Sóvárgás

Milyen szép, az ősi szenvedély,
Ember vagyok, tudok szeretni én!
A legszebb emberi vonás,
Szerelmet adni s az, mint egy látomás!

Egymásra talál, két szerető szív,
Mindent vállalnak, mit lélek kibír!
A szerelmes szív, mindent meglát,
Érzi a vágyat, mit a másik kíván!

Szinte álomvilágban él,
Mert a párja vágya, mi őt élteté!
Minden pillanat egy látomás,
Miért kedveséért adja áldozatát!

Saját magát adja szerelméért,
Nem értékeli saját életét!
Nem számít semmi, kedvese boldog legyen,
Eméssze őt, akár a pokol heve!

Milyen szép, az ősi szenvedély,
A férfi meghal, a női erényekért!
Oly szép, mikor a férfi adhat,
A nő, akár mindent elfogadhat!

A férfi a szívét, tenyerén nyújtja át,
A nő lelke, boldogan veszi azt át!
Egymásé lesz a szív és a lélek,
Mily boldoggá lesz nekik az élet!