HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47303

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2017-07-16

Korabeli történetek - l/14

"Balassagyarmat 1971-72."
TANÁCSELNÖKÜNK állapota miatt nemsokára eljött az idő, amikor döntenie kellett, hogy nyugalomba vonul. Nehéz szívvel vettünk tudomásul, hogy elmegy. Nem sokan lehetnek az apparátusban, akik másként éreznek. Külön osztályvezetői értekezleten búcsúztattuk. Az osztályértekezlet vége felé, amikor már a pohárköszöntők is elhangzottak, az egész társaság előtt
elnökünk olyan kijelentést tett, ami nagyon meglepett, s azt sem tudom, helyesen cselekedett-e ezzel?
"Most, mikor már elmegyek innen, elmondhatom, hogy én Katikát évek óta mindig nagyon tiszteltem és most is tisztelem. Munkájával mindig maximálisan meg voltam elégedve. Most azért teszem szóvá, mert lelkiismeret-furdalást érzek iránta. A szorgalmát, jó munkáját jutalomosztások alkalmával nem tudtam megfelelően honorálni, azt hittem, munkatársaim félreértenék, ha kimagasló teljesítményeiért kimagasló elismerést javasolnék számára. Ezért aztán miattam hátrány érte, amiért most, utólag mindnyájatok előtt bocsánatot kérek Tőle".

Ezek hallatán majdnem elájultam, mert az egész társaság felém fordult, az érdeklődés középpontjába kerültem és zavaromban szóhoz sem jutottam. De mit is mondhattam volna? Számomra nagyon kínos volt, hogy most kiemel az egész társaság előtt. Becsültem azért, mert jó munkatárs, remek főnök volt. Mióta megjelent a város élén, azóta szinte élvezet volt mellette dolgozni. Kibontakozhatott mellette minden ember. Sosem akart többet senkitől, mint amit elbírt az illető. Megértő és emberséges, közvetlen jó barát tudott lenni. Bajban mindenkinek segítségére sietett, nekem és másoknak is. Azt hiszem, hogy nemcsak én, hanem legtöbb munkatársam ezért, a megbecsülésen túl szerettük, mint egy jó testvért vagy apát.
Miért volt kínos mindez számomra? Mert két kolléganőm arcán, akik most itt jelen voltak: a párttitkár és a szakszervezeti titkár, láttam, hogy a megjegyzése náluk féltékenységet váltott ki, s ezt később rajtam megbosszulták, amikor főnökünk végleg megvált az apparátustól. De ez már egy másik téma.
Jóval később értettem meg azt, mikor búcsúzóul főnököm felajánlotta nekem, hogyha nem akarok itt maradni tovább a tanácsnál, állást tud ajánlani nekem a Kábel Műveknél. Akkor én hallani sem akartam arról, hogy közel a nyugdíjazásom előtt elmenjek innen, ahol évtizedekig dolgoztam, és jól éreztem magam.
Csak azt nem tudtam, hogy ezután mi következik! Sok keserves órától, naptól mentesülhettem volna, ha elfogadom az ajánlatát.

A város fejlesztéséről szóló színes kiadványok szerkesztésében, összeállításában részt vettem, később a legnagyobb terjedelmű kiadvány, a Gazdag 5 esztendő kötetet két munkatársam segítségével magam szerkesztettem. Emlékszem, hogy hajnalban, néha késő éjszakákba nyúlóan személyesen jártam a nyomdába, ott, jelenlétemben született meg a mű.

Megszálltuk Szlovákiát?
1.
MIÉRT MONDOM EZT? Mindjárt érthető lesz. Közvetlen kolléganőm családi körülményei miatt hirtelen elment tőlünk, ezért új munkaerőt kellett alkalmaztunk.
Éva került mellém az irodába, akit főnököm ajánlott hozzánk (kedves, nyugodt természetű asszony jó irodai gyakorlattal). Már ismertük egymást korábban, sorstársak voltunk, ő is egyedül nevelte lányát és fiát. Hamar barátságba kerültünk, gyakran találkoztunk munkaidőn túl is nála, vagy minálunk.
Kolléganőm megismerkedett egy "hazánktól idegenbe szakadt" férfivel, aki Belgiumból rokonai látogatására érkezett Magyarországra, éppen Éva szomszédságába. Kedves és csinos kolléganőm megtetszett neki, folyton a nyomában járt. Egy Ford Mikrobusszal közlekedett, úgy hajtott vele, mint a szélvész. Igyekezett minél előbb megismerkedni Évával. Néhányszor meghívott bennünket szórakozni. Voltunk Vácon, Deákváron egy éjszakai bárban, meg több helyen.
1968. augusztus 20-a emlékezetes maradt számomra, de biztos vagyok benne, hogy ő sem felejti el. Történt, hogy szórakozni indultunk ünnep előtti szombat délután. Nem gondoltunk arra, hogy hamarosan történelmi eseménynek leszünk résztvevői.
Vili meghívott bennünket, menjünk vele Salgótarjánba, az új toronyház éttermébe, vacsorázni. Elfogadtuk a meghívást, jól éreztük magunkat, beszélgettünk, még táncoltunk is a földszinti nagyteremben. Lehetett már este 11 óra, amikor hazafelé készülődtünk. Szécsényt elhagyva, két határőr állította le az autót, mindnyájunkat igazoltatták és közölték:
- Kérem, forduljanak vissza, ezen az úton nem mehetnek tovább. Évával a hátsó ülésen összenéztünk. Nem értettük. Talán Vili papírjaival lehet valami baj, mivel külföldi állampolgár?
- Miért nem mehetünk haza? - kérdeztük egyszerre.
- Az utat lezárták! - közölték röviden.
- Gyerekeim otthon várnak; haza kell mennem, megijednek, ha nem megyek haza - sóhajtottam.
- Sajnos, nem mondhatunk többet - válaszolták. Hiába könyörögtünk, azt sem ajánlották, hogy az Ipoly-menti gyalogúton próbálkozzunk hazajutni.
Végképp' nem értettük, annyira különösnek találtuk az egészet.
De mit tehettünk volna, ezért visszafordultunk. Vili, a Belga (magunk között így hívtuk) említette, hogy rokonai élnek Szécsényben, szállást kér tőlük éjszakára. Arra gondoltunk, hogy onnan hazatelefonálunk, hogy ne izguljanak miattunk.

Vili visszafordult a kocsival és bekopogunk az alvó rokonaihoz, már éjfél is elmúlt, álmukból vertük föl a családot, nem biztos, hogy örültek a váratlan látogatásnak! Azért kaptunk tőlük szállást. Szerettük volna az otthoniakat tájékoztatni, hol vagyunk, miért csak holnap megyünk haza, de a telefonjuk süket volt. Miért? Ki tudja? Most már igazán nem értettük a helyzetet, szállásadóink sem tudtak bővebb felvilágosítással szolgálni, mivel este még jó volt a készülék.
Reggel korán keltünk Évával. Gondoltuk, ha nem lehet autóval közlekedni, Vili ráér, de mi kimegyünk a vasútállomásra, és vonattal megyünk haza. Már elmúlt nyolc óra, az irodában kellene lennünk. Az állomáson is, csak körülményesen sikerült telefonvonalat kapni. Még ez is, gondoltuk. Könyörgésünkre azonban kivételesen kapcsolták a balassagyarmati Városházát. Főnökünkkel beszéltem.
- Katika! Hol vannak? Megijesztettek, amiért nem találtuk reggel az irodában!
- Mi is megijedtünk, amikor éjféltájban Salgótarjánból hazafelé jövet Szécsény után lezárták az útvonalat, nem tudtunk hazamenni.
Elmondtam, hogy jártunk. Tőle tudtuk meg, mi történt: "Bevonultunk Szlovákiába" közölte némi humorral, katonai járműveknek tartják fenn az útvonalat!
- Micsoda? - Ezt hallva, majd' leültem a meglepetéstől. Kértem, szóljanak haza telefonon, mert a gyerekek biztosan aggódnak miattam. Balassagyarmatra érve az állomásról egyenesen hazamentem. Gyermekeim nyáron otthon töltötték a vakációt - nagy ovációval fogadtak. Megkapták az üzenetet, hogy nemsokára megérkezünk vonattal, ezért megnyugodtak.
Este ők sem tudták elképzelni, miért nem mentem haza. Nekik is furcsa volt, hogy az elmúlt éjjel a katonai menetoszlopok közlekednek az úton; ki akartak menni, megnézni a tankokat a 22-es fő-útra, ami közel van a lakásunkhoz.

2.
MUNKATÁRSAM, H. Béla később elmesélte nekünk, hogy rokonai élnek Szlovákiában, közel a határhoz. Egy látogatása idején félig tréfásan, félig komolyan azzal fogadták őt: "megszálltatok" bennünket! Éva, munkatársam ismeretsége a "Belgával" végül rosszul végződött.
Ugyanis Vilinek vissza kellett utaznia Belgiumba. Éva viszont tetszett neki, meghívta, menjen ki vele, nézze meg, milyen helyen lakik. Ő viszont sokat rágódott rajta, elfogadja-e a meghívást két hónapi ismeretség után, végül beleegyezett. Arra gondolt, jót tesz egy kis kikapcsolódás, világot látni, úgyis hamar visszajön. Szabadságot kért, kiváltotta az útlevelét, akkor az sem volt könnyű feladat.
Telt-múlt az idő, csak akkor kaptam tőle egy képeslapot, amikor már itthon kellett volna lennie. Kusza írással néhány sort írt egy levelezőlapra, látszott, hogy sietve vetette papírra. Csodálkoztam rajta, mivel egyébként szép kézírással szokott írni, de csak sejteni lehetett, hogy valami történt, de nem lehetett megérteni, de a szöveg nem tetszett nekem. Úgy vettem észre, mintha valamit még akart volna közölni, de nem merte leírni. Nemsokára beigazolódott aggodalmam.
A hivatalban felkeresett egy rendőrtiszt, érdeklődött munkatársam iránt.
- Lejárt a vízuma - közölte. Megkérdezte, mit tudok róla, küldött-e értesítést a munkahelyére? Azt is kérdezte tőlem, szándékában állt-e disszidálni? Kérem, mondja meg, ha tudott róla, mert ilyenkor arra lehet következtetni. Abban az időben nagyon figyelték, és nagy bűnnek számított, ha valaki külföldre távozott és elfelejtett visszajönni!

3.
KAPTAM AZ ALKALMON, közöltem vele az aggodalmam, a képeslapot is megmutattam neki, amelynek utolsó mondata most világosodott meg előttem! Azt viszont nyugodtan állítottam neki: nagyon jól ismerem őt, ezért nyugodtan mondhatom, hogy nem állt szándékában külföldön maradni, hiszen középiskolás lányával él együtt, akit nem hagyna itthon szó nélkül, s az a gyanúm, hogy féltékeny udvarlója nem engedi hazajönni!
Nem kellett sokáig várnunk, amikor megtudtam, mi történt valójában. Rövid üzenetet kaptam tőle, hogy szökve menekült haza. Fél, hogy nemsokára keresi őt a Belga, ezért egyenesen Esztergomba utazott egy barátnőjéhez. Arra kért, ha megjelenne nálam, ne áruljam el, hol van, tagadjam le azt is: tudom, azt, hogy hazajött.
Néhány nap múlva hajnalban csöngetésre ébredek. Kinézek az ablak kémlelőjén, Vili köszönt rám. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, ezért nem mertem beengedni. Azonnal Éva után érdeklődött.
- Nincs nálatok? - kérdezte. Se őt, se a lányát nem találtam otthon. Igazán tudni akarom, mi van vele, hol van? Nagyon fontos nekem!
- Sajnálom Vili! - igyekeztem meggyőzni. Nincs nálunk, arról se tudok, hazajött-e. Együtt utaztatok el, én attól az időtől nem láttam. Nyugodtan mondhattam, mert így igaz.
Továbbfaggatott: beszélt nekem egy barátnőjéről, aki Esztergomban lakik. Meg tudnád adni a címét?
Hűha, kicsit megijedtem, tehát tud a barátnőjéről. Mégis, nem volt nehéz válaszolnom, mivel én se tudtam a címét. Feldúltan távozott, biztos voltam benne, hogy utána megy megkeresni. Egy hét múlva telefonon hívott Éva. Valóban megjelent Esztergomban Vili, de barátnője is letagadta, hogy valamit is tud róla. Hosszú vitájuk támadt a lakás bejáratánál, miközben Éva rettegett, nehogy berontson a szobába, ahová hirtelen behúzódott.

Ezt követően Éva telefonon hívott, közölte, hogy beszélni akar velem. Azt javasolta: félúton, a váci rév túloldalán, a Pokolcsárdában találkozzunk. Igent mondtam.
A megbeszélt időben érkeztem, Éva a lányával várt rám sötét napszemüvegben, a tikkasztó nyárestén, fején vékony selyemsállal. Örömmel üdvözöltük egymást, de megijedtem, mikor megláttam közelről. Az álca ellenére még mindig jól kivehető kék foltok éktelenkedtek bájos arcán. Aztán a terített asztal mellett, miközben finom vacsorát rendeltünk, - elmesélte a rémtörténetét.
A kellemes nyári estén egy vakációzó egyetemista pincérkedett, aki udvariasan leste minden kívánságunkat. A finom étel után pezsgőt bontottunk a viszontlátást- és "szerencsés" visszatérését megünnepelni.
Röviden vázolva az eseményeket, elmondta, hogy hamar kisült gavallérja beteges féltékenysége. Bárhová mentek, árgus szemmel figyelte minden lépését, mozdulatát. Ha üzletbe mentek étterembe, vagy séta közben, szinte remegett, ha bárhová nézett. Lassan már, szinte nem mert senkire ránézni, különben jelenetet rendezett. Hazaérve gorombán bánt vele, megverte, s annak nyomai látszanak rajta most is. Ha elment valahová, bezárta őt. Nem engedte hazajönni, leveleit cenzúrázta, azért nem tudta velem közölni, milyen bajba keveredett.

Együtt mentek a követségre, ott se tudott segítséget kérni. Félt tőle. Végül megszökött, amint lehetett.
Egy alkalommal, amikor Vili elment otthonról, átmászott a magas kőkerítésen, ami körülvette udvarlója birodalmát, majd fölkereste az elég távol lakó - egyetlen szomszédot, aki sejtette, milyen helyzetben került. Ő segített neki, hogy megszabaduljon "kedves" vendéglátójától. Így végződött a kellemesnek ígérkező nyári utam - mondta Éva, kész krimi a külföldi utazásom! Ezért úgy döntöttem, hogy lányommal együtt végleg Esztergomban maradok.
Ott vállalt állást. Sajnáltam, hogy meg kellett válnom tőle, akivel megértettük egymást a hivatalban, akihez szoros barátság fűzött, s ezután már a nagy távolság miatt csak ritkán látogathattuk egymást.
Arról a bizonyos történelmi augusztus 20-áról mindig eszembe jut kedves barátnőm rémtörténete.

*-**-*

Folytatása következik!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2017-08-02 17:06:41

válasz Kőműves Ida (2017-08-02 11:20:58) üzenetére
Kedves Ida!
Nagyon igaz, hogy a történet vége felé már krimibe illő volt, pedig szóról-szóra igazat írtam le.
Bizony, ilyen az élet, tele van meglepetésekkel.
Köszönöm érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5600
Időpont: 2017-08-02 11:20:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Ez igen izgalmas történekkel van tele, de hát izgalmas az élet, és sohasem tudhatjuk mivel traktál még bennünket. Szóval, izgalmas az élet, teli meglepetésekkel. A vége igazán krimibe illő volt, ami a barátnőddel történt.
Majd lassan pótolom, látom már újabb részek is vannak fenn.

Szeretettel,
Ida
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2017-07-28 19:11:07

válasz Ylen Morisot (2017-07-28 14:49:03) üzenetére
Kedves Ylen!
Ahogyan érzed, ez egy igazi, megtörtént krimi! Képzeld el, milyen izgalommal járt nem csak nekik, még nekem is, mert nagyon kedves barátnőm volt.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1836
Időpont: 2017-07-28 14:49:03

Kedves Kata!
Ez valóban krimibe illő történet!
Ha akad időm, mindig szívesen olvasok tőled, mert érdekes, különleges dolgokat éltél át, amit remekül megfogalmazva adsz át. Élmény! :)
Szeretettel:
Ylen

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Írnod volt muszáj című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Gyermekkori álmok címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Bár bízni tudnál! című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) A költő élete című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Leszek a béke című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Itt van újra december című alkotáshoz

Klára alkotást töltött fel Nem volt... címmel

ermi-enigma alkotást töltött fel Néha még álmodok címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)