HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1841

Írás összesen: 46260

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-04-19 19:28:35

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: black eagleFeltöltés dátuma: 2017-06-25

Odatúl 2/2

Hosszú idő telt el azután, s én idegenként bolyongtam embertársaim között. Soha nem feledtem Tianmerát, a határőrt, és az oltalmazó hársat, a szemtanút. Minden napomnak minden percében velem voltak, s én is ővelük.
Életemet egyedül éltem, mégsem magányosan. Utamat sem igyekvéssel nem róttam, sem várakozó tétovázással; tudtam, ki vagyok, s mi a dolgom. Nem voltam bizonyos, de bizonytalan sem.
Már láttam. Ha beszélt hozzám valaki, nem azt az arcát láttam, amit ő próbált mutatni felém. De megláttam már a fintort a mosoly mögött, észrevettem a bólogatásba rejtett fejcsóválást. És már hallottam is. Kihallottam az igenből a nemet, az akaromból a sohát. S éreztem. Éreztem a kézfogásban a távolságot, s az összefont karokban a kitárt ölelést. Határőr voltam, túl minden emberi határon. Mindennek éreztem a lelkét, s beszéltem hozzájuk, szavak nélkül. Megszólítottam egy követ, s ő válaszolt. Megérintettem egy növényt, s ő üdvözölt. A világ megváltozott köröttem. Az élet értelmet nyert.
Egy éjjelen pedig beérett az idő. Fölébredtem; szólított a hárs. A lelkem készen állt.
A hárs magányosan állt az éjjel fényeiben, árnyéka koromsötéten ásított felém; mint sötétség a sötétségben. Beléptem alája.
Elhaladt mellettem egy ismerős, sietős éjjeli léptekkel. Nem vett észre. Kiléptem, egészen az árnyék pereméig - cipőm orrára fényt vetettek az utcalámpák, arcomra is ráfutott a pászma. Ő mégsem látott. Egy újabb közeledett, sétálón, gondolkodón. Megállt a hárs előtt, felgyönyörködött lombjára, elmosolyogta szépségét, majd tovasétált. Arcunk csaknem összeért mindeközben, de engem ő sem látott. Értettem.
‒ Hol van Tianmera? - kérdeztem a hársat?
Ő fölfelé irányozta tekintetemet, az odatúl irányába. Én nehéz szívvel kémleltem oda. Már nem kellett behunynom a szemem a látáshoz, hiszen már Tianmera szemével láttam, a mindent látó határőr szemével. Szívem belesajdult.
A távolban egy pompás harcost láttam, szárnyas paripán távolodni. A paripa fehér, szárnyai még fehérebbek, szerszámai élénkvörösen izzóak. A nyeregben ülő vitéz vakító arany mellvérttel körülövezve, aranyló lábvasban. Kezében irdatlan lándzsa, oldalán kétkezes lovagi kard. "A sorsod csakis azzal fegyverezhet föl téged, amit benned talál". Az aranyló sisak alól dús gesztenyefátyol lobogott elő. Az a hosszú, barna hajkorona, mit egykor régen már oly alaposan megvizsgálhattam, a férfi szemével. Tianmera volt az!
Mint ki megérezte pillantásomat, megfordította az ég láthatatlan mezején vágtázó hátasát, s ló a lovasával felém fordult. A lovas tekintete merő bátorság, öröm és szeretet. S mennyi méltóság sugárzott belőle... Felém kiáltott azon a különös, megfoghatatlan tisztasággal csengő hangján.
‒ Ne feledd, ki vagy, Robert! S ne feledd azt sem, a fa alatt mindig állnia kell egy őrnek!
Én könyörgő tekintettel néztem felé; szólni képtelen voltam. Ő még elnézett engem egy megrázó percig, azután megfordította szárnyas lovát, s tovább vágtatott célja felé.
‒ Vele akarok menni! - kiáltottam a fának.
‒ Nem mehetsz - susogta ő.
‒ De megölik ott! Megvédhetném! - könyörögtem.
‒ Ő véd meg téged. Ő Tianmera.
‒ Vele akarok harcolni! Nem érted?!
‒ Még nem tudsz harcolni. De eljön a te időd is.
‒ És addig ki segít neki? Egy sereg veszett el odatúl! Ő pedig egyedül van!
‒ Tianmera nincs egyedül.
‒ De én akkor is...
‒ Azzal segítesz neki, Robert, ha itt állsz, s kitartóan figyelsz. Határőr vagy. Ha ő elbukik, csak te maradsz.
Ha ő elbukik? Ezt képtelenségnek tartottam. Éppoly lehetetlennek, mint amennyire lehetetlennek véltem korábban, hogy egy fával beszélgetni lehet.
‒ Meddig várjak itt? - adtam meg magam.
‒ Mind ezt kérdezzük. Az idő majd megfelel.
‒ Mi vár rá odatúl? - néztem Tianmera után, ki már csak egy apró pont volt a távolban, de én mégis úgy láttam, mintha ott haladna előttem karnyújtásnyira.
‒ Ami rád is vár majd, ha beérik a szíved.
‒ És ott újra láthatom őt?
‒ Hiszen most is látod.
‒ Úgy értem...
‒ Tudom, hogy érted. Félig még ember vagy, Robert. Ezért is nem mehetsz most vele. Tianmera erős. Légy erős te is!
Ezek után más szavakat váltottunk a hárssal. Tanított engem, föltárta minden tudását. Megosztotta velem szemtanúsága minden bölcsességét, odatúlról és ittről. Ugyanakkor bizonyos vonatkozásban igen makacsul szűkszavúnak mutatkozott.
Telt az idő, s én nem éreztem a fáradságot, nem éreztem többé éhséget, sem az éj hűvösét, a nyári nappalok melegét, szemem nem kívánta az álmot, testem nem kívánta a pihenést. A fa volt az oltalmam, a táplálóm.
Elérkezett az ősz, de a hárs levelei mind fönnmaradtak. Legalábbis én így tapasztaltam. Egyszer emberek jöttek, zöld mellényben, s összesöpörtek-összegereblyéztek valamit, amit én képtelen voltam látni.
‒ Mit csinálnak ezek? - kérdeztem a hársat.
‒ Ők azt hiszik, ősz van - felelte ő.
‒ Hát, nincs ősz? - csodálkoztam el.
‒ Csak az árnyékomon kívül. S az embereknek el kell hinniük, hogy már én is lehullattam a lombomat.
‒ Akkor ők most a nem létező leveleket szedik össze?
‒ Számukra léteznek azok a levelek. De te azért nem látod őket, mert a te szemed már csak a valót látja meg. Ők vakok, mint minden ember. Velük én azt láttatok, amit csak akarok.
‒ S miért van erre szükség? Miért vezeted meg őket?
‒ Mert ők emberek. Ha fölfedeznének egy lombhullató fát, aki nem hullatja el a lombját, s tél derekán is virágzik, megpróbálnának megvizsgálni. Mindennel és mindenkivel ezt teszik. Ki akarnák deríteni, hogy az én furcsaságomat hogyan tudnák felhasználni a saját önző céljaikra. Még az is megeshet, hogy megpróbálnának kivágni.
‒ S akkor mit tennél?
‒ El kellene pusztítanom őket.
‒ Tehát számodra is drága az élet.
‒ A te életed, Robert. Én azért létezem, hogy otthont és védelmet nyújtsak neked. Te pedig értük létezel. Ennélfogva én az ő életüket óvom, amikor megvezetem őket. Érted már?
Szégyenkezve hallgattam. Boldog, érzelmekben túlcsorduló szégyenkezéssel.
Beköszöntött a tél, lehullott a hó, de az ő koronája alatt zöldellt a fű, virágok nyíltak kis szigetekben. A kívül levők mindezt nem látták, csak a sok havat, amit belapátoltak a hárs koronája alá, törzsének tövére kúpozva. Ám az a hó a fa lombja alatt mégsem létezett. A lábam alatt zöldellt a pázsit, virágzott a béke, s a zúgó szél fagyos lehelete nem szökhetett be a fa oltalomsátora alá.
Egy nap megkérdeztem a hársat:
‒ Te itteni vagy odatúli vagy?
Ha emberarca lett volna, láthattam volna, hogyan mosolyodik el.
‒ Valaha odatúli voltam. De akkor még nem voltam több apró magnál. Valaki idehozott, s már itteni vagyok.
‒ Ki hozott ide? - kérdeztem mohón.
‒ Az első - felelte kurtán, talányosan.
‒ Az első kicsoda?
‒ Az első határőr.
Sokáig gondolkoztam, mielőtt újra megszólaltam.
‒ S te vagy az egyetlen hárs a Földön?
‒ Sok millió hárs él a Földön, Robert. De olyan, mint én, nem hajtott ki még ezen a bolygón.
‒ Miért?
‒ Mert csak engem hoztak ide.
‒ Akkor... mindig csak egy határőr áll az árnyékban?
‒ Volt, hogy többen álltak.
‒ S hová lettek ők?
‒ Elmentek.
Belém hasított Tianmera búcsújának emléke. Vajon hol lehet most? Miért nem látom őt? Ide nem tört be még senki sem, tehát Tianmera kitart ott, ahol van? Vajon egyedül van ott? Egyedül van odatúl, vagy csatlakozott valakikhez? A hárs akkor azt mondta, Tianmera nincs egyedül...
‒ Harcolni? Harcolni mentek? - faggattam a türelmes oltalmazót. - Élnek vajon? Élnek és harcolnak? Vagy mind halottak már? Felelj! Tianmera...
‒ Tianmera erős. Légy erős te is! Ő bízik benned, Robert. Légy méltó a bizalmára!
Nem szóltam többet. Hallgatásunk perlekedett tovább.
Újabb évszak érkezett. Zuhogott a tavaszi eső, de oltalmazó hársam lombja alá egyetlen esőcsepp be nem juthatott. S én ott álltam. Vártam, hogy Tianmera visszatérjen. Semmiben sem volt szilárdabb hitem, mint abban, hogy egy napon visszatér. Visszatér győzedelmesen, épen és egészségesen.
Olykor sírni lett volna kedvem. Utolsó emberi vonásaim harcoltak még bennem. De elfojtottam könnyeimet; sírt helyettem a tavaszi zápor.
Az emberek elmentek mellettem, keresztülnéztek rajtam. Titok voltam immár érzékeik előtt, nem láthatott és nem hallhatott egyikük sem. S én lassan hozzászoktam ehhez is. Eljött a nap, amikor már nem éreztem magamat egynek közülük. Már csak úgy néztem őket, mint a hárs: furcsa, ideges lények, kik rohannak, törtetnek értelmetlenül, mit sem tanulva évszázadok, évezredek tapasztalásaiból. Ha mind egy nyelvet beszélnének, akkor sem értenék egymást. De mégis... megvan bennük a szikra. A nagyság szikrája. Talán egyszer, a jövőben kibontakozik. E szikra elegendő tehát, sőt méltó arra, hogy valaki őrt álljon fölötte.
Egy derűs nyári napon kisfiú állt meg a fa előtt. Hosszan szemlélődött, látszott, nagyon hajtja a kíváncsiság, de szólni félszeg maradt. Fölfigyeltem tekintetére; másképpen nézett a fa árnyéka felé, mint a sok ezrek. Elvontam a szememet odatúlról, s arcomat a fiúcska felé fordítottam. Ő visszanézett rám, érdeklődőn, nyíltan. Tekintetünk összekapcsolódott.
‒ Te látsz engem - szólítottam meg végül.
Ő némán bólintott, nem mosolygott. Hangom - mely már nem volt a régi, emberi - elnémította, de értelmes, érett némasággal. Elnéztem őt - ez egy kisfiú...
‒ Ne nézd a korát és termetét! - figyelmeztetett a fa.
Megadón bólintottam, s rámosolyogtam a jövevényre.
‒ Lépj be az árnyékba!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-07-12 21:05:32

válasz Kankalin (2017-06-30 15:42:58) üzenetére
Szervusz, Kankalin! :)

Alája - igazad lehet. Bár én úgy érzem jól megfér az olyan kifejezések mellett, mint: felgyönyörködött lombjára, elmosolyogta szépségét, majd tovasétált. De minden szavadra figyelek. (Itt sem szerencsés de-vel kezdeni? Vagy ilyenkor egy vessző oldja meg a dolgot? (Ez nem költői kérdés, kérem.) :)
Jó pedagógushoz, és jó emberhez méltó módon találtál rá a tételmondatra (nevezzük tételgondolatnak). Számomra ez a legkedvesebb élmény, amit adhat az írás.

Örömmel olvastam véleményedet. Köszönöm! :):)

Szeretettel és hálával: Laca :)
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6111
Időpont: 2017-06-30 15:42:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laca! :)
Érdeklődéssel merültem a folytatásba is. Arra eszméltem, hogy néha levegőt se veszek, annyira leköt.
Egyszercsak azon kaptam magam, hogy bevittél a hársfa alá csodás leírásoddal, a te szemeddel kukucskálok, s bár "Robert" látásához több kell, de "virágzik a béke" - és ezzel elárultam, hogy miként hatott rám írásod második fele.
Egy helyen éreztem, hogy kizökkenek. Érdekes, hogy éppen itt: "Beléptem alája.". A stílushoz jobban illik az "alá". Más ilyen jellegű észrevételem nincs, szépen szőtted a gondolatokat, szavakat.
A zárásban lévő "felütés" nagyon tetszik, mert nyitva hagytad a befejezést, ami alkalomadtán folytatható általad, de az olvasó fantáziájára bízva mindenképpen.
Üzeneted és a nevelő hatás nyilvánvaló, így összegzem:
"A sorsod csakis azzal fegyverezhet föl téged, amit benned talál".
- Lélekkel látni
- Béke-virág
Örömmel olvastam, köszönöm is, mert tükröt tartottál. :)
Szeretettel: Kankalin
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-06-30 08:46:43

válasz oroszlán (2017-06-29 11:54:51) üzenetére
Kedves Ilona!

Te is a látást emelted ki, ez megerősít engem abban, amit Bödön már összefoglalt. Ti vagytok az én megerősítőim. :)

Szeretettel és hálával: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-06-30 08:44:28

válasz Bödön (2017-06-29 08:55:23) üzenetére
Üdvözletem, Bödön!

Hálás köszönet ezért a rövid, de annál tartalmasabb gondolatért. "Talán az írók is határőrök?" ... "Hiszen látnak, nemcsak néznek." - erre a válaszom: "miért ne? Sőt naná!"
S most már azt is tudom, hogy ma mit töltök fel. Köszönöm a szikrát!

Üdvözlettel: Laca :)
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6842
Időpont: 2017-06-29 11:54:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laca!

Csak a lélek szemével lát az aki ilyen lenyügözően tudja elmondani a megtisztulás folyamatát.
Elkápráztattál az élménnyel.
Szeretettel gratulálok: Ica
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7813
Időpont: 2017-06-29 08:55:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Sas! Ezekben a fura lényekben van valami szikra, ami miatt érdemes a határőr szerepet elvállalni. Határőr nem lehet mindenki, csak olyan, aki képes arra, h a belső szemével lássa a dolgokat. Méltó, és nemes gondolatok, nagyon élvezetes előadásban. Talán az írók is határőrök? Vagy azok lehetnek? Hiszen ők is látnak, nem csak néznek! Tetszett ez a novellád, nagy élmény volt számomra! Üdvözlettel: én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-06-27 11:23:16

válasz inyezsevokidli (2017-06-26 22:17:05) üzenetére
"Sok halálom volt, egy életen belül." - Kedves Ildikó! Mindig olyan szófordulatokat használsz megjegyzéseidben, amelyekkel lenyűgözöd a címzettet. Nálad a "mélyfúrás" napi tevékenység, a "vándorlás" életforma. Hogy egy sas tudja-e a helyes irányt, az nem bizonyított, de még sohasem vadászott fehér hollóra, ez tény.

u.i.: amíg repül a sas, addig árnyéka is van. :)

Szeretettel és hálával: Laca :)
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1058
Időpont: 2017-06-27 11:17:03

válasz Kőműves Ida (2017-06-25 21:03:24) üzenetére
Kedves Ida!

Szívből köszönöm megtisztelő figyelmedet. Örülök, hogy nem tudtad abbahagyni, ezt igazán jó olvasni egy szerzőnek. Köszönöm! :)
A hársfák oltalmat adnak, ne félj tőlük, megbízhatóak. :):)

Szeretettel: Laca :)
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1334
Időpont: 2017-06-26 22:17:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ezt jelenti, üzeni nekem az írásod. Ezt a felismerést adja.
S mivel nem álltam ellent a sorsomnak, "elengedett a fa", s én, önként alatta maradtam.
Hogy feladatom, vállalásom, ígéretem teljesítsem.
Kívánhat-e többet egy író, egy tanító, vagy bárki, mint azt, hogy olvasójának, barátjának stb. segítsen az útját megtalálni, az "árnyékba lépni". Te, mint sas, nem úgy mutatnád-e az utat, egy vándornak, hogy felette repülnél, hogy az árnyékoddal vezesd?
Szeretettel és végtelen hálával:
Fehér Holló, a másik madár
Alkotó
Regisztrált:
2016-03-24
Összes értékelés:
1334
Időpont: 2017-06-26 22:17:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hosszú, nem fért ki egy ablakba, de ha már megírtam felteszem.

Hú, kedves Fekete Sas!

Ezt, nagyon jól közvetítetted!
"A sorsod csakis azzal fegyverezhet föl téged, amit benned talál".
Pontosan ezt éreztem. Hogy gyűjtöttem magamban az életem céljához valókat.
A tudást, az élményeket. Egy biztos! Ebben soha nem lazsáltam. Felkészültem, pedig csak készen kellett volna állnom.
Sok halálom volt, egy életen belül.
"Életeim" tanulságai, mind egymásra rakódtak. Ha én, a Föld lennék, akkor földtörténeti korszakoknak, őskövületeknek nevezném ezeket a rétegeket.
S a "mélyfúrás", amit a "sors küldötte" végzett a lelkemben, azokat találta meg.
S ezekkel, csakis ezekkel lehet, kell valamit kezdenem, így, életem késő délutánján.
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5318
Időpont: 2017-06-25 21:03:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia black eagle!

Megvallom őszintén, nem a szívem csücske ez a műfaj, de ahogy olvasni kezdtem, felcsigázta a kíváncsiságomat, no meg a tollad is jól fog, s nem tudtam abbahagyni. Most azon tűnődöm, megbízhatok-e a hársfákban a jövőben? :)

Szeretettel,
Ida

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Sors rap címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Mi kommunista Ifjak...MK IX/2. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hajnali álom című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Vagyok... című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Vagyok... címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Féltem a tojásaim, de semmi pánik című alkotáshoz

Sarlai Mózes alkotást töltött fel AZ EMBER TEREMTÉSE címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A láthatatlan kötél című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Bujdosó 8. - Baranta című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)