördült, s a katonák is mind hátrébb léptek; ostoraikat készenlétbe helyezték.
‒ Halottnak nevezed hát atyád fiát, nagy vezér? - emelte meg hangját a jövevény. ‒ Tudja meg mindenki - kiáltotta fennhangon -, Szabthékah tért vissza e földre! Szabthékah, Khús fia, ki Khám fia, ki pedig Noé fia! Szabthékah, Nímród legifjabb fivére!
‒ Halott! Halott! - morajlott mindenfelé, s máris hátráltak tőle az összesereglett emberek, mintha leprás volna. Ő visszafordult testvérbátyja felé.
‒ Miért tértél vissza a halálból? - hörögte a hatalmas Nimród.
‒ Élnek-e fivéreink? - kérdezett vissza Szabthékah.
‒ Távozz! - dörögte Nimród. - Térj vissza oda, ahonnan jöttél! Térj vissza a holtak birodalmába!
Szabthékah úgy vélte itt az ideje, hogy meglovagolja a sokaság fölött uralkodó babonát.
‒ Elmehetek - kiáltotta fennhangon -, s elhozhatom magammal mindazokat, akiket TE öltél meg! Kik között én voltam az első! A tulajdon fivéred! Ki oly nagyon szeretett és csodált téged!
‒ Mi dolgod itt?! - bömbölt Nimród vészjósló hangon.
‒ Az a dolgom, hogy leromboljam a házadat! - kiáltotta Szabthékah, s hosszú botjával a gigászi épület felé bökött.
Senki nem látta, mikor került a bot újra a markába. Még Nimród sem látta. Ettől még inkább eltöltött mindenkit a félelem. Csak Nimród állt megütődötten, valami ébredező kétkedéssel.
‒ Az én házamat?! Mit a családomnak építek?!
‒ A családodnak? Nekem inkább úgy tűnik, ők építik neked. Mondd, mi célod vele? Mit akarsz te ott fenn az égben?
Nimród maga sem tudta, mi készteti válaszra.
‒ A teremtő azt parancsolta Ádámnak: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Noénak pedig ezt mondá: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet. És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja, az égnek minden madara; mind, ami nyüzsög a földön.
Mint szózatot kiáltotta ki ezt. Úgy szólt, mint királya a népnek. Ám Szabthékah nem tekintett rá uralkodóként.
‒ S te így képzeled ezt? Szét kellene szélednetek, betölteni a Földkerekség minden zugát. De te összegyűjtöd az embereket, mint egy nyüzsgő hangyabojt, s azt is megmondom, miért. - S ráemelve botját harsányan kiáltotta: - Azért, hogy mind téged szolgáljanak, s mind téged imádjanak! Te őrült! Hát Istenünk dicsőségére áhítozol?! Te őskígyó! Az imádat csakis Istenedet, teremtődet illeti! Elveszejted magadat! De elveszejted egész népedet is!
‒ Próféta! A halott egy próféta! - morajlott az egyre riadtabb sokaság között.
‒ Elveszejtem?! - próbálta túlharsogni Szabthékah bátor hangját a félelmetes Nímród. - Én hatalmassá teszem népemet! Ez a ház csupán az első! E nép szaporodni, gyarapodni fog! S akkor új házakat építünk! S mind a felhők közé fog hatolni! Hogy lássák az egekben, ím, beteljesült a teremtő akarata, a Földön immár az ember uralkodik! S ki legelső idelenn, az Nimród!
Szabthékah most halkabbra fogta hangját, mégis jól hallotta mindenki a következő szavait:
‒ Megátkozlak téged, Nimród, Khús fia! Megátkozlak, mert engem a holtak birodalmába vetettél! Megátkozlak, mert Khúst, atyánkat, és Szébát, Hávilahot, Szábthahot, Rahmáht, mindüket elpusztítottad! Megátkozlak téged, Káin!
Ezek után egy porszem földre hullását is meg lehetett volna hallani. A néma csöndben csak a hatalmas Nimród zaklatott, hörgő zihálása hallatszott. Egy hosszú, delejes pillanatra mozdulatlanságba dermedt a világ. Mozdulatlanná dermedt az elnémult nép apraja-nagyja, az ostorral fölfegyverzett katonaság, a megátkozott uralkodó, és maga Szabthékah, ki hosszú botját a földi király szívére irányította. Az ilyen pillanat ég bele az ember emlékezetébe, az ilyen pillanat marad fenn a jövő regéiben, az ilyen pillanat képes megváltoztatni az egész világot.
A következő pillanatban azonban a rettentő izmoktól duzzadó karok megmozdultak. Nimród kihúzta széles övéből hatalmas bronzkését, amely olyan hosszú volt, mint egy felnőtt férfi kinyújtott karja, s borzongató oroszlánüvöltéssel a magasba emelte.
Ám az ő hangját szinte kettévágta a sikoly, amely éles sarló gyanánt hasított utat a tömegben.
‒ Nimród! Ne!!!
Az emberek urának karja megállt a magasban. Eszelős tekintete a hang forrását kereste. Halk sikolyok kéltek innen is, onnan is, amint az elcsigázott, állapotos nő utat tört közöttük.
‒ Tirzah... - hunyorgott Nimród. - Mi ez a káprázat? Halottak rajzanak el minket? A halál maga tátotta ki száját, hogy fölokádja a holtakat, s az élőket elnyelje?
‒ Ne onts több vért szeretteid között, Nimród! - kiáltotta fájdalmas hangon Tirzah. - Ne öld le újra fivéreid legkisebbikét! Egykor már megölted őt! Épp, mint Káin Ábelt; egy kővel sújtottad agyon! Mi végre?! Csupán mert Khús saját házat épített neki! Neked akkor már palotád volt! De te attól féltél, hogy Szabthékah, akit a nép szeretett kedvességéért, beköltözik majd palotádba! Vajon honnan gondoltál ilyet?! Ő volt első áldozatod, akit kivonszoltál a távoli mezőkre, hogy ott farkasok egyék meg! Magad soroltad el nekem bűnödet, egy részeg éjszakán! De lásd, ő visszajött! S hozott magával engem is! Utolsó áldozatodat, kit megöltél egyetlen ütéseddel, a féltékeny Mirjám följelentése miatt! Mirjám hazudott! De te megölted leghűségesebb katonádat, mert hittél egy mérges kígyó sziszegésének! S megöltél engem is! Ugyanarra a mezőre dobattál ki, farkasok eledeléül! De ne tovább, Nimród! Ne onts többé vért! Mert mind visszahull reád!
Nimród keze immár képtelen volt lesújtani. Kihullott kezéből a hatalmas bronzkés. De eszelősen kapott széles bőrövén lógó íjához, s remegő kezével nyílvesszőt illesztett a húrra.
‒ Ne! - rontott rá Szabthékah, de korbácsok lendültek felé, s erős karok fogságába esett ismét.
Nímród könyörtelen tekintettel vette célba a félelem nélkül közeledő Tirzahot.
‒ El innen, boszorka! Pusztulj!
De a vessző - bár az asszony nem volt túl messze tőle - célt tévesztve röppent a bámész tömeg közé. Valaki jajveszékelve fölkiáltott. Nímród szemei elkerekedtek. Ő még sohasem tévesztett célt! Újabb nyílvesszőt tett az idegre, majd még egyet, és még egyet, így tovább, de hiába. Az asszony terebélyes hasát célozta, de a vesszőket mintha egy láthatatlan kéz söpörte volna félre, mintha egy céltudatos széláram térítette volna el mindet.
A nép rémüldözve sugdosott; már jajveszékelők is mind többen akadtak; volt, ki futásnak eredt.
‒ Saját magzatodra lősz, nagy király?! Saját gyermekedet sem kíméled, emberek gyilkosa?! - szólt kemény hangon a már egészen közelébe jutó Tirzah.
Nimród térdre rogyott, két kezét arca elé emelte, úgy bömbölt:
‒ Megölni! Megfojtani! Vigyétek ki őket a holtak mezejére! Ott verjétek őket agyon! Vágjátok ezer darabra, hogy soha vissza ne térhessenek!
S a katonák - legyőzve félelmüket - megragadták Szabthékahot és Tirzahot. Vonszolták őket, át a nép között, vitték őket megölni, oda, ahol egykor már mindketten hevertek holtan.
‒ Miért jöttél ide? - dorgálta Szabthékah az asszonyt, miközben egymás mellett vonszolódtak a porban.
‒ Érted jött a te szolgád, jó uram.
‒ Nem hagynád már abba ezt az uramozást? Nem vagy a szolgám!
‒ De az adósod vagyok. S a kettő ugyanaz - nyögte Tirzah, a durva markok fogságából is - Te feltámasztottál engem. Én azért jöttem, hogy most én támasszalak föl téged.
‒ Ügyesen csinálod - nyögte a férfi, s ezen, valami természetellenes módon mindketten egyszerre kezdtek el nevetni. Nevetésük egyre élénkebb lett, egyre hangosabb. Olyannyira, hogy a katonáknak már teljesen az inukba szállt a bátorságuk.
Ijedtségük akkor tetőzött be, amikor az ég, ahonnan az imént még szikrázó napfény sugárzott feléjük, egyre sötétebben terjengő, mind haragosabban gomolygó, mi több, egyre alább, és alább ereszkedő felhők közül, irtózatosat dörgött rájuk. Akkor elengedték foglyaikat, s nem törődve már paranccsal, királyi szóval, menekültek hanyatt-homlok, ki merre látott, ki tudja, hová.

Bibliai idézetek: I. Mózes 1:28; I Mózes 9:1,2. (Károli Gáspár fordítása)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1327
Időpont: 2017-03-12 05:49:07

válasz oroszlán (2017-03-11 20:51:22) üzenetére
Kedves Ilona!

Örülök, hogy hossza ellenére még tetszik az írás.
A hosszal mindig gondban vagyok. Legelőször egyben töltöttem föl egy hosszú írást. Akkor azt a tanácsot kaptam, hogy az ilyen írásokat bontsam kisebb szakaszokra. Megfogadtam a jó tanácsot, de azután soknak bizonyult az idő, mire fölkerültek az utolsó kis szakaszok is. Ezt most csak három részre bontottam, mert úgy gondoltam, eléggé cselekményes ahhoz, hogy így is végig lehessen olvasni.
Megjegyzésedet mindenesetre köszönöm; igyekszem olvasóbarát adagokat létrehozni - egyszer biztosan sikerül. :)

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1327
Időpont: 2017-03-12 05:42:59

válasz T. Pandur Judit (2017-03-11 19:31:43) üzenetére
Kedves Judit!

Örülök, hogy a folytatásnál is itt vagy. S ugyanúgy beleéled magad a történetbe, mint én. Valóban csak néhány adatra támaszkodtam - például Szabtékah, Khús és fiainak nevei, továbbá a leszármazási vonalak a Bibliából vannak átültetve -, de minden másban éltem az írói szabadsággal.
Az sem szerepel a Bibliában, hogy Nimród megölte volna az apját és fivéreit, ezzel a szörnyű jellemhibával én ruháztam fel őt, hogy minél rosszabb színben tüntessem föl a személyét. Épp azért tettem, amire magad is utalsz - mert ő jelképezi a mindenkori emberi uralkodót, az ókori despotától, a középkori hűbérúron át, az újkori diktátorig; az embert, aki túl messzire megy, túl sokat akar, túl sokat képzel magáról. S azt se feledjük, hogy itt az emberek sem voltak olyan ártatlanok, hiszen ők is ugyanazt az életformát választották, mint Nimród. Nemcsak féltek tőle, de önszántukból követték is őt. Ugyanolyan elnyomók és engedetlenek, mint választott uruk.

Szeretettel: Laca :)
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7102
Időpont: 2017-03-11 20:51:22

Kedves Laca!

Életre keltetted a régvolt, Bábeli zavaros időket! És milyen remek formában....
Kissé hosszúra sikerült ez a rész...is,de nem volt unalmas!
Szeretettel gratulálok: Ica
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4724
Időpont: 2017-03-11 19:31:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

A történet folytatása is remek lett, szinte ott voltam Bábel tornyánál. A történet szereplői is nagyon jól sikerültek, annak ellenére, hogy a valóságban semmi adat, vagy leírás nem maradt róluk.
Azonban el lehet hinni, hogy akár ilyenek is lehettek, akár így is történhetett, amit a Biblia megörökített.

Nem valami kellemes gondolat, hogy pszichopata őrült, gátlástalan gyilkos, népét sanyargató megalomániás despota Noé leszármazottainak uralkodója. Túl sok az egyezőség a későbbi történelmi uralkodókkal, és az sem egy vigasztaló gondolat, hogy Isten keze nem rájuk, hanem az általuk gyötört népre csap le. Így van a Te történetedben is.

Judit
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1327
Időpont: 2017-03-11 10:52:34

válasz dodesz (2017-03-11 10:42:23) üzenetére
Kedves Dodesz!

Hamar ideértél; nagyon örülök, hogy továbbolvasásra alkalmasnak találtad az írást. Remélem, a folytatás sem lesz kidobandó.

Baráti üdvözletem: Laca :)
Alkotó
dodesz
Regisztrált:
2007-04-04
Összes értékelés:
1100
Időpont: 2017-03-11 10:42:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Jó alapokból táplálkozol, s viszed tovább a történetet.

Barátsággal: dodesz
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1327
Időpont: 2017-03-11 09:51:00

válasz Bödön (2017-03-10 08:04:32) üzenetére
Kedves Bödön!

Langyos, meleg, forró! :) Kézai Simon és Anonymus szerint Nimród (magyarosan Ménrót) nemzette Hunort és Magort Enéh-től (az Enéh szarvasünőt jelent). Emese - szintén Anonymus szerint - már sok-sok nemzedékkel ezután (évszázadok, évezredek?) született. Ő volt Önedbelia vezér lánya, s ő lett Álmos vezér anyja.
Na de, ne higgyünk el mindent Anonymusnak és Kézainak. Ők például Nimród-Ménrótot Jáfet ágáról származtatják. Ezt vetettem össze a Bibliai adatokkal, ahol Khám utódaként szerepel. (Gondolom, ez többek előtt hiteles inkább.) Pedig a két krónikás biztosan ismerte a Bibliát. A műveltség alapfeltétele volt korukban és esetükben.
Szóval ebből gyúrtam össze én egy fantasy-történetet.

Üdvözlettel: Laca :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7947
Időpont: 2017-03-10 08:04:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sas! Elképesztően jó, nagyon izgalmas és szórakoztató olvasmány ez a bibliai történetekből és mondák alapján szőtt történet Káin utódairól, Noé családfájáról. Nimród az apja Ménrótnak, ha jól tudom, s Ménrót nemzette Emesétől (Enéh ???) Hunort és Magort, a hun és a magyar nemzet ősapját? Meddig jut a történet? Na, majd meglátjuk! Kíváncsian várom a folytatást! Üdv: én

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lídia győzelme című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Útinapló I. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Madármese - felnőtteknek címmel a várólistára

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nyugalom a parton című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nyugalom a parton című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Kétségbeejtő címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A pillangó című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel Útinapló VI. Harmadik nap – még délután, vagy már, nem is tudom címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK IX/8. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)