Ültem a székemen elmerengve,
szellő szárnyán röppent el az idő.
Horizont narancs-vörösben lángolt,
oly szép volt a színarany hegytető!

Észre se vettem, hogy ábrándos dalt
dúdolok, annyira elmerengtem.
Napsugár csókolta virágmezők
előtt álltam kövülten, meredten.

Elképzeltem lefestem e csodát,
ecsettel hozzá árnyalatokat,
ahogy haladt, osont, lopakodott,
és Isten teremtette titkokat.

Hozzá közel türkiz színű tengert,
habkönnyű, selymes, lágy hullámokkal.
Benne virgonc, kacagó delfinpárt,
kit bölcső ringat, féltőn, álmokkal.

Szívem őrült iramban kalimpált,
lelkem szárnyalt, szemem könnybe lábadt.
Az égen millió csillag táncolt,
a csend és a nyugalom szétáradt.