Nem tudhatod hogy mi a te karmád,
látod, kik feléd tenyerük tartják,
egykor még ők is olyanok voltak,
amilyen lehetsz talán te holnap.

Nem tudhatod, hogy párkák mit szőnek,
férfiembernek, vagy büszke nőnek,
jót ád az Isten, hinni kell abban,
mint ahogy erő, s fény van a napban!

A koldus olyan, mint egy közülünk,
sikernek, pénznek mikor örülnünk,
adjunk belőle kis részt azoknak,
akik ezáltal túlélni tudnak...

Mindig volt koldus, rászorul sajna
az adományra, bár nem ily fajta,
rájár a rúd és az ág is húzza,
aki nincstelen, annak van búja.

Ember alatti és embertelen,
mily gazdag földünk, s minden megterem,
dúskál kis tömeg, kőgazdag egyén,
mindene megvan, s még többet remél.

De kik beérnék nagyon kevéssel,
a hidak alatt alszanak éjjel,
álmuk és vágyuk kis alamizsna,
szakálluk sűrű, a foguk ritka.

Az egyik fent van, a másik mélyen
van ki pokolban, van ki az égben,
pedig még nem is a túlvilágon,
s igaz való ez, nem mese, s álom.