Tegnap belekezdtem egy könyvbe,
egy vastag, több kötetesbe.
Akkor még perzselt a nap, nyár volt,
a csíz önfeledten táncolt.

Majd a ligetben a levelek,
kacagva, szállva keringtek.
Az őszi szél a múltról mesélt,
fakó emlék bölcsen beszélt.

A lapok már tovább peregtek,
kicsi cinkék dideregtek.
Jégcsap csilingelt a fagyos fán,
az idő repült szél szárnyán.

Ma, mikor felnéztem a könyvből,
könnycsepp gördült a szememből.
Nyílt a hóvirág, a rügy fakadt,
Télből a tavasz kihasadt.

Nézd! Mennyi oldal van még hátra,
ám több a homlokom ránca!
A Hold látod, lassan felkúszik
időm lejár, tovaúszik.

Nem viszek magammal kincseket,
sem kihűlt, aszott testemet.
Még rád mosolygok a kapunál,
s tán látlak a másvilágnál.