Versek:
Anyámra emlékezem 2 szakasz
Nagmamára emlékezem 3 "
Valamikor régen 5 "
Balatoni ház 4 "

1. ANYÁMRA EMLÉKEZEM
Vártál repesve, ott éltem öledbe,
Megérkeztem hideg télben, szerettél,
örültél, ringatgattál egy kisbölcsőbe',
pici voltam szoptattál, körülvettél,
éhes voltam etettél, minden este
meséltél. Kiskoromban pelenkáztál,
mosdattál, fürösztöttél és gyöngéden
törölgettél, szerettél simogattál.
Elindultam - követtél, lépteimre
figyeltél, kézen fogva vezettél,
ha leestem fölvettél. Betegségben
aggódtál, gyógyítottál, pátyoltál.
Ha sírtam vigasztaltál, el nem hagytál,
bánatomban is mindig velem voltál.

2.
Bánatomban is, mindig velem voltál.
osztoztál gondomban, letörölted könnyeim,
sebeimet bekötözted, álmomban
is mindenkor rám vigyáztál éberen.
Tanítottál, ölelgetve becéztél és
kísérgettél. Ha bántottak, megvédtél,
iskolába kézen fogva vezettél.
Ha jó voltam, akkor megdicsértél,
elmentem, integettél. Imádkozni
tanítottál, együtt jártunk templomba,
te engemet sosem hagytál egyedül.
nem tudom elfeledni jóságodat.
Jóságodat meghálálni nem lehet,
megköszönöm, örökké élsz szívemben!

3. NAGYMAMÁRA EMLÉKEZEM
Megköszönöm, örökké élsz szívemben.
Kisdiák koromban a szünidőket
én mindig nagymamánál töltöttem.
Árnyas udvarában nagy tál eperrel
kezében, várt engem kedves mosolyával.
Ősz haja lobogott a szélben, hosszú
ruhában tipegett elém. Utaztam
hozzá mindenkor örömmel, a sűrű
fenyők közt, füstöt eregető hosszú
szerelvényben, kanyarogva - a vonat
ablakában állva - ábrándoztam.
Bámultam a csodás erdélyi tájat,
az égig felnyúló fenyőfákat,
éreztem az erdő tiszta illatát.

4.
Éreztem az erdő tiszta illatát,
élvezettel szívtam be magamba.
Nem tartott sokáig a boldogságom,
országunkhoz már közeledett a front.
Rokonoktól gyorsan kellett búcsúznom...
el kellett hagyni a kedves házat.
Karjaiba zárt édes jó nagyanyám
fülembe súgta, utoljára látlak.
A háború zord szele kegyetlenül
tőle elsodort nagyon messzire,
a jövendölése beteljesedett:
már nem ölelhetett többé engemet.
Országhatárnál ellenséges hadak
álltak, hogy megdöntsék országunkat.

5.
Hadak álltak megdönteni a hazát.
Olyan idők jártak, ott már tovább
nem maradhattam, engem távirattal
rendeltek haza a kedves szüleim.
Nagyon szomorú volt az utazásom,
fegyver ropogás odáig hallatszott.
Szüleim otthon aggódva vártak rám.
Drága nagyanyámnak bevált jóslata,
Nem ölelt többé, elment örökre,
Páva község temetőjében nyugszik,
egekig nyúló fenyőfák tövében,
havas aljában örökálmát alussza.
Őseink mellett imádkozik értünk
figyel reánk az égi mezőkről.

6. VALAMIKOR RÉGEN (2)
Figyel reánk az égi mezőkről.
Éltem az Emke-utca háromban,
s akkor váratlanul lettem felnőtt.
tizenöt éves voltam, s jött front,
Bíztunk szorongatott helyzetünkben
Istenben, ki tudná megmondani mért
tette?, de bennünket nem segített,
mindnyájunkat súlyosan büntetett.
Repülőrajok zajongtak felettünk:
szörnyű zúgással a front közeledett
sietve óvóhelyre menekültünk.
1944-ben írtunk szeptember-tízet:
idegen hordák hazánkba betörtek,
s én tizenévesen már felnőtt lettem.

7.
Én tizenévesen már felnőtt voltam.
el kellett hagynom az otthonomat,
Maros-folyót, a szép erdélyi tájat;
véget ért akkor boldog gyermekkorom,
sírva búcsúztam kedves városomtól.
sűrű esőben, sáros cipőben
egy megbolydult világba indultam.
Vonatra szálltam, hosszú utamon
szirénák zenéje sokáig kísért:
kezemben tartva minden vagyonom
és a szállásom marhavagon lett,
egy hónapig tartott utazásom,
vége lett a vidám diákéveknek,
szép ifjúságom kellett temetnem.

8.
A szép ifjúságom kellett temetnem.
Ami utána jött, az sem álom,
hangoztatták: végre itt a BÉKE,
de háború, szégyen és nyomorúság
amit utána át kellett szenvednem!
Sorsom sirámait nem folytatom,
nem szokásom panaszkodni nekem,
és mindazt leírni sosem tudnám,
annyi szörnyűség történt akkor velem.
Ismeretlen világba' kellett élnem,
Isten majd' csak éltet, reménykedtem,
éveken át mindig azt reméltem,
a békességet végre megélhetem.
sokáig várni kellett, nem úgy lett!

9.
Sokáig várni kellett, nem úgy lett!
Aztán végre, szidalmazott honatyák
jóvoltából gondok apadtak, teszem
azt, 'mi nekem jól esik, utazom, vagy
számítógépen rovom a sorokat
írok verset, regényt, novellákat.
Annyi jó- és rossz emlékem maradt,
nekem meg kell örökítenem azokat.
Nyomtatásra várna sok-sok emlékem,
befejezés előtt életregényem.
Tudom, mindenkinek nem adatik meg.
Ki hitte volna a múlt században el:
menekülést, háborút, nélkülözést
túlél, s átlép a KÉTEZREDIK évbe!


10.
Túlél s átlép a KÉTEZREDIK évbe!
Azt kívánom én most mindenkinek,
az elképzelt vágyakat éljék meg!
Kétezer-nyolcban hálatelt szívvel
megköszönhettem a Teremtőnek,
- és akik neki abban segítettek -
hogy nem kell nélkülöznöm, s ha valami
jót tettek velem, s másnak az életben,
azért őket áldja meg az Isten!
A hálátlanokkal ne törődjenek,
mert egyszerre nem mehet jól minden,
érezzék azok,' kik annyit szenvedtek,
őket kárpótolták, mert nélkülöztek,
és velük biztosan jót cselekedtek!

11. BALATONI HÁZ...
Velük biztosan jót cselekedtek!
A gépemet sorban kattintgatom
nézem a megkopott fényképeket,
gondolatom a múltba visszaszáll
oda, ahol dombtetőn állt a ház.
Ha egyik képről a másikra nézek,
szüleim ház előtt ülnek a padon,
apám olvas, könyvet tart kezében,
mellette csendesen kötöget anyám.
Margaréta, írisz és rózsa nyílik
körülöttük, a kert csupa virág.
Virágillat száll a levegőben ...
nyugalmas nyári délután... és madár
dalol mellettük - a nagy diófán.

12.
Egy madár dalol - a nagy diófán.
Apámat látom egy kopott képen,
ház alapját ássa, mély árok szélén,
megtörli verejtékező homlokát...
Nagy gödör tetején a három bátyám
az építkezés előtt készült képen,
ahol majd a családi otthon áll,
a ház alapját ássák keményen,
Egy kattintás a gépen: szüleim
a csodálatos tájban gyönyörködnek,
ahonnan a Balaton felszíne
Badacsonyig látszik tiszta időben.
Színes fotón a nagyszülők állnak,
körülöttük mosolygó unokákkal.

13.
Körülöttük mosolygó unokákkal,
nyakukba akasztott úszógumival,
megpakolva nehéz csomagokkal...
újra élednek kedves emlékeim.
A felső kertben készült fotókon
megörökítve vidám társaságot
egy délutáni szalonnasütésen.
Apám lépcsőzetesre alakított
kertjében termett borral kínálja a
felnőtt vendégeket. Váltom a gépet...
s mennyi kedves emlék jelenik meg:
unokákkal Balaton-parti strandon ...
hajó fedélzetén a nagycsalád...
vidám játék a homokozóban.

14.
Vidám játék a homokozóban.
Másik képen fűben ugráló béka...
aztán unokám keserves sírása...
Tó vizén az Ezüsthíd csillogása...
alkonyati Aranyhíd ragyogása...
Óh, boldog mosolyok, vidám napok!
Majd szüleim elmentek... elárvult az
otthonuk... Nagy bánatomra a ház
már nem a miénk. A másik képen
törölgetem szememből a könnyet,
s ha arra visz az utam, örökké
siratom a drága jó szüleimet,
az elárvult, meleg családi fészket,
s örökké fájó szép emlékeimet.

15. MESTERSZONETT - Család, szülők, testvérek

Vártál repesve, ott éltem öledbe,
Bánatomban is, mindig velem voltál.
Megköszönöm, örökké élsz szívemben.
Éreztem az erdő tiszta illatát,
Hadak álltak megdönteni a hazát.
Figyel reánk az égi mezőkről.
Én tizenévesen már felnőtt voltam.
A szép ifjúságom kellett temetnem.
Sokáig várni kellett, nem úgy lett!
Túlél s átlép a KÉTEZREDIK évbe!
Velük biztosan jót cselekedtek!
Egy madár dalol - a nagy diófán.
Körülöttük mosolygó unokákkal,
Vidám játék a homokozóban.

**-**