Versek:
Esküvő
Örökké szeretni
Szerelem balladája

1. ESKÜVŐ
Hófehér ruhába kislány tündököl
arcán meghatott, boldog mosolygás.
Menyasszonyt-vőlegényt kíséri a nász
zeng a templomi orgona, Ünnepel

rokonok örömtől ujjongó hada.
A pár szívében megható szeretet-
szerelem, remény élteti életüke;
nem tudják reájuk milyen sors vár:

örömben, boldogságban, szép napokban
lesz-e részük, ki tudná előre, mert
sehol sincs megírva életük útján

netán bánat-betegség kíséri majd
őket, de most erre nem gondolnak,
abban bíznak, jobb élet vár rájuk.

2.
Abban bizakodnak, hogy jobb élet,
teremtő napsugár ragyog majd rájuk.
most semmi rosszra nincsen gondjuk.
az esküvő napja szép lesz nekik,

Teremtőjükben bíznak teljes hittel.
Legyen ez a nap szép és örömteli
örökre emlékezetes, hiszen kint
napsugár ragyog, őket ünneplik

rokonok-barátok, kaptak sok-sok
ajándékot, mindenki kívánt nekik
boldogságot. Ma hűséget fogadtak

egymásnak, most kéz- a kézben néznek
egymás szemébe, mindenkinek ilyen
ünnepe csak egy lehet életében.

3. ÖRÖKKÉ SZERETNI
Ilyen ünnep egy lehet életedben.
Hiába kopogott sírodon a rög,
hiába múlt el annyi idő, kezed
bársonyos érintését most is érzem.

Mellettem vagy, ahogy rám emeled
ragyogó szemeid, te mégis itt vagy.
Álmaimban is érzem közelséged,
s bánatos arcomra csókod leheled.

Pirkadatkor kinyitom szemem, szívem
nagyot dobban, úgy érzem, itt vagy velem.
Nem vagyok magam, te vagy mellettem.

A gomolygó felhők között tisztán
látlak a felkelő Nap tükrében,
sápadt holdfényben, vizek hullámain.

4.
Vizek hullámain, sápadt holdfényben
hallgatom, hogy susog a szellő, érzem
közelléted testem melegében,
a lágy simogatásod bőrömön,

szereteted fájó szívem legmélyén.
Lelked melegét érzem lényemben,
látom a fényt is szelíd szemedben.
Lágy muzsikában itt vagy mellettem,

hegedű halk sírásában is hallom,
fülembe suttogod lágy hangodon
most is, szeretlek drága angyalom!

Lágy fuvolában, orgonazengésben,
harangok kongásában mindig érzem,
most is szeretsz, nem feledtél el engem.

5.
Most is szeretsz, nem feledtél el engem.
Ha egyedül vagyok, elmerülök a
természet szépségében, érzem ott vagy
nem hagysz el, itt maradsz a közelemben.

Süt a Nap, méhek zümmögését hallom,
s te ott vagy a rét virágai között.
Lágy simogatását érzem kezednek,
ha magányban megrohan a bánatom.

Fájdalmam elmúlik, ha rád gondolok,
mert kettőnk léte akkor összeforrt,
szívünk repesve együtt dobogott.

Feledni nem tudom Égben, sem Földön
mert akkor a lelkünk is összeforrt és
egymásnak örök szerelmet fogadtunk!

6. SZERELEM BALLADÁJA
Örök szerelmet fogadtunk egymásnak!
Kis hazánk földjéről, messzi városból
egy férfi s egy nő elindult két vándor
az élet göröngyös országútján.

Mikor elindultak, mit sem sejtettek,
Parádon útjuk összefutott halk
zeneszó mellett, kicsi cukrászdában,
nem gondoltak sors-fordulata felett.

Beszélgetnek az asztalok mellett,
mások vacsoráznak, zenét hallgatnak.
Véletlenül vagy tán; sorsszerűen?

Ülök csendben, életem futott nemrég
zátonyra. Véletlen lenne? Mit látok?
Ajtó nyílik, rajta valaki belép:

7.
Ajtó nyílik, valaki belép rajta:
egy elegáns úr, rátapad szemem,
s lám, meleg tekintettel rám néz mélyen.
Vajon ki lehet? Ismerősöm volna?

Eddig sose láttam. Tán ismer engem?
A találkozás nem lehet véletlen,
szomszéd asztaloz barátaihoz megy,
a sors rendelte, ezt bizton éreztem,

de sehogy sem értem, hogy miért, miért?
Egy üres székre leül velem szemben!
véletlenül, vagy talán sorsszerűen?

Vacsorát kér, barátokkal beszélget,
de a tekintete mindig rám tapad.
Asztaltársaim feltűnően néznek!

8.
Asztaltársaim feltűnően néznek,
zavarba jöttem, arcom is égni kezd.
Mi lehet ez? Én semmit sem értek!
véletlen vagy más, arról nem tehetek.

Csendes tangóra váltnak a zenészek,
a párok pedig táncolni indulnak.
Le nem vette rólam mostanáig a
szemét, majd villáját, kését letette,

felállt s lassú léptekkel közeledett,
majd előttem megállt, bemutatkozott;
kezét felém nyújtva halkan kérdezte:

fölkérhetem egy táncra? Ez különös,
vagy mégse? S mi halk zeneszó mellett
így indultunk egy forró szerelembe.

9.
Így indultunk egy forró szerelembe,
kart-karba-öltve csöndes magányunkban.
Egy hétig együtt a zenét hallgattuk,
az idő sietett halk suttogás mellett.

Lejárt mindkettőnknek szabadsága, el
kellett búcsúznunk, mi egymásnak semmit
se fogadtunk. S hogy ez a búcsú nem
örökre szólt, azt éreztük mindketten.

Sors ajándéka, utunk folytatódott,
életünkben mindketten csalódtunk,
elhagyottnak éreztük magunkat.

Messzi nagyvárosból jött egy hosszú
levél, ezt ő nem ígérte, mégis
írásban mondta élete bánatát.

10.
Írásban mondta élete bánatát:
Messzi tájról elindult két csalódott
vándor, élet országútján találkoztak
Parádon. Amint téged megláttalak,

boldogságot éreztem! Véletlen nem
lehet e találkozás, mert az Isten
nem tévedhet, egymásnak teremtett
bennünket. Meddig járhatjuk, utunkat

kezünk szorosan összefonva, azt
nem tudjuk, de biztosan érzem, hogy
szerelmünket hervadni bűn volna.

Mivel egymástól távol kellett élnünk,
táviratok-levelek jöttek-mentek,
postások munkájukkal segítettek.

11.
Postások munkájukkal segítettek,
forrón izzottak a telefondrótok,
el sem égtek szerelmes szavainktól.
Mindkettőnk számára boldog évek

jöttek. Mikor találkozunk, megállt az
idő fölöttünk, szívünk összedobbant,
forró hangulatban csókolt, ringatott,
mint kisgyermeket s fölemelt, átkarolt.

Reménykedve éltünk, terveink voltak:
ne kellene mindig búcsúzkodni,
közelebb élni egymáshoz jó volna.

De a Tisza tervünket meggátolta
1970. évi nagy árvíz életünkbe gázolt,
a gátakon Ő sokat fáradozott.

12.
Sokat fáradozott Tisza-gátakon,
a mentést vezette, megbetegedett,
s május 15-én levelét így kezdte:
Vers helyett e rózsaszirmot nyújtom,

melyre csókom leheltem! Négy évig
tartott örök boldogságunk, aztán nem
tudom miért? Tán sorsunkba volt írva!
Gyermekeink voltak, mindkettőnknek,

velük nekem, és neki is törődni
kellett, őket elhagyni nem lehetett,
nagy távolságot nem tudtuk legyőzni.

Szerettük egymást, lelkünk összeforrott,
szívünk egymásért megszakadt, nagyon
fájt búcsúzni, de nem tehettünk mást.

13.
Fájt búcsúzni, de mást nem tehettünk:
hogy utána már más sosem jöhet,
bizton éreztem. Nyugalmát nem lelte,
ő beteg lett, küszködtünk és szenvedtünk

ő és én. Aztán a világot járta,
egyre küldött nekem mindenhonnan
levelet-virágot. Fájt a szív nagyon
soha nem tudtuk egymást elfeledni.

Éreztem: Ő sem felejtett el engem!
Tiszta boldog szerelmünket én sem
tudom elfeledni. Véletlen lehet?
Ki tudja?, de a sorsunkba volt írva!

Életem azóta boldogtalan, a sors
akarata, hogy utunk megszakadt,
túléltem sok mindent, nekem ez jutott!

14.
Nekem ez jutott, túléltem sok mindent
még eddigi életemben. A szivem
megtelt gyásszal, hogy mit érzek belül,
csak azt meg ne lássa soha, senki!

Ez véletlen, vagy a sors akarata?
Kezemben tartom nagy csomag levelét,
fényképén nézem kedves arcát, szemét.
Mivel itt hagyta a földi világot,

előbb, mint én. De miért történt? Miért?
Most azt kérem jóságos Atyánktól,
hogy majd ott, legalább fenn az Égben

Ő várjon rám az örök fényességben!
Ott, legalább ott, lelkünk összeforrjon
a boldogságunk mindörökké tartson.

15. MESTERSZONETT, örökké szeretni

Abban bíznak, jobb élet vár rájuk.
Ilyen ünnep csak egy lehet az életben
vizek hullámain, sápadt holdfényben.
Tudom, szeretsz, nem feledtél el engem.

Egymásnak örök szerelmet fogadtunk!
Ajtó nyílik, valaki belép rajta.
Asztaltársaim feltűnően néznek.
Így indultunk egy forró szerelem.

Írásban mondta el élete bánatát.
Postások munkájukkal segítettek.
(1970) sokat fáradozott a gátakon.

Fájt búcsúzni, de nem tehettünk mást:
Nekem ez jutott, túléltem sok mindent!
A boldogságunk mindörökké tartson.

**-**