Megcsörrent a telefon. Kitartóan kelepelt. Emil nem ment oda, nem vette fel, dühös képpel nézte. Egyszerre csak Szereda Edit dugta be az ajtón vénlányos, ondolált fejét.
-Bocsáss meg ez fontos! Nem tudtam lerázni. Ivanyosi a Pártközpontból! Elképesztően erőszakos!
Az osztályvezető felpattant. -Jó! A fene egye meg!
A készülékhez robogott. -Szevasz, itt Emil. Nem. Nem tudom még. Pont erről tárgyalok, bocsáss meg. Majd később felhívlak!
Visszaült a kanapéra Hajnalka mellé.
-Hol is tartottunk?
-Az óriáshullámnál. Mit akarsz ezzel mondani?
-A változást nem mi szocialisták akartuk. Én személy szerint hittem abban, hogy lépésről lépésre ki lehet küszöbölni a hibákat, és fel lehet építeni egy humánus, nemzetközi, emberközpontú szabad társadalmat. De ha a nagyhatalmak döntése folytán visszatér az átkozott szabad-versenyes kapitalizmus, mi csak egyet tehetünk: alkalmazkodunk, és az elnyomók szabályai szerint játszunk. Innentől kezdve félre kell tenni az erkölcsi skrupulusokat. A cél szentesíti az eszközt, szokták mondani, ezt kell szem előtt tartanunk. Kinek van pénze? Hát a nemzetközi nagytőkének. Hogyan tudjuk kiudvarolni belőlük? Úgy, hogy látszatra melléjük állunk. Jöjjenek, hozzák csak a pénzt, amit mi majd a saját céljainkra fordítunk.
Hajnalka egy kukkot sem értett ebből.
-Vagyis?
-Vannak bizonyos körök a világban, amelyek minden pénzt megadnának azért, hogy a szovjetzóna országaiban a változások után a baloldali liberális erők kerüljenek hatalomra. A politikai szerepkörök felcserélődnek. Látszatra mi szocialisták fogjuk támogatni a kapitalisták törekvéseit, és a jobboldal lesz az, amelyik a nemzeti érdekeket szajkózva, ellenzi.
A lány még mindig nem értette. Teljesen összezavarodva ücsörgött a kanapé szélén. Kedves, szép kis arcán a rémület és az aggodalom egyvelege.
-Mi sül ki ebből, Emil? Mi a végcél?
Emil elnevette magát.
-Ismered az Ember Tragédiájának idevonatkozó sorait: A cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.
-Jó, ezzel most ne viccelődjünk! -Hajnalka majdnem kiabált. -Én komolyan kérdeztem.
-Én meg komolyan mondom!
A férfi Hajnalka térdére tette a kezét, aztán rögtön el is vette. A lányra úgy hatott az érintés, mintha villámcsapás érte volna. Összerázkódott.
-Meg kell szereznünk, pontosan vissza kell majd szereznünk a jobboldaltól a hatalmat -folytatta Emil. -Ez a fő cél. Ebből kell kiindulnunk. Ha sikerül, a mi kezünkbe kerül a lehetőség, hogy a nép javát, érdekét szem előtt tartva a legjobb szándékunk szerint megcselekedjük mindazt, amit az adott viszonyok között éppen lehet.
Várakozó tekintettel fürkészte Hajnalka arcát. A lány feldúlt vonásai kisimultak, talán az előbbi érintés tette. De még mindig nem nyugodott meg teljesen, keze remegése, ahogy a hajához nyúlt, hogy az ismert, familiáris mozdulattal megigazítsa, elárulta belső feszültségét.
-Értem, amit mondasz, bár nehéz elképzelnem. De egyet nem tudok Emil. Te, aki előre megsejtetted a változást, és előre készültél rá, milyen szerepet szánsz nekünk ötünknek? Kamillának, Barna Rolandnak, Tandem Balunak, Csepregi Jánosnak, és nekem?
-Ezt is elmondom -mosolyodott el a férfi. -De előtte el kell intéznem egy fontos telefont. Családi dolgok - kacsintott rá Hajnalkára. -Megtennéd, hogy kimész egy pár percre, majd szólok, ha végeztem, s folytatjuk!