Ahogy ráléptem a parányi szigetre,
cirógatott a Nap, sercegett a levegő.
Vízimadarak úszkáltak a nyílt tavon,
zsongott a nyár, víz fölött vízitök: lebegő.

Mocsárhoz fahídon sétabottal mentem,
gyönyörűen, buján zöldellt a növényvilág.
Trilláztak a ritka madarak, láp dalolt,
nagy kócsag érdes hangon szólt: ez álomvilág.

Csillogott, a lágyan gyöngyöző víztükör,
benne lápi póc és réti csík fickándozott.
Nádasban fészkelt, a gém, bakcsó, a réce,
valamit súgott, s díszes nászról ábrándozott.

Lábam nem vitt tovább, csak álltam és álltam,
nádas bólogatott, közben szőtt csak szőtt fürgén.
Bársonyos szellő simogatta, fésülte,
S ő csak álldogált hűen, elmerengve, büszkén.