HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 163

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49214

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2017-04-13

Őrség idején

Azt mondják a tapasztalt katonák és űrhajósok, hogy a legtöbb különös dolog őrség idején történik. Különösen az éjszakai őrségek alatt. Régebben nem adtam igazat nekik, de mióta a BK-83-on jártam... Az óta alaposan megváltozott a véleményem. Tudják, ott ismertem meg a legújabb, és mind közül a legfurább barátomat. Egy éjszakai őrség idején...

A BK-83... ígéretes bolygó, mint azt mindenki tudja. Alig valamivel kisebb a Földnél, van belélegezhető légköre, a felszínén állatvilág, víz és növényzet...
Na, igen a növényzet...
Bolygókörüli pályáról sűrű erdőket láttunk, amiket szélesen kanyargó folyók szeltek át meg át. Nem nagyon foglalkoztunk velük, civilizációs nyomokat keresve a torkolatvidékekre összpontosítottunk, de semmi érdemleges nem került a szemünk elé. A negyedik forduló után már inkább a folyamok találkozásait figyeltük, de itt sem láttunk semmit. Úgy tűnt a bolygó leg­fejlettebb lénye valamilyen állatcsoport lesz.
Ki is gondolhatta volna...! De ne vágjunk a történtek elé...
Hajónk, a Viharszellem, kevésbé költőien az ESA-876-os kutatóhajó, három nagy folyó összefolyásánál szállt le, minden gond nélkül. A köves part viszonylag üres volt, csak néhány bokrot vagy mit perzseltünk fel a fúvókákkal. Miután lehűlt a burkolat, a szondák előzetes adatait pontosítandó Kathy, a biológusunk Ritz dokival együtt kiszállt mintákat venni a vízből és a levegőből, persze szigorúan űrruhában. Az elemzésekkel el is telt az első nap, addig mi többiek, Benton kapitány; Yamata, a gépészünk; Sanchez, a technikus lány; Vilcox, a geológus, valamint Elroy és én, a két pilóta, a szenzorképeken keresztül nézegettük a tájat.
Nem nagyon volt mit nézni. A több méter magasra megnőtt, leginkább fákra emlékeztető valamik áthatolhatatlannak tűnő falat alkottak a folyóparttól úgy száz méterre. Furcsán hatottak vöröses árnyalatú lombozatukkal és kékesfekete törzsükkel. Még igazán akkor sem láttunk sokkal többet, amikor felmentünk a hajó elején levő "csillagda" fülkéjébe; az erdő messzire nyúlt, és roppant egyöntetűnek tűnt. Csak néhol magasodott ki belőle egy-két nagyobb fa.
Mindezek ellenére alig vártuk, hogy megkezdődhessen a felderítés, és reménykedtünk, hogy nem kell majd nekünk is felvenni az űrcuccot. Ebben szerencsénk is lett, mert bár a levegő egy kissé hűvösnek érződött, azért belélegezhetőnek bizonyult.
A második nap nem jutottunk messzire, csak végig cserkésztük a partot mindkét irányban. Vilcox a dokival, Sanchez Kathyvel - nagyon jól néztek ki, annak ellenére, hogy két réteg kezeslábas volt rajtuk - a mi pedig ügyeltünk rájuk a hajóból. Láttunk - mert a fejre rögzíthető kamerák nagyon jó képeket adtak - jó pár állatot a vízben és az erdő szélén is. Kathy boldogan fotózta őket és rengeteg mintát vett a különböző növényekből. Az erdőbe is be akart menni, de mert addigra közeledett az este a kapitány nem engedte: azt mondta, majd holnap; így mindnyájan visszatértek.
Még épp időben ahhoz, hogy ahogy kell, felállítsuk a hajó körül az automata-őrszemeket, meg a sugárkerítést. Elroy vállalta az első posztolást. Tudják, hogy van ez, mindig lehet olyan esemény, amit az őrszemek nem vesznek észre, nem lehet rögtön tökéletesre belőni a paramétereket.
Aztán kb. a hatórás éjszaka második harmadában, Sanchez, az ügyletes riasztott minket, hogy Elroy nem felel, csak össze- visszadünnyög és mellesleg eltűnt a monitorokról. Yamata és én felfegyverkezve - és mindenre eshetőségre számítva űrruhában - nyitottuk a légzsilipet... és majdnem beleeresztettünk egy sorozatot szegény Elroyba, aki vinnyogva, habzó szájjal, négykézláb mászott be a hajóba... Valami szemlátomást teljesen kiütötte. A doki vizsgálata sem állapított meg többet, mint hogy sokkot kapott. De hogy mitől? Egyetlen értelmes szót sem tudtunk kiszedni belőle, egyre csak a nagyapját emlegette...
Persze hogy ezek után a kapitány fokozottabb éberséget rendelt el. A srácokkal sugárzókat szereltünk körbe a hajó orrára is, hogy fentről is teljes legyen a sugárkerítés, a kapitány és Kathy pedig egész délelőtt nyomokat kerestek, de eredménytelenül. A saját csizmáikon kívül más nyomot nem találtak. Hiába szerettem volna velük menni, nem lehetett, a szabályzat előírja, hogy a kapitány és helyettese egyszerre nem hagyhatja el a hajót, Kathyvel pedig Benton nem akart elengedni, félt, hogy engedek biológusunk kérésének és bebóklászunk az erdőbe...
A második őrséget Vilcox adta, aki amilyen nagydarab olyan nagyhangú is. A geológus kalapácsán meg a lézerfegyveren kívül egy régimódi puskát és egy pisztolyt is magához vett, és váltig hangoztatta, bármi is van odakinn, az hamarosan az ő zsákmánya lesz.
A sors úgy hozta, hogy aznap éjjel én voltam ügyeletben, így volt szerencsém végig nézni Vilcox "vadászatát". Először csak szórványosan adott le egy-egy lövést. Próbáltam tőle megtudni, mi a célpont, de csak azt hajtogatta, hogy őt ne nézzék hülyének ezek a kis vakarcsok, őt nem fogják bekeríteni.
A képernyőkön közben meg nem látszott más csak az erdő...
Végül a dolog odáig fajult, hogy körbe-körberohangált a kerítésen belül, ordított és lövöldözött. Rossz volt nézni. Óriási mázlija volt, hogy egyetlen visszapattanó lövedék sem találta el... addig nem is szóltam a többieknek, amíg minden nála levő tár ki nem ürült. Míg így is alig bírtak vele és a vadászkésével komoly sebet ejtett Yamata karján, amikor lefogták, hogy a doki beadhassa neki a nyugtatót.
Benton kapitány dicséretére mondva, nem adta fel. Úgy döntött, itt maradunk még néhány éjszakára, mert ez egy olyan rejtély, amit meg kell fejteni. Máig emlékszem a szavaira:
"Még ha soha nem is lesz kolóniánk ezen a bolygón, akkor sem mehetünk tovább, a hátunk mögött egy ismeretlen veszéllyel."
Igazat adtam neki, és kértem, hogy engem osszon be a harmadik őrségbe.
Az egész remekül kezdődött. Egyáltalán nem féltem, sőt! Kifejezetten jól éreztem magam. Végre friss levegőt szívhattam a több hónapnyi recirkulált oxigén után. És a mozgás...! A hajón csak ötödnyi gravitációt tudtunk előállítani, a bolygón pedig egynyolcadnyi volt... Mit mondjak, nem szégyellem, az első órában úgy futkostam, mint egy kölyök, az előírt negyedóra helyett tízperc alatt tettem meg egy kört. Kathy az ügyeleti szobából rám is szólt, hogy álljak már le, mert szédül.
Dörmögtem valamit feleletül és elkezdtem ellenőrizni az őrszemeket. Az előző napon feltu-ningoltuk mindegyiket, megnöveltük az érzékenységüket és a hatótávukat, de úgy látszott feleslegesen; nem mutattak semmi érdekeset.
Akkor éreztem először valami furcsát. Nem tudtam megmondani miért, de nyugtalanság fogott el, mint otthon, amikor vihar közeledik. Rákérdeztem Kathynél, de ő azt válaszolta, hogy minden OK, a bolygó körül keringő szondáink nem jeleznek semmit. Valami mégsem stimmelt... Fogalmam sincs mi hajtott, amikor egy helyütt kikapcsoltam a kerítést és kimentem a körön kívülre. Amint áthaladtam a kerítés visszakapcsolt, tudtam, hogy bármikor vissza tudok menni, az áramkör reagálni fog a bőröm alá ültetett chipre, mégis elfogott a félsz.
Pár lépés után körülvett a sötétség. Olyan volt, mintha egyedül maradtam volna. Utoljára akkor éreztem így, amikor tizenötévesen meg kellett találnom a totemállatom és három napra egyedül hagytak a Colorado-platón...
"Az igazi bátorság az, amikor legyőzöd a félelmed, és a saját javadra fordítod" - ezt mondta akkor apám, mielőtt elment. Minden szava igaznak bizonyult, akkor is, és ott, a BK-83-on is.
Féltem, mit szépítsem, minden lépésnél egyre jobban, mégis mentem tovább. Tudtam, vagy inkább éreztem, hogy ott a sötétségben, ott van a válasz, a félelmemre, Elroyra, Vilcoxra...
Kathy később azt mondta, hogy kiabált, lehet, én nem hallottam...
Mert akkor megmozdult valami előttem...
Mikor egy évvel később Kathy a feleségem lett, mutatott egy régi mesekönyvet, abban írtak lépegető fenyőfáról, még rajz is volt hozzá, na, ez ahhoz hasonlított. Akkor semmihez sem tudtam hasonlítani... Volt vagy három méter, karcsú törzsű, ágas-bogas és a gyökerein járt... jól láttam a két hold fényénél. Rögtön arra gondoltam, hogy nem csoda, hogy nem találtunk semmit. A bolygó laza talaján ezek a léptek nem hagytak nyomot, a gyökerek kihúzása után a föld azonnal beomlott a vájatba.
Miközben jött felém, mert határozottan odatartott, ahol álltam, eszembe jutott Elroy és Vilcox. Elroy, akinek a nagyapja tizenhat évet húzott le a Holdon engedély nélküli fakivágásért. Az unokájának egy ilyen lény olyan lehetett, mint Macbethnek az erdő. És Vilcox, aki mindig eldicsekedett, hogy milyen hősiesen harcolt, amikor a kínaiak partra szálltak Kaliforniában... hogy milyen diverzáns akciókat hajtott végre ellenük a Sziklás hegységben...
Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mi is az a félelem, amit érzek. Nem is valódi érzés, hanem infrahang keltette érzet...! Épp, mint a helikopterek rotor zajánál...! Infrahang, amit ez a lény a lépéseivel kelt...! És ami az emberből a legrosszabb rémképeit hívja elő, ha az illető hagyja... Igen csak az lehet, mert amint figyeltem, éreztem, ahogy a léptei ütemére változik a bensőmben vibráló félelem erőssége.
Ezt hangosan is kimondhattam, mert a fülemben megszűnt Kathy kiabálása és a helyébe a doki hangja lépett. Próbált nyugtatni, de én rászóltam, hogy hagyjon békén, amikor meg továbbra is csak mondta, egyszerűen kivettem a fülest, és zsebre vágtam.
Addigra a lény ott állt előttem. Rádöbbentem, hogy az elemlámpám a kezemben van. Eddig be sem kapcsoltam, most azonban megtettem, de a fényét lefelé irányítottam. A világosságra az idegen levélzete megzizzent, de semmi több. Felbátorodtam. A lámpát óvatosan elfordítottam, hogy keresztben világítson előttem, majd végig a lényre nézve a fény elé tettem a kezem. Vagy fél percig ott tartottam, aztán vigyázva a különös növény felé kormányoztam.
Arra számítottam, megérti békés szándékom, mert afelől, hogy értelmes, nem voltak kétségeim.
Nem világítottam rá, csak eléje a földre. Ő mozdult, és nyújtotta egyik ágának hegyét a fénybe. A sugaraktól a csúcsán levő apró levelek mozogni kezdett, mire a lény felmorrant. A hang egyszerre tűnt meglepettnek és elégedettnek, leginkább egy macska dorombolására emlékeztetett, csak rövidebben. Bennem mindent keltett, csak jóérzést nem. A pillanat nagyszerűsége ellenére mély depresszió öntött el, de mert tudtam, hogy ez csupán az infrahang hatása, igyekeztem úrrá lenni rajta. Tovább vittem a fényt, egyenesen a lábgyökerekre, amik ugyanúgy mocorogni kezdtek, mint a felső végtag. Ettől az idegen újra és újra felmorrant, amitől olyan hányinger tört rám, hogy belegörnyedtem, de közben igyekeztem elmagyarázni társaimnak, hogy mi történik.
Őszintén reméltem, hogy ők is rájönnek arra, amire én; hogy a lény csupán... nevet...
Később megtudtam, a doki is ugyanerre jutott és a kapitánnyal együtt sikeresen lebeszélte Yamatát, hogy kitörjön a védelmemre.
A többi, ahogy mondják, már történelem...
Csupán egy dologra nem sikerült rájönnöm az óta sem: hogy újdonsült barátom rajtam vidult-e, vagy csak a fény csiklandozta? Ezt az istennek sem árulja el...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2753
Időpont: 2017-04-13 11:12:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Gabriella!
Annyira jó látni, hogy vannak emberek, amelyek szeretnek a képzelet szárnyain repülni. Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Ü című alkotáshoz

Miléna bejegyzést írt a(z) Se isten, se ember című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Zsóka Eliza Wolfbetta bejegyzést írt a(z) Őrizd a tüzet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Az igazi Mikulás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) mai kép című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy vándormadár hazatért című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) kiégés felé című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)