Ültem a tó partján és beszélgettem a Holddal
ott tündökölt a Zselici égen, bámulatba ejtett.
Néhány halvány fényű meteor is átszáguldott
boldogan előtte, megfejthetetlen titkokat rejtett.

Aztán ezüst arcát szégyenlősen eltakarta.
langymeleg szelek könnyeztek bánatosan vele együtt.
Óvatosan kopogtattak a zárt ablakokon,
majd tovább mentek, aztán ő is mély álomba szenderült.

Számos csillag szikrázott még a kormos égbolton,
aztán narancsba öltözött a szép, hajnali horizont.
Még egy bársonyos csókot csent a csend, majd elköszönt,
fésülködött a Nap: ezernyi aranyló hajszálat bont.

A hamvas harmatos parton felpezsdült az élet,
körömvirág boldogan nyitogatta kecses szirmait.
Még ábrándoztam a múlt és a jelen csodáin,
állt a perc, de rángatott az idő, s szám szórta szitkait.