A MÜSZI megtestesítette mindazt a korszerűsítés iránt jelentkező igényt, ami a magyar mezőgazdaságot a 70-es évektől kezdve jellemezte. Dinamikusan fejlődő nagyvállalat volt, elvileg külső megrendelésre dolgozott. Egy mezőgazdasági nagyüzem megrendelte például a gazdaság teljes átvilágítását: munka, üzem, és ügyvitel-szervezést. Az Iroda munkatársai leutaztak, felmérték az állapotokat majd javaslatot tettek, mely területen milyen korszerűsítést kellene végrehajtani.
Azt mondjuk "elvileg", mert a gyakorlat azért más volt. A MÜSZI, megrendeléseit lényegében pártkapcsolatok révén szerezte, nagyjából hasonló módon ahhoz, ahogy az előzőekben láttuk. Ettől még kiváló munkát végzett, minden apró részletre figyelemmel tárták fel munkatársai a szervezésbeli hiányosságokat.

Kreusz Endre és Kelemen Géza ennek a "müszis" szellemnek megfelelően vetette bele magát a munkába. Ahhoz, hogy a jelentést megírhassák töviről hegyire meg kellett ismerni a termelési és ügyviteli folyamatokat. Knór Lajos mindenben a segítségükre volt, kiadta az utasítást a részlegvezetőknek, hogy a helyszínre érkező pesti elvtársakat lássák el a megfelelő információkkal. Ha tehette ő is velük tartott. Egyszer például a vállalati gépkocsin vitte ki őket a Sándor majorba, ahol a tehenészet, és a tejgazdasági üzem működik. Végigkalauzolta őket az istállókon, és a fejőállásokon, megmutatta, hogyan, miként zajlik a legkorszerűbb szovjet fejőberendezések segítségével a fejés, ezt követően a tejüzembe mentek át, ahol Tandem Balu és Kreusz Géza szemügyre vehette a tejtermelés, hűtés, tárolás, szállítás komplex munkafolyamatát. A lefejt, centrifugákban fölözött tej szűrőberendezésen keresztül szoba-méretű, hullámos hűtőrácsokon folyik le az alul elhelyezett alumínium vályúkba, s onnan tovább a 25 literes kannákba. Az üzembe csak fehér köpenyben, nejlon-zacskóval a lábukon és a fejükön léphettek be, a dolgozók is ez viselték. Minden tiszta csempe, a falak, a padló, a mennyezet. A rács azért hullámos, hogy nagyobb legyen a felülete, s így jobban érvényesüljön a hő-átadás. A kannákat asszonyok rakják targoncákra, a targoncák a rámpára viszik, ahonnan teherautó szállítja tovább.
Kezükbe nyomtak egy-egy műanyag poharat. -No, csak tartsátok oda, ahol a tej kifolyik - biztatta őket a főagronómus. Megkóstolták, isteninek találták.
A majorság közepén áll a hidroglóbus, messze látszó hatalmas ezüstös gömbjével uralja a környéket. Mellette az iroda lapos-tetős apró épülete. Az egész úgy belefekszik a dimbes-dombos táj roppant tenyerébe, mintha csak egy darabka szappan lenne. Vagy egy mai hasonlattal: mint pirszing a kamaszlány köldökén.
A tejgazdaság teljes vertikumát megismerték aznap.


Ez alkalommal került sor egy felettébb érdekes beszélgetésre. Melegedni betértek a telepvezetői irodába. Fenyvesi István a telepvezető jófajta "távolsági" vegyespálinkával kínálta őket. Beszélgettek mindenről, főképp az időjárásról, ahogy magyar emberek között általában szokásos, aztán egyszer csak azt kérdezte Knór Lajos: mondjátok csak tényleg olyan nagy a gáz Pesten?
-Mire gondolsz? - kérdeztek vissza.
Perc sem telt el, benne voltak a sűrűjében. A határ-menti kis faluba kevés információ jutott le, csak a hivatalos hírforrásokból lehetett tájékozódni, meg a szállingózó kósza hírekből. A két pesti srác vigyázva, szőrmentén kezdte, nem tudták hányadán állnak a csendesen pálinkázgató Fenyvesivel, de aztán Knór, elértve Tandem Balu nyugtalan pillantását, sietve felvilágosította a régi egyetemi cimborát.
-Pista előtt nyugodtan beszélhettek. Ő csak annyira kommunista, mint ti meg én. - Röhögött egy jót. - Nem párttag és nem KISZ-tag. Sekrestyés a templomban a szerencsétlen, a papunk jobbkeze! Nem is viszi sokra, a mán egyszer biztos!
Elmondták neki mi zajlott Pesten március 15.-n. A tüntetéseket, a nép követelését: szabad választásokat, kilépést a Varsói szerződésből. Lajos hüledezve hallgatta.
-Mi lesz most akkor?
-Fogalmam sincs - vonogatta a vállát Tandem Balu. Ivott, visszatette a poharát az asztalra. -Ember meg nem mondja. Mindenféle hírek keringenek össze-vissza. Állítólag a kormány tárgyal az ellenzékkel valamiféle kompromisszumról, ami szerint részt engedne a hatalomból, azért cserébe, hogy ne csináljanak ellenforradalmat. Pardon, forradalmat - javította ki magát.
-Én meg azt hallottam - vette át a szót Kreusz Endre - hogy a Szovjetunió leveszi rólunk a kezét, teljes visszarendeződés lesz, többpártrendszer, piacgazdaság, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a parasztnak.
-Hülyeség! - csattant fel Knór Lajos. Kinyújtotta hosszú lábát az asztal alatt, kiegyenesedett a négylábú, kényelmetlen stokedlin. - Ki találhat ki ekkora nagy baromságot a pihent agyával? A mezőgazdaságot ma már nem lehet visszafordítani vagy visszacsinálni a kollektivizálás előtti régi módiba. El tudjátok képzelni, hogy majd újra zsebkendőnyi parcellák lesznek, mindegyik más kézben, ahol a széles nyomtávú munkagépek meg se tudnak fordulni? Ha ez bekövetkezne, vége lenne egyszerre, mint a botnak. Fülünk mögé dughatnánk a modern géprendszereinket. -Ivott ő is, dühösen hajtotta fel az italát.
- Képzeljetek el egy 50 hektáros nagyüzemi táblát, amibe ma gabona van vetve, s képeljétek el ugyanezt darabokra szabdalva - mérgelődött. -Egyik parcellába Fülemüle János tavaszi árpát vet, a másikba a komája Pacsirta Benő borsót. A kombájn meg, ahogy fordul a nadrágszíj parcellák között, aratja szépen egyszerre mindkettőt.
Hahotázni kezdett mérgében, a hasát fogta.
-Nem eszik ilyen forrón - sóhajtott Kreusz Endre. -Idáig biztos nem fajul a dolog.
Knór hirtelen lecsillapodott, abbahagyta a röhögést. Rákönyökölt a repedezett asztallapra, kinyúlt hosszú kezével a pálinkásüvegért, teletöltötte a poharakat.
-Mi lenne a korszerű vetésfogóval, ha mindenki azt termelné a saját apró földecskéjén, amit az ostoba eszével kiötlött? - köpött a döngölt-föld padlóra. -Végül is mindegy, szarok bele. Nálunk a végeken nem sok zavart okozna, ha visszaadnák a földeket, itt nincsenek 50 hektáros táblák. A mi népünk itt fenn Zemplénben kemény, szívós, elnyűhetetlen. A jég hátán is felleli magát. Megél permetezőgép. talajmaró és vetésforgó nélkül. Esze Tamás, Zöld Demeter, Buga Jakab kései leszármazottai élnek ezekben a völgyekben. A régi öregek nyári estéken a tábortűz mellett még mindig énekelgetik unokáiknak Majos Ferenc rezesorrú kuruc ezereskapitány harci indulóját: "hát az anyja él-e még, hát a fia ép-e még, s rád-e rád-e rád-e rád, rád-e borul sírva még!" Felállt, nyújtózott.
-Menjünk! - mondta indulatosan. -Mert a végén még mérgemben kirúgom ennek a vacak vályogviskónak az oldalát!

Tandem Balu később gyakran visszaemlékezett erre a beszélgetésre. Látta maga előtt a cimboráját, ahogy kihúzza magát az ócska stokedlin, felemeli a fejét és belebőgi a cigaretta-füsttől bűzös levegőbe a kurucok keserű siratóját: "hát az anyja él-e még, hát a fia ép-e még, s rád-e rád-e rád-e rád, rád-e borul sírva még!"
Érdekes módon nem a tészta-képű, pocakosodó cimbora jött elő ilyenkor, hanem a csontos, hetyke vadorzó-forma garabonciás diák-társ, akivel együtt hajkurászták a német nőket az egyetem főépületének alagsorában. Az, akiről leginkább a Buga Jakab jutott az eszébe.
Eh be fura valami is az emberi emlékezet!
S még furább, tényleg már túlvilági síkra való dolog, hogy mintha véletlen lenne, ez idő tájt került a kezébe egy réges-régi könyv, Komáromi János regénye, melynek lapjairól a nagyerejű Esze Tamás erdőn, nádon bujdosó talpasai köszöntek rá: Tyukodi Pajtás, Kuczug Balázs, Tokaji Ferkó, Zöld Demeter és a többi rongyos, akiket Knór Lajos a majorban emlegetett.