Versek:
Elmúlt idők emlékei
Ébenfa
Fekete fellegek
Aranyló búzatáblák
Gödör mélyén

1. ELMÚLT IDŐK EMLÉKEI
Behunyt szememmel jönnek emlékeim
kedves képekként a múltból érkeznek:
babakocsiban ül a kedves szőke
hangosan kacagó kicsi gyermekem.

Arca derült, mosolyogva néz fel rám,
a szemében vidámság és huncutság.
De jó volt még akkortájt! Kacagása
messze hangzik, szellő fújja dús haját.

Nem tudtuk, mi vár ránk, azt hittük, csak
boldogság, ha visszanézünk ennyi év
után, de semmi öröm nem várt ránk!

Némi bajokkal, mégis itt vagyunk,
igaz, nem vigadunk, mégis kellemes
napra virradunk, amit Isten adott.

2. ÉBENFA
Kellemes nap, mit a jó Isten adott!
Fák lombjai közt madarak dalolnak,
az erdő fáin ragyog a nyári nap,
kéz- a kézben csak te és én vagyok.

Kis-patakban víz csobog, benne halak
ficánkolnak, kismadarak röpködnek;
szelő susogását, szívünk dobbanását
hallgatjuk. Kell-e nekünk ennél jobb?

Felettünk az Esthajnal csillag fénye
ragyogja be a varázslatos tájat,
csillagfények táncolnak körülötte.

Éjszakai ég csendje nekünk ezer
szónál, halk zenénél többet mesél.
Aranyrögök sziporkáznak röpködve.

3.
Aranyrögök röpködve sziporkáznak.
Szívünk miről mesél? Szép jövőről regél?
Örüljünk életünknek, Teremtőnek
a boldogságért és ajándékokért

zengjünk hálát azért, ami nap-mint nap
körülölel minket: a napsugárért,
étket adó földekért, a tiszta vízért.
a zöldellő rétekért. Adjunk hálát a

lágy szellő susogásáért, a mezőn
nyíló vadvirágok illatáért, a
röpködő madarak vidám daláért,

az Égen tündöklő csillagokért,
amit a Teremtőnk adott nekünk:
minden javakért és az életünkért!

4. FEKETE FELLEGEK
Minden javakért s az életünkért.
Összehúzom kabátom, hegyek felől
tornyosulnak a fekete fellegek,
a hidegtől valósággal szenvedek.

Szenvedéstől rideg záporeső hull
meggyötört testestemre. Úgy érzem már
csak az Ég gyógyítja meg a fájón
szomorú lelkemet. Fájó bánat dúl

szívemben, elhagyott a szerelmem,
vigasztalhatatlan vagyok, mert örök
hűséget fogadott, nem tartotta be.

Szomorúság tölti be napjaimat,
az életemtől ezért én már semmi
örömöt és szépet nem várhatok.

5. ARANYLÓ BÚZATÁBLÁK
Semmi szépet, örömöt nem várhatok.
Hazánk rossz vágányra tért mostanában,
népessége nyomorog, csak álmában
láthatja a jólétet s a holnapot.

Vezetők az igazságot leplezik,
nem szégyellik, hazugságból több van, mint
elég! Nyomor, szegénység, félelem
és sértegetés járja, kinek jó ez?

A haza vagyonát kirabolták, húsz
éven át pusztították. Sok hazugság
hangzott el, a bizalom elveszett.

Milyen lét az, ahol a kiskirályok
mellett éhes a nép, míg vigadoznak,
minden jóban dúskálnak a gazdagok.

6.
Minden jóban dúskálnak a gazdagok,
nincstelenek sorsa nem zavar senkit.
A mezőre csak álmukban mennek ki.
Aranylón lengő búzamezők és dús

cukorrépa-termés helyett a parlag-
földeken már csak a gaz terem meg
nyári szellőben, (ami) itthon termett,
ellátta a népet! Idegenből drágán

hoznak silány élelmet. Rövidlátók
leromboltak gyárakat, üzemet és
munkahelyet, az omladozó falak

mára ijesztőek. Addig kenyeret
munkával szerezték az emberek, nem
figyelve bőrszint, s születési helyet!

7.
Nem figyelve bőrszín-születési helyre,
s most fél ország népe nyomorban él.
Kitalálták "nagyokosok" éhbérért
robotot, hogy termelő munka helyett

szakmunkás és diplomás árkot ásson
s követ törjön. Pálcával mellettük, áll
aki vigyázza cifra-dolmányában,
magát mindenhatónak tartja és azt

állítja: forint egy munkásnak 47-ezer
a bére, s még egy kecske nagycsaládnak
is bőven elegendő! (S Ő ennyiből él?)

A magyar földet osztották gazdagnak,
idegennek, nem a gazdálkodóknak,
kik a földet szívesen megmunkálnák!

8.
Kik a földet szívesen megmunkálnák!
Korábban rokkantak foglalkoztak
trafikkal, miből szerényen megéltek.
Hogy merészelték elvenni e jogot,

azt elkövetni! Majd osztogatták
rokonnak, gazdagnak és a kedves
elvtárasaiknak. Kaptak többen nem
egyet, mert némelyikük ötöt-hatot,

mert harminc évig gazdagok maradnak!
Felnőttek és gyerekek éheznek,
asztalra nem jut kenyér, kirakatok

előtt nyáluk csorog az étkekért.
Ezért sokan menekülnek külföldre,
eszik a számkivetettek kenyerét.

9.
Eszik a számkivetettek kenyerét.
Hová lett már az az idő, mikor még
mindenkinek volt munkája s minden
ember jóllakott hazájában termelt

termékből? Idegenbe mentek, várják
sóvárogva sanyarú helyzet végét,
ők is együtt gondolkodnak velünk.
Ne álmodjunk, mert a magyar hazát

kell megváltanunk, hogy minden gazda
Péter-Pálkor az aranyló búzáját
langy-szellőben, földjén itthon arassa!

Feladat: leváltani bársonyszékből
lejáratott vezetőket, s örökre
elzavarni a gazembereket!

10.
A gazembereket elzavarni!
Ország élén tolvaj, vezetésre
alkalmatlan, jellemtelen ember
soha ne trónoljon! Menjen vissza

oda, ahonnan jött, ahol nem árthat
magyarnak. Maradjon ott, mert szerzett-
lopott épp' eleget, éhezni nem kell,
mint azoknak, kik nem önhibából

koplalnak! Feladat az legyen, hogy
vezetésre alkalmas és felkészült,
tettre kész hazafi legyen vezető

nő-férfi, vezetés titkához értsen!
Tudja, mit tegyen s jövőnket tervezze,
s munka-lehetőséget teremtsen.

11.
Lehetőséget adjon az itt élőknek,
minden épkézláb embernek, hogy senki
ne éhezzen többé országunkban, s
ezután igaz szóért senki ne féljen!

Akik a haza értékeit felelősségteljes
beosztásban nem őrizték jó gazda
módjára, saját célra használták,
ellopták, tönkretették, fillérekért

eladták vagy elajándékozták, azért
felelősséggel tartoznak; a lopott
vagyonukat elkobozva, szigorú

büntetéssel sújtsák, hogy megértsék,
soha el ne felejtsék, hogy lopni bűn,
s azt is, hogy az Isten nem bottal ver!

12. GÖDÖR MÉLYÉN
Értsék, hogy az Isten nem bottal ver!
Sűrű, sötét erdő mélyén, hideg
éjben időtlen-időig kószálok
bokrok között botorkálva járt utat

már sehol nem találva sűrű erdő
homályában. Vadállatok közt érzem
magam, mindenhol körülöttem vad
jajgatás, sóhajtozás, üvöltözés.

Faágakon madárhad rettenetes
vijjogása, szárnycsapása húsomba
mar. Lábam alatt a lucskos sárban

varangybékák ugrándoznak, és mérges-
kígyók tekeregnek. Semmit se látok
a sötétben, benn a mély veremben.

13.
Sötétben nem látok a mély veremben.
A gödör legmélyén jobbra-balra
botorkálok, de sehol nem lelem meg
a kiutat. Most ki mondja meg nekem

hol vagyok? Eltévedtem, hogy lehet? Már
azt se tudom, ki vagyok. Úgy érzem,
nem egy érző ember, talán nem is én
bolyongok itt, - vagy csak álmodozom?

S ki most itt bolyong, nem is én vagyok,
csupán az elfáradt- fájó lelkem
bolyonghat, szúró bokrok közt sötétben?

De már úgy érzem: a sűrű fák között
számomra sehol sincsen semmi fény,
már semmi reményem. Talán ez a vég?

14. SZÍNTELEN VILÁG
Már semmi reményem, ez a vég talán?
Kelj fel, ne legyél rest, hozzál változást,
hozzál még jobbulást és több reményt!
Minden, de minden más, üres a világ,

nem olyan szép, mint volt valaha rég'.
Csendesek a nappalok, kint még szürke
fagyok. Derűsebb az ég, ha zöldül a
rét... Nézz fel az égre, várd a napsütést!

Tudd: borúra derű jő', ha színtelen
ködfátyol felszáll. Amint szürkés homály
után az Ég derül s öröm köszönt ránk,

bolyongó lélek hazatalál. Jöjjön
szürke homály után áldott napsugár,
virágillattól mámoros tavaszi táj.

15. MESTERSZONETT - Elmélkedem

Behunyt szememmel jönnek emlékeim
kellemes nap, mit a jó Isten adott!
Aranyrögök röpködve sziporkáznak.
Minden javakért s az életünkért.

Semmi szépet, örömöt nem várok,
minden jóban dúskálnak a gazdagok,
nem figyelve bőrszín-születési helyre,
kik szívesen megmunkálnák a földet!

Eszik a számkivetettek kenyerét.
Elzavarni kell a gazembereket!
Lehetőséget adni az itt élőknek.

Értsék, hogy az Isten nem bottal ver!
Nem látok lenn a mély veremben.
Már semmi reményem, talán ez a vég?

**-**