HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2017-03-11

Emelj föl 3/3

Nimród a földön térdelt, a zűrzavar kellős közepében. Az emberek rémülten futkostak, fegyelem és ész nélkül. Nyüzsgött a hangyaboly. A sötét felhőkből villámok nyilalltak elő, amelyek némelyike belecsapott a roppant épület falaiba, s onnan nagy robbanással lakóháznyi darabokat hasított ki; mindenfelé omlott a gyilkos törmelék. A felhők teljesen beburkolták az egek felé törő kőországot, közelében senki sem volt már biztonságban. Nimród azonban nem mozdult. Fölemelt fővel térdelt a rohangáló emberek és az aláhulló törmelék között. Két karját széttárta, úgy kiáltotta a felhők felé:
‒ Itt vagy hát! Lecsalogattalak az égből! Mutasd meg hatalmadat! Látom már arcodat! Látom már...
S e pillanattól kezdve értelmetlen szavakat ordítozott. A reá visszanéző Szabthékah és Tirzah összepislogtak. Megtébolyodott, ezért szól érthetetlen szavakat - ez volt tekintetükbe írva. De ekkor egy asszony, kisgyermekével a karjában sodródott melléjük, s könyörgőn rángatta Tirzah ruhájának szegélyét. Ő is egy furcsa, érthetetlen nyelven hadart össze-vissza, amely még arra sem hasonlított, amin Nimród beszélt. Minden bizonnyal azt hitte a két "halott" hozta rájuk ezt a rontást, és azért könyörgött, hogy őt és gyermekét kíméljék meg tőle. De egyetlen szavát sem lehetett érteni. Majd egy katona roskadt Szabthékah elé, ki az imént még a torkát szorongatta korbácsával, s összekulcsolva két kezét, a földig borult előtte, úgy hadovált. Ám beszéde nem hasonlított sem Nimródéra, sem a kétségbeesett asszonyéra. Hát mind megtébolyodtak? S mind másképp beszélnek tébolyukban?
A zűrzavar már elviselhetetlen volt. Embereket tapostak halálra, a legesztelenebbek bemenekültek a hatalmas épületbe, hátha az megoltalmazza őket, mások csak futottak ki a világból. És már senki nem értett szót senkivel.
‒ Mi történik itt?! - üvöltötte bele Tirzah Szabthékah fülébe. - Próféta vagy valóban?! Te tetted ezt?!
‒ Ég óvjon tőle! Sem próféta, sem varázsló nem vagyok! Ezt az Úr műveli! Nézd! Jahve elfogadta a kihívást! S most megbüntet mindenkit a vakmerőségéért!
‒ Összezavarta a nyelvüket!
‒ Úgy tűnik!
‒ De akkor a te szolgád miért érti még szavaidat, jó uram?!
‒ Talán azért - üvöltötte túl a zűrzavart Szabthékah -, hogy a te "jó urad" elmondhassa neked, hogy ha nem fejezed be végre ezt a "te szolgád"-ozást, akkor itt hagy téged ezek között, és sosem mutatja meg neked a hatalmas hegyek birodalmát, ahol a szelíd behemótok élnek, és a lovak benépesítik a völgyeket!
‒ Hát elviszel magaddal?! - harsogta Tirzah nevető könnyekkel.
‒ Ha itt hagynálak, éppolyan bolond lennék, mint ők - mutatott a férfi a mindenfelé futkosó, egymás érthetetlen szavaitól egyre rémültebb emberekre.
Végre fölsegítette Tirzahot, s kifelé rángatta a gyilkosan tülekedő káoszból.
‒ Mi lesz velük?! - ordított Tirzah.
‒ Szétszélednek! Most megtanulják, hogy él Jahve, s ha kivívják haragját, nem tűri tétlenül!
‒ De nem kegyetlenség ez tőle?!
A férfi ölbe kapta az asszonyt, mert az nem bírt szaladni mellette.
‒ A szülőtől kegyetlenség, ha megvesszőzi az engedetlen gyermeket?! - lihegte Szabthékah. - Akit szeret a teremtő, azt megfegyelmezi!

Nem jutottak messzire. Szabthékah erős férfi volt, de idővel mégis kimerülten torpant meg. Letette a földre Tirzahot.
‒ Bírsz jönni? - zihálta.
‒ Bírok - felelte Tirzah, de ekkor fájdalmas kiáltással összegörnyedt, s két kezével a hasához kapott. Úgy érezte, kiszakad az egész bensője.
‒ Nem! Nem bírok - helyesbített lángoló arccal.
‒ Mi történt? Megsérültél?
‒ Nem - préselte ki magából a szót a küszködő asszony. - Jön! Jön a gyermek! Most akar megszületni!
‒ Épp most? - sápadt el Szabthékah. - Gyerünk be egy házba!
‒ Nem! - tiltakozott Tirzah. - Talán minden ház összedől! Mi értjük egymást! Tehát az Úr minket megkímélt! Ezután is kímélni fog! Nem lesz bajunk itt sem!
Azzal lerogyott.
‒ Mit tegyek? - sápadozott Szabthékah.
Tirzah gyötrődve nevetett.
‒ Imádkozz, hogy sikerüljön! A te szol... Tirzah még nem hozott világra gyermeket! Nem tudja, hogyan kell!
Majd nagyot ordított, s mintha tanították volna neki, nyomni kezdett. De ezzel hosszú, gyötrelmes küzdelem vette kezdetét.
Mindenfelé sistergő, kénköves omladékok röppentek. Mindenfelé emberek futkostak. S nem lehetett eldönteni, a felhők és villámok lármája a hangosabb, vagy az embereké. S ők ott voltak egy keskeny utca közepén, s tehetetlen vesztegelésre kényszerülve várták, hogy végre hárman legyenek.
Egy középkorú asszony szaladt arra, két nagyobbacska gyermekét kézen fogva; egy fiút és egy leányt. Ő a józanabbak útját járta; fejét leszegve, bízva az égi irgalomban, a városból egyenesen kifelé tartott. Most azonban megtorpant mellettük.
Érthetetlen szavakkal kérdezett valamit, de látta mindkét tekintetben a merő értetlenséget. Erre idegesen megcsóválta a fejét, s odakuporodott Tirzah mellé. Mondott valamit két gyermekének, mire azok összenéztek, majd befutottak egy-egy házba.
Kisvártatva fehér ruhadarabokkal, tömlő vízzel tértek meg. Mindeközben az asszony érthetetlen nyelven vezényelt; a két nő jól megértette egymást így is, a szülés már félúton járt.
Néhány sikertelen próbálkozás után az asszony megint mondott valamit két gyermekének, mire azok újra összenéztek. De végül mindketten elfordultak, megálltak háttal az anyjuknak. Szabthékah tanácstalanul figyelte őket. Ekkor az asszony kikapta a férfi övéből a bronzkést, s mielőtt még bárki bármit tehetett volna, szabályos gátmetszést ejtett a vajúdó kismamán. Tirzah sikolyától még a tomboló felhők is megremegtek.
Az asszony belenyomta Szabthékah kezébe a véres kést, s ő épp ekkor észrevett valamit. Helyesebben valakit. Egy senkivel össze nem téveszthető alak bontakozott ki a füstös, ködös homályból. Letört, megalázott testtartással, lassú léptekkel közeledett. Nimród volt az. Nem látott, nem hallott, csak baktatott valahová, a zűrzavarban. Szabthékah megszorította bronzkése markolatát. Megindult a zsarnok felé.
Elállta az útját, s amikor már csaknem nekiütközött, Nimród végre észrevette őt, s megállt. Látta a kezében a jókora kést, látta tekintetében a bosszúszomjas indulatot. De Nimród e pillanatban nem volt király. Tekintete nélkülözött minden arroganciát, sőt a harag legkisebb szikráját is. Lassú mozdulattal széttárta karjait, s várta, hogy fivére, Szabthékah, a legkisebb, akire elsőként emelt gyilkos kezet az emberek között, bevégezze, amiért jött.
S Szabthékah már bevégezte. Bevégezte százszor és ezerszer a képzeletében. S most ott állt előtte a nagy gyilkos, kitárt karokkal. Apja gyilkosa; testvérei gyilkosa; népe gyilkosa. Meg tudja tenni, képes rá! S előrelépett... Majd hátra. Nem. Mégsem. Ő nem képes embervért ontani. Ő nem gyilkos, és már soha nem is lesz az. S a földre vetette a kést.
Nimród állt, nézte a kést a földön. Lassan leeresztette mindkét roppant kezét. Farkasszemet néztek egymással. Végül megmozdult, odalépett testvéröccséhez, kezébe vette annak mindkét kezét, s előbb az egyiket csókolta meg, majd a másikat. Majd kezeit elengedve az arcát vette két tenyere közé, s most az arcát csókolta meg mindkét oldalán. Majd nézte még egy darabig az arcot, a szemeket, gyönyörködött bennük, rájuk csodált, magába itta őket, végül elengedte testvérét, s tovább ballagott, bele a káoszba.
Amikor Szabthékah visszarohant a vajúdó Tirzahhoz, ott már egy újszülött bömbölt erős tüdőből. Már meg volt mosdatva, s be volt pólyálva. Az anya azonban mozdulatlanul hevert az út porában.
‒ Meghalt?! - ragadta vállon az idegen asszonyt a férfi. Az ijedten mutogatott, mímelte, mintha aludna. Ebből Szabthékah megértette, hogy csak kimerült, és ájultan pihen.
Szó nélkül felkapta az elernyedt testet, s ráordított az asszonyra.
‒ Gyertek!
Az asszony, bár nem értette, mégsem kellett neki kétszer mondani. Rohanvást indultak kifelé a zűrzavarból, elöl Szabthékah, karjaiban az alélt Tirzahhal, mögötte az asszony, az ő karjaiban az újszülött, s mellette a két csemete. Csupán ők voltak, kik nem össze-vissza szaladgáltak. Csak ők ismerték fel a helyes irányt.

Tirzah felnyitotta kőnehéz pilláit. Beleszagolt a légbe, s elmosolyodott.
‒ Ma is pecsenye?
Szabthékah megélénkülve pattant föl a tűz túloldalán.
‒ Fölébredt az anyuka! - kiáltott, azután eszébe jutott, hogy senki nem beszéli a nyelvét, csakis Tirzah. Ennek ellenére sikerült mindenkit odacsalogatnia.
A dajkává fogadott idegen ajkú asszony odavitte a gyermeket, s óvatosan édesanyja mellére fektette. Tirzah könnybe lábadt szemekkel csodálta, becézgette a csöppséget. Alig bírta elszakítani tőle figyelmét. Végül fölnézett.
‒ Élünk?
‒ Élünk, Tirzah. Meg se haltunk?
‒ Soha nem is voltunk halottak?
‒ Soha. Az emberek számára voltunk csak azok, miképp megszűnik emlékezetükben, akivel nem gondolnak. De a teremtő egy percre sem feledett minket. Éltünk, és élünk, kedves Tirzah.
‒ Mi történt végül, Szabthékah?
‒ Nocsak! Végre nem jó uram-ozol már. Ez helyes... Mit mondhatok? A város romokban hever. Az épület áll, de néptelen. Majmok rikoltoznak csak benne. Mindenki szétszéledt. Senki nem ért szót senkivel.
‒ Ők Fellegvárnak nevezték - jegyezte meg Tirzah.
‒ Most Bábel a neve - mondta Szabthékah.
‒ Az mit jelent?
‒ Nem tudom, de ebben mind egy követ fújnak. Mindenki azt hajtogatja Bábel-Bábel, és fogják a fejüket.
‒ S mi lett Nimróddal?
‒ Él. Egy kisebb csoporttal ő is elindult új ösvényeken. Asszonyai, gyermekei, hűséges szolgái, félői, mind vele tartanak. Máshol fog letelepedni, s talán új birodalmat épít. De ha bölcsebb lett, akkor a jövőben már értelemmel fog uralkodni. Mert uralkodni fog. Ő vezérnek született, s mindig lesznek, akik követik.
‒ Bölcsebb lett, bizonyosan. Mind bölcsebbek lettünk - mosolygott Tirzah. - Mától én is buzgón imádkozni fogok. Érte - nézett le gyermekére - s érted - nézett vissza a férfira.
‒ Bizony, új idők jönnek. Nagy idők. - helyeselt Szabthékah. - Sokan fogják újra szólítani teremtőjüket, sokan fogják kiigazítani életüket.
Váratlanul halk, de erőteljes horkantások hallatszottak, s egy jókora orr jelent meg Tirzah feje fölött. Hunor volt az. Mind jót nevettek érdeklődésén.
‒ Hunor! - örvendezett Tirzah. - Hát te sem vesztél el, derék hátasom?
‒ Nem. - nevetett Szabthékah. - Ő ott várt minket, ahol neked is veszteg kellett volna állnod. Lám, ő mennyivel szófogadóbb, mint te.
Tirzah hangja meggyőződéssel csendült:
‒ A jó asszony nem mindig fogad szót.
Szabthékah feleletként csupán fejet hajtott felé. Tirzah most a társukul szegődött asszonyra és gyermekeire nézett. Ismerte őket, Sém családjából valók voltak. Az asszonynak Timnah volt a neve. A fia Ural, a leánya pedig Enéh.
‒ Őket miért hoztad magaddal?
A férfi rámosolygott a készséggel bábáskodó asszonyra. Az visszamosolygott rá, s mind letelepedtek Tirzah köré. A két gyermek nem állhatta meg, hogy kezüket kinyújtogatva, ne becézgessék-cirógassák egyre a gőgicsélő csöppséget. A férfi megsimogatta a kis Enéh feje búbját.
‒ Elvégre csak kell valaki, akivel játszogathasson a gyermekünk. Így igazi család veszi majd körül.
‒ Gyermekünk? - rebegte Tirzah. - Hát, magadhoz fogadsz minket?
‒ Nem, Tirzah. Én abban reménykedem, hogy TE elfogadsz engem.
Az asszony néma igennel felelt, szólni sem tudott.
‒ Ez a kis leányka pedig, ez az új jövevény, nem idegen nekem - folytatta Szabthékah. - A testvérem sarja ő. Így hát az én vérem.
‒ Adj hát nevet neki! - kérte Tirzah, s Szabtékahnak egy pillanatig sem kellett törnie a fejét. Szívében már kész volt a válasz.
‒ Legyen a neve Édua.
‒ Édua? - mosolygott Tirzah. - Szépen hangzik. De mit jelent e szó?
‒ E szó az első, mit Timnahtól tanultam. Úgy hiszem, azt jelenti: kelő hold.
Tirzah gyönyörködve nézett le gyermekére, s próbálgatta hozzá a nevet:
‒ Édua, Éduska... Kelő Hold... Holdacskám-Reményem...
Fölnézett a férfira, s hálásan sóhajtotta:
‒ Hűségesen szolgállak életem végéig.
A férfi ráhagyóan bazsalygott, de nemet intett.
‒ Nem. A feleségem ne szolgáljon engem, Tirzah. A feleségem csak szeressen, becsüljön meg, és segítsen föl, ha elbotlanék.
Szavai nyomán lanyha szellő támadt; mindüket megcirógatta lágyan. A szeretet éledező szellője volt ez ott, az új idők születésének völgyében.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8042
Időpont: 2017-03-12 14:06:04

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz black eagle (2017-03-12 11:04:05) üzenetére
Végül egy írásműnek mi más lenne a célja!? De tartozom egy óriási mea-culpával a hiányos műveltségem miatt. Jogos a kritika. Összekevertem dolgokat, nem esett le, h Nimród-Ménrót ugyanaz a személy. Pedig elvileg tudhattam volna, az egyik, általam legjobban kedvelt Arany János eposzban a Keveházában szerepel ez a verssor: "előre hun, Nimród fia, meg kell nekünk itt halni ma!" Innen már eljuthattam volna.....Lehet, h az kevert meg, h egy másik A. J versben, a Rege a Csodaszarvasról -ban meg ez áll: "Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor, s Magor két dalia
Két egytestvér, Ménrót fia"
Na mindegy, ezt bebuktam! :) Üdv: én

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2017-03-12 11:04:05

válasz Bödön (2017-03-12 10:41:43) üzenetére
Kedves Bödön!

Mondja ezt az, aki megírta a Majom farkát... ami ehhez képest egy osztályrendekkel nagyobb terjedelmű, kiadósabb kutatómunkát igénylő mű. De azt hiszem, értem, mire gondolsz.
Nagyon örülök, hogy végigkísérted a kis történetet, örülök, hogy jól szórakoztál nálam. Csak így tovább neked is, nekem is; jól szórakoztassuk el egymást minden időben. :)

Üdvözlettel: Laca :)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8042
Időpont: 2017-03-12 10:41:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sas! Nem is tudom hol kezdjem! Én biztos nem mertem volna belevágni egy ilyen történetbe, túl nagy falatnak éreztem volna! Lebilincselően érdekes volt belepillantani a Biblia, és a mondák világába, főleg az összekapcsolódás nagyon jól sikerült ábrázolása miatt! A bibliai történetek és a magyar őseredet monda Nimród, és leszármazottainak személyén keresztül összekapcsolódik. Bábel tornyának építése, a nyelvek összezavarodása, Édua megszületése - ennél érdekesebb témát nem is választhattál volna. Nekem nagyon tetszett, nagyon jól szórakoztam olvasás közben! Üdv: én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2017-03-12 06:28:24

válasz oroszlán (2017-03-11 21:15:29) üzenetére
Kedves Ilona!

Nagyon örülök, hogy végig itt voltál. Köszönöm figyelmedet.
Igen, az ellen sajnos már nincs mit tenni, hogy, bár akadtak szép időszakok az ember egyetemes történelmében, időről időre mégis mindig újra elromlott minden. Talán véglegesen reménytelenek vagyunk, mi emberek. Ennek ellenére nem szűnünk meg reménykedni a szebb és jobb világ eljövetelében.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2017-03-12 06:23:24

folyt.:

hanem ő jelképezi korának asszonyát. A történet elején elmondja, hogy olyan társadalomban él, ahol az asszonyokat elnyomják, a férfiak uralkodnak felettük, a nőknek nem számít az akaratuk, az életük, nincsenek jogaik sem. Ez végig ki van hangsúlyozva a mű egészében. Tirzah tisztasága, lojalitásra való hajlama van szembeállítva társadalmának hiányosságaival.
Ugyanakkor ott van Szabthékah, aki már az új idők férfimodelljét jelképezi; a férfit, aki nem kívánja elnyomni a nőt, hanem aki megbecsüli, nagyra értékeli és egyenrangú félként kezeli. Ez a momentum is végigvonul az íráson - folyton tiltakozik az ellen, hogy Tirzah szolgaként közeledik hozzá. Az utolsó sorokban újra megerősíti ezt: "A feleségem ne szolgáljon engem, Tirzah. A feleségem csak szeressen, becsüljön meg, és segítsen föl, ha elbotlanék."
Ez tulajdonképpen az én személyes szemléletem a nők iránt, és igen, ezért írtam, hogy nőnapi virág helyett. Ezzel akartam kedveskedni a hölgyeknek.

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2017-03-12 06:12:48

válasz T. Pandur Judit (2017-03-11 20:00:00) üzenetére
folyt.:

Rám és a nővéremre azt mondta egyszer valaki: az egyik egy falat kenyér, a másik meg a vaj. :)

De abban igazad van, hogy az emberi uralmak és uralkodók rendszerint csak szenvedést hoztak a világba. Ám ez az időszak mégis eltért a későbbiektől, mert - a beszámoló szerint - Bábel csupán Nimród életművének a kezdete volt. Későbbi jó uralkodóként új telepeket, városokat hozott létre, ahol nagyon sokáig (évszázadokig) béke honolt, nem voltak gyilkosságok; az építés, a fejlődés időszaka köszöntött be, a társadalom átszerveződése kezdődött el.

A hibás mondattal kapcsolatban teljesen igazad van, valóban kilóg a közegéből. Javítani fogom.

Azt kicsit sajnálom, hogy nem tudod hová tenni a "nőnapi virág helyett" megjegyzést. Nos, ez a mű Tirzahhal kezdődik és vele is ér véget. Rajta keresztül folyik az egész, és ő az összekötő kapocs is a két világ között - Nimród ó-világa és Szabtékah új-világa között. Tirzah nem csupán egy nő, egy asszony,
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1339
Időpont: 2017-03-12 06:00:49

válasz T. Pandur Judit (2017-03-11 19:56:05) üzenetére
Kedves Judit!

Sok tekintetben nagyon jók a meglátásaid. De ne aggódj Nimród miatt, ő nem csupán a megallomániás despotát jelképezi, de egyben a változtatásra képes embert is. Amikor megcsókolta testvéröccsét, ő már nem viselkedett uralkodóként, sőt magatartása a sorsának elfogadást, a teljes megadást tükrözte. Ő nem volt bajban az adott percben, hiszen nem futott az életéért, mint a többiek. Ő elfogadta a sorsát, s kész volt elfogadni a halált is bűnei megtorlásaként - ezért is tárja szét a karjait, Szabtékah előtt, ezért nem tanúsít ellenállást. Mondhatnánk: megtért, magához tért korábbi állapotából. Amire nagy szükség van, mert nem mindegy, milyen ember vezet egy népcsoportot. Az ő tetteinek a következményeit ugyanis elsősorban a népe fogja magán viselni.
Édua felől sem aggódnék. Az én apám is egy szörnyű alak volt, terrorban tartotta a családját, rajtam kiskoromban cigarettacsikkeket oltogatott el, senki sem volt tőle biztonságban. Én mégsem lettem olyan, mint ő. Sem a nővérem.
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
7224
Időpont: 2017-03-11 21:15:29

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Cselekményesen, fantázia dúsan fejezted be a történetet, mondhatni a "történelmet" Fogadjuk el, hogy így történt. Sajnos a következő időkben is folyamatos a gyűlölködés...

Szeretettel gratulálok, élveztem minden mozzanatát.
Üdvözlettel: Ica
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4801
Időpont: 2017-03-11 20:00:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
folyt.

Én inkább az "Felébredt az édesanya" mondatot javasolnám, jobban illik a szövegkörnyezetbe.

A történeted nagyon jól megírt, érdekes, fantázia dús, gondolatébresztő.
De mire a végére értem nem igazán tudtam hová tenni, hogy nőnapi virág helyett - volt az első rész alcíme.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4801
Időpont: 2017-03-11 19:56:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Elolvastam a történet végét is.
Nos, minden jó, ha a vége jó. De jó-e a vége? Bizonyos szempontból igen, más szempontból meg nem is tudom...
Nimród elindul benépesíteni a Földet. Brrr... Kutyából nem lesz szalonna! Amikor bajban van, akkor csókolgatja a testvérét, akit amikor jó dolga volt megölni próbált. Meg az a nyílzápor a gyermekével viselős asszonya hasára... Pfff...
Aztán az a megszületett gyermek, akinek nem csak anyja, apja is van, aki egy szörnyeteg. A kicsi felnő, és ha apja lánya lesz? Szülő, és testvér gyilkos, cezaromániás őrült?
Mi már ismerjük milyenek lettek azok az új idők, aminek olyan bizalommal néznek elébe, a történet végén. A szeretet éledező szellője nem sokfelé fújt a Földön azóta sem.

Egy helyen megállt a szemem a szövegen, amit addig nagyon szépen vittél.
"Fölébredt az anyuka" mondat nem illik bele a szövegkörnyezetbe. Ilyet inkább a szülőotthonban mond egy nővérke manapság. /folyt./

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)