Kedves Olvasó!

Bocsánat, hogy erről írok, de annyira felzavarta egy találkozás a cukromat, hogy olyasvalamiről írtam verset, amit megfogadtam, hogy soha többé nem írok erről a témáról.

Létezik egy arab közmondás, ami indirekt ennek a versnek is az indítópontja volt, amely így hangzik:
"Az ember alig várja, hogy egy dombot (dolgot) benőjön a fű (eltakarja), és akkor jön egy teve, és újra kopaszra legeli."

Ez történt nálam is. Ugyanis meghívott egyik ismerősöm, hogy menjek el vele egy magyar találkozóra. Megörültem neki, de bár ne örültem volna előre. Amilyen a szerencsém, ott ismét ráakadtam egy "igazi magyarra" aki újra visszalökött abba a mély szakadékba, amelyben sohasem zúzom magam halálra, de mindig csak nagy nehézségek árán tudok belőle újra kimászni.

Találkoztam ott egy régi ismerősömmel, akivel 1987-ig együtt dolgoztunk, és aki abban az időben is már lenézett a Júgó születésem végett, de jó voltam neki, mivel ő egy 56-os menekült volt, nem mehetettet haza, én pedig mint Jugó (csak a nyolcvanas években lettem Svájci) 1968-tól minden évben keresztül mentem Magyarországon hazafelé, és egyet-mást el tudtam neki intézni ott.

De ő már akkor azért is lenézett, mert én az elejétől kezdve megköveteltem mindkét családomtól a magyar nyelv megtanulását, beszédben, írásban és olvasásban is, ő pedig mindig azzal dicsekedett, hogy az ő gyerekei úgy beszélik a "sviccerdücsöt", hogy senki sem mondaná meg, hogy magyarok.

Persze a beszélgetés során a gyerekek is szóba kerültek, és elpanaszkodta, hogy a fiával nincs semmi kapcsolata, mert amikor megnyílt a határ és hazamehettek, akkor a fia és a lánya hazamentek, meg akarták ismerni a nagyszüleiket, de amikor visszajöttek, nagyon csúnyán leszidta őt a fia, hogy nem érti, hogy lehet egy apa olyan bolond, (bocsánat a szó, szó szerinti leíráshoz) mint egy "birkatöke", hogy a saját gyermekét nem tanította meg az anyanyelvére, és annak ellenére, hogy az anyja és az apja is magyar, de a nagyszüleivel, és a rokonokkal, csak tolmácson keresztül tudott otthon beszélgetni.
Egyik szó a másik után, és a végén mégis csak ő saját magát tartotta "igazi magyarnak", és én ha fel is vettem a svájci állam polgárságot, akkor is legfeljebb, csak egy "ex Júgó" vagyok.

És akkor amikor hazaértem, még a beszélgetés hatása alatt, akkor született meg ez a vers: Az igazi magyar, címmel. Le kellet írnom, hogy megnyugodjak, csak most már látom, talán jobb lett volna, ha nem teszem fel. De így sem rossz, mert soknak, ha tetszik, ha nem, ilyen magyarok is vannak.

Így is megszülethet egy vers. És mint ahogy többször is írtam, az én verseimet az élet írja, én csak az élet írnoka vagyok, aki papírra veti.

Az "igazi magyar"

Senki sem tehet felnőtt korban arról,
hogy hol és mikor jött erre a világra,
de van ki a szülőhelyét még ma is
magával hordja, mint az élete átka.

Ahol én régen a világra jöttem
az még akkor Magyarországhoz tartozott,
de mégis egész életemben hordom
magammal, mint egy trianoni szégyen foltot.

Hányszor lenézve a fejemhez vágták:
"Én azt gondoltam, ön is igazi Magyar?"
Ilyenkor mindig már csak azt sajnáltam:
Miért nem nőt nekem, két vaddisznó agyar.

Már Márai Sándor is leírta azt
mi egy egész életre szóló igazság:
"Magyarnak lenni az nem egy állapot,
magyarnak lenni az egy magatartás!"

Alig öt évet töltött itt külföldön
ha hazamegy akkor már töri a magyart,
és büszke arra is, hogy a gyermekén
senki sem veszi észre, hogy az egy magyar.

Sok embert ismertem meg itt külföldön
amelyik csak csalfa "állapotból" magyar,
ki nevéről is már régen lemondott
mert egy Kocsis-ból, Wagner lenni akar.

Sokan elérték már azt a többet
akiket a gyermeke is ma már lenéz,
mert nagyszüleivel a szabadságon
egy átkozott szót, magyarul nem beszélt.

Csak tolmácson keresztül beszélgettem
a szabadságon otthon a nagyapámmal:
"Vater, wer und was bin ich heute noch?" ***
kérdezi apjától a megvetés hangjával.

"Gyermekem, én mindig csak azt akartam,
hogy ha felnősz, legyen valaki belőled!"
"Igen, egy szégyenteljes ember lettem
kivel elfeledtetted a szülő földem."

És ilyenek mondták többször is nekem
"Én azt gondoltam, ön is igazi Magyar?"
de inkább maradok tovább egy "Júgó"
mint sok ilyen megismert "Igazi Magyar".

***" Apám, ki és mi vagyok én még ma?

Mucsi Antal-Tóni 2012 Február 10


Maradok tisztelettel a következő levelemig, és üdv Tóni...


Ps: Sajnos húsz évre rá, e hét elején ismét találkoztam vele, és majdnem sikerült neki olyan mélyre lükni, hogy két napig tartott, míg valahogy e vers megírása után, sikerült ismét kimásznom a mélyből:

A hiú firkász

Azt mondják minden költő hiú
nagyon finom és könnyen sérthető,
mint egy egyedülálló kisfiú
egy szóval halálra sebezhető.

Én eddig még, mindig azt mondtam
egy kis firkász, az én ékességem,
ha egy költő tudása nem is
de tökéletes a sértődöttségem.

Ez történ a hét elején is
egy ilyen emberrel találkoztam,
húsz éve, hogy nem láttuk egymást
de mint akkor, most is csak átkoztam.

A lassan begyógyuló sebet
már ismerik az ellenségei,
és amikor látják, hogy heged
ismétlődnek a lövedékei.

Negyedik levelem készen lett
amit kedden fel akartam tenni,
de egy hétfői levél után
sikerült ismét szakadékba esni.

Már két napja mászok kifelé
mint egy csiga én is felfelé kúszok,
éjjel, még valahogy sikerül
de nappal, mindig vissza lecsúszok.

Mucsi Antal-Tóni 2016. Február 11.